8℃ / 18
Budapest
Fehér ház

A melegházasság nem ártott Obamának

2012.05.15. 22:44 - |

Nem változtatott jelentősen Barack Obama népszerűségén az az egy héttel ezelőtti tévés nyilatkozat, amiben az amerikai elnök kiállt az azonos neműek házassága mellett – derül ki a Reuters és az Ipsos közös felméréséből. Az amerikaiak durván egyharmada kedvezőbben, szintén egyharmaduk viszont negatívabban ítéli meg az elnököt a kijelentése után. A választók negyven százalékának nem változott a véleménye az eset után.

A függetlenek (akik egyik politikai oldal felé sem elkötelezettek) között szintén vegyes volt a fogadtatás, de a bejelentés inkább ártott Obama megítélésének: 19 százalék jobban, 26 százalék viszont kevésbé kedveli az elnököt. Talán nem meglepő, hogy az elnök melegházasság melletti kiállása a demokrata szavazók körében aratott nagyobb sikert, a republikánusok körében csökkent a népszerűsége. Julia Clark, az Ipsos közvélemény-kutatója szerint a melegházasság körüli vita inkább a republikánusokat segítheti, akik hagyományosan jobbak a szavazóbázisuk aktivizálásában, ha fontos társadalmi kérdésekről van szó.

Barack Obama múlt héten állt ki a nyilvánosság elé és egy tévéinterjúban elmondta: támogatja az azonos neműek házasságát. Azóta kiderült: álláspontját a tervezettnél hamarabb kellett nyilvánosságra hoznia, miután alelnöke, Joe Biden többször is kijelentette, hogy nem zavarja, ha melegek és leszbikusok házasságra lépnek egymással. Biden azóta már bocsánatot kért az elnöktől amiért kijelentésével kényszerhelyzetbe hozta. Időközben a republikánus elnökjelöltséget kvázi már elnyerő Mitt Romney is megszólalt a témában, ő egy virginiai keresztény egyetemen úgy fogalmazott: „a házasság egy férfi és egy nő közötti kapcsolat.” Emellett viszont leszögezte: a melegeket is megilletik olyan alapvető jogok, mint a gyermekek örökbefogadásának lehetősége.

Hozzászólások

  • 2012.05.16 00:47:54hajtipajti

    Lehet tudni, hogy Mitt Romney népszerűsége változott-e a melegházasságot elítélő kijelentése óta?

  • 2012.05.16 07:20:53Link Elek

    play to the base

  • 2012.05.16 09:55:25BF79

    hajtipajti: a tracking-ek szerint nem.

    Ezt csak mostanában láttam, érdekes, narráció nélküli dokumentumfilm az Obama kampányról, nagyon érdekes és élő képekkel, persze az ő szemszögükből:[link]

  • 2012.05.16 12:25:18Csermi

    Romney nepszerüsege nem valtozott jelentösen, összessegeben egyik összesitett Obama föle meri par szazalekkal, masik pedig ala par szazalekkal - igy megy ez kb. jo 2-3 hete. Ami viszont erdekesebb, hogy a billegö allamokban - Virginia, Colorado, Ohio, Florida - mintha konzekvensen tudott volna par szazalekot erösödni.

  • 2012.05.17 10:27:36Link Elek

    @csermi

    az obama kampanynak nagy elonye volt 2008-ban, hogy megyei szinten azokra a helyekre tudott koncentralni, amik szamitanak.
    most is ez lehet. a teljes nepessegre vonatkozo adatok lenyegtelenek, mert az, hogy Utah-ban visszaesik obama tamogatottsaga, es Coloradoban novekszik az kiegyenliti egymast. de az esely, hogy Obama lesz megvalasztva az nő.

  • 2012.05.17 19:34:06BF79

    Már megint előkerült, hogy Hillary legyen az alelnök jelölt.

    [link]

    Érdekes, hogy a Fox által kezdeményezett felmérés szerint Obama-ra 46% szavazna, ez változatlan múlt hónap óta, viszont Romney 7%-ot csökkent.

    [link]

    Nem tartom valószínűnek.

  • 2012.05.17 23:07:27BF79

    Nem biztos, hogy az adócsökkentés vezet az állások számának gyors növekedéséhez, a történelmi tapasztalatok éppen a Demokratákat mutatja jobbnak a munkahelyteremtésben, bár itt ezer másik tényező is jelen lehetett.

    [link]

    Ez meg éppen olyan, mint amikor Orbán Horn Gyulát méltatta.

    [link]

  • 2012.05.18 07:37:24Csermi

    @Link Elek: Mivel allami szinten a gyöztes mindent visz rendszerben osztjak ki az elektorokat a novemberi valasztas soran, ezert az, hogy megyei szinten mi törtenik, az szinte teljesen lenyegtelen. Ha megnezed, emiatt mindig allamokra koncentralnak a kampanyolo jelöltek az elnökvalasztasok soran.

    A teljes nepessegre vonatkozo adatok a tömegpszichozis szempontjabol fontosak, mert kinn tele vannak a hirek a különfele közvelemenykutatasok eredmenyeivel. Ha visszaolvasod, en is eppen azt irtam, hogy a billegö allamok a fontosak. Ahogy mondod egy Utah-hoz hasonlo un. "safe GOP" allamban tök mindegy hogy par szazalek ide vagy oda, tarolni fognak a repik, ugyanakkor a billegö allamokban par szazalek valtozas is döntö lehet. Ne felejtsük el azonban, hogy Obama meg szinte el sem kezdte költeni igazan a több mint 1,000,000 dollarjat. Sok viz lefolyik meg a Mississippin novemberig, de szerintem sima Obama ujra lesz ...

  • 2012.05.18 15:41:48Link Elek

    @csermi
    :)
    nezz egy kicsit jobban utana. az, hogy egy allamon belul hova megy/hol nyit irodat egy jelolt az nem veletlen. legalabbis normalis kampanyoknal.
    a legkevesebb befektetessel megszerrezheto legtobb szavazat szamit.
    ez egy olyan dolog amiben pl. Ron Paul kibaszottul szar.
    krva sokat koltott alig ert el vmit.
    ellenpelda Huckabee 2008-ban az iowai elovalasztason, amit minimalis penzbol nyert meg. megtalalta azokat a helyeket (evangelikusok rendezvenyeit) ahol olcson a legtobb embert tud "rabeszelni" hogy ot tamogassak.
    tomegpszihozis amerikaban nincs.
    van 210 media market amerikaban. es van tobb ezer elegge zart kozosseg.
    ezeken belul van tomegpszihozis. ezek kozott eleg keves a billego. azokra kell koncentralni. a nem billegok erdektelenek.

    [link]


    pl. tudtad, hogy St. Loius-ban van egy 60000-fos bosnyak kozosseg sajat boltokkal, ujsagokkal?

  • 2012.05.18 15:44:37Link Elek

    @bf
    vicces nezni, hogy a teabaggerek nem jottek ra, hogy az elmult 40 evben Bill Clinton volt az egyetlen elnok, aki az o fiskalis hiedelmeik szerint kormanyzott :)
    elotte meg Carter

    a teabagger vilagkep legrosszabb elnoke pedig Reagen, aki ~300%-al emelte a hianyt, a masodik legrosszab nem GWB aki ~200%-al

  • 2012.05.18 16:46:47Tuleloblog

    "Bill Clinton volt az egyetlen elnok, aki az o fiskalis hiedelmeik szerint kormanyzott"

    Nem hinném, hogy a teabaggerek a gun control nagy rajongói lennének.

    [link]

  • 2012.05.18 18:16:08Link Elek

    FONTOS
    akiraly-nak szeretettel :)

    [link]
    video:[link]

    This past March, millionaire tech investor and entrepreneur Nick Hanauer – one of the early backers of Amazon.com – gave a talk at a TED conference in which, among other things, suggested that middle-class consumers, not rich people, are the real job creators – and that because of this rich people should be paying more in taxes.
    ...
    I have started or helped start, dozens of businesses and initially hired lots of people. But if no one could have afforded to buy what we had to sell, my businesses would all have failed and all those jobs would have evaporated.

    That’s why I can say with confidence that rich people don’t create jobs, nor do businesses, large or small. What does lead to more employment is a “circle of life” like feedback loop between customers and businesses. And only consumers can set in motion this virtuous cycle of increasing demand and hiring. In this sense, an ordinary middle-class consumer is far more of a job creator than a capitalist like me.
    ...
    Anyone who’s ever run a business knows that hiring more people is a capitalist’s course of last resort, something we do only when increasing customer demand requires it. In this sense, calling ourselves job creators isn’t just inaccurate, it’s disingenuous.

  • 2012.05.18 20:30:25Link Elek

    @tulelo
    miota fiskalis policy a gun control?

  • 2012.05.19 15:46:54BF79

    "a teabagger vilagkep legrosszabb elnoke pedig Reagen, aki ~300%-al emelte a hianyt, a masodik legrosszab nem GWB aki ~200%-al"

    Az adócsökkentés a lényeg nekik. Pusztuljon mindenki éhen, vagy valamilyen betegségben, de nekik minél kevesebb adót kelljen fizetni. GWB és Ronald adót csökkentett, akkoriban más nemigen érdekelte a teadélutánosokat, így nem is szervezkedtek. Most, hogy ez nincs, illetve jórészt Bush-ok és R alatt az adósság is elszaladt (és igen Obama alatt is), már nem lehet mindent adócsökkentéssel megoldani.

  • 2012.05.19 17:47:08Tuleloblog

    Bocs, elnéztem amit írtál. :)

  • 2012.05.23 09:38:24Csermi

    @Link Elek: St. Louis-t tudtam, mivel jartam mar ott. Tömegpszichozis marpedig Amerikaban igenis van, leginkabb a TV-n keresztül. Az amerikai nep az egyik legtöbb TV-t nezö nep a vilagon ezt Te is tudod. Te is lattad, hogy ahogy Romney par millat beletolt az eppen aktualis primary elött az adott allamban, nagyreszt az ö hirdetesei mentek, es 4-5 (Szuperkedd egyes allamai), nehol akar 10-15 szazalekos hatranyokbol (Florida) forditott. Szoval azt javaslom, hogy inkabb Te nezz utana a dolgoknak. :)

    Persze, hogy nem mindegy, költseg-haszon elv alapjan, hogy ki melyik megyebe megy el kampanyolni, hiszen a lehetö legtöbb szavazot kell a lehetö legolcsobban meggyözni. Ez igaz. De en azt irtam, hogy a kampanyolas allami szinten relevans, mert azt nezik a jelöltek a novemberi valasztas soran, hogy az adott allamban milyen eselyeik vannak. Tehat hiaba van egy potencialisan meggyözhetö megye Oklahoma-ban Obama szamara, soha a büdös eletbe nem fog odamenni kampanyolni, mert az allamot lehetetlen hoznia, mert Romney allami szinten vagy 30%-kal vezet. Ugyanezen oknal fogva nem lesz Romney gyakori vendeg mondjuk New York-ban vagy Kaliforniaban ami a kampanyt illeti. A jelölt azt nezi, hogy meg tudja-e e nyerni az adott allamot vagy legalabbis van-e ra eselye. Ezert fontosak a billegö allamok (ebben legalabb egyetertünk). Szoval a fentiek alapjan azt javaslom, hogy Te nezz utana a dolgoknak, vagy legalabbis olvasd el, mit is irtam pontosan. :)

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Fehér ház

Négy év, ami örökre megváltoztathatja Amerikát

Négy év, ami örökre megváltoztathatja AmerikátMásodik győzelme után Obamának már semmivel sem kell törődnie. Kérdés, hogy ezt az esélyt az új konszenzus megteremtésére, vagy az Egyesült Államok radikális átalakítására használja-e.

Friss kommentek

Shopline

OnGo beszámolók

  • Szlovénia - Bled
    Szlovénia - Bled
    A tó gyönyörűséges, körben a hegyek, fenn a sziklán a vár...
  • Spanyolország
    Spanyolország
    Ezeket a majmokat még Winston Churchill hozatta a sziklákra...
  • USA - Florida
    USA - Florida
    Orlandoba 1 hetet simán el lehet tölteni gyerekkel, minden nap más élményparkba menve...

Hirdetés