Miklós
-7 °C
2 °C

A parlamenti pártok üdvözölték az ír döntést

2002.10.20. 22:08
Mádl Ferenc köztársasági elnök, a kormány és az ellenzéki pártok képviselői egyaránt üdvözlik, hogy Írország lakossága igent mondott a nizzai szerződésre a hét végi népszavazáson. Az államfő szavai szerint mind Magyarország, mind az európai integrációs folyamat szempontjából felelős döntés született, amely az uniós tagállamoknak és a tagjelölt országoknak egyaránt fontos.
"Az írek döntésével zöld utat kapott az európai integrációs folyamat, ezért a magyar nép nevében gratulálok minden felelősen szavazó ír állampolgárnak" - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök vasárnap.

A külügyminiszter üdvözölte az ír döntést

Kovács László külügyminiszter úgy fogalmazott: az ír választók kitűnően vizsgáztak felelősségtudatból, megértették, hogy az Európai Unió bővítése és ezzel Európa jövője most az ő kezükben volt. Hozzátette: a sikeres népszavazással az írek szolidaritásból is kitűnően vizsgáztak, hiszen az igen szavazattal megadták a lehetőséget az unióba belépni kívánó valamennyi országnak, köztük Magyarországnak, hogy ugyanúgy élvezhessék a csatlakozás előnyeit, mint az elmúlt évtizedekben Írország tette. Szerinte a támogató ír döntés azt is jelenti, hogy a bővítési folyamat az elfogadott menetrend szerint halad tovább. Kovács László reményét fejezte ki, hogy a 2003. március 15-re tervezett népszavazás legalább olyan jó eredménnyel fog végződni, mint a szombaton megtartott írországi referendum.

Szájer: kemény szakasz vár az országra

Az írek a nizzai szerződés elfogadására voksoltak, nekünk, magyaroknak nagy öröm, hogy az igen mellett döntöttek - mondta Szájer József, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. A politikus emlékeztetett arra, hogy az unió bővítésének ügye szorosan összekapcsolódik a nizzai szerződéssel. Szájer utalt arra, hogy az integráció ügyében még kemény tárgyalási szakasz áll Magyarország előtt. Leszögezte: a Fidesz ebben a tárgyalási szakaszban is határozott fellépést vár el a magyar kormánytól.

Dávid: A csatlakozás nem lehet napi politikai kérdés

Dávid Ibolya szerint elhárult végre az utolsó kiszámíthatatlan nemzetközi akadály Magyarország európai uniós csatlakozása elől. Az MDF elnöke hangsúlyozta: mostantól Magyarország saját felelőssége, hogy megragadja ezt a történelmi lehetőséget. " A csatlakozás a magyar kormánytól ugyanakkor sokkal alaposabb szakmaiságot és körültekintést, az ellenzéktől pedig konstruktivitást igényel. Hazánk európai uniós tagsága fontosabb nemzeti ügy annál, mintsem hogy ürügyként használjuk fel napi politikai nézeteltéréseink megvívásában" - mondta Dávid. Az ellenzéki politikus kiemelte: közös politikai felelősség a csatlakozásig hátralévő időben olyan feltételeket teremteni, hogy az ország többsége nyertese legyen a csatlakozásnak.

Kuncze: köszönet az íreknek

"Köszönettel tartozunk az íreknek az unió bővítését jóváhagyó döntésért" - mondta az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor leszögezte: ez most már azt jelenti, hogy Európa akarja a bővítést és akarja, hogy Magyarország az unió tagja legyen. "Most már csak nekünk kell akarni, és a rendszerváltozás utáni legnagyobb program megvalósítható lesz" - tette hozzá a szabad demokrata pártelnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.