Ritka bepillantást nyerhetünk az európai háttérhatalom működésébe

cover
2015.09.17. 19:19

azt nem tudjuk, hogy ezeket a folyamatokat ki irányítja, de a tárcavezetőt idézve: „valaki biztos”

-írtuk a Szíjjártó Péter sajtótájékoztatójáról szóló cikkünkben, amit elolvasott a Katona József Színház társulata, és a Hírszínház keretében készítettek belőle egy jelenetet.

Íme a videó:

Valakik biztosan irányítják az Európában zajló folyamatokat

A jelenetben az látható, hogy különféle furcsa figurák gyülekeznek egy asztalnál, és a videó címéből kiindulva most már én is azt hiszem, hogy az európai háttérhatalmat egy Flintstone-nyakkendős meztelen férfi, egy furán mozgó cápaember, valamint egy vámpír jelenti. Aztán megjelenik a góré is, de többet nem mondunk.

A szereplők: Többek között Elek Ferenc, Vajdai Vilmos, a rendező ezúttal is Dömötör András volt.

A Hírszínház a Katona József Színház és a Young & Rubicam közös kezdeményezése, amelynek keretében tíz napon át mindennap feldolgoznak egy Index-hírt, mi pedig kitesszük az erről készült videót. Már csak egy nap van hátra, pénteken jelenik meg az utolsó Hírszínházas videó az Indexen, de a Hírszínház ezzel nem ér véget.

Szombaton a Színházak Éjszakáján élőben nyomják majd a Hírszínházat: héttől és fél tíztől Instant címmel négyszer 15 percben állítanak színpadra egy-egy aktuális hírt a Katona színpadán. A minielőadásokat Ascher Tamás, Dömötör András, Máté Gábor és Székely Kriszta rendezi majd.