Hitler és Kádár szelleme lengi be a Ludwigot

Alig fél éve példátlan magyar siker született Londonban a Sotheby's Contemporary East aukcióján: Szűcs Attila Érintés című művét a kikiáltási ár négyszereséért, 16 250 angol fontért (azaz mintegy 6,5 millió forint) ütötték le. Hasonlóra még nem volt példa a magyar kortárs festészet történetében. Nem kizárólag, de ezért is az egyik legjelentősebb kortárs magyar festő ma Szűcs Attila, akinek képeit már nemzetközi viszonylatban is keresik.

Teljesen időszerű volt tehát egy nagy átfogó kiállítás a munkásságáról, ami most végre meg is valósult a Ludwig Múzeumban Kísértetek és kísérletek címmel. A kiállításhoz kapcsolódó monográfiát egyébként az egyik legfontosabb német művészeti kiadó, a Hatje Cantz jelentette meg, és negyven országban kapható. Bár régi kép kevesebb van, összesen 25 év munkáját öleli fel a tárlat, amit mindenkinek érdemes megnézni, akit csak minimálisan is érdekel, mit jelent alkotni ma Magyarországon. De a kiállítás annak is érdekes, akit nem érdekel különösebben a képzőművészet, mert Szűcs Attila képei egyszerűen csodás lenyomatát adják a kollektív kulturális emlékezetnek. Annak, hogy hogyan is rakjuk mi magunknak össze itt az emlékeinket, és saját történeteinket. Mindezt sok humorral, mesélősen, elgondolkodtató módon.

Nem vagyok nagy követője a kortárs festészetnek, és képzőművészeti képzettségem is elég hiányos, arra viszont a mai napig emlékszem, mikor láttam először Szűcs Attila-képet. Nem is galériában volt, hanem egy magánlakáson vagy tíz éve, ahol valami házibuli volt, és egyszer csak megláttam a falon egy képet: egy kislány állt egy pocsolyában piros gumicsizmában. És akkor hirtelen megérteni véltem, miért fizetnek emberek akár vagyonokat is egy képért.

Szűcs Attilának és mai napig ezt a világát szeretem a legjobban, és a látogató is rögtön ezzel szembesül, amikor belép a Ludwig kiállítóterébe, és meglátja a Vízfal című képet. Akit érdekel a festő világa és munkájának folyamata, annak érdemes részt venni az ingyenes kurátori tárlatvezetésen, aminek nagy hátránya, hogy az ember ötven másik látogatóval együtt kénytelen tolongani és végignézni a képeket, előnye viszont, hogy számos olyan rejtett dolgot felfedez, amit önmagától talán nem tett volna meg.

Hornyik Sándor kurátor szerint a kiállítás címe (Kísértetek és kísérletek) erősen utal a festőre: Szűcs Attila egy kísérletező festő, folyamatosan keresi az újat, miközben képeit összeköti erős stílusa. Képein valóban rengeteg a kísérlet és újítás, miközben visszatérnek a múlt kísértetei is: Hitler, Kádár, Csontváry, Nikola Tesla, Kennedy. Mind megférnek egy szobában itt a Ludwig múzeumban, miközben nemcsak az ábrázolás fogja meg az embert, hanem a múlt értelmezésének a kísérlete is.

A kiállítást négy nagyobb tematikára bontotta a kurátor, a kezdeti képek a vakfolt témakörét boncolgatják. Bár a vakfolt eredetileg a látáshoz kapcsolódó fogalom, Szűcs szerint jól kifejezi az alkotás folyamatát is. A festő tapasztalata szerint ugyanis festés közben az eredeti inspiráció iránya sokszor teljesen megváltozik, teret adva valami rejtett, mélyebb jelenségnek, ami hirtelen előtör. Ezeket a képeket összeköti a lefestett vakfolt: piros folt a képeken, sokszor egy kiégett fényképet idézve. Szűcs eleve sokszor fest fényképekből kiindulva.

A második témakör a metafizikus nyomozás tere. A nyomozás és a nyom felfedezése is visszatérő momentuma Szűcs Attila festészetének,

 hosszú kabátban, többnyire háttal. Hol üres dobozok között, hol egy hatalmas izzó gömb előtt merengve, - visszatérve a vakfoltokhoz. Ennek a tematikának a részeként lép be Kádár is, amint beszédet mond, vagy éppen Hitler ahogy kutyájával kedveskedik, - bár a kutya épp nincs jelen. Csodálatos kép a balatoni Kádár-üdülő nappalija is, amin csak hosszan keresés után tűnik fel a háttérben megbújó élet. Megjelenik Csontváry alakja is egy fehér ló mögött, az én kedvencem pedig a Lidice című alkotás, ami egy régi képeslap újrakonstruálása.

Harmadik tematika a planking, ami egyben egy társadalmi jelenségre is reflektál, és a passzív ellenállás szimbolikája is. A plankingelő, azaz mereven lebegő embereket ábrázoló képek egy termet betöltenek. Nekem ezek az arccal lefelé forduló, lebegő merev testek kevésbé tartoznak a kedvenceim közé. A következő, kép a képben tematika azonban ismét nagyon sok gondolkodni valót tartogat, főleg a Disznóölés című kép.

Szűcs képein gondolkodni egyébként mindig lehet és érdemes is, hiszen egy jól mesélő festő: ha az ember elég időt eltölt egy-egy képe előtt, akkor szinte mindegyikből egy egész regény kerekedik ki, de legalábbis egy minisztori. Nem véletlen, hogy a Szűcs Attila képeihez írt szövegek egy egész könyvet megtöltenek. A tavaly ősszel, a Jelenkor kiadónál megjelent Szivárványbaleset című könyvben 64 kortárs író írt szövegeket a festő műveihez. Aki tökélyre akarja vinni a műélvezést, legjobb, ha ezzel megy a kiállításra. 

A Kísértetek és kísérletek - Szűcs Attila festészete című kiállítás február 19-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.