Zalán
6 °C
19 °C

Népirtásnak minősítenék a szudáni krízist

2004.07.23. 14:06
Egyelőre csak szankciókkal fenyegetné meg a szudáni kormányt a darfúri humanitárius válság miatt az Egyesült Államok. Kongresszusi képviselők azonban népirtásnak minősítenék az egymillió szudánit fenyegető krízist. Ez esetben a világ országainak kötelességük lenne akár katonai úton is beavatkozni.
Népirtás zajlik Szudánban az amerikai törvényhozás elé terjesztett határozati javaslat szerint, jelentette a BBC. Amennyiben a törvényhozók megszavazzák a javaslatot, és az ENSZ is hasonló értelmű határozatot hoz, a nemzetközi közösség köteles lesz beavatkozni a darfuri humanitárius katasztrófa megakadályozása érdekében.

Területfoglalás

Szudán délnyugati részén már egymillió feketét üldöztek el a kormányzat támogatását is élvező arab milíciák. Emberjogi szervezetek jelentései szerint ezreket gyilkoltak meg, és tömegével erőszakolják meg a nőket is. Az ország északi területein élő arab nomád pásztorok az évek óta tartó szárazság és az elsivatagosodás miatt próbálják elüldözni a déli, szavannásabb területek földművelő lakóit.

A kongresszusi határozati javaslat ellenére az Egyesült Államok kormánya egyelőre csak szankciókkal fenyegeti Szudánt, írja a BBC. Csütörtök esti, Kofi Annan ENSZ-főtitkárral közös sajtótájékoztatóján Colin Powell külügyminiszter meglepő nyugalommal minősítette szudáni belügynek a darfuri krízist. "A válságot a kartumi kormány robbantotta ki, ők is fogják befejezni. Amennyiben nem teszik meg, számolhatnak a következményekkel" - utalt a szankciók bevezetésének lehetőségére Powell.

Túlterhelt a hadsereg

Az amerikai kormány visszafogottsága részben érthető, a hadsereget már az iraki és az afganisztáni rendfenntartás is túlterheli. Nagy-Britannia ugyan hasonló problémákkal küzd, csütörtöki lapértesülések szerint Tony Blair mégis a hadsereg bevetését fontolgatja a menekülttáborok védelmében. Helyszíni jelentések szerint a táborok környékén arab milicisták vadásznak az élelmet és tüzifát gyűjtő menekültekre.

Powell kőszívűségével még republikánus párttársai sem értenek egyet. "Inkább mentenénk életeket, semmint utólag sajnálkoznánk, hogy tennünk kellett volna valamit" - nyilatkozta a BBC-nek Sam Brownback, Kansas republikánus szenátora.

A látszatra adnak

Az amerikai kormányzat egyelőre azonban csak a szudáni kormányt a milicisták megfékezésére szólító határozati javaslatot terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Kofi Annan szerint jó esély van - a tagállamoknak túl sok kötelezettséget nem jelentő - javaslat megszavazására.

A szudáni kormány még a valódi fenyegetést nem jelentő ENSZ-javaslatot is fölöslegesnek tartja. "Egy BT-határozat csak bonyolítaná a helyzetet" - reagált a kormányszóvivő az amerikai javaslatra. A kormányzat különös kegyetlenséggel kiszabott büntetésekkel próbálja igazolni, hogy megakadályozná a vérengzést. A héten tíz milicistát ítéltek a sária iszlám jogelvei szerint kéz és láblevágásra, a Reuters hét arab fegyveres keresztrefeszítéséről is beszámolt.