Lengyelek gyalázzák Orbánt az interneten

2017.03.09. 19:33 Módosítva: 2017.03.10. 00:02
Orbán Viktor a lengyel kormánypárti szavazók céltáblája lett a Twitteren, miután ő is az ellenzéki Donald Tuskot szavazta meg az Európai Tanács elnökének.

Orbán Viktort fölkapta a lengyel Twitter csütörtök este, amikor kiderült, hogy a magyar miniszterelnök nem megy szembe mindenki más akaratával, és ő is megszavazza a lengyel ellenzéki Donald Tuskot, hogy ő maradjon az Európai Tanács elnöke még két és fél évig.

Lengyelországban úgy tűnik, reménykedtek benne, hogy a híres szövetséges, Orbán Viktor felveszi a kesztyűt, és az utolsó pillanatban bedobott lengyel kormánypárti jelölt, Jacek Saryusz-Wolski mellé áll. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak nagyon szúrta a szemét, hogy a legnagyobb politikai ellenfelük, Donald Tusk vezeti az Európai Unió politikai irányító testületét, és szerették volna megfúrni a jelöltségét.

Orbán azonban már a csúcstalálkozó elején kijelentette, hogy a Fidesz és a KDNP európai pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a jelöltjét fogja támogatni. Mivel a lengyel miniszterelnök kivételével mindenki más is így tett, megspórolta magának, hogy újból renegátnak kiáltsák ki. 2014-ben Orbán Viktor a szintén néppárti Jean-Claude Juncker ellen szavazott, amikor az volt a kérdés, hogy Juncker legyen-e az EU kormányának, az Európai Bizottságnak az elnöke.

Nem menekül viszont a lengyel twitterezők haragjától:

Van itt szó hátbaszúrásról,

meg arról, hogy a lengyel-magyar barátságról szóló hangzatos kijelentések csak szavak.

„Még Orbán is berezelt?” – kérdezte Piotr, és sírva fakadt.

Krystyna temeti az Orbánnal kötött szövetséget, de közben jót nevet rajta, mint aki nem lepődött meg.

JaBu1974 is úgy látja, hogy Orbán sosem állt igazán a PiS-es  Kaczyński oldalán.

Mateusz pedig az elkeseredett Orbán-párti barátja orra alá dörgöli, hogy „Az Orbánod egy áruló”

Előkerül a jó öreg „Orbán mondjon le!” lengyel verziója is.

Szemezgessenek önök is a csütörtöki #Orban termésből!

Orbán Viktor Facebookját is megtalálták a lengyelek

A miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalára is érkeznek a kommentek csalódott lengyelektől. Az első néhány hozzászólás egészen megértő.

„Mindig is csodáltam önt mint politikust és mint Lengyelország jó barátját... De ma a szavazás után... micsoda szégyen. Ennek ellenére nagy vezetőnek tartom önt.”

Itt is akadnak mérgesebb megjegyzések: „Maga mostantól nem a lengyelek barátja... Hogy szavazhatott Tuskra? Németország közelebb áll a szívéhez, mint Lengyelország. Szomorú dolog, mert Lengyelország szereti Magyarországot. De most át kell ezt gondolnunk. Árulás politikai haszonlesésből” – írta egy felhasználó, akinek később eltűnt a posztja az oldalról.

Sylwia Oskędra elmagyarázta, hogy szerinte mi történik. Azt írta: „Most megtapasztalta, hogy mit jelent az, ha valaki a PiS ellen fordul. Ha nem vagy velük, mindenféle senkiházinak fognak lehordani.”

Kaczyński csalódott Orbánban

Jarosław Kaczyński, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) elnöke szerint Donald Tusk „megsértette a semlegességet, mégpedig radikális módon, nagyon élesen beavatkozott a lengyel ügyekbe, és rendkívüli helyzetekben, a nagy feszültség pillanataiban tette ezt” – írta az MTI.

Kaczyńskitől újságírók megkérdezték: Orbán Viktor miniszterelnök döntése, hogy Tusk jelölését támogatta, nem jelenti-e a lengyel diplomácia vereségét. „Természetesen nem tagadom, hogy csalódást okozott Orbán miniszterelnök úr magatartása, de tudatában vagyunk annak, milyen hatalmas volt a nyomás, és mennyire olyan úton halad a mai EU, amely a széteséshez vezet” - fogalmazott Kaczynski.

Képtelenségnek nevezte viszont azt a felvetést, hogy Lengyelország ki szeretne lépni az EU-ból. „Ez azonban olyan unió kell, hogy legyen, amelyben lehetetlen valakinek megválasztása magas posztra annak ellenére, hogy országa kormánya tiltakozik” – jegyezte meg.

Szóljanak hozzá az EUrologus  Facebook-oldalán!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Az Éowyn csúcspontján 183 kilométer/órás rekordsebességű széllökést mértek.

január 24., 21:06

  • Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.

január 24., 17:28

  • Külföld
A milliárdos indiai elefántmentő újabb látványos akciója

A milliárdos indiai elefántmentő újabb látványos akciója

Húsz szerencsés ormányost szállítanak keresztül Indián az ország legnagyobb állatrezervátumába.

6 perce

  • Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.

január 24., 19:51

  • Külföld
Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat

Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat

A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.

január 24., 18:18

  • Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.

január 24., 18:10

  • Külföld
Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Egy szakértő elmondta, milyen bajokhoz vezethet az Egyesült Államok politikája.

január 25., 06:23

  • Külföld
Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Előkerült a kerítések finanszírozásának kérdése az Európai Parlamentben.

január 24., 15:51

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Külföld
Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt

Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt

A lakosságot arra kérték, hogy lehetőség szerint dolgozzon otthonról.

január 24., 07:29

  • Külföld
Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kihirdették a szükségállapotot.

január 24., 17:04

  • Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Már a neveket is nyilvánosságra hozták.

január 24., 17:08

  • Külföld
Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Az izraeli miniszterelnök szerint a milliárdost alaptalanul rágalmazzák.

január 24., 11:55

  • Külföld
Elérte Európa partjait az évszázad vihara

Elérte Európa partjait az évszázad vihara

A feljegyzések kezdete óta nem volt ekkora vihar Írországban.

január 24., 11:17

  • Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.

január 24., 08:45

  • Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.

január 24., 09:24

  • Külföld
Japán lezárná a második világháborút, békét kötnének Moszkvával

Japán lezárná a második világháborút, békét kötnének Moszkvával

Az oroszok nem túl lelkesek.

január 24., 11:55

  • Külföld
Soros György a múlt, Elon Musk a jövő mecénása?

Soros György a múlt, Elon Musk a jövő mecénása?

A technológiai újítóképessége és a médiában való jelenléte Muskot a modern techoligarchák úttörőjévé teszi.

január 24., 10:58

  • Külföld
A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek

A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek

A nő abban bízik, hogy a döntés változást hoz a francia jogban.

január 24., 15:44

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

Neked ajánlott