Két hetet kapott a kormány, hogy válaszoljon az EU kifogásaira a médiatörvényről
Magyarország két hetet kapott, hogy válaszoljon a médiatörvényt kifogásoló EU-s levélre, mondta Jonathan Todd bizottsági szóvivő a Reutersnak. Különben jogsértési eljárást kezdhetünk, tette hozzá.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt ígérte, hogy a magyar szakértők a lehető legrövidebb időn belül közlik az álláspontjukat.
Neelie Kroes médiaügyekben illetékes EU-biztos a levélben azt a három aggályt fogalmazta meg, amely a nyilvánosság előtt már korábban is ismert volt. Az egyik az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv átültetésével kapcsolatos. Azon belül is egy eljárással, annak sorrendiségével kapcsolatban emelt kifogást. Ez egy jogharmonizációs probléma, tette hozzá a közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A másik kifogásolt pontban Neelie Kroes azt írta, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének fogalma nem elég precíz számára, és ezt nyugtalanítónak tartja a véleményszabadságra nézve.
A harmadik a regisztráció problémája. Ezzel kapcsoltban azt fogalmazta meg Neelie Kroes: nem szerencsés, az hogy az egészen kis és nagy médiumoknak is ugyanolyan regisztrációs kötelezettség van előírva. Az EU-biztos ennél egy "érzékenyebb szabályozást szeretne".
A miniszter elmondta, hogy Neelie Kroes a levélre két héten belül várja a választ. Ezért azt hétfőn odaadják azoknak a szakértőknek, akik a médiatörvény értelmezésével is foglalkoznak - mondta Navracsics Tibor.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének fogalmi meghatározását illetően a miniszter szerint a magyarországi gyakorlatot kellene megismertetni a bizottsággal, a másik két kérdést a szakértőkre bízzák. Ha ők úgy gondolják, hogy jogszabályt kell módosítani, akkor ennek - ahogy korábban többször is mondták - semmi akadálya, mondta Navracsics Tibor.