Nagyszabású hadműveletet indított kedden az amerikai hadsereg az al-Kaida ellen. Az észak-iraki Baakúba környékén tízezer amerikai és iraki katona bevetésével támadták a terrorszervezet állásait, a harcokban eddig 22 felkelő vesztette életét.
A harcok a városban és a városon kívül is folynak, jelentette a BBC. A támadásban helikopterek, harci repülőgépek és különféle páncélos járművek támogatják az alakulatokat, erősítette meg közleményében az amerikai hadvezetés.
A Hasító Nyílhegy Hadművelet (Operation Arrowhead Ripper) jelenleg a kezdeti szakaszban tart, közölte a hadsereg szóvivője. A tájékoztatás szerint a Villám Akciócsoport (Task Force Lightning) nagyszabású hadműveletének célja, hogy felszámolja az al-Kaida iraki szárnyának fegyvereseit, akik Baakúba és közvetlen környékén tevékenykednek.
A katonai szóvivő szerint a felkelők a bagdadi biztonsági intézkedések korábbi szigorítása miatt szorultak ki a fővárosból az al-Kaida iraki központjának tartott tartott Baakuba környékére.