Trump népszerűsége nemcsak érthető, hanem szükségszerű is

Hétfőn az iowai kaukusszal megkezdődik a világ első számú politikai cirkusza, az amerikai elnökválasztás. A republikánus oldalon a fő attrakció egy bombasztikus ingatlanmágnás (Donald Trump) illetve a radikális nézeteiről elhíresült Tea Party-kedvenc (Ted Cruz), míg a demokratáknál egy 74 éves, demokratikus szocializmust (sic!) hirdető szenátor (Bernie Sanders) szorongatja az emailügyei miatt FBI-vizsgálat alatt álló korábbi nagy esélyes Hillary Clintont.

Az amerikai elnökválasztás a múltban sem nélkülözött ellentmondásos jelölteket, de a 2016-os, úgy tűnik, eltér a korábbi évek forgatókönyvétől. Radikális jelöltek jöttek-mentek máskor is, de a végén a pártok mérsékelt politikusokat választottak elnökjelöltnek. Ez különösen igaz a republikánusoknál, ahol az establishment jelöltjei ciklusról ciklusra többé-kevésbé türelmesen várták, hogy rájuk kerüljön a sor (Bob Dole, George W. Bush, John McCain, Mitt Romney). Idén a következő Bushnak (Jeb) kéne következnie, esetleg a népes republikánus jelölti lista egy másik mérsékelt tagjának (Chris Christie, John Kasich, Marco Rubio). Ezek a politikusok azonban jelenleg a népszerűségi lista közepén-alján foglalnak helyett. Helyettük vezet Trump, aki deportálna 12 millió illegális bevándorlót, kitiltaná a muszlimokat Amerikából és áthatolhatatlan falat építene a mexikói határon. Illetve az ultrakonzervatív Cruz, aki értelmi szerzője és vezére volt az Obama elnök egészségügyi reformja elleni harcnak, a republikánusok obstrukciós politikájának, és ezen belül a 2013-as kormányzati leállásnak.

A demokratáknál sokáig úgy tűnt, Hillary Clintont megszorítani sem lehet. Ezzel szemben a legújabb közvélemény-kutatások szerint az előválasztás momentuma szempontjából oly fontos első két államban, Iowában és New Hampshire-ben is Bernie Sanders vezet. Sanders nem kevésbé radikális a baloldalon, mint Trump és Cruz a jobboldalon. Üzenetének középpontjában egy olyan „politikai forradalom” áll, amely elsöpörné az uralkodó politikai és pénzügyi elitet és az amerikai történelemben példa nélküli mértékű jövedelem-újraelosztással segítené a szegényebb rétegeket.

Mi magyarázza ezt a jelenséget? Hogyan lehetséges az, hogy olyan nézetekkel, amellyekkel korábban az amerikai mainstream periféráján is alig lehetett helyett foglalni, most a népszerűségi lista élére lehet kerülni?

Az amerikai választópolgár rendkívül dühös. A 90-es évek páratlan gazdasági sikerét, illetve a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni példátlan nemzeti összefogást az utóbbi 15 évben kudarcélmények sorozata váltotta fel. Az elmúlt másfél évtizedben Amerika két, pénzben és emberéletben költséges és igencsak kétes eredményű háborút vívott Afganisztánban és Irakban, miközben a közel-keleti káosz és a terrorveszély nemhogy csökkent, hanem inkább nőtt. A globalizáció hatására India és Kína milliószámra szipkázta el Amerikából az állásokat. A 2008-as válság utáni recesszió további milliókat taszított szegénységbe vagy vette el a reményt a felemelkedésre.

A frusztrációt fokozza a bénult politikai rendszer, amelyben gazdag és befolyásos érdekcsoportok tartják kezükben a hatalmat. Az átlagpolgár értetlenül szemléli, hogy a 2008-as válság után milliók vesztették el mindenüket, miközben az állam a kisujját sem mozdította értük, szemben a Wall Street-i befektetési bankokkal és biztosítókkal, akiket az adófizetők pénzén mentett meg. Ezen cégek vezetői, akik meghatározó szerepet játszottak a válság kialakulásában, nemhogy börtönbe nem mentek, de pár év múlva újra milliós bónuszokat vettek fel. A rosszul szabályozott egészségügyi rendszerben gyógyszergyárak, kórházak, biztosítók, de még az orvosok is a betegek rovására termelnek profitot. Egy komolyabb betegség csődbe juttathat egy egész családot. Az oktatás egyre drágább és az egyetem utáni elhelyezkedés egyre nehezebb. Sokan egy életen át nyögik a diákkölcsön pénzügyi terheit. És a sort lehetne tovább folytatni.

Félreértés ne essék: a mostani válság az amerikai liberális demokrácia válsága. A második világháború óta tartó szinte töretlen életszínvonal emelkedés után a most felnövő generáció lehet az első, melynek kilátásai rosszabbak a korábbiakénál. Drágább az oktatás, nehezebb munkát találni, illetve az állást megtartani, nehezebb az átlagkeresetből megélni. Nőtt a vélt vagy valós fenyegetettség érzése. Csökkent a bizalom a demokrácia intézményeiben, főleg a döntés- és kompromisszumképtelen kongresszuséban. Az amerikai álom sokak számára szertefoszlott. A generációkon keresztül működő társadalmi rendszer, melyben a szorgalom, a kemény munka, a diploma becsülete, a törvények és szabályok betartása elég volt a tisztes megélhetéshez és feljebb jutáshoz már a múlté. Milliók érzik úgy, hogy helyzetük kilátástalan: a rendszer cserben hagyta őket.

Ennek megfelelően az amerikai demokratikus értékek is válságban vannak. Egy bevándorlókra épült, a sokféleség iránt nyitott országban Donald Trump bevándorlóellenes kirohanásai meglepő népszerűségnek örvendnek. A vallási tolerancia mintaországában Trump muszlimellenes, xenofób üzenetei széles követőtáborra találnak. A piacgazdaság őshazájában, Bernie Sanders kapitalizmust tagadó platformja megtölti a sportcsarnokokat. Az amerikai demokrácia intézményeit kritizáló, politikai forradalmat követelő szavait isszák a követők. Paradox módon a 74 éves Sanders pont azon fiatalok körében a legnépszerűbb, akiknek nincs a 90-es évek prosperitásáról – és az akkori elnök Bill Clintonról, Hillary férjéről – meghatározó személyes élményük.

Válsághelyzetben a tömegek képesek a radikalizálódásra. Nehéz helyzetükért felelőst, gondjaikra gyors megoldást keresnek, impulzusaik a racionális felől az érzelmi felé tolódnak. Ebben a kontextusban Trump, Sanders és más szélsőséges nézeteket képviselő politikusok népszerűsége nemhogy érthető, hanem szükségszerű is. A mostani választás tétje, hogy Amerika megtalálja-e a megfelelő válaszokat a liberális demokrácia válságára vagy tovább halad a társadalmi erózió és az ezzel törvényszerűen együttjáró radikalizálódás útján.

A szerző közgazdász, Massachusetts-ben él, és a 2008-as kampányban önkéntesként is részt vett.