Kannibál volt Hófehérke mostohája

2013.01.13. 19:51
Alig több mint kétszáz éve, egészen pontosan 1812. december 20-án jelent meg a Grimm testvérek első mesegyűjteménye, mely a döcögős indulás után végül meghódította a világot. Luther bibliája után a legtöbbet fordított és legsikeresebb német könyv lett, és felkerült az UNESCO dokumentumörökség-listájára is. Az évforduló alkalmából a budapesti Goethe Intézet több kiállítást is szervez.

A kasseli testvérpár, Jacob és Wilhelm Grimm által gyűjtött meséket sokszor érte az a vád, hogy a már-már horrorba illő jelenetek miatt igazából nem is gyerekeknek szólnak, de mint azt az első kiadás címe is tükrözi (Kinder und Hausmarchen, magyarul Családi mesék), gyűjteményük tartalmát ők koránt sem tartották korhatárosnak. A kegyetlen, véres jeleneteket egyáltalán nem vágták ki a történetekből, sőt, néhol még rájuk is erősítettek. A romantika korának általánosan elfogadott pedagógia koncepciója szerint ugyanis a gyermeki lélek számára minden befogadható, így a mesék és a Biblia véres történetei is.

A Grimm fivérek úgy gondolták, a gyerek tökéletesen el tudja választani a valóságot a fikciótól, ezért nem szükséges őt a mese borzalmaitól megvédeni, így a kegyetlenségeken cseppet sem finomítottak – mondja Adamik Lajos, az 1987-ben megjelent teljes Grimm-mesegyűjtemény egyik fordítója.

grimm-brothers

Semmi szex

Bár a Grimm fivérek a meséket a német folklór és kultúra meghatározó elemének tekintették, valójában a történetek többsége Európa nagy részén elterjedt volt valamilyen formában, sőt számos mesének Európán kívül, a Közel-Keleten vagy éppen Afrikában is ismertek változatai.

A fivérek nem vették nyakukba a vidéket, mint a klasszikus népdal- vagy mesegyűjtők, hanem leveleket küldözgettek szét, és arra válaszként kaptak több száz lejegyzett történetet. Természetesen felhívásukra nem a parasztok, hanem jómódú polgári családok válaszoltak leginkább, így korántsem a nép körében összegyűjtött mesékről van szó. Számos mesélőt saját otthonukban fogadtak, sok történetet Wilhelm feleségének a családja mondta el a testvéreknek.

A legtöbb mesét, több mint negyvenet, egy bizonyos Dorothea Viehmann asszony adta át a Grimm fivéreknek. Az ő anyja francia volt, így került be a gyűjteménybe számos francia hatású mese is (mint például a Csizmás kandúr). Viehmann apja fogadót üzemeltetett (ami egyébként még ma is áll), így az asszony már gyerekként nagyon sok történetet hallott az átutazóktól. A lejegyzett történeteken a testvérek szívesen módosítottak, csiszoltak, nem is keveset, hogy befogadhatóbb legyen a magasabb társadalmi rétegek számára is.

Előszeretettel ritkították például a szexuális utalásokat, és sok helyre vallásos elemeket illesztettek. Néhány kutató szerint a Grimm testvérek szívesen építettek önéletrajzi elemeket is a meséikbe, és apjuk korai elvesztésének tudható be például az is, hogy meséikben jóval több a gonosz női szereplő, mint a férfi.

A Disney féle Hófehérkeből
A Disney féle Hófehérkeből

Az első, most jubiláló kiadás nem hozott azonnal átütő sikert, és már az akkori kritikák is megjegyezték, hogy a mesék nem túl vonzóak a gyerekek számára. Ez a könyv még a meséknek csak egy szűk gyűjteménye volt, később a fivérek – főleg Wilhelm, aki a mesék megszállottja lett - negyven éven keresztül folyamatosan bővítették, változtatták, stilizálták a történeteket, sőt a kevésbé népszerűeket vagy a túl durvákat a kritikák miatt el is hagyták.

Végül 1857-ben jelent meg az a végleges, 200 mesét tartalmazó változat, ami mai kiadásoknak is az alapját képezi. A 19. század végére a Családi mesék az egyik legismertebb és legnépszerűbb német könyv lett, sorozatosan fordították le más nyelvekre. Magyarra Benedek Elek is több történetet is átültetett.

Táncoló, izzó cipellők

Rónay György Grimm-fordításain itthon generációk nőttek fel, de ez a kiadás is még csak ötven mesét tartalmazott magyarul, a teljes gyűjteményt csak a már említett 1987-es változat tette elérhetővé.

„Az újrafordítás célja elsősorban az volt, hogy legyen meg a teljes gyűjtemény egyben, és legyen szöveghű. A régebbi fordításokat átszőtték a magyar népmesei elemek és azok stílusa, sokat finomítottak is rajta, és kihagytak bizonyos elemeket” – mondja Adamik Lajos, aki példának Hófehérke történetét hozza fel. Az eredeti történetben Hófehérke mostohája nemcsak a királylány szívét kéri a vadásztól, hanem a tüdejét és a máját is. Aztán amikor a vadász elviszi neki, jól meg is eszi.  A végén pedig nem megpukkad a méregtől, vagy lezuhan egy szikláról, mint a Disney adaptációban, hanem arra kényszerítik Hófehérke esküvőjén, hogy izzó fémcipőkben táncoljon, amitől aztán gyorsan szörnyet is hal. (Rónay György ezt a részt kihagyta a meséből.)

Ennél is durvább azonban a Csipkerózsika eredeti verziója, amiben a herceg nem éri be egy ártatlan csókocskával, hanem meg is erőszakolja szegény százéves álomban szendergő Csipkerózsikát, aki álmában ikreket szül, és egyik gyermeke piszkálja ki ujjából a mérges tüskét, mire Csipkerózsika magához tér. A bökkenő pusztán az, hogy a hercegnek van már felesége, és a féltékeny feleség megpróbálja szépen eltenni Csipkerózsikát láb alól, sőt meg is akarja enni. Ez egyébként már a Grimm fivérek által átszerkesztett változatban sem szerepel, a szexualitás meg az erkölcstelenség miatt.

A hódítás útja

Sokat köszönhet a német testvérpárnak Walt Disney is, hiszen az ő meséikből készített első rajzfilmek alapozták meg a mára hatalmasra duzzadt Disney-birodalmat. A Grimm-féle mesegyűjteményt szinte azonnal lefordították angolra is, így a mesék már a 19. században is nagy népszerűségnek örvendtek angol nyelvterületen.

Disney 1934-ben látott neki a Hófehérke és a hét törpe egész estés változatának, aminek sikerében rajta kívül senki nem hitt, hiszen addig ez a műfaj nem létezett. A három évvel később bemutatott Hófehérkét azonban ováció fogadta, és 1938 legsikeresebb, legnagyobb bevételt produkáló filmje lett. Érdekes, hogy Disney utána hiába próbálkozott más művekkel, sem a Pinokkió, sem a Bambi, sem az Alíz Csodaországban, nem tudott annyira sikeres lenni, és megfelelni a bevételi elvárásoknak. Disney így hát visszatért a Grimmekhez, és 1950-ben a Hamupipőke ismét elsöprő sikert hozott neki.

Talán ennek is köszönhető, hogy a gyerekek a meséknek ma már többnyire csak a Disney-féle változatát ismerik. A Goethe Intézet január 4-18 között, a Syma Rendezvényközpontban megtekinthető Csodálatos mesevilág című kiállításán is azt figyelték meg a rendezők, hogy az odaérkező gyerekek szinte egyáltalán nem ismerik a meséket. Nem ismerős nekik a Holle anyó, a Brémai muzsikusok, vagy éppen a Békakirály meséje sem. A gyerekek az interaktív kiállításon egy kérdőívvel mennek végig (a kiállítás ezért inkább csak a 8-10 éven felülieknek ajánlott), és meg kell találniuk a választ olyan kérdésekre, mint hogy mit csinál Holle anyó a lusta gyerekekkel, vagy milyen kérdést tesz fel a farkasnak Piroska, mielőtt bekapja.

A mesék után 1813-ban megjelentek a mondák is, amiből csak egy-kettő lett olyan híres, mint a mesék, (például a Hamelni patkányfogó), de a kulturális szempontból legalább akkora jelentőséggel bírnak. Ezért Németországban 2013 is Grimm-év, és a budapesti Goethe Intézet is több rendezvénnyel készül az eseményre. A már említett jelenlegi kiállítás mellett február elején újabb kiállítás nyílik Testvérpárok a művészetben címmel, ahol művész testvérpárok készítenek illusztrációkat a Grimm-mesékben megjelenő testvérpárokról.