Címkék

bernáth zsolt, ifjűsági film, indafilmszemle 2013

Bernáth Zsolt az egyik legérdekesebb magyar filmes. Foggal-körömmel ragaszkodik szülővárosához, Dunaújvároshoz, összes filmje ott játszódik, és a hely kötelez, alkotásainak különleges, a szocérába cseppet beleragadt hangulatot kölcsönöz. Utóbbi egyáltalán nem negatívum, sőt, többek között ennek az egyedi-állandó helyszínnek a hatására lesznek filmjei szigorúan sajátjai.

Bernáth nulla költségvetésű vhs-horrorok forgatásával kezdte a kilencvenes évek közepén, majd Tarantino-koppintásokkal próbálkozott – a dunaújvárosi, műmájer miliőnek ezek a meseszerű megidézései, csakúgy mint minden filmje, elsőre műfaji cuccnak látszik, ám a filmek felénél, háromnegyedénél a narratívák kibicsaklanak, és valami egészen eredeti burjánzik elő belőlük. Valami személyes, más filmmel összehasonlíthatatlan (a 2001-es Sohasevolt Glória ebből a szempontból lenyűgöző).

Bernáth a magyarfilmes brancson kívül létezik. Nem kujtorog állami támogatásért (vagy ha kujtorog is, kapni nem kap soha) – nem, ő tehetséges alkotótársaival együtt, ha rájuk jön a forgathatnék, egy bizonyos, mozis viszonylatban apró, ám éppen szükséges méretű összegből filmet csinál.

A Sherlock Holmes nevében Bernáth eddigi legambiciózusabb próbálkozása, és a büdzséje is magasabb a rendező eddigi filmjeinél. Minden korábbi próbálkozásánál egyértelműbb megcélzása a közönségfilmnek, de mivel sem Bernáth, sem forgatókönyvírója, Kis-Szabó Márk nem született közönségfilmeket csinálni, így a Sherlock Holmes nevében sem sikerült multiplex-kompatibilisre.

Dunaújváros-szerte tűnnek el sorra a gyerekek, de nem örökre. Egy idő után megkerülnek, ám már csak árnyékuk egykori önmaguknak. Az eltűnések rejtélyét, valamint azt, hogy mi történik azombifikált srácokkal, egy háromtagú, önjelölt nyomozócsoport igyekszik felderíteni: háromkoratini, akik Sherlock Holmest, doktor Watsont és Irene Adlert választják példaképül. Bár utóbbi a filmben csak „Ica”.

Döbbenetes, hogy Bernáth mennyit fejlődött a korai filmjeihez képest – ha valaha valaki lesz olyan bátor, hogy komoly költségvetést sóz a nyakába, Bernáth képes lesz összehozni egyvilágszínvonalú szórakoztató filmet. Hogy a Sherlock Holmes nevében vizuális kivitelezése, no meg lendülete, jeleneteinek dinamikája, stb. ennyire jó benyomást kelt, abba természetesen besegít Szentkúti Tamás nagyszerű operatőri teljesítménye. Mégegyszer: elképesztő, hogy nagyon kevés pénzből Bernáthék itt mit hoznak össze. A Sherlock Holmes esetében teljes szépségében mutatkozik meg, amit mindenki sejt: ahhoz, hogy valaki minőséget gyártson le, nem kellenek százmilliók.

A film sajnos a történet elmesélése során bukik meg: bár a Sherlock Holmes nevében gyerekfilmnek indul, vagy legalább is tényleg annak szánták, kb. a felétől már egyáltalán nem az. A forgatókönyv a sztorit egy olyan szürreális síkra tereli, ahonnan nincs visszaút: egyfajta egziszencialista rémálmot kreál, szereplőinket egy, az Inception-ből egy az egyben kilopott nem létező agydimenzióba tereli. Ez nemcsak hogy nem illik a film alapvetéséhez (Holmes és „szülőatyja”, Conan Doyle mindenek fölé helyezte a logikát, és a hókuszpókuszokat megvetette), hanem magához ahhoz az alkotói célhoz sem, hogy szórakoztató gyerekfilmet készítsenek. A Sherlock Holmes szép lassan sötét, átláthatatlan, és gyakran unalmas lidércnyomássá bomlik, és ez nagy kár. Mert emiatt nem lesz belőle jó film - bár hogy érdekes, az biztos.