Theresa May bizakodik, hogy kiléphetnek az EU-ból

2016.11.04. 16:26
A brit miniszterelnök nem szeretné a parlament elé vinni a brexit kérdését.

Nem változik a brit uniós tagság megszüntetésének menetrendje a londoni felsőbíróság döntése miatt – jelentette ki pénteken Theresa May brit miniszterelnök és Boris Johnson külügyminiszter is, két különböző eseményen.

A londoni felsőbíróság (High Court) csütörtökön határozott róla, hogy a kilépés mellett döntő népszavazási eredmény ellenére a kormány csak a parlament jóváhagyásával kérheti az ország kilépését az Európai Unióból.

Boris Johnson azt mondta: tudomásul kell venni, hogy az uniós tagságról tartott népszavazáson a többség a kilépés mellett döntött, ezért a kormány végre is hajtja a brexitet, a londoni felsőbíróság végzése miatt pedig a legfelsőbb bírósághoz fordul.

Theresa May brit kormányfő pénteken felhívta telefonon Angela Merkel német kancellárt és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, és beszámolt nekik a terveiről. Bízik benne, hogy sikerrel jár a fellebbezésük a határozat ellen, mondta, és jövő tavasszal elindíthatják a kilépésről szóló tárgyalásokat, amelyek várhatóan két évig tartanak.

Theresa May szóvivője Londonban azt mondta: erőteljes jogi érvrendszerrel készülnek a fellebbviteli tárgyalásra, amelyet a brit legfelsőbb bíróság december első hetére tűzött ki. Határozat valószínűleg csak januárban születik.

 

Ha a parlament elé kerül, sokáig tarthat

Az elsőfokú döntés azt jelenti, hogy a folyamat elindítását a brit parlamentnek előzetesen valamilyen formában meg kell szavaznia. Ez lehet egyszerű véleménynyilvánító voksolás, de a képviselők ragaszkodhatnak ahhoz is, hogy a parlamenti külön törvényt alkosson a kilépési folyamat elindításáról. Ebben az esetben azonban az ügy akár többször is megjárhatja a törvényhozás két kamaráját, és ez többhavi késedelmet okozhat a kormány menetrendjéhez képest.

Elgondolkodtató, hogy Theresa May vajon annyira nem biztos a saját frakciójának a támogatásában, hogy szeretné megúszni, hogy a parlament elé kerüljön a kérdés, vagy csak minél hamarabb szeretné beindítani a kilépést, és az elhúzódó vita elől menekül. Mivel a miniszterelnök a hivatalba lépése után azonnal és határozottan hitet tett a kilépés mellett, egy, a kilépést felülíró parlamenti döntés Theresa May-jel szembeni bizalmatlansági szavazással érne fel.

A brit parlament alsóházában szűk kormánypárti többség van: 650 képviselőből 328 a Konzervatív Párt tagja. 231 képviselő munkáspárti, 54 fős a Skót Nemzeti Párt frakciója, a többi széken pedig 10 kisebb párt osztozik, közöttük a szebb napokat látott Liberális Demokrata Párt. Az EU-tagságot támogatók összességében többségben vannak.

Daily Mail: a bírák a nép ellenségei

A brit sajtó brexit-párti konzervatív lapjai pénteken vehemens támadást indítottak a felsőbíróság ellen, írja az MTI londoni tudósítója. A Daily Mail hatalmas betűkkel szedett első oldalas főcímében „a nép ellenségeinek” bélyegzi a londoni felsőbíróság eljáró tanácsának három bíráját, akiknek fotóját is közli, belső szerkesztőségi kommentárjában pedig „a józan ész, a nép és a demokrácia elárulásának” nevezi a bíróság döntését.

A The Daily Telegraph „A bírák kontra a nép” hangzatú, ugyancsak első oldalas főcím alatt számol be a felsőbírósági határozatról, és „az alkotmányosság borús napjának” nevezi a történteket.

Brit belügy

„Ez innentől kezdve brit belügy. Az ütemterv a brit hatóságok döntésén múlik” - jelentette ki pénteken az Európai Bizottság szóvivője, és hozzátette, hogy a testület nem kíván megjegyzést fűzni a londoni felsőbíróság végzéséhez.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!