Vilma
-7 °C
4 °C

Hatalmukkal kacérkodtak az izraeli politikusok

2006.08.23. 19:55
Szerdán kihallgatta a rendőrség az izraeli államfőt, akit szexuális zaklatással gyanúsítanak. Az ügyben a rendőrség további tanúkat hallgat meg, köztük Kacav feleségét is. Az izraeli belpolitika több hasonló eset miatt is forrong, Háim Ramon igazságügy-miniszter vasárnap egy csók miatt lemondott, Ehud Olmert miniszterelnököt és Cahi Hanegbit pedig korrupcióval vádolják. Vizsgálat folyik továbbá Dan Haluc vezérkari főnök ellen is, akit tőzsdei spekulációval vádolnak.

Hét órán át hallgatta ki a rendőrség szerdán Móse Kacav izraeli államfőt szexuális zaklatás gyanúja miatt, amely akár lemondásához is vezethet. Az elnököt azzal gyanúsítják, hogy hatalmával visszaélve szexuális kapcsolatokra kényszerítette az elnöki hivatal két női alkalmazottját, ellenkező esetben elbocsátással fenyegetve őket.

A nyomozók kedden házkutatást tartottak Kacav irodáiban és az elnöki rezidencián, elkobozták személyi számítógépét és számos dokumentumot. A rendőrség illetékese az eddig összegyűjtött és megvizsgált bizonyítékokat drámainak és a médiában eddig megjelenteknél jelentősebbnek nevezte, írja a Haarec.

A következő két napban még legalább kétszer hallgatják ki az elnököt és több kollégáját is a rendőrségen, várhatóan feleségének, Gilának is válaszolnia kell majd kérdésekre. A nyomozás jelenlegi pontjánál azonban nem lehet tudni, hogy elegendő adatot szedtek-e össze a vádemeléshez.

Pénzért kegyelem

A rendőrség ugyancsak vizsgálja azokat a vádakat, melyek szerint az államfő bizonyos elítéltek kegyelmi kérvényei ügyében pénzt fogadott el. A Maariv című napilap még azt is tudni véli, hogy az izraeli alvilág egyik vezérét, Zeév Rózenstejnt az elnöki hivatal munkatársai figyelmeztették, hogy le fogják tartóztatni. Később Rózenstejnt kiadták az Egyesült Államoknak egy kábítószer-csempészési ügy miatt.

A kneszet eltávolíthatja az elnököt

Az izraeli alkotmány vonatkozó passzusai előírják, hogy a kneszet eltávolíthatja az elnököt, „ha nem tudja ellátni hivatalát az államelnöki poszthoz méltatlan viselkedése miatt”. A törvény szerint a panasszal a kneszet házbizottságához lehet fordulni, ha azt legalább 20 képviselő aláírta.

Az indítványról ezután a házbizottság dönt, a tagok legalább háromnegyedének szavazatával fogadhatják el. Ha az indítvány átmegy, csak ezután terjesztik azt a teljes, 120 fős kneszet elé, ott kizárólag különleges többséggel, 90 szavazattal fogadhatják el. Az államelnök akár lemond, akár lemondatják, pozícióját ideiglenesen a képviselőház elnöke tölti be, aki jelenleg Dalia Itzik.

Menáhem Mazuz főügyésznek kell döntenie az elnök esetleges vád alá helyezéséről. A 61 éves Kacav nem rendelkezik semmilyen, hivatalához kötődő mentelmi joggal.

Megkezdődtek a találgatások

Az izraeli hírmagyarázók körében máris megindultak a találgatások Kacav lehetséges utódát illetően. Köztük van Simon Peresz miniszterelnök-helyettes, aki 2000-ben éppen Kacavval szemben maradt alul a kneszetben tartott elnökválasztáson. A jelenlegi elnök megválasztására azután került sor, hogy elődjének, Ezer Weizmannak három évvel második mandátuma lejárta előtt le kellett mondania egy korrupciós botrány miatt.

Az ügy a lehető legrosszabbul jött az izraeli politikai osztálynak, miközben az Olmert-kormány a támadások kereszttűzében áll a libanoni háború során elkövetett mulasztások miatt.

Eljárás több politikus ellen

Háim Ramon igazságügy-miniszter vasárnap lemondásra kényszerült, miután erőszakkal megcsókolt egy 18 éves katonanőt. A főügyész eljárást indított a bukott miniszter ellen. Tárcája élére szerdán Meír Sitrít építés- és lakásügyi minisztert nevezte ki ideiglenes jelleggel Ehud Olmert kormányfő. Ramon ártatlanságát hangoztatta, és azt vallotta a rendőrségen, hogy a fiatal nő zaklatásának áldozata.

Ugyancsak eljárás indult Cahi Hanegbi, a kneszet külügyi és védelmi bizottságának elnöke ellen korrupció, csalás, bizalommal való visszaélés címén, amelyeket a vád szerint 1999 és 2003 között környezetvédelmi miniszterként követett el.

Maga Olmert is bajba kerülhet, mert két évvel ezelőtt félmillió dolláros kedvezményt kapott lakásvásárlására, amiért cserébe egy építési vállalkozónak tett szívességet. Korábban Dan Haluc tábornok, vezérkari főnök is spekuláció gyanújába keveredett, néhány órával a libanoni háború kitörése és a tel-avivi tőzsde árfolyamainak ebből következő zuhanása előtt adta el részvényeit.