Az amerikai politikusokat elbolondította a világ uralma

2006.09.11. 13:34
A reformernek tekintett volt iráni elnök, Mohamed Katami különbséget tesz az arab ellenállási mozgalom és a céltalan öngyilkos merényletek között, de visszautasította azt a vádat, hogy Irán támogatná a libanoni szélsőséges síita szervezetet, a Hezbollahot. Katami elvárná az Egyesült Államoktól, hogy rábízza az országokra, hogy maguk fejlesszék ki a modern állam modelljét.

A Hezbollah az arab ellenállási mozgalom szimbóluma, azok a szervezetek és államok, melyek az elnyomás ellen harcolnak nem azonosak a terroristákkal, mondta Mohammed Katami volt iráni elnök vasárnap az egyesült államokbeli Cambridge-ben. Az iráni politikus a Harvard Egyetem politikusképzőjének (Kennedy School of Government) vendégeként mondott fél órás beszédet egy nappal a szeptember 11-i terrortámadások ötödik évfordulója előtt, öt amerikai városban tett - és sokak által élesen bírált - körútja utolsó állomásaként. Katami szerint különbséget kell tenni azok közt, akik "a területi sértetlenségükért küzdenek, és azok közt, akik csak azért ölnek, hogy öljenek", hangzott el a válasz az egyik hallgató kérdésére.

A Hezbollah az elnyomás ellen harcol


Mohammed Katami

A Hezbollahot az Egyesült Államok terrorszervezetnek tartja, Washington azzal vádolja Iránt, hogy felfegyverezte a szélsőséges libanoni síita szervezetet. Az 1982-ben alapított Hezbollah évekig tartó gerillaharcot vívott azért, hogy Izrael visszavonja csapatait Libanonból. Idén nyáron a szervezet milicistái behatoltak Izrael területére, és túszul ejtettek két katonát, megöltek további hármat, ezután robbant ki a 34 napig tartó fegyveres konfliktus.

Katami, aki 1997 és 2005 között volt Irán elnöke, igazi reformernek tekinthető, azonban azt, hogy országa a Hezbollahot támogatná, az Egyesült Államok álláspontja ellenére tagadja. "Biztos benne, hogy százmilliókkal támogattam terroristákat? Biztosíthatom, ilyen nem történt, de nem is fog" - válaszolta az Irán felelősségét firtató hallgató kérdésére. A Reuters beszámolója szerint nem volt teljesen világos, hogy a válaszban elhangzott állítás csak az ő idejének kormányára vonatkozik-e, ugyanis arra nem tért ki, hogy keményvonalas utódja, Mahmúd Ahmadinezsád milyen stratégiát képvisel a Hezbollahhal kapcsolatban.

Bin Laden egy barbár

A volt elnök ugyanakkor "barbár cselekménynek" nevezte a szeptember 11-i támadásokat, valamint egyértelműen elítélte Oszama bin Ladent és az öngyilkos merényleteket. "Először is a bűnök miatt, melyeket elkövetett, másodszor pedig azért, mert az iszlám nevében követte el ezeket, az iszlám viszont a béke és az igazságosság előhírnöke" - fogalmazott. Katami dicsérte továbbá a demokrácia eszméjét, de szerinte az amerikai politikusokat a második világháború óta elbolondította a világ uralma, írja az AP. Felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne akadályozza meg az országokat abban, hogy maguk fejlesszék ki a modern állam modelljét.

George W. Bush amerikai elnök Iránt "az ördög tengelye" egy részének nevezte a Wall Sreet Journalnak adott interjúban, ugyanakkor elmondta, hogy Katami azért kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba, mert meg akarta hallgatni a volt iráni elnök nézeteit. Katami a legmagasabb rangú iráni tisztviselő, aki Washingtonba látogat azóta, hogy az Egyesült Államok 1979-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal. Az 1979-es iszlám forradalom idején radikálisok megszállták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, túszul ejtettek 52 amerikai állampolgárt, és 444 napig nem engedték őket szabadon.