7℃ / 19
Budapest

Egy éjszaka alatt vált közösségiből kereskedelmi adóvá a Klubrádió

2012. május 15., kedd 14:22 | |

Hétfő éjszaka fogadta el az Országgyűlés a médiatörvény változtatásait, melynek segítségével a Médiatanács tízmilliókat követelhetne évente a Klub Rádiótól az első fokon nekik ítélt 92,9-es frekvenciáért. Szalai Annamária közben megkapta a jogot arra, hogy pályázat nélkül is oszthassa a médiaszolgáltatás jogát.

Hétfő éjjel érdekes módosításokat eszközölt az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvényen, melyek újabb fordulatot hozhatnak a Klub Rádió frekvenciapályázatainak kacskaringóktól eddig sem éppen mentes történetében.

A kormánypárti többség által megszavazott jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy ha egy rádióadó még a műsorszolgáltatási jogosultság megszerzése előtt áll, netán a Médiatanáccsal még nem kötött műsorszolgáltatási vagy médiaszolgáltatási szerződést, akkor az mostantól közösségi médiaszolgáltatóból automatikusan átminősül kereskedelmi médiummá. Ami azt jelenti, hogy az engedély fejében néhány tízmillió forintnyi médiaszolgáltatási díjat lehet rá kiróni.

A mostani törvényjavaslat beterjesztője – az Országgyűlés honlapja szerint médiaügyekben eddig szinte semmilyen aktivitást nem mutató fideszes Szabó Csaba – javaslata alapján az átminősítés visszamenőleges hatállyal bír, kimondva, hogy  „e törvény hatálybalépését megelőzően vagy azt követően megindult és folyamatban lévő eljárásokban e törvény szabályait kell alkalmazni”.

Ráadásul vélhetőleg annak érdekében, hogy a fenti kritériumot alkalmazni lehessen a Klub Rádió által közösségi rádióként megpályázott 92,9-es budapesti frekvenciára is, amelyet az ORTT nekik ítélt, az NMHH azonban tavaly decemberben érvénytelenítette ezt a döntést. A Klub Rádió perre ment a frekvenciáért, mivel közben a jelenleg is használt 95,3-as frekvenciájukat az Autórádió Kft.-nek ítélte a médiahatóság. A Klub Rádiónak jóval kedvezőbb lett volna a 92,9-es, mivel azért közösségi rádióként nem kellene díjat fizetniük. A frekvenciát első fokon a rádiónak ítélte a Fővárosi Törvényszék, azonban az NMHH megtámadta azt. A másodfokú döntés júniusra várható.

Polyák Gábor médiajogász a Klub Rádió kérdésére megerősítette, hogy az egész módosító javaslatnak kifejezetten a baloldali kötődésű rádió lehet az alanya. A Klub Rádiót érintő döntés ellen a pártok részéről eddig csak Karácsony Gergely LMP-s képviselő tiltakozott egy blogbejegyzésben, és a korábban a Médiatanács lemondását követelő MSZP, de a Demokratikus Koalíció még nem adott ki nyilatkozatot.

Pedig az éjjeli médiatörvény-módosítással nem csak a Klub Rádió ügyén csavarintott egyet az Országgyűlés, hanem a Médiatanács hatalmi jogosítványait is sikerült kibővítenie. Az új törvényszöveg szerint „a Médiatanács meghatározott időszakra, de legfeljebb három évre közfeladat ellátása érdekében pályázati eljárás nélkül is feljogosíthat valamely vállalkozást médiaszolgáltatás végzésére”. Ez a rendelkezés gumiszabálynak tűnik, mivel a „közfeladat” címszó alá nem csak a katasztrófahelyzetet vagy szükségállapotot sorolja be, hanem olyan egyáltalán nem rendkívüli funkciókat, mint például a „speciális oktatási, kulturális, tájékoztatási” szolgálatot.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Mától megint van Egy idióta külföldön
A Discovery Channel ma este 10-kor indítja útjára egyik legviccesebb sorozatát, az Egy idióta külföldön címűt, amiben Ricky Gervais és Stephen Merchant barátjukat, Karl Pilkingtont utaztatja a világ körül.

KönyvesBlog

Ezt látta Jane – Online kiállításra várják Austen híveit
Vidéki magányában regényeket körmölő vénkisasszony - az utókor leginkább így emlékezik Jane Austenra.

Lángoló Gitárok

Ilyen élőben a Queens Of The Stone Age új nagylemeze
Nem valószínű, hogy ezt így, ebben a formában látjuk majd a voltos Queens Of The Stone Age-koncerten, de az biztos, hogy mi is kapunk majd jó pár dalt a június 3-án megjelenő, .

Shopline

Travelo

Hirdetés