Ron Paul elbúcsúzott a képviselőháztól

Csütörtökön az amerikai képviselőházban elmondta hosszú búcsúbeszédét Ron Paul. Ezzel az amerikai politikai élet egyik meghatározó, a törvényeket az érdekek elé helyező, az elveit a legkövetkezetesebben követő alakja távozik a kongresszusból. Paul idén még indult a republikánus elnökjelöltségért, de a képviselőházba már nem akart visszamenni, így most a 77 éves szülészorvos visszavonul. Libertariánus nézeteit a jövőben valószínűleg a fia, Rand Paul fogja képviselni a leglátványosabban.

A nemzet dédapja

Paul 1935-ben született a pennsylvaniai Pittsburghben. A szülei német bevándorlók voltak. A gazdasági világválság miatt már öt évesen az apja mellett dolgozott a tejüzemben. A feleségétől, akit 1957-ben vett el, öt gyereke született (mint a saját szüleinek). Tizennyolc unokája és dédunokái is vannak.

Paul mindig megmaradt szülész-nőgyógyásznak: texasi otthonában a washingtoni hosszú éveken át is minden hétfőn és kedden segített világra hozni az újszülötteket, több mint négyezret. Emiatt bosszankodtak is a politikai ellenfelei, mondván, hogy lehetetlen legyőzni a doktort, ha a körzetben egy csomó mindenkinek nála születnek a gyerekei. Paul szerint a születés a fogantatástól kezdődik, így nem volt abortuszpárti, szerinte az egyes államoknak kellene eldöntenie azt, hogy engedélyezik-e az abortuszt. Ez az a pont, ami a legliberálisabb támogatóit és az ultrakonzervatív republikánus szavazókat egyszerre osztotta meg.

Ezzel szemben a kábítószerezésről azt vallotta, hogy mindenkinek joga van úgy mérgezni a testét, ahogy akarja, annak ellenére, hogy ő maga megvetette a drogokat. Az aktuális drogtörvényeket mindig elhibázottnak tartotta. Így – hiába nem foglalkozott komolyabban a globális klímaváltozás kérdésével – sok hippit sikerült maga mellé állítania.

Alkotmányos és arany alapok

Friedrich Hayek közgazdász (illetve Murray Rothbard és Ludwig Von Mises) hatására, szállt be a politikába azután, hogy Richard Nixon elszakította a dollárt az aranystandardtól, mivel Paul már akkor is, és azóta is úgy gondolta, hogy ha a pénz mögött nincs tényleges aranyfedezet, akkor onnantól kezdve annak értékét a politikai manőverek állapítják meg.

Több évtizednyi politizálás után is kiállt az alkotmány három legfontosabb funkciója mellett, azaz hogy korlátozza az állam hatalmát, hogy támogassa a szabadpiacot, és leginkább védje meg az egyén szabadságjogait.

Csökkenteni akarta az állam kiadásait, rendíthetetlenül kiállt az alacsony adók mellett, megszüntette volna a Fedet, és visszaállította volna az aranyalapot. Annyira elítélte a felelőtlen, rosszul gazdálkodó államot, hogy a gyerekei tanulmányait is maga fizette, mivel a diákhitelt az adófizetők pénzéből finanszírozzák, ő pedig libertáriusként ezt nem támogathatja. Ritka kivétel emiatt a kongresszusban is: a képviselősége miatt járó állami nyugdíjat sem fogadja el. Obama egészségügyi reformját súlyos szocialista ballépésnek minősítette.

Más országok politikai ügyeibe sem avatkozott volna bele, emellett azzal is érvelt, hogy képzelje el Amerika, hogy mi lenne, ha fegyveres kínaiak állomásoznának Texasban. Szerinte jobb lett volna, ha az USA kilép az ENSZ-ből és a NATO-ból. Egyedül az Afganisztán ellen indított háborút támogatta, de csak a terrorizmus elleni harc miatt, az iraki háborús határozatot – a Republikánus Párt tagjaként – leszavazta. Inkább az Egyesült Államok határait védte volna a hadsereggel az illegális bevándorlók és a kábítószermaffia ellen.

Kemény ellenfél volt

A konzervatív konstitucionalista Ronald Ernest Paul 1976-1977-ben, majd 1979-1985-ben, végül 1997-2010-ben volt a képviselőház tagja Texast képviselve. Sosem volt esélyes arra, hogy elnök legyen belőle, mivel azzal, hogy távol tartotta magát a populizmustól, túl sok érdeket megsértett, 1988-ban (Frank Zappát megelőzve) a Libertariánus Párt jelöltjeként viszont mégis harmadik helyen végzett, igaz, csak 0,47 százalékot, vagyis 461 750 szavazatot kapott.

Az idei választás előtt ugyan egyáltalán nem számított elnökjelölt-esélyesnek, mégis ő maradt Mitt Romney kihívója legtovább, mivel bár viszonylag kevés pénzből gazdálkodott, és a média is jellemzően háttérbe szorította, jól tudta mozgatni elkötelezett, fiatal aktivistákból álló bázisát, amiben az egyetemistáktól a hippiken át az ufóhívőkig lehetett találni rajongókat, akik rengeteget adományoztak a kampányaira, ráadásul az interneten is erősebb lett a jelenléte néhány, nála sokkal erősebb riválisáénál. Paul célja az volt, hogy terjessze a konzervatív eszméit, és ha nem is tudja ezzel a politikával a többséget maga mögé állítani, a Republikánus Párt a támogatása elnyeréséért vegye át néhány programpontját.

Paul a pártfegyelemmel gyakran szembement, például már 1976-ban is Ronald Reagant támogatta az akkori elnök, Gerald Ford helyett, és Fordot le is győzte Jimmy Carter, akit viszont óriási különbséggel váltott le 1980-ban Reagan.

Mintaképviselő

Lehet nem egyetérteni Paul nézeteivel, de azt el kell ismerni, hogy kevés ennyire következetes politikus akad az amerikai történelemben. Az elveihez mindig hű maradt – olyannyira, hogy még Teréz anya kongresszusi érdemrendjét sem szavazta meg, mert az alkotmány nem írt ilyesmiről –, és akárhogy is próbálták kiforgatni a szavait a politikai ellenfelei, sosem sikerült azon kapni, hogy szándékosan nem mondott igazat.

Egyetlen kisebb botrány fűződik a személyéhez, de ebből is emelt fővel került ki: 2001-ben egy hírlevelében azzal vádolta meg Bill Clintont, hogy kokainozott és egy házasságon kívüli gyereke született, Barbara Jordan demokrata képviselőnőről pedig azt állította, hogy félművelt bunkó. Paul a történtekért annak ellenére minden morális felelősséget magára vállalt, hogy a hírlevelet úgy állította össze egy munkatársa, hogy nem is tudott róla. Jordanről egyébként azt is mondta, hogy azért sajnálja, hogy ez megtörténhetett, mert sokat dolgozott vele, és „elragadó teremtésnek” tartja.

Valószínűleg nem fog teljesen visszavonulni a közélettől, de most, hogy elmegy a kongresszusból, egy hosszú és tiszteletreméltó korszak ér véget, a libertariánus eszméinek viszont még biztosan lesznek követői.