Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMáté Bence az év természetfotósa
Máté Bence, aki egy héttel ezelőtt a világ legfontosabb természetfotós elismerését, a BBC Wildlife Photographer of the Year nagydíját vehette át Londonban, a magyar szemlén is tarolt: Árnyjáték című felvételéért nemcsak a legjobb idei természetfotóért járó elismerést vihette haza, de őt választották az év természetfotósává is és több kategóriában is díjazták képeit. (A pályázaton 12 kategóriában osztottak ki díjakat, az év természetfotósa címet az az alkotó nyerte, aki a legtöbb kategóriadíjat kapta, illetve a legtöbb képpel szerepel a kiállításon.)
A díjátadót és kiállításmegnyitót megelőző sajtótájékoztatón Radisics Milán, a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke elmondta: az idén kettős jubileumot is ünnepel Magyarország és Közép-Európa legfontosabb természetfotós pályázata, hiszen a szövetség 20 esztendős, a pályázatot pedig immár 18. alkalommal hirdetik meg, így "nagykorú lett".
Radisics Milán közlése szerint idén 227 pályázó összesen 3996 felvétellel nevezett, az Eifert János fotóművész vezette zsűri ezek közül választotta ki azt a 112-t, amelyek keddtől láthatók a természettudományi múzeumban.
Radisics Milán a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a jövő évi pályázaton két új kategóriát is indítanak: állatok környezetükben, illetve werkfotók (fotósok munka közben) témájában. Utóbbi nem lesz része a versenynek, de a kiállításon láthatók lesznek a legjobb alkotások.
Az eseményen bemutatták a díjazott alkotásokból immár hagyományosan összeállított kötetet is, amely 3 ezer példányban jelenik meg az Alexandra Kiadónál.
Radisics kiemelte, hogy az ezen a területen a világon elsőként alkalmazott elektronikus, internetes zsűrizési rendszer tökéletesen bevált, sikerült biztosítani az anonimitást és kizárni a részrehajlást.
Az Eifert János fotóművész vezette zsűri tagjai Dombovári Tibor fotóművész, Kármán Balázs fotóművész, Lóránt Attila fotográfus, író, Bánkuti András fotóművész, fotóriporter, Kalotás Zsolt fotóművész és Radisics Milán természetfotós-fotóriporter, a naturArt elnöke voltak.