Miklós
-7 °C
2 °C

Hágai összefoglaló: Tudjman étlapra rajzolva osztotta fel Boszniát

2002.03.16. 14:24
Egy étlap hátoldalán rajzolgatva osztotta fel Boszniát a szerbek és a horvátok között Tudjman egykori horvát elnök - derült ki a Hágai Nemzetközi Törvényszéken Szlobodan Milosevics perének eheti tárgyalásán. Statisztikák szerint a menekülthullámot a jugoszláv hadsereg falurombolásai váltották ki, ám a jugoszláv exelnök nem hisz a statisztikának.
Szisztematikus kampányt hajtott végre a jugoszláv hadsereg 1999 márciusa és júniusa között a koszovói albánok elűzésére - jelentette ki bírósági tanúvallomásában Patrick Ball statisztikai szakértő. Ball állításait tizenötezer szemtanú, illetve albán határvédelmi szervek vallomásaira alapozta, valamint felhasználta a tömegsírok feltárásakor felmerült adatokat is.

'Statisztikával bármi bizonyítható'

Ball vallomásában elvetette annak a lehetőségét, hogy az albánok tömeges elmenekülésének az oka a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) tevékenysége, vagy a NATO bombázásai lettek volna. Állítása szerint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek és az Amerikai Ügyészek közép-kelet európai Kezdeményezésének (KK) vizsgálatai egyértelműen bizonyítják, hogy a menekülthullám kiváltó oka a jugoszláv erők koszovói ténykedése.

Statisztikával bármit bizonyítani lehet - válaszolta Ball vádjaira Milosevics, aki hangsúlyozta, a statisztikus véleménye nem a KK hivatalos véleménye. Ball vallomását ezért ő informatívnak és ismeretterjesztőnek jellemezte. Válaszában felhívta a figyelmet arra is, hogy a NATO bombázásainak idején százezer szerb hagyta el Koszovót. Ball ez utóbira reagálva elmondta, vizsgálataiban kizárólag az albán menekültekkel foglalkozott.

Tudjman egy étlapon darabolta fel Boszniát

Ball után az ügyészség következő tanúja Paddy Ashdown liberális párti brit politikus, egykori balkáni különmegbízott volt. Az ügyészség kérésére Ashdown elsőként a boszniai vádirattal kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Tudjman horvát elnök egy londoni vacsorán kérdésemre, hogy miként képzeli el Jugoszlávia térképét, az étlapra lerajzolta a kettéosztott Boszniát - mondta el a brit liberális politikus. Mint mondta Tudjman rajzán Boszniát középen egy S alakú vonal szabta ketté Nagy-Szerbia és Nagy-Horvátország között.

'Ha így folytatja, a bíróságon köt ki'

Tudjman azt mondta, hogy a muzulmánok Nagy-Horvátország és Nagy-Szerbia területén élnek, és Bosznia nincs többé - vallotta Ashdown az 1995. június 5-i vacsorára emlékezve. Koszovóval kapcsolatban két, 1998 évi látogatásának tapasztalatai alapján elmondta: a jugoszláv hadsereg által szétlőtt, és a lakosaik által elhagyott falvakat látott a tartományban. Látogatásának célja e NATO beavatkozásának elkerülése volt - mondta Ashdown, aki állítása szerint figyelmeztette Milosevicset: ha ezeket a lépéseket folytatja, a hágai bíróságon köt ki végül.

Ok és okozat

Ashdown emellett beszámolt az UCK szervezkedéseiről is. Jelentős mennyiségű kézi lőfegyvert csempésztek át az albán határon Koszovóba - mondta a volt balkáni különmegbízott. Milosevics válaszában azzal vádolta a brit politikust, hogy az ahelyett, hogy kérdésekre válaszolna, beszédet mond. A jugoszláv exelnök a per kezdete óta azt próbálja bizonyítani, hogy a koszovói menekülthullám kiváltó oka a NATO beavatkozása volt - nem pedig fordítva.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!