Milliárdos kártérítést követel a Ligettől és a fővárostól a Pecsa
![kep5 ok](http://kep.index.hu/1/0/1205/12053/120539/12053973_24fe28c04842e8dd0f0434500dac3ed9_wm.jpg)
A Petőfi Csarnokot az elmúlt három évben üzemeltető Cortina Service Kereskedelmi, Vendéglátó és Szolgáltató Kft. összesen több mint egymilliárd forintnyi kártérítést követel a bérleti szerződés idő előtti felbontása miatt. A cég a Városliget Zrt.-től 898,2, a fővárosi önkormányzattól 192 millió forintot követel - írja a Népszabadság.
A lap úgy tudja, az ügyben eddig egy tárgyalást tartottak, amelyen a bíróság a kereset pontosítására kérte a Cortina Service Kft.-t, a főváros pedig ellenkérelmet nyújtott be.
A Fidesz korábbi zsámbéki jelöltje, Nagy Károly által vezetett Cortina - ami 2005 óta vendéglátós szolgáltatásokat nyújt Kubatov Gábornak - 2011-ben tízéves időtartamra nyerte el a Pecsa bérleti jogát. A szerződésbe akkor belefoglalták: a felek szerződésbontáskor elszámolnak egymással. Erre azért is volt szükség, mert a cég 310 millió forint értékű felújítást vállalt, de azóta legfeljebb 100 milliót költött az ingatlanra, amiből 59 milliót az állami tulajdonban lévő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-től kaptak - írja a lap.
![sanaa04](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1205/12059/120590/12059051_c20b73aaad4e14a2d97a334670428e39_wm.jpg)
A pereskedés miatt várhatóan csúszik a Petőfi Csarnok bontásának kezdete, pedig Baán László, a Liget Projekt miniszteri biztosa korábban még úgy számolt, annak már idén év végén nekilátnak. A Városliget Zrt. ugyanakkor nem különösebben aggódik emiatt, hiszen az épület helyére tervezett Új Nemzeti Galéria kivitelezése is csúszik.
Ne maradjon le semmiről!