A kijevi ördöglakat

A tüntetők és az ellenzék

„Ha nem tudod megakadályozni, állj az élére” – lehet, hogy a De Gaulle-i mondás csengett az ukrán ellen ellenzéki pártok fülében, amikor tegnap újból tüntetésre szólították fel az ellenzéki tiltakozókat. Bár az elmúlt napokban úgy tűnt, a kormány és az ellenzéki pártok békés megoldást találnak az ukrán helyzetre, valójában senki nem tudhatta, hogy a megállapodást Viktor Janukoviccsal nyélbe ütő három ellenzéki párt mekkora befolyással bír az ukrán fővárosban november óta tiltakozó tömegekre. A három párt vezetőit – Arszenyij Jacenyukot, a Julija Tyimosenko által vezetett Batykivscsina (Haza) párt frakcióvezetőjét, Vitalij Klicskot, a centrista UDAR (Csapás) párt egykori bokszbajnok elnökét, valamint a nacionalista Szvoboda (Szabadság) elnökét, Oleh Tyahnyibokot – az elmúlt hetekben többször is kifütyülték a Majdanon, ahol, különösen a januári zavargások óta egyre nagyobb befolyáshoz jutottak az olyan, részben futballszurkolók által támogatott szélsőjobboldali szervezetek, mint a Szpilna Szprava vagy a Pravij Szektor.

De nemcsak a szélsőségesekről van szó. Úgy tűnik, a Majdanon tüntetők nagy része valódi politikai változást, „teljes garnitúracserét” akar, és számukra sovány vigasz, hogy Mikola Azarov kormánya lemondott, valamint, hogy szóba került az elnöki jogkörök szűkítése. A tüntetők radikális politikai követelései jelentősen szűkíti az ellenzéki pártok mozgásterét.

Az elnök és az oroszok

Viktor Janukovics ukrán elnök is komoly kutyaszorítóba navigálta magát. Bármi is volt az elnök célja a januárban elfogadott, majd a tüntetések hatására visszavont, a gyülekezési jogot és általában a demokráciát súlyosan korlátozó törvényekkel, bizonyos, hogy nem érte azt el. Sőt, a helyzet az elnök szempontjából sokkal rosszabb lett. Először is, megdőlt egy tabu: a 2004-es vértelen Narancsos Forradalommal szemben a kijevi tüntetések már halálos áldozatokat szedtek. Másodszor, Janukovicsra Oroszország is komoly nyomást helyezett: Vlagyimir Putyin az új ukrán kormány kinevezéséig (amely máig nem történt meg) elzárta a pénzcsapokat, azaz leállította a tavaly bejelentett kötvényvásárlást.

Ebben a helyzetben Janukovics ismét érthetetlenül rossz döntést hozott, amely valószínűleg, legalábbis részben Oroszország sürgetésének és az elnök Oroszországból szerzett politikai reflexeinek tudható be. Ahelyett, hogy meggátolta volna az alkotmány módosítását, majd egy esetleges előrehozott választást követően – amelyen az ellenzék vélhetően, a választási rendszer és az ukrán politika sajátosságai miatt nem szerezte volna meg az alkotmánymódosításhoz szükséges többséget – választói legitimációra hivatkozva széttárta volna a kezét, ismét keményvonalas választ adott. Ráadásul a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépésre már jó ideje készülhet az ukrán vezetés. Kijevet fokozatosan szinte elzárták a külvilágtól, korlátozták az internet-elérést és egy országos televízió sugárzását.

Oligarchák és hatalom

Persze Janukovics számára az egyéb lehetőségek sem kecsegtetnek túl sok jóval. Egy új kormány kinevezése komoly politikai zsonglőrmutatvány lenne Janukovics részéről. Az államfőnek ugyanis nemcsak az ellenzékkel vagy parlamenti frakciókkal kellene megállapodásra jutnia, hanem az ukrán politikai elit hatalmi csoportjaival is. Ezek közül két csoport, a Kljujev-testvérekhez köthető „keményvonalasok” és a Janukovics családjához köthető „család” az elmúlt hónapokban komoly pozíciókat szerzett a kormányon és az elnöki hivatalon belül. A kormányt ideiglenesen vezető Szerhij Arbuzov is ebbe a csoportba tartozik – érthető, hogy Janukovics elsősorban köréjük építené az új kabinetet. Ugyanakkor a kormányt alkotó Régiók Pártjában, amelyet hagyományosan „az oroszbarát pártként” szokás lefesteni, komoly befoyással bír két másik üzleti csoport, Dmitro Firtas gázvállalkozó és Rinat Ahmetov, többek közt a Sahtar Donyeck focicsapatot is birtokló oligarcha.

Firtas cége korábban sokáig az orosz-ukrán gáztranzit hasznának lefölözéséből gazdagodott meg, azonban a tavaly év végi gázegyezményből rosszul került ki; az ő emberei hagyták faképnél először Janukovicsot. Ahmetovot egészen január közepéig nem zavarták különösebben a tüntetések, azonban miután olyan információkat kapott, hogy nyugati üzleti érdekeltségei megsínylik az ukrajnai politikai helyzetet, a tüntetőkkel szembeni erőszak egyik leghangosabb kritikusává lépett elő. Senki nem tudja, mit tenne a vesztes fél akkor, ha Janukovics egyik vagy másik csoportot hozná ki győztesként a kormányátalakításból. Oroszország pedig nyilvánvalóan csak akkor áramoltatná a gazdasági támogatást, ha saját szája íze szerinti kormányfő kerülne pozícióba. Stabil megoldást szinte lehetetlen találni.

Az idő márpedig két körülmény miatt is sürgeti az ukrán elnököt. Egyrészt rendkívül kérdéses, hogy amennyiben a helyzet még inkább eldurvul – az eddig huszonöt halottat számláló, kedd este kezdődött zavargások alatt már éles lőszert is használhattak – az elnök számíthat-e a rendőrség különleges egységein, a brutális oszlatásokat eddig is vezénylő Berkuton kívül más rendfenntartó erő támogatására. A katonaság eddig semlegességét hangsúlyozta. A rendőrség felett pedig nem mindenhol egyértelmű a kormány fennhatósága, különösen az ország nyugati részében, ahol Kijeven kívül a legtöbb tüntetés volt, és ahol egyre kevésbé ismerik el a központi kormány legitimitását.

Ukrán sajtóértesülések szerint Janukovics tegnap többször is próbálta hívni Vlagyimir Putyint, az orosz elnök azonban válaszra sem méltatta ukrán kollégáját. Putyin számára az egyetlen elfogadható megoldás éppen az lenne, ha Janukovics a helyén maradna, megfékezné a tüntetéseket, és Ukrajna nyugati közeledése végleg lekerülne az asztalról. Mivel nem tud tovább alkudozni Putyinnal, Janukovics teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül Oroszországgal szemben.

Tanulságos történet, érdemes figyelni!

Ellentétben azzal, amit a magyar miniszterelnök is gyakorta állít, egy ország nem attól lesz erős, hogy kormánya erős, hogy vaskézzel irányítják. Erre a legkézenfekvőbb példa Ukrajna. Vlagyimir Putyin célja, hogy erős, oroszbarát kormányt, viszont gyenge országot hozzon létre, amely – hasonlóan Belaruszhoz – kiszolgáltatott helyzetben van Oroszország irányába. Itt érdemes megjegyezni, hogy a paksi bővítéssel Putyin hosszú távú célja Magyarországgal is ugyanez. Nem is lehet más – ez, ha másból nem, az orosz külpolitika logikájából egyenesen levezethető.

Az orosz államfő számára ráadásul a tét hatalmas. Az orosz gazdaság ugyanis lassul, egyes elemzések szerint akár recesszióba is fordulhat. Ha az orosz gazdaság nem tudja kitermelni azt a pénzmennyiséget, amelyre az államfőnek szüksége van egyfelől az orosz választók, másrészt saját politikai-gazdasági klientúrájának lekenyerezéséhez, az könnyen belpolitikai instabilitáshoz vezethet. Putyin ezt a gazdasági-politikai űrt igyekszik birodalmi politikával helyettesíteni, amely egyrészt új piacokat és gazdasági lehetőséget, másrészt nagyobb politikai mozgásteret teremtene Oroszországnak. A birodalmi politika ékköve pedig – szimbolikus, diplomáciai, de legfőképp üzleti okokból – Ukrajna. Ebből Putyin saját politikai túlélése miatt sem engedhet.

Kettészakadhat-e Ukrajna?

Pontosan emiatt nem képzelhető el jelenleg egyik fél számára sem valós lehetőségként az ország sokat emlegetett kettéosztása. Az ötlet gyakorlati problémák sorát is felveti: nem világos, hol kezdődik „Nyugat-Ukrajna” és hol végződik az „oroszpárti Kelet”. Bár az elmúlt hónapok tüntetései döntően az ország nyugati részében alakultak ki, az EU-párti külpolitikának és főként a korrupt Janukovics-rendszerrel szembeni fellépésnek Kelet-Ukrajnában is vannak támogatói. Nincsen világos választóvonal, mint például annak idején Jugoszláviában volt. Az elszakadási törekvések így vitákat és szinte biztosan véres harcokat hoznának magukkal.

Másrészt az oroszpártiság, az orosz identitás keleten korántsem egyértelmű. Létezik, de a legerősebb bázisa nem Kelet-Ukrajnában, hanem a múlt század közepéig Oroszországhoz tartozó Krím-félszigeten van. Kelet-Ukrajnát pedig inkább regionális (pl. donyecki) identitások, az ukrán és az orosz kötődés egyfajta elegye jellemzi. S amint azt láttuk, még az itteni bázisú ukrán oligarchák kötődése sem egyértelmű.

Az EU lehetőségei

Nagy kérdés, mit tehet az Európai Unió ebben a helyzetben. A válasz mindenképpen az, hogy a jelenleginél többet tehet és többet is kell tennie. Sajnos optimista várakozásoknak sok helye nincsen. Az EU külpolitikája az elmúlt években, talán Koszovó kérdését leszámítva, kudarcok sorozatát jelentette. A döntéshozatal lassú, nehézkes, legtöbbször nem is működik, az Unió belső megosztottsága miatt pedig nehéz hitelesen és megfelelő politikai súllyal fellépni.

A külügyminiszterek tanácsa Catherine Ashton külügyi főképviselő vezetésével holnap rendkívüli ülést tart, amelyen szankciókról egyeztetnek. Ez jó első lépés – láthattuk, hogy az ukrán kormánypárt mögül csak akkor fog kihátrálni üzleti holdudvara, ha saját érdekeltségeit érzi fenyegetve – azonban nem elég. Az Európai Uniónak – összhangban az Egyesült Államokkal – előbb-utóbb ki kell mondania, hogy Viktor Janukovicsot a továbbiakban nem tekinti tárgyalópartnernek. Az Uniónak fel kell ismernie, hogy Janukovics számára ma már rendkívül kevés esély mutatkozik arra, hogy elnökként vészeli át az ukrajnai eseményeket. Fel kell ismernie és meg kell találnia azokat az ukrán politikusokat, akikkel hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni és akik Janukovics helyébe léphetnek.

Mindemellett egyértelműen állást kell foglalnia Janukovics ellen, a Majdanon tüntető, demokratikus ellenzéki erők mellett.

Mit lépjen Magyarország?

Miközben jogos a megállapítás, hogy a kijevi tüntetéseken megszaporodtak az EU számára nem szalonképes szélsőjobboldali-ultanacionalista elemek – akikre Magyarországnak a kárpátaljai magyarok miatt különösen oda kell figyelnie –, az európai integráció mellett tüntető ellenzékiek támogatása prioritást élvez. Az Uniónak tudnia kell, hogy a szélsőséges erőket sokkal könnyebben fékezheti meg, ha az európai integrációt használja eszközül. Példa erre Szerbia, ahol Szlobodan Milosevics volt szóvivője és a Radikális Párt volt főtitkára írtak alá megállapodást Koszovóval, az uniós integráció reményében. Hasonlóképpen, Magyarország hosszú távon a kárpátaljai magyarok számára csak egy európai irányultságú, demokratikus államot támogathat. Janukovics Ukrajnája pedig nem ilyen, és nem is lesz.

Tóth-Czifra András írása