A közigazgatási törvény a hibás
Csendes Kolozsvár |
Jelzések szélsőséges erők jelenlétére
Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint idén is vannak olyan jelzések, hogy egyes szélsőséges erők szeretnék megzavarni a méltó ünneplést. A Romániai Magyar Szó erdélyi országos napilapnak adott keddi interjúban Takács emlékeztet, hogy 1990. március 15-ét Marosvásárhelyen egy etnikai konfliktus kirobbantására használták fel. Az ügyvezető elnök szerint az erdélyieknek március 15-e azóta a romániai demokratizálódás, a toleranciaküszöb alakulásának fokmérője is.
Kolozsvár csendes
Kolozsváron egyelőre semmi nem mutat arra, hogy szélsőséges erők az ünnepségeket meg akarnák zavarni. A helyi lap, a Szabadság munkatársának, Székely Krisztának elmondása szerint a Gheorghe Funar vezette polgármesteri hivatal és az RMDSZ igyekezett egymást kiegészítő programot összeállítani. Így Nicolae Balcescu, román hazafi, az 1848-as forradalom kiemelkedő alakjának szobrát a polgármesteri hivatal 12-13 óra között tervezi megkoszorúzni, míg az RMDSZ képviselői 14 órára érkeznek a helyszínre.