Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMOlyan ételeket szolgálnak fel a Balaton partján, hogy csak nézünk
Minden rekordot megdöntve idén a Balatoni Kör által szervezett Év strandétele versenyre 40 étellel neveztek a balatoni vendéglátósok. A Balatoni Kör szakmai előzsűrije az elmúlt napokban kiválasztotta azt a tíz nevezőt, akik bekerültek a verseny döntőjébe.
Bár a vendéglátásban országszerte egyre nehezebb kihívásokkal kell szembenézni, Európa első és máig egyetlen strandételversenye azt bizonyítja, hogy szép számmal vannak olyanok, akik az élesedő versenyben még nagyobb kreativitással igyekeznek kitűnni. A rendkívül erős mezőnyből így még nehezebb volt kiválasztani, kik jussanak a döntőbe. Idén kivételesen tíz döntős hely lesz, melyeket 2024. július 30-án egy séfekből és gasztroújságírókból álló zsűrivel újrakóstolunk, és így választjuk ki az Év strandétele verseny győzteseit.
– mondta Kardos Gábor, az Év strandétele verseny ötletgazdája.
Na mit találtál ki?
Izgalomban nem lesz hiány, biztosak lehetünk benne, hogy szoros verseny alakul ki. A döntőbe ez a tíz étterem jutott be különböző, érdekesebbnél érdekesebb fogásokkal:
- Fogas bisztró, Alsóörs: Vegán taco
- Gianpiero’s, Balatonboglár: Harcsa hortobágyi, rántott kovászos uborka és gyerekkorunk tejbedarája
- Julcsi kalácsoda, Siófok: Sajtos baconös kalács és liofilizált málnás kürtős
- Kikötő étterem, Balatonszemes: Szemesi szűz
- Mesés, Balatonlelle: Nyári töltött káposzta és grillezett töltött paprika
- Móni süti, Gyenesdiás: Balatoni rizlinges „almafröccs“
- Olíva büfé, Alsóörs: Pisztácia pesztós lángos
- A Pizza Sztori, Balatonmáriafürdő: Balancsini
- Tiki bisztró, Zamárdi: Tokatsu szendvics és tarhonyapuding
- Vánkos, Badacsonyörs: Grillezett patisszon kukoricahabbal
Elsőre furcsának tűnhetnek bizonyos párosítások a fogásokon belül, a bizalom ennek ellenére abszolút a szakácsoké. A július 31-én tartandó eseményen több díjat is ki fognak osztani:
- A fődíj az Év strandétele (büfé vagy bisztró kategóriában)
- A büfé vagy bisztró kategória legjobbja (attól függően, hogy a kettő közül melyik nyeri a fődíjat, a másik kategória legjobbját is díjazzuk)
- Az Év jóárasított strandétele (ha lesz megfelelő)
- Az Év legjobb vegetáriánus vagy vegán strandétele
- Az Év balatoni stranddesszertje