Mária
-6 °C
-2 °C

Lemondott a The New York Times főszerkesztője

2003.06.05. 19:16
Lemondott tisztségéről csütörtökön Howell Raines, a The New York Times című tekintélyes amerikai lap főszerkesztője, illetve Gerald Boyd szerkesztőségvezető a lap egyik fiatal munkatársa, Jayson Blair miatt kirobbant botrány következtében. A lap egyik korábbi főszerkesztőjét nevezték ki ideiglenes főszerkesztőnek. Időközben kiderült, hogy Blair ivott, kokainozott és mániákus depresszióban szenvedett.
Blairről ugyanis kiderült, hogy a lapban megjelent belpolitikai témájú írásainak több mint fele nem felelt meg a valóságnak. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a lemondásokat követően átmeneti időszakra a The New York Times egyik korábbi főszerkesztőjét, Joseph Lelyveldet nevezték ki ideiglenes főszerkesztőjévé.

A régi-új főszerkesztő jó munkásember

A 66 éves Joseph Lelyveld 2001-ben vonult vissza a lap főszerkesztői posztjáról. Hét éves főszerkesztősége alatt a The New York Times munkatársai 12 Pulitzer-díjat nyertek el, erre az időszakra esett a lap színes nyomdatechnika bevezetése, több új szerkesztőségi részleg kialakítása, és a lap példányszámának jelentős növelése országos szinten.

Az AP jelentésében nem számolt be arról, hogy a lemondott szerkesztőségvezető helyét ki veszi majd át a lapnál.

A múlt hónap elején derült ki, hogy a 27 éves, fekete bőrű Jayson Blair, a tekintélyes liberális lap belpolitikai riportere több mint 70 cikkének a felét légből kapott állításokkal, álinterjúkkal spékelte meg, a helyszínre sokszor el sem ment, s a hazugságot a legtöbbször plágiummal tetézte.

Féléves ténykedése alatt sok gond akadt Blairrel, 50 helyreigazítás, érthetetlen hiányzások, panaszok, amelyeknek nem jártak igazán utána, sőt elbocsátás helyett a lap főmunkatársává nevezték ki.

Túlságosan elnézőek voltak

William Safire, a The New York Times konzervatív publicistája a lap tekintélyét alaposan megtépázó ügy kapcsán úgy vélte, a 27 éves fiatalember túl sok utolsó lehetőséget kapott a szerkesztőktől, akik nagyon akarták, hogy az ambiciózus fekete újságíró sikeres legyen.

A Newsweek című hetilap szerint időközben kiderült, hogy Blair ivott, kokainozott és mániákus depresszióban szenvedett. Howell Raines főszerkesztő a botrány kirobbanását követően napokban még azt hangoztatta, hogy nincs szándékában lemondani.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!