Colombóban már magyarul köszönnek
Elsőre megdöbbentő a lassúság, amivel a dolgok intéződnek Sri Lankán. A helyiek órákig képesek váratni a segíteni érkezőket, hogy aztán barátságosan mosolyogva apróbb csodákat hajtsanak végre. A Baptista Szeretetszolgálat pár lelkes helyi segítségével két hét alatt tudta előkészíteni a magyar árvaház tervét, a colombói árvák pedig már hangos sziasztok köszönéssel fogadják az arra járó újságírókat.
Keleten mások az emberek
A Sri Lanka-iak megszokott, délies munkatempóján a cunami sem változtat. A Fővárosi Vízművek és a katasztrófavédelem csapata tizenhat órás repülőút után a colombói reptéren szembesül azzal, hogy nincsenek megfelelő eszközök a Malév történetében rekordnak számító, tíztonnányi felszerelés elszállítására. Magyarország tiszteletbeli Sri Lanka-i konzulja végül szerez egy, a céloknak csak részben megfelelő fedett teherautót, a lelkes, de lassan a végkimerülés szélére kerülő csapat végül vasárnap hajnalba nyúló vállalkozásba kezd, hogy valahogy felgyömöszölje, és ami még nehezebb, pár kilométer megtétele után kituszkolja a járműből a többtonnás víztisztitó berendezést.

Az árvaház lakói
A Malév bangkoki járatán, melyen helyet biztosított a segélymunkásoknak és a Vízművek napi nyolcvan-százezer liter tiszta víz előállítására alkalmas víztisztító berendezésének az eddig felsoroltakon kívül még két pécsi mentőorvos, két hevesi speciális mentő és a szcientológus egyház nyolc önkéntes lelkésze utazik. A már-már fárasztóan lelkes csapat szervezési segítséget szeretne nyújtani a mentésben, emellett "stresszoldó technikákkal és lelki segítségnyújtással" enyhítenék az áldozatok szenvedését, tudjuk meg legbeszédesebbjüktől, a 2001. szeptember 11. után New York-ban is segédkező Beck Beátától.
Megnyiltak a kapuk
A helyiek ráérős tempójához hozzá kell szokni, mondja Tisch Ferenc, a Baptista Szeretetszolgálat segélyakciójának főkoordinátora is. Mint meséli, az első pár napban őt is megőrjítette, hogy mindig csak nyugtatgatták, azóta azonban nem izgatja magát. Nyugalmát megalapozza, hogy december 28-ika óta, egy szerencsés találkozásnak köszönhetően, szinte a semmiből sikerült olyan szervezeti hálót kiépítenie, mely más helyeken hónapokat ígényelt. Tisch ugyanis összefutott Vijitha I. Fernandóval és Lasheen Bandarával, akik amellett, hogy az ENSZ Ifjúsági Szövetségének (UNYF) helyi vezetői még a magyar-Sri Lanka-i Baráti Társaság tagjai is. Bandara apja régebben parlamenti képviselő volt, Sri Lanka magyarországi tiszteletbeli konzulja pedig iskolai osztálytársa. Politikai kapcsolatai révén olyan kormányzati háttér áll rendelkezésre, amely együtt Fernando tettrekészségével minden kaput megnyit.
A lehetőségeket kihasználva Tisch teljes gőzzel futtatja szervezete két fő programját, a Fogadj örökbe egy árvát programot és a vízszállítást. Az árvaprogram keretében a baptisták már kapcsolatba is léptek Sri Lanka legnagyobb árvaházával, a háromszáz gyermeket európai szemmel katasztrofális körülmények között nevelő intézmény vezetése máris elkülönített egy helyiséget a cunamiárvák fogadására.
Középkori körülmények
Az árvaház megrázó élmény. Bár a gyerekek kivétel nélkül mosolyognak, a körülmények borzalmasak. A fiúk szálláshelyén harminc darab háromemeletes ágy áll sorban a tetővel ugyan rendelkező, de oldalról teljesen nyitott épületben. Fürdeni csak a szabad ég alatt lehet, és bár télen is harminc fok van, a szél és az esőzések kellemetlenné tehetik a szabadtéri tisztálkodást. A konyha a középkort idézi, a helyzetet mégis az jellemzi legjobban, hogy az eddig összegyűlt összeg hallatán az intézmény vezetése nem az épület modernizálásában kezd gondolkodni. A kérdésre, hogy mégis mire lenne a legnagyobb szükség, árva és gondozó egyöntetű válasza: ételre.

Az árvaház lakói
Vasárnap délutánra már az éjszakai pakolásban kimerült vízművesek előtt is megcsillan, hogy bár lassan is, de biztosan haladnak a dolgok Sri Lankán. Bár reggel még úgy tudták, hogy talán keddre kiderül, hova mehetnek vizet tisztítani, napközben egy az átlagnál vehemensebb helyi minisztériumi tisztviselő és az ENSZ segítségével kapcsolatba léptek egy Galléhoz közeli kórházzal, ahol így már hétfőn üzembe helyezhetik a főváros adományát. Amit most már saját terepjárójukkal tudnak biztonságban elszállítani.



