Orbán személyesen beszélgetett el a tájékoztatójáról kizárt Népszabadság-tudósítóval

2016.12.16. 15:00 Módosítva: 2016.12.16. 19:13
A miniszterelnök sajtófőnöke nem engedte be Halmai Katalint, Orbán visszahívta a terembe, barátságos hangot megütve beszélgetett vele és sajnálkozott.

Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott pénteken az uniós kormányfők és államfők brüsszeli csúcstalálkozója után. A korábbi tervekkel ellentétben nem két napig tartott a csúcs, a tárgyalást már csütörtök este befejezték, és a sajtótájékoztatót sem a szokásos helyére, a Miniszterek Tanácsának az épületébe szervezték, hanem a magyar Állandó Képviseletre.

Ahogy korábban mindig, eljött az eseményre Halmai Katalin, a Népszabadság volt tudósítója, aki a lap furcsa körülmények között történt bezárása óta blogot ír európai uniós ügyekről. Előtte e-mailben bejelentkezett, és föl is került a sajtólistára, beengedték. A miniszterelnök érkezése előtt pár perccel a képviselet szóvivője halkan megkérte, hogy menjen el, mert ez volt Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár utasítása.

Az első kérdést az MTVA tévés tudósítója tette föl. Másodiknak Nemes Gábor, a Klubrádió munkatársa kapta meg a szót. Tiltakozott a sajtó ilyen kezelése ellen, és javasolta, hogy a sajtótájékoztatókat továbbra is a Tanácsban tartsák, „ott ugyanis nem lehet csak így kiküldeni egy újságírót a teremből”. Emlékeztetett rá, hogy Halmai továbbra is akkreditálva van, és szabadúszóként dolgozik.

„Köszönjük, a jegyzőkönyv számára rögzítettük a tiltakozást – válaszolt Havasi Bertalan. – Nem tudom, megjelenik még Brüsszelben a Népszabadság, ön így tudja?”

Elég kicsi lenne a terem, hogyha minden blogírót meghívnánk és beengednénk.

- mondta. Nyolc vagy kilenc újságíró ült a terem első néhány sorában, legalább negyven üres hely volt még. Nemes Gábor vissza is kérdezett, hogy „ön helyproblémát lát itt?” Erre Havasi nem reagált.

Orbán Viktor ezt fűzte hozzá: „Ezt egy javaslatnak tekintjük, amit meg fogunk fontolni.” 

Visszahívták egy személyes beszélgetésre

Ezután elhangzott még néhány kérdés az Európai Tanács üléséről.  A sajtótájékoztató végére az asztal mögött megszületett egy döntés, hogy a miniszterelnök szívesen beszélget Halmai Katalinnal mint magyar állampolgárral, mintha egy egyszemélyes lakossági fórumot tartana. Fölhívták telefonon, éppen még a közelben ült egy kávézóban. 

Visszajött, és negyed órát beszélgetett Orbán Viktorral. A többi újságírótól ekkor már elköszöntek, jelezték, hogy a sajtótájékoztató véget ért. Nem négyszemközt beszélgettek, ott maradtak a teremben az Állandó Képviselet nagykövetei, és a miniszterelnököt kísérő stáb is.

Halmai nem tudott pontosan idézni, de elmesélte, hogy egy udvarias párbeszéd zajlott le köztük, Orbán Viktor barátságos hangot ütött meg. Érdeklődött, hogy mivel foglalkozik most, és beszélgettek a magyar sajtóról. Orbán sajnálatát fejezte ki, hogy így alakult a sajtótájékoztató, különösen, hogy egy hölgyet küldtek el róla.

Havasi: A sajtótájékoztató újságíróknak szól

Péntek délután Havasi Bertalan is közleményt adott ki. Azt írta, a Miniszterelnöki Sajtóiroda a jövőben is a ténylegesen létező sajtóorgánumok számára tudósítói tevékenységet végző újságírók részére szervez sajtótájékoztatókat.

Ezen kívül természetesen léteznek más kategóriák is: lakossági fórum, közérdekű adatigénylés, blogírás stb., de ez nem tartozik a Miniszterelnöki Sajtóiroda hatáskörébe, ezekkel más szervezeti egységek foglalkoznak.

A sajtómunkának, a sajtótájékoztatóknak is megvan a maguk rendje, ezt a továbbiakban is érvényesíteni fogom.

Havasi azt is írja a közleményében, hogy Orbán „személyesen fogadta Halmai Katalin magyar állampolgárt, és beszélgetett vele. Ezen amúgy a hölgy elmondta, hogy jelenleg nem tudósít senkit és nem ír sehova”.

Kihúzta a gyufát?

Október közepén tüntetést szerveztek Brüsszelben a Népszabadság bezárása ellen tiltakozva, ahol Halmai Katalin is felszólalt. Akkor az EUrologusnak azt mondta: „alig van már média Magyarországon, ahol független újságíró szívesen dolgozna.” November végén előadóként részt vett egy brüsszeli konferencián, ami a sajtószabadságról szólt, és rámutatott a Népszabadság bezárása körüli visszásságokra. A népes közönség előtt tartott eseményen beszédet tartott az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans, és az európai liberális párt frakcióvezetője, Guy Verhofstadt is.

A Magyar Távirati Iroda (MTI) azóta elbocsátott tudósítóját, Kárpáti Jánost tavaly letiltották Orbán Viktor sajtótájékoztatóiról, miután egy olyan kérdést tett föl, amit előtte nem egyeztetett a főnökeivel.

Szóljon hozzá az EUrologus  Facebook-oldalán  !