A brexit felélesztette az ősrégi uniós vitát
További Eurologus cikkek
- Majdnem 20 százalékkal csökkent a GDP Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban
- 30 ezer betegnek juttat koronavírus-gyógyszert az EU
- Az EP jelenlegi formájában megvétózza a tagállamok alkuját, az egyik ok a jogállamiság
- EU-s költségvetésről, jogállamiságról vitatkoztak az EP-ben: elégedetlenek a képviselők
- Az EP nem ért egyet a költségvetési alku jogállamisági részével és a forráscsökkentésekkel
Legfrissebb híreink
- Bevethetik a Nemzeti Gárdát, egyre súlyosabb a helyzet Amerikában
- Ilaria Salis újabb nyílt levelet írt magyarországi börtönéből
- Magyarország tizenhét másik állammal üzent a Hamásznak
- Döntenek Trump sorsáról, örökre megváltozhat az elnöki intézmény
- A fizetős belépés ellenére is özönlöttek a turisták Velencébe
- Agyrémnek nevezte Ukrajna legújabb rendeletét a külpolitikai elemző
- Betiltották Amerikában a TikTokot, eltűnik 170 millió felhasználó?
- Emmanuel Macron: Európa haldoklik és elpusztulhat
- Szijjártó Péter: Minden adott a magyar-azeri kapcsolatok továbbfejlesztéséhez
- Hatályon kívül helyezték a szexuális ragadozó ítéletét, ami elindította a metoo-mozgalmat
Az Egyesült Királyság kilépése a klasszikus, évtizedek óta csócsált uniós vitát élesítette ki, és tette kézzelfoghatóvá: hogyan tehetik az európai projekt támogatói hatékonyabbá, demokratikusabbá az EU-t? Ha beindul a szorosabb integráció, vagy ha a nemzetállamok kerülnek előtérbe, és lebontanak néhány uniós kompetenciát.
Több Európát!
Az EU reakciója minden eddigi válságra az volt, hogy tulajdonképpen összébb kéne zárnunk, de nem tudunk. (Lásd a rengetegszer ismételt felkiáltást: „Több Európára van szükség, nem kevesebbre!”) Az euróválság alatt a déli, eladósodott tagállamok, és az euró megerősítése mellett kardoskodók biztatták Németországot, vállaljon több kockázatot a déli államok gazdaságának helyreállítása érdekében, amit Berlin politikai okokból érthetően nem tett meg, bár kisegítette a bajba jutott tagállamokat, hogy stabilizálja az eurót. A közös kockázatvállalásért nagyobb költségvetési beleszólást, és szankciós lehetőségeket kért (persze uniós mechanizmusokon keresztül), amire a fiskális fegyelemre kevésbé hajlamos franciák, olaszok nem voltak hajlandók.
A menekültválság azt is felvetette, hogy integrálják a határvédelmet és a menedékpolitikát. A közös határvédelem megerősítését tulajdonképpen mindenki támogatja, igaz, ott sem valósult meg az az eredeti elgondolás, hogy vészhelyzet esetén be lehessen küldeni uniós rendőröket segíteni egy tagállamba, akár annak beleegyezése nélkül is. A menedékpolitika reformja, integrációja pedig elsősorban a keleti tagállamokon fog elbukni.
Az integrációpártiak, akik elősorban liberális és baloldali körökből kerülnek ki, azzal érvelnek, hogy sosem derült ki igazán, milyen hatékonyan tudna működni az EU, ha valóban közösségiesednének a politikák. Az Európai Bizottság azt is hangoztatja, hogy pont a tagállamok azok, amelyek sokszor nem tartják magukat a közös megállapodásokhoz, szabályokhoz.
Vagy kevesebb integrációt
Az integrációt ellenzők pedig azt állítják, hogy az eddigi kísérletek mind torz és kevéssé hatékony, demokratikus felhatalmazással alig rendelkező bürokrata-uralmat okoztak, így a tagállamok felé kéne, hogy elbillenjen az inga. Ezek a tagállamok rendre azzal vádolják a Bizottságot, hogy tágan értelmezi a szerepét, és olyan javaslatokat nyújt be, amelyeket nem egyeztetett előre a tagállamokkal.
A brexit minden korábbi válságnál kézzelfoghatóbbá tette, hogy tenni kell valamit. Az integrációpártiak gyorsan kitessékelnék az amúgy is rendkívüli kivételeket élvező briteket. Egyikük François Hollande francia elnök, akit szorongat a szélsőjobbos Marine Le Pen Nemzeti Frontja, a másik az olasz Matteo Renzi, aki a szorosabb uniós felelősségvállalást és együttműködést nyomatja.
Fontos, de egyre megosztóbb támogatókat tudhatnak maguk mellett Martin Schulz, az Európai Parlament szocialialdemokrata vezetője, illetve Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke személyében. A két veterán európai politikus a tagállamok visszaszorításának lehetőségét látja a brexitben.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter pedig éppen ellekezőleg úgy vélekedett: aki az integráció mellett prédikál, az nem értette meg a brit szavazók üzenetét, és rossz reflex lenne a „több Európa”.
Mit tesz Merkel?
Angela Merkel német kancellár viszont egyáltalán nem rohanna a mag-Európa felé. Számára mindez egyelőre csak azt jelenti, hogy ahogy az euróválság közepette, az olasz és francia vezetők megint a német gazdaság erejére szeretnének támaszkodni ahelyett, hogy fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatnának. Az uniós politika sajátossága, hogy ebben Merkel most a menekültválságban éppen ellene kardoskodó kelet-európaiakra támaszkodhat.
Árulkodó, hogy egyre több információ szivárog ki arról, Berlinben megelégelték Junkcer stílusát és integrációpártiságát.
Mindenesetre Merkel, Hollande, és Renzi kiadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben többek között a terror elleni harcban lévő közös fellépés és a fiatalok munkanélküliségének felszámolását ajánlották közös kiindulópontként a többieknek. Azonban lehet, hogy mire a 27-ek összeülnek, hogy az unió jövőjét megbeszéljék szeptember közepén Pozsonyban, már ennyi közös nevező sem marad.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!
(Borítókép: David Cameron brit miniszterelnök távozik az EU-tanácskozást követő sajtótájékoztatóról 2016. június 28-én, Brüsszelben. Fotó: AFP / Philippe Huguen)
Rovataink a Facebookon