Mi történne, ha mégis bevezetnénk a halálbüntetést?

Az Európai Bizottság egy pillanatra sem jött zavarba Orbán Viktor kijelentésétől: leszögezték, hogy az Európai Unióban nincs halálbüntetés, ez nem képezi vita tárgyát.

„Sokszor elmondtuk már, mit gondolunk a halálbüntetésről” – mondta szerdán az Európai Bizottság (EB) szóvivője, Christian Wigand, amikor magyar újságírók Orbán Viktor kijelentéséről kérdezték, miszerint a halálbüntetést „napirenden kell tartani”. „Hadd idézzem Dimitrisz Avramopulosz [belügyekért felelős] biztos mai nyilatkozatát, amit az Európai Parlamentben tett: soha semmire nem lehet a halálbüntetés a válasz” – tette hozzá Wigand. A szóvivő általánosságban beszélt, nem is mondta ki Orbán Viktor nevét.

Az Európai Unió Alapjogi Chartája, amelyet minden tagállam, köztük Magyarország is jóváhagyott, rögtön a második cikkében kijelenti:

Senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni.

A halálbüntetés témájáról tehát lehet vitatkozni, föl lehet vetni elméleti síkon, lehet vele borzolni a kedélyeket – de nem lehet bevezetni. Ez nem az az ügy, amiben a tagállami törvényhozásnak mozgástere van.

Az Alapjogi Chartát természetesen meg lehet változtani: évek hosszú alkudozásával az EU Tanácsában és az Európai Parlamentben. Egy ilyen változtatás az EU-s alapszerződés módosításának minősül, ezért minden tagállam egyetértése kell hozzá, minden nemzeti parlamentnek jóvá kell hagynia, néhány ország – például Írország – pedig egyenesen népszavazáshoz köti.

Mi van, ha mégis?

Az Európai Bizottság szóvivői hosszas újságírói unszolásra sem voltak hajlandóak találgatásokba bocsátkozni, hogy mi történne, ha egy tagállam mégis bevezetné a halálbüntetést. Nyilván azért sem, mert az Alapjogi Charta megsértését még sohasem ismerte el az EU-s végrehajtó testület, és nincs rá precedens, hogy mi a válasz egy nyilvánvaló megszegésre.

Az EB indíthat kötelezettségszegési eljárást, amelyet akkor szokott, ha például egy nemzeti parlament nem hoz időben törvényt arról, hogy a középületeket energiahatékony módon kell felújítani. Világos, hogy itt más kaliberű problémáról van szó.

Az Európai Unió Szerződésének 7. cikke lehetőséget ad arra, hogy a Bizottság tüzetes vizsgálat alá vonja egy tagállam politikai rendszerét, ha fennáll annak „az egyértelmű veszélye”, hogy az „súlyosan megsértette” az EU alapjogait: az emberi méltóság tiszteletben tartásának elvét, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot, valamint az emberi jogokat.

Első lépésként valószínűleg egy ilyen eljárás indulna – habár erre sem volt még korábban példa. Az EB vizsgálódna, és írna az ügyről egy jelentést. A nemzeti kormányokat összefogó Tanácsban először meghallgatnák a tagállamot, hogy miért tett így, a válaszát megtárgyalnák, és valószínűleg igyekeznének meggyőzni a tagállami vezetést, hogy változtasson a kérdéses törvényen. Ha egyáltalán nem sikerül, akkor a Tanács megvonhat a tagállamtól bizonyos EU-tagságból származó jogokat. A szerződés nem nevesíti, hogy milyen jogokról van szó, de megemlíti, hogy például az adott kormányt megillető szavazati jogok a Tanácsban ilyenek.

A szerződés alapján nem lehet kizárni egy tagállamot az Európai Unióból, de jogok megvonása és szankciók útján az EU erős nyomást gyakorolhat rá. Mire azonban idáig eljutnánk, addigra az európai média már fülsüketítően hangos lenne a botránytól, ami Magyarországot övezné, és több európai kormány is a saját hatáskörében megtenné a megfelelő retorziókat (diplomáciai kapcsolatok megvonása stb.).

A demokratikus, nyílt párbeszédet egy megosztó témáról természetesen senki nem korlátozza. Csak tisztában kell vele lennünk, hogy semmi értelme.