Huba
17 °C
33 °C

Negyvenegy lázadót öltek meg az észak-iraki offenzívában

MTI
2007.06.21. 09:15

Legalább 41 lázadót öltek meg az amerikai-iraki közös észak-iraki offenzíva során, amelyet két nappal ezelőtt az al-Kaida terrorista hálózat bástyái ellen indítottak, közölte csütörtökön az amerikai hadsereg. A közlemény beszámolt arról is, hogy a Dijala tartományban végrehajtott hadművelet során felszámoltak öt fegyverrejtekhelyet, és megsemmisítettek 25 robbanószerkezetet.

Mint a hadművelet vezetője, Mick Bednarek dandártábornok elmondta, a tartományi főváros, Baakúba körzetében felfedeztek egy robbanóanyagokkal teli házat, amelyet helikopterről kilőtt rakétával romboltak le. A parancsnok szerint a helyi lakosok támogatják a katonákat, mert "szeretnék megszabadítani a tartományt és az országot az al-Kaidától és mindazoktól, akik alá akarják ásni a haladást, ezért a baakúbai polgárok csoportjai információkat keresnek a terrorista szervezetről." A hadműveletben mintegy 7500 amerikai katona, valamint 2500 iraki katona és rendőr vesz részt.

Közben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy két katonája vesztette életét szerdán, amikor Bagdad dél-nyugati részén házi készítésű pokolgép robbant fel járművük mellett. A merényletben további négy katona megsebesült. A 2003. márciusi invázió óta 3524 amerikai katona esett el harcban, vagy vált merénylet, baleset áldozatává Irakban a Pentagon adatai szerint. Június eleje óta 47-en haltak meg.