Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Radikális ajánlat a demokratáknak Szerbiában

2003.12.30. 07:39
A szerb választáson győzedelmeskedő Szerb Radikális Párt sajtótájékoztatón tett koalíciós ajánlatot a Szerb Demokrata Pártnak. A győztes párt prominense szerint sok a közös a két párt programjában, ami alapja lehetne a közös kormányzásnak. Kasza József, a parlamentbe nem került VMSZ elnöke felajánlotta lemondását.
Koalíciós ajánlatott tett a Szerbiai Demokrata Pártnak (DSS) a vasárnapi parlamenti választáson győzedelmeskedő Szerb Radikális Párt (SRS). Tomislav Nikolic, az SRS elnökhelyettese hétfői sajtótájékoztatóján kérte fel erre nyilvánosan Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfő pártját.

Kasza felajánlja lemondását
A szerb parlamentben tizennégy év óta először nem lesz képviselete a magyarságnak, miután nem érte el a bejutási küszöböt a Vajdasági Magyar Szövetséget is felölelő koalíció. "Mivel nem hoztuk azokat az eredményeket, amit vártunk, én természetesnek tartom, hogy a lemondásomat fölkínálom a szervezetnek, értékelje a szervezet, és határozza meg azokat a stratégiai lépéseket, amellyel javítani lehet a munkán" - nyilatkozta Kasza József pártelnök a Magyar Rádiónak. Kasza József ennek ellenére is úgy véli, a VMSZ választási eredménye nem tekinthető rossz eredménynek. A párt vezetői büszkén vallják, hogy a reformok folytatását és az Európába vezető út politikáját képviselik, és a szavazók is szép számban támogatták ezt a politikai felfogást.

Sok közös vonás a programokban

Nikolic szerint nyilvánvaló, hogy a két párt programjában sok közös van, ami lehetővé tenné, hogy együtt kormányozhassanak. Az is nyilvánvaló szerinte, hogy a DSS szavazói azt szeretnék, ha sok olyan cél is megvalósulna, amelyeket az SRS tűzött ki maga elé.

Nikolic szerint mihamarabb meg kell alakulnia a köztársasági parlamentnek, és meg kell választani a törvényhozás elnökét, aki egyben elfoglalná az ideiglenes köztársasági elnöki széket, hogy kormányalakítási megbízást adhasson valamelyik pártnak. Az SRS elnökhelyettese Gordana Pop Lazicot, a párt magas rangú tisztségviselőjét, parlamenti vezérszónokát javasolta a törvényhozás élére.

Megtisztítanák Szerbiát a bűnözéstől

Felajánljuk a DSS-nek, hogy ezután együtt tisztítsuk meg Szerbiát a bűnözéstől, és építsük ki az országban a demokratikus viszonyokat - hangoztatta Nikolic, aki szerint pártja hallgatva a polgárok szavára együttműködni kíván a Nyugattal és a Kelettel egyaránt.

Nikolic szerint pártja nem kíván közösködni a Szerbiai Szocialista Párttal, illetve a Szerb Megújhodási Mozgalom és az Új Szerbia nevű párt koalíciójával, mivel nem tudna velük stabil kormányt létrehozni. A politikus szerint a választási eredményekből látható, hogy kormányt csak az SRS és a DSS tudna alakítani.

Egyelőre nincs reakció

A DSS egyelőre nem reagált az SRS felhívására. Vojislav Kostunica azonban már korábban kizárta, hogy pártja koalícióra lépjen a radikálisokkal, de - mint mondta - a végleges döntést a párt főbizottsága fogja meghozni.

A köztársasági választási bizottság adatai szerint - a voksok 95 százalékának feldolgozása alapján - az ultranacionalista SRS a voksok 27,33 százalékával megnyerte a választást, és 81 mandátumhoz jutott a törvényhozásban. A mérsékelt nacionalistának elkönyvelt DSS a második helyen végzett 17,81 százalékkal, ami 53 képviselői mandátumot jelent számára a 250 fős parlamentben.