Életet kérnek, nem lakást

"Basic Sri Lankan driving", nyugtat meg kísérőnk, Lasheen Bandara, amikor sofőrünk három centivel kerül el egy szembeszáguldó buszt Colombo felé menet. Bandara az ENSZ Ifjúsági Szövetségének (UNYF) munkatársa, Tisch Ferenc, a Baptista Szeretetszolgálat Sri Lanka-i műveleteit vezető koordinátorának egyik legfontosabb segítője. Helyismeretének köszönhetően a baptisták a helyi szingaléz kormányzat által elhanyagolt tamil térségekbe is képesek segélyeket, elsősorban vizet eljuttatni.

Megbékélt terroristák

A tamil területekről, a cunami által leginkább érintett észak-keleti országrészekből az első napokban rémisztő hírek jöttek. Előfordult, hogy a függetlenségi harcot folytató muzulmán kisebbség tagjai kirabolták a segélyszállítmányokat, a szökőár aknákat mosott ki a földekből, a helyi kormányzat meg egyszerűen túl veszélyesnek ítélte meg a területet ahhoz, hogy megindítsa a segélyezést. Azóta valami megváltozott.

Bandara szerint mostanra normalizálódott a helyzet. "Hétezer terrorista halt meg a cunamiban, a víz elvitte a fegyverraktáraikat", mondja. Abszurd módon a cunami hatalmas áldást is hozott, Bandara szerint minden eddiginél nagyobb az esély egy békemegállapodásra. A lázadók egyik napról a másikra tűzszünetet hirdettek, azóta nem hordanak fegyvert és csak fekete övükről lehet felismerni őket. És már a segélyeket is fogadják. "A külföldieket nem bántják, velünk, szinaglézokkal van bajuk".

Az országrészbe azóta több külföldi mentőalakulat is érkezett, a trincomalee-i kórház újjáépítésén francia és olasz mentőalakulatok is dolgoztak. A Giuseppe Mazzotta vezette, Pisából és Rómából érkezett tűzoltók érkezésünk napján, január nyolcadikán indultak haza. Hat fős csapatuk két nappal a szökőár után érkezett, Colombóból indulva körbejárták a katasztrófa sújtotta övezetet.

Népharag és önsegélyezés

Ahogy a négytagú magyar újságírócsapat is teszi. Első állomásunk a fővárostól alig tíz kilométerre van, itt a víz egy alig húszméteres parti sávban pusztított, ott viszont mindent. A szegény előváros lakói otthon nélkül maradtak, de nem akarják elfogadni a kormány által felajánlott, a parttól egy-másfél kilométerre fekvő házakat. "Ők a vízből élnek", magyarázza másik kísérőnk, Vijitha I. Fernando, a UNYF helyi igazgatója - és nem mellesleg a Bandara apja által elnökölt Sri Lanka-i-magyar Baráti Társaság tagja. "A kormány csak beszél, ők meg maguktól várják a segítséget".

Nem az övék az egyetlen panasz a kormányzatra. "Mondják meg otthon, hogy nem a kormánynak, hanem a helyi szervezeteknek kell küldeni a pénzt", kér minket Benedict Silva, a katukurundai katolikus menekülttábor egyik fő adományozója. Bár az ország mindössze hat százaléka katolikus, a kis halászfalu lakóinak nyolcvan százaléka az, így szinte természetes, hogy a pusztítás után a templom környékén alakították ki a menedékszállást.

Hálókat a házak helyett

Bár a tábort elméletileg a kormányzatnak kellene fenntartania, valójában a falu gazdagabbjai dobják össze naponta a két-két és félezer rászoruló napi ellátmányát. A menekülttábor nem klasszikus szálláshely, a táborvezetés 618 családot regisztrált, a legtöbben azonban rokonaiknál szálltak meg, ide csak élelemért járnak. A kormányzat egyelőre még nem is tárgyalta a tábor ügyét, tudjuk meg a helyi paptól, Rohande Zoyentől. "Naponta kérdezik tőlem hogy mi lesz, de nem tudok mást mondani, mint amit hallok. Január 15-én döntenek. Csuriban tartom a kezem", mondja. A táborban terjedő rohadásszag, a tragikus higiéniai helyzet és a táborlakó csládokra jutó, egymástól székekkel elválasztott hatnégyzetméteres helyek alapján várakozásuk érthető.

A helyiek mégsem elsősorban házat akarnak. "Az itteniek viszonylag gazdag emberek, fiatal halászok. Ha lenne egy hálójuk, hetven embernek is munkát adhatnának, a bevételeikből pedig újjáépíthetnék otthonaikat", magyarázza Silva, aki közben többször is reményét fejezi ki, hogy a katolikus Magyarország majd segít. A tekintélyes falusi polgárnak számító öregúr amúgy is isteni jel hatására döntött úgy, hogy magánvagyonából támogatja a tábort, a szökőár pont a háza előtt állt meg.

Fernando szerint sem feltétlenül a házak újjáépítésével kellene kezdeni. "Ha megkérdeznék a halászokat, hogy mit kérnek, hajót kérnének. A házzal nem tudnak tengerre szállni", mondja. Az UNYF vezetőjeként és a magyar baptisták elsőszámú helyi segítőjeként arról próbálja meggyőzni a segélyszervezeteket, hogy házak építése helyett lássák el élelemmel addig a halászok a menekülttáborokban lakó családját, míg azok üzletük újraindításával meg nem keresik azt a pénzt, amiből már tudnak magukról gondoskodni.

Cunamipánik, viharos valóság

A katolikus menekülttábor után ismét délnek indulunk. Payagallnál, Colombótól ötven kilométerre már kezd kibontakozni a katasztrófa. Ötszáz méteres sávban szinte mindent letarolt a víz, a egy épület felét a vasúti sínpár túloldalára vetették át a hullámok. A helyiek azonban már az újjáépítésen sürgölődnek. Kormányzati tevékenységnek nem sok nyomát látjuk, ez még a csoportunkat kísérő rendőrtisztet is felháborítja. "Nem szabad a kormánynak adni a pénzt, mert ellopják. Mire a piramis tetejéről elér a rászorulókig, a tizede sem marad meg", panaszolja a téma érzékenysége miatt a neve elhallgatását kérő tiszt.

Hogy azért a kiábrándító korrupció ellenére is van remény, azt ő és főnöke is bizonyítja. Nem hajlandóak pénzt elfogadni azért, hogy a rendőr szolgálati körzetén kívül is szavatolja biztonságunkat. A korrupció miatti aggályok és felháborodás pedig nagyon megerősítette a civil szférát. "Az ENSZ-szel együttműködő civileknek kell adni a pénzt, ez esetben az adományozó ország pontosan ellenőrizheti, hogy kik és mire költik az összeget", javasolja Fernando is.

Már indulnánk tovább, amikor hirtelen hatalmas sürgölődés kezdődik, mindenki nagy tempóban hagyja el a part környékét. Fernando is idegesen érkezik, miután beszélt egy helyivel. "Vadul viselkedik és hirtelen zavaros is lett a tenger. Ráadásul a szokásosnál harminc-negyven centivel magasabb", mondja, majd öt perc mulva egy colombói ismerősétől megtudja, hogy a helyi tévé cunamifigyelmeztetést adott ki. A parti út helyett az ország belseje felé távozunk. Hamarosan kiderül, hogy cunami nem fenyeget, annál valószínűbb, hogy egy ciklon fog áthaladni az amúgy is teljesen elpusztított déli és keleti partok felett.