Bush óta nem gyűlöltek ennyire senkit a popzenében

Talán az összes művészeti szegmens közül a zenében a legnépszerűtlenebb Donald Trump. A feketék körében kifejezetten rühellik, ezért annyira nem meglepő, hogy a hiphopban már a felbukkanása óta folyamatosan üzengetnek neki, de a jelenség mára akkorára nőtt, hogy Eminemtől a Franz Ferdinandig mindenki ki akarja venni a részét abból, hogy egy dallal küldje el a fenébe a republikánusok elnökjelöltjét.

Mac Miller: Donald Trump

Bár Donald Trump 2011-ben még csak arról beszélt, hogy Barack Obama nem is amerikai, az első komolyan vele foglalkozó dalt egy pittsburghi rapper, Mac Miller készítette. Miller dalának még semmi köze nem volt a politikához, a vállalkozót itt még inkább inspirációként említette, mint egy gazdag sikerember, akihez hasonlóan egyszer majd ő is rendkívül gazdag, híres és befolyásos lesz. Trumpnak akkor annyira tetszett a szerzemény, hogy Millert kinevezte a következő Eminemnek.

Aztán a dolgok kicsit keményebbre fordultak, miután Trump perrel fenyegette meg az addigra megaslágerré váló szám miatt Millert, miszerint az ő nevéből próbál meg hasznot húzni. Végül Miller annyival zárta le a témát idén egy tévéműsorban, hogy Trumpot egy egomániás, feltűnési viszketegségben szenvedő, pszichopata emberi hulladéknak nevezte.

Hasonló történt három évvel később a Rae Sremmurd rappárossal is, akik 2014-ben kihoztak egy Up Like Trump c. számot, amiben Trump még amolyan viszonyítási alap volt a jövőbeni sikereikhez, majd két évvel később már nyilvánosan is elhatárolódtak tőle, és Bernie Sanders mellett tették le a voksukat.

YG & Nipsey Hussle: FDT (Fuck Donald Trump)

Kicsit ugrunk az időben, és megérkezünk 2016 tavaszához. A hiphop szempontjából megkerülhetetlen Comptonból érkező YG és a hozzá képest kevésbé ismert Nispey Hussle összerakta azt a dalt, ami aztán 2016 nyarának első számú tiltakozási száma lett a republikánus jelölt ellen.

A videóhoz készült klip szerint az elmúlt nyolc év (tehát Barack Obama regnálása) az amerikai politika csúcspontja, és egy olyan pozitív társadalmi fejlemény, amit folytatni kell. Ezt féltik Trumptól, ezért YG felbolygatta az egész környéket, és leforgattak egy nagyon erős Trump-ellenes klipet. A dal népszerűsége még az amerikai titkosszolgálathoz is eljutott, amelynek felkeltette a figyelmét az a sor, amiben YG azon csodálkozik, hogy El Chapo mexikói drogbáró még nem szedte le Trumpot egy távcsöves puskával, utalva az elnökjelölt latin-amerikaiak ellen irányuló politikájára. Végül YG következő lemezén (amit a patinás Def Jamnél hoztak ki) a dal cenzúrázva jelent meg a titkosszolgálat hatására.

YG koncertjeit utána több helyen is lemondták, volt olyan egyetemi campusra szervezett fellépése, ahol a rendőrség konkrétan megmondta, hogy ha fel mer lépni, akkor azonnal lelövik a bulit. Pont ezért indított el később egy turnét Fuck Donald Trump néven. Ezen a turnén egyébként minden belépő után egy dollárt adományoztak a rendőri brutalitás áldozatainak. Végül egy remix is készült a dalból, amihez felkért két prominens fehér rappert, Macklemore-t és G-Eazyt is.

Ryan Harvey: Old Man Trump

Jól jelzi a Trump-jelenség zenei szerepét, hogy az 1967-ben elhunyt Woody Guthrie, az egyik legnagyobb hatású társadalomkritikus folkzenész is megnyilvánult a témában. Még januárban kerültek elő azok a dalszövegek, amiket Guthrie az '50-es években írt, de soha nem jelentette meg.

A háború utáni New York-i ingatlanfejlesztések egyik nagy nyertese Fred Trump volt, Donald Trump apja, aki ebben az időszakban alapozta meg azt a vagyonát, amiből később a fiacskája elnöki babérokra is hajthatott. Az öreg Trump nemcsak új lakóépületeket húzott fel, hanem főbérlőként be is hajtotta utána a pénzt a beköltöző szegény családoktól. Guthrie is egy ilyenben élt két évig, így Fred Trump volt főbérlője abban a házban, ahol egyébként csak fehérek lakhattak. Guthrie több dalszöveget és levelet is írt arról, hogy az öreg Trump milyen komoly faji ellentéteket alakított ki a környéken, mennyire megkülönböztette a feketéket a fehérektől, és milyen komoly szerepe volt abban, hogy ne költözhessenek afroamerikaiak fehérek lakta állami vagy privát lakóövezetekbe. Egy 1979-es kétrészes Village Voice-cikkben több korábbi alkalmazott is arról vallott, hogy Fred Trump külön kiemelte, hogy nem költözhetnek feketék a környékre, és ehhez bármilyen trükköt bevethetnek.

Az egyik öreg Trumppal kapcsolatos dalszöveget végül fel is dolgozta a nyáron Ryan Harvey mozgalmár folkzenész, Ani DiFranco, és a Rage Against The Machine gitárosa, Tom Morello.

Brujeria: Viva Presidente Trump!

Még tavasszal egy újabb műfajjal bővült a Trump ellen kikelő zenekarok listája, köszönhetően az amerikai és mexikói tagokból álló Brujeriának. A kultikus grindcore/extrém metál zenekar 16 év után tért vissza új nagylemezzel, amit még májusban vezettek fel a Viva Presidente Trump! című dalukkal. Ez akár kampánydalnak is tűnhet, de a dal pont arról szól, hogy legyen csak Trump az elnök, hadd szabaduljon el a pokol, és majd a Brujeria befejezi szívesen a pusztítást, amit a republikánus elkezdett. Ez a fajta kiállás nem éppen egy szép bók attól a zenekartól, aminek imidzse kifejezetten a káoszra, sátánizmusra, erőszakra, Amerika- és keresztényellenességre épül.

Abban azért túl sok meglepő nincs, hogy a társadalmi kérdésekre kényesebb rapperek és mozgalmi előadók Trump ellen szólalnak fel, arra viszont csak ritkán van példa, hogy egy olyan grandiózus projekt, mint a 30 Songs, 30 Days direkt egy elnökjelölt miatt jöjjön létre.

A programot ugyanazok hozták létre, akik korábban Barack Obama második ciklusát is támogatták a 90 Days, 90 Reasons kampánnyal. Az október 10-én kezdődött projekt lényege, hogy harminc napon át harminc, kifejezetten a Trump-mentes Amerikát támogató dalok jelenjenek meg a honlapon. És nem is akármilyen előadóktól, hiszen hozott már ki dalt a programon belül az R.E.M., a Death Cab for Cutie, Moby vagy a nem is amerikai Franz Ferdinand.

A választás pillanatáig mindennap megjelenik egy új dal, olyan eddig feldolgozott vagy új témákban, mint Trump barátsága Putyinnal, a hírhedt „megragadni a pinájánál” mondat, vagy az az állítólagos kölcsönpénz, amiből a mostani kampányát finanszírozza. Ráadásul rengeteg olyan előadó szerepel a listán, akik nem kifejezetten a politikai aktivitásuk miatt ismertek.

A választások közeledtével a Trumphoz köthető dalok és előadói kifakadások száma is egyre nagyobb, de arra csak kevesen számítottak, hogy egy kifejezetten nagy név is aktívan, külön dallal száll bele a republikánus jelöltbe.

Eminem: Campaign Speech

Nem is akárhogyan, Eminem egy nyolcperces dühkitörésben esik neki Trumpnak és a szavazóinak, mintha nem is egy dalra rappelne, hanem csak valami alapzajra engedne rá minden feszültséget, amit Trump okozott neki. Az inkább az üzenete, mintsem zeneisége miatt értékelendő produkcióra nem is Trump, hanem David Duke, a Ku Klux Klan korábbi vezetője, és Louisiana állam szenátusi jelöltje reagált. Duke szerint Eminem megfertőzi a fiatalok elméjét (amivel egyébként konstans támadják nagyjából 20 éve), és elég erős utalást tett arra, hogy ezt a dalt igazából a zsidó háttérhatalom, jelen esetben Paul Rosenberg menedzser és Jimmy Iovine, az Interscope lemezkiadó feje hozta létre, nem pedig a rapper saját magától.

Itt is az az érdekes, hogy 2004-ben Eminem és Trump még ha nem is voltak cimborák, de egész jó volt a kapcsolatuk. Akkoriban jelent meg Eminemtől az Encore című album, aminek részeként alteregója, Slim Shady megalapította a saját pártját. A promóciós kampányhoz egy fiktív politikai beszédet is tartott Eminem, amelyben Donald Trump kiállt az elnöki jelölése mellett. Nyilván csak játékról és reklámfogásról volt szó, de mai szemmel nézve vicces, ahogyan 12 évvel ezelőtt Trump pont olyan kampánybeszédet mondott Eminem/Slim Shady elnöki jelöléséért, mint ma a sajátjáért.

A választások előtt nem sokkal pedig már alig lehet követni a rengeteg ide kapcsolódó zenei megnyilvánulást. A társadalmi kérdésekben mindig is aktív Run the Jewels rapduó nemrég egy nagyon erős politikai klipet hozott ki. A balhés, kormányellenes, aktivista punkzenekar, a Pussy Riot korábban bebörtönzött tagja, Nadja Tolonnyikova külön klipben megy neki Donald Trumpnak. Stevie Wonder '74-es, Richard Nixont kritizáló dala új életre kelt, és már Trump ellen tüntet benne. Még Will.i.am., a Black Eyed Peas rettenetesen irritáló énekese is beszállt a versenybe egy paródiavideóval. És akkor arról a kamu japán Trump-reklámról nem is beszéltünk, amit egy rakás szavazó annyira el akart hinni, hogy végül maguk a készítők voltak kénytelenek jelezni, ez a videó igazából pont Donald Trump ellen, nem pedig mellette szól. Az már csak hab a tortán, hogy a kampányához használt zenék előadóinak szinte túlnyomó többsége kéri nagyon szépen hónapok óta, hogy legyen szívesen, ne használja a számaikat, mert rohadtul nem értenek egyet a politikájával.

Talán utoljára George W. Bush volt annyira megosztó amerikai politikus a popzenében, mint most Trump. Busht azonban csak elnöki ciklusa alatt kezdték el elővenni (gondoljunk csak például a Green Day American Idiot című albumára), Trumppal már teljesen más a helyzet. Korábban olyan volt a fekete rappereknek, mint a fehér középosztálynak mondjuk Steve Jobs. Hihetetlenül gazdag, befolyásos, sokat szereplő pénzügyi celeb, aki egy csomó rapper számára egyet jelentett a pénzzel, sikerrel és csillogással. Viszont ameddig Busht a tettei miatt kritizálták a zenészek, Trumpot konkrétan meg akarják akadályozni abban, hogy hivatalba lépjen, és tönkretegye Amerikát, és köztük vannak olyanok, akik korábban felnéztek rá.

Trump már azt elérte, hogy ha esetleg nem is választják meg, egész szép kis elnöki társaságba került, hiszen Richard Nixon, Ronald Reagan, illetve George W. Bush óta nem gyűlölt senkit ennyire egységesen a teljes nemzetközi zeneipar.