A holland államháztartás hiánya tavaly a hazai össztermék (GDP) 3,2 százalékára nőtt, s ezzel Hollandia is megsértette a stabilitási és növekedési paktumnak azt az előírását, amely szerint a hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát. A bizottság tavaszi gazdasági előrejelzései a holland deficit az idén is meg fogja haladni az engedélyezett mértéket. Hollandia ezzel csatlakozhat Németországhoz és Franciaországhoz, amelyek ellen már hosszabb ideje folyik a túl nagy hiány miatti eljárás.
Velük ellentétben azonban azok közé a tagállamok közé tartozik, amelyek mindig is a paktum szigorú betartatásának a hívei voltak. A hiány csökkentése érdekében már eddig is hozott egy sor megszorító intézkedést.
A paktum megsértőinek bővülő csoportjához hamarosan csatlakozhat Görögország is, amelynek hiánya tavaly ugyancsak meghaladta a GDP 3 százalékát.
Hollandiához hasonló veszély fenyegeti Olaszországot is, amelynek hiánya várhatóan az idén fogja túllépni a GDP 3 százalékát. Esetében a bizottság egyelőre előzetes figyelmeztetés kiadását javasolta a tanácsnak, a pénzügyminiszterek július elejére halasztották az erről szóló döntés meghozatalát.
Mindeközben Németország és Franciaország az idén már a harmadik egymást követő évben lépi túl a megengedett határt, és Németország esetében a legutóbbi adatok azt jelzik, hogy jövőre is ez lesz a helyzet.