Varga Mihály is elismerte: nincs még kidolgozva az uniós javaslat, amivel Orbán ijesztgetett

2017.03.16. 15:33
Marianne Thyssen szerint az uniós szociális pillér nem az adórendszerek összehangolásáról szól, amit a kormány állít.
Kapcsolódó
Miért érne kevesebbet a kelet-európai munka?

Miért érne kevesebbet a kelet-európai munka?

Az uniós biztos szerint minden adott hozzá, hogy nőjenek a bérek, de ki kell őket harcolni.

Az Európai Bizottság a szociális pillérrel nem akar jogköröket elvenni a tagállamoktól és szabályozni a tagállami rendszereket, állította a területért felelős uniós biztos, Marianne Thyssen mai budapesti látogatásán. A készülő javaslatról Orbán Viktor korábban azt mondta, a magyar adópolitikára tör.

„2016-ban kiderült, hogy Brüsszel újabb és újabb gazdasági jogosítványokat akar magához venni a tagállamoktól. Az akció neve brüsszeli nyelven szociális pillér” – jelentette ki a miniszterelnök az idei évértékelő beszédében. Szerinte „az a kérdés, akarjuk-e, és ha igen, képesek leszünk-e nemzeti hatáskörben tartani az adópolitikát, dönthetnek-e adóikról szabadon a nemzetek”, ezért a közelgő nemzeti konzultáció egyik kérdése a szociális pillérről fog szólni.

Kapcsolódó
Orbán ott is háborút lát, ahol mindenki csak békésen nézelődik

Orbán ott is háborút lát, ahol mindenki csak békésen nézelődik

Többségében még nem létező és/vagy Magyarországra talán soha nem vonatkozó EU-s javaslatokról indul a nemzeti konzultáció. A kormány titokról és irányokról beszél.

Egyelőre csak egy előzetes, társadalmi egyeztetésre szánt tervezet jelent meg a szociális pillérről, ahol szó sincs adópolitikai egységesítésről, ráadásul csak az eurót használó országok vennének részt a programban. A hivatalos javaslatot jövő hónapban adják ki, árulta el ma Budapesten Marianne Thyssen, de

ezek nem mindenféle jogszabályok lesznek.

Amiről szó van, az egy referenciakeret, egy „átvilágítás” célszámokkal, indikátorokkal és a jó példák átvételével a tagállamok között. Marianne Thyssen a sajtótájékoztató utáni beszélgetésen a minimálbérrel szemléltette, hogy ez hogyan működne. Nem szabályoznák, hogy egy adott tagállamnak mennyit kell erre előírnia. Ehelyett a jövedelmek középértéke alapján megnéznék és összehasonlíthatóvá tennék az országok között, hol mekkora a minimálbér.

Arról viszont szerinte nincs szó, hogy jogilag összehangolják a szociális rendszereket,

az a tagállamok jogköre és az is marad. A magyar kormányhoz hasonló félelmeket szerinte senki más sem jelzett, és „nincs mitől tartani”.

Varga szerint jogos volt az aggodalom, bár nincsenek is konkrét javaslatok

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy a szociális pillérről nem egyezik meg a kormány és az Európai Bizottság véleménye. Annyit elismert, hogy az Európai Bizottság javaslata „nem lezárt” és fogadják a javaslatokat. Újságírói kérdésre tovább finomított: úgy látta, a javaslatok még ki sincsenek dolgozva.

Bár szerinte korábban Brüsszelben „voltak olyan felvetések”, amelyek korlátozhatták volna a magyar kormány lehetőségeit, és „reális veszély”, amiről Orbán Viktor beszélt, de bízik benne, hogy valamilyen közös megoldásra lehet jutni, amely Magyarországnak is elfogadható.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Peking már csak egy csésze teát kér.

4 perce

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.

február 8., 12:05

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

33 perce

  • Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.

február 8., 13:00

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

7 órája

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.

február 8., 16:36

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Ez volt idén a negyedik az országban.

február 8., 06:45

  • Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.

2 órája