comment:com
Folytatódik a zombivadászat
A Karib-tenger kalózai szépsége élete alakítását nyújtja ebben az új filmben
Keira Knightley mindössze 16 éves volt, amikor a 2002-ben bemutatott Csavard be, mint Beckham című ifjúsági sportfilmben először megvillantotta a tehetségét, 17 évesen pedig már javában dolgozott A Karib-tenger kalózai első részén. Ez utóbbi franchise nagy mérföldkőnek bizonyult számára a későbbiekben, sokan a mai napig Will Turner (Orlando Bloom) tűzrőlpattant szerelmeként, Elizabeth Swannként azonosítják a 37 éves szépséget. Knightley, bár továbbra is szerepelt könnyed popcornfilmekben, mint az Igazából szerelem, a Jack Ryan: Árnyékügynök vagy az idehaza méltánytalanul alulértékelt Szerelemre hangszerelve, mindeközben tudatosan és serényen építette drámai karrierjét, a Büszkeség és balítéletért és a Colette-ért is Oscar-díjra jelölték.
Mégis most, 2023-ban érezhetjük úgy igazán, hogy Keira Knightley színészként a csúcson van, és tényleg beérett, ehhez elég, ha ránézünk A bostoni fojtogató (Boston Strangler) című új filmre. Az amerikai bűnügy egyik legismertebb, megoldatlan, 13 nő életét követelő gyilkosságsorozatán alapuló produkció március 17-én érkezett meg a Disney+-ra. A történet szerint 1962-ben járunk, a főszereplő pedig a Boston Record American riportere, Loretta McLaughlin, akinek nagyon elege van már abból, hogy az életmód rovatba kell írnia, és kenyérpirítókat tesztelnie. Amikor egymás után bostoni nők a saját otthonukban esnek egy perverz gyilkos áldozatául, Keira Knightley Lorettája a főnöke rosszallása ellenére saját szakállra veti bele magát az ügybe, hátha egy nagy leleplezéssel sikerül szintet lépnie.
A bostoni fojtogató, bár első blikkre ízig-vérig thrillernek tűnik, valójában sokkal inkább egy feminista dráma. Az író-rendező, Matt Ruskin olyan közismert és kritikuskedvenc elődök nyomát követve halad, mint a Zodiákus és a Spotlight, és bár ezeknek a filmeknek a hangulatát sikerül is megidéznie, feszültségteremtésben a közelükbe sem ér. Persze ez nem jelenti azt, hogy A bostoni fojtogatónak ne lennének erényei.
Az új John Wick minden idők legélvezetesebb akciófilmje
A John Wick első részének sokat köszönhetünk. A 2014-ben bemutatott akciófilm visszahozta, és újra felrakta a szórakoztatóipar térképére a Mátrix egykori sztárját, Keanu Reevest, valamint a westernek és a bosszúfilmek rajongóinak egyszerre kedvezve egy olyan franchise-t nyitott meg, amelynek az erőszakosságot, a szemkápráztató látványt és a szórakozási faktort tekintve nem volt épkézláb versenytársa.
Mindezt úgy, hogy a John Wicknek nagyon egyszerű alapkoncepciója van: egy megfáradt bérgyilkossal kezdődik az egész, akinek az elhunyt nejétől kapott kiskutyáját pár gengszter megöli, a kedvenc vintage sportkocsiját pedig meglovasítják. Ő meg elindul, hogy revansot vegyen a maffiózókon. Innen sikerült a kaszkadőrből lett filmrendezőnek, Chad Stahelskinek és az első három felvonás forgatókönyvét jegyző Derek Kolstadnak egy egész komoly kis univerzumot kiépítenie: titkos hotelekkel, egymással rivalizáló bérgyilkosos gittegyletekkel és egy csomó fejlövéssel megspékelve.
Félreértés ne essék, ezt a filmsorozatot mindenki azért nézte mindig is, mert itt aztán a főhős odacsap az ellenségeinek: az első három John Wick-filmben Keanu Reeves bérgyilkosa 299 ember életét oltja ki összesen a vásznon, a szemeink előtt... erőteljesen hangsúlyozza tehát az alkotógárda, hogy egy könyörtelen gyilkológépről van szó. A nagy kérdés az volt számunkra, hogy vajon a március 23-ától a magyarországi mozikban is látható John Wick: 4. felvonásban is sikerül-e fenntartani a szédületes iramot, és a 169 perces játékidő ellenére egy szórakoztató, csavaros akciófilmet letenni az asztalra.
Pár nap múlva letörlik a legdurvább horrorfilmet a Netflixről
Az író-rendező az elmúlt években több nagyszerűen sikerült, vérfagyasztó horrorral borzolta a tévénézők idegeit. Ezek közül talán A Hill-ház szelleme a legismertebb, amely egy szellemjárta kastélyba kalauzol, miközben egy megviselt és gyászoló családot mutat be, de a szakember későbbi munkái közül a Mise éjfélkor és Az éjféli klub is élvezetes sorozatok lettek. Már, ha valaki kedveli az ijesztgetős műfajt.
A Hush című film, Flanagan egyik korábbi alkotása jóval azelőtt került fel a Netflixre, hogy az online videótár betette volna a lábát Magyarországra, és szinkronos, magyar feliratos tartalmak lepték el a kínálatot. Így vélhetően sokaknak kimaradt ez a feszes, mindössze 82 perces, ugyanakkor ideglelős horror. Aki eddig hozzánk hasonlóan halogatta a megnézését, nem javasoljuk, hogy túl sokáig üljön rajta, mert a külföldi kritikusok által napjaink egyik legijesztőbb filmjeként is emlegetett Hush hamarosan lekerül a kínálatból. Már csak április 7-éig elérhető a Netflixen.
A történet középpontjában egy süketnéma írónő, Maddie Young (Kate Siegel) áll, akinek regénye, a Mise éjfélkor hatalmas sikert hozott, de a karrierje megbicsaklott, ezért úgy határoz, hogy a háta mögött hagyja a pezsgő New Yorkot, és inkább vidékre költözik, az isten háta mögé. A döntés láthatóan megbosszulja magát, mert a kreativitása nem lobban új lángra, ráadásul a színen feltűnik még egy álarcos betörő (John Gallagher Jr.) is, és véres macska-egér játékot kezd el játszani Maddie-vel.
Kegyetlenül vicces lett ez az új sorozat
A Breaking Bad középpontjában hiába állt Bryan Cranston kémiatanárból lett droglordja, Walter White, és nagyszájú segédje, az Aaron Paul által játszott Jesse Pinkman, az AMC öt évadot futott drámasorozatában sűrűn előfordult, hogy mindkettejük elől ellopta a show-t egy bizonyos Saul Goodman. Bob Odenkirk karaktere, a simlis zugügyvéd remekül csempészett a szériába szatirikus humort, és könnyfakasztó pillanatokat – nem is csoda, hogy a színészt visszatapsolta az AMC, és kapott a kábelcsatornától egy saját sorozatot. Nyilván a Better Call Saulról van szó, ami maximumra járatta sokak kedvencét. Odenkirköt a Breaking Bad spin-offja abszolút húzónévvé tette, még egy, a John Wick által kitaposott ösvényt követő, erőszakos akciófilmben is főszerepet kapott a színész, ahol megmutatta, tőle némiképp szokatlan zsánerben is feltalálja magát.
A Better Call Saulnak hat évad után vége lett, a produkciót mi is méltattuk, nem véletlenül. Na, és persze a sorozat sok más rajongójához hasonlóan tűkön ülve vártuk, vajon hol látjuk legközelebb villogni Bob Odenkirköt. Nos, ez nem tartott sokáig, az AMC március 19-én mutatta be a Lucky Hank című dramedy első epizódját, amely egyszerre megújulás és a komfortzónában való maradás az egykori Saul Goodman számára.
A Lucky Hank egy vidéki egyetem tanszékvezetőjéről szól, aki baromira bele van már fáradva a középszerűségbe, és egy napon az egyik tanítványa, Barto (Jackson Kelly) a rém unalmas esszéjével kihúzza a professzornál a gyufát, aki jó adag iróniával küldi el az egész osztályt melegebb éghajlatra. Ez, a helyenként bántó, nézői szemmel vicces irónia végig jellemzi Bob Odenkirk figuráját a pilotban, aki a megtestesült Doktor House, csak éppen a kórházat iskolapadra cserélte.
Megőrülnek a nézők ezért az új thrillerért a Netflixen
A Fall című, 2022 augusztusában bemutatott thriller az ékes példája annak, hogy apró pénzből is lehet remek filmet készíteni, ha valaki a szívét-lelkét beleadja. Scott Mann és stábja mindössze 3 millió dollárból rakta össze ezt a túlélőfilmet, a pénztáraknál azonban ehhez képest elég jól csengett a kassza, mert 22 milliót zsebelt be világszerte a produkció. Meglepő, hogy a financiális siker és az erős kritikai fogadtatás sem volt elég ahhoz, hogy az alkotók elgondolkozzanak a folytatás lehetőségén. Mármint egészen pár nappal ezelőttig, amikor a kocka elég nagyot fordult.
Történt ugyanis, hogy a Fall felkerült a brit Netflix kínálatába 2023. március 2-án, a nézők pedig látványosan felfedezték maguknak a filmet. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy tömeghisztériát váltott ki az online felületeken. A „word of mouth”-nak, vagyis a szóbeszédnek könyveli el mindenki azt, hogy a piacvezető online videótáron két hete a top 10-ben van a Fall, sőt… Cikkünk írásának pillanatában a második helyen áll, csak az új Luther-tévéfilm előzi meg Nagy-Britanniában. A streaminges siker ahhoz vezetett, hogy a Tea Shop Productions gyártócég és a direktor, Scott Mann összedugta a fejét, és elkezdett a folytatáson dolgozni.
Hogy mindez miért hírértékű? Mert az elmúlt évek egyik, ha nem a legfeszültebb és legbetegebb thrilleréről van itt szó. Vérzik miatta a szívünk, hogy a hazai filmforgalmazók totálisan ignorálták ezt a filmet, és nálunk még a Netflixen sincs fenn. De ilyen apróságok nem állhatnak az utunkba: beszereztük a Fallt az egyetlen hivatalos forrásból, ahol Magyarországon elérhető, Blu-ray-kiadásban, és megnéztük magunknak, miért lepték el az elmúlt napokban olyan posztok a közösségi médiát, amelyek arról panaszkodnak, hogy az emberek csuromvizesen, remegve, leizzadva, szédülve kelnek fel a tévé elől, miután megnézték ezt a filmet.
Beton.Hofi Csótánynak is profi
Mi a dörgés, Csótány? – teszi fel a Narancs, Tetves és Dugó sorozatot idéző kérdést egy fiú Schwarcz Ádám (aka Beton.Hofi) által játszott karakterének Miki 357 Pulzaar című szerzői kisfilmjében, ami hétvége óta a Telekom Tv Go alkalmazásban is elérhető.
Az abszurd humorú musical-vígjáték bemutatóját Budapesten, az Uránia moziban tartották, ahol rengeteg fiatal, a magyar underground zenei élet képviselője, és néhány véletlenül odatévedt figura csurig megtöltötte a bársonyszékek sorait. A vetítés egy nagyobb házibuli hangulatát idézte, ez pedig a film fogadtatásán is érződött. A látottakat szinte végig gurgulázó nevetés kísérte, ám legtöbbször a filmben látott szereplők puszta ténye nevettette meg a nézőtéren helyet foglalt ismerősöket, nem feltétlenül a tiszta produktum.
Ettől pedig az volt az érzésem, hogy a Pulzaar belsős poén, ami kizárólag azoknak szól, akik a projektben részt vevő személyekhez valamilyen szinten kapcsolódnak – ha nem is személyesen, legalább rajongóként. Elképzelni sem tudom, hogy ez a kisfilm mennyire találhat be egy olyan embernél, aki nem ismeri a készítőket. Persze nem kell minden produkciónak mindenkit megszólítania.
Tökéletes ez az új film, mégse kapott Oscart
A március 12-én megrendezett 95. Oscar-gálán minden kategóriában hatalmas volt a tülekedés, köszönhetően legfőképp annak, hogy a 2022-es évben valami brutális, hogy mennyire jó filmek jöttek a nagyvászonra. A legjobb filmnek járó szobrocskát egy picit sem Oscar-kompatibilis sci-fi, a Minden, mindenhol, mindenkor hozta el, amelynek női főszereplője, Michelle Yeoh 60 évesen lett a legjobb színésznő, de Brendan Fraser A bálnája, Jamie Lee Curtis virsliujjú hivatalnoka és Guillermo del Toro újragondolt Pinokkiója is emlékezetesre sikerültek.
Napestig lehetne sorolni a nagy teljesítményeket, de térjünk ki arra is, hogy bár magyar jelölt nem volt, a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában ezúttal ugyancsak igazi közelharc dúlt a zseniális alkotások között: a németek első világháborús filmje, a Nyugaton a helyzet változatlan mellett az elmúlt évek egyik legjobb tárgyalótermi drámája, az Argentina, 1985, a belgák fiúbarátságáról szóló Közel, a lengyelek vándorló szamarát bemutató IÁ és a megrázóan gyönyörű, Írországból érkező A csendes lány vetélkedtek egymással.
Igaz, hogy végül a legjobb nemzetközi játékfilm az első világháború horrorját a Netflixre elhozó és a Ryan közlegény megmentése, valamint Az elit alakulat elbeszélő stílusából erősen inspirálódó Nyugaton a helyzet változatlan lett, a hazánkban március 16-án bemutatott A csendes lány hasonlóképpen hibátlan alkotás a maga nemében.
Még azt is meg merjük kockáztatni, hogy a két tökéletes film versenyében ennek az ír drámának kellett volna előrébb végeznie.
Legfőképp azért, mert a Nyugaton a helyzet változatlan, könnyen észrevehető, hogy erősen épít a nagy elődökre, hasonló paneleket, vágóképeket, zenéket használ, mint a régi nagy háborús kedvenceink. Persze ez nem hiba, a nosztalgia mindig jólesik a léleknek. Ehhez képest azonban A csendes lány valami szokatlanul szépet és meghittet hoz el a mozikba. Olyasmit, ami bármilyen háttérből, kultúrkörből, szakmából érkező filmkedvelő lelkének jót tesz.
El se hisszük: végre kaptunk egy remek szuperhősös filmet
2013-ban a Warner Bros. fejesei még nagyon hittek benne, hogy sikerülhet egy olyan széles körben élvezhető, összekapcsolódó filmes univerzumot felépíteniük, mint ahogy a Marvel Studios tette a Végtelen Sagával. A kiindulópont, Az Acélember nem is volt rossz start, bár Henry Cavill inkább játszott istenséget benne, mint szerethető Supermant, sokat ki lehetett volna hozni ebből a Kal-Elből. Sajnos azonban a kvázi második rész, a Batman Superman ellen csalódást keltett, ahogy Az Igazság Ligája mozis verziója is, és annak ellenére, hogy voltak olyan jó felvillanások, mint a Wonder Woman és a Shazam!, összességében összedőlt a kártyavár. Zack Snyder hiába kapott a kezébe jól ismert, milliók által körberajongott karaktereket, megbukott a direktor. A DC eljutott oda, hogy a teljesen különálló, máshoz nem kapcsolódó filmjei lettek az ütőkártyái, gondolunk itt a Matt Reeves által rendezett, 2022-es Batmanre és a Joaquin Phoenix főszereplésével készített, sötét művészfilmre hajazó Jokerre. Ezekkel nem is volt probléma, de az időközben Warner Discoveryvé avanzsáló cégóriásnál is látták, hogy ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell. Már amennyiben tényleg saját univerzumot akarnak.
Fogták magukat, és új vezetőket neveztek ki a DC Studios élére: a Marvel által kirúgott, aztán félig-meddig visszavett, eközben a DC-nél a második Suicide Squaddal és a Peacemakerrel nagyot alkotó James Gunn és a horrorfilmes producerként befutott és több DC-filmen közreműködő Peter Safran személyében. James Gunnék kijelentették, jön a reboot, új Supermannel, új Batmannel és Batcsaláddal, nagyjából minden eddig látott karakter megy a levesbe, és az idén nyáron érkező Flash-film lesz az a pont, ami újraindítja az univerzumot. Csoda amúgy, hogy az a film egyáltalán moziba kerül, a főszereplő Ezra Miller annyit balhézott a közelmúltban.
Igen ám, de addig is, amíg ez a reboot bekövetkezik, van még néhány filmje a DC-nek a tarsolyban, például az Aquaman 2 és a hazánkban március 16-án bemutatott Shazam! Az istenek haragja, jelen cikkünk tárgya, amelyek lehet, hogy így nem vezetnek majd folytatásokhoz, és nagy valószínűséggel a központi hősöket alakító színészeket is lecserélik a DC újragondolt filmes univerzumában, de ettől függetlenül még jó szórakozást nyújthatnak. Az új Shazam!-ot megnézve ezt egészen biztosan kijelenthetjük már, a film a Marvel szebb napjaira emlékeztető szuperhősös popcornmozi lett. Olyan, ami után az ember mind a tíz ujját megnyalja, és még repetát is kérne belőle.
Befejeződött minden idők legjobb drámasorozata
Az HBO-nál nagyot kockáztattak, amikor úgy döntöttek, hogy a PlayStation híres és közkedvelt posztapokaliptikus játékából, a The Last of Usból tévésorozatot csinálnak, de a lehető legtutibbra mentek a csatornánál, tekintve, hogy alkotónak felkérték az eredeti sztorit is kiötlő Neil Druckmannt, a Naughty Dog nevű videójáték-fejlesztő cég kreatív fejesét, és azt a Craig Mazint, aki a kábelcsatornának a Csernobil című miniszériát összerakta. A döntés jól sült el, a The Last of Us első évada nemcsak a drámázást tekintve rakta a lécet megközelíthetetlenül magasra, hanem tökéletesen választották ki a két főszereplőt is, a jelenleg A mandalóriban űrkalandorkodó, de a Trónok harcát is megjárt Pedro Pascalt, valamint a George R. R. Martin könyvein alapuló széria Lyanna Mormontját, azaz Bella Ramsey-t is zseniális érzékkel húzták elő a kalapból, hogy a meggyötört csempészt és a pusztító járványra immunis kislányt eljátsszák.
Már akkor, amikor a The Last of Us évadkezdését moziban megnéztük, letettük a hajunkat tőle, hogy a játékhoz mennyire hű, ugyanakkor egyáltalán nem szolgai feldolgozásról van szó. Az alkotók a videójáték történetébe bátran belenyúltak, amikor úgy érezték, hogy szükséges. A pilotban is észrevehető volt ez a merészség, amikor a spórás terjedést elhagyták, de a későbbiekben Tess (Anna Torv) halálának körülményeit is átírták, még szívszaggatóbbá téve azt, illetve az első The Last of Usban csupán mellékszereplő Billt (Nick Offerman) és szerelmét, Franket (Murray Bartlett) még inkább középpontba állították a tévés változatban.
Neil Druckmann és Craig Mazin szinte minden egyes epizódban odafigyeltek arra, hogy valami extrát csepegtessenek, még azoknak is, akik betéve ismerik a The Last of Us játék eseményeit. Láttunk más, nem amerikai helyszíneket, a járvány kitörését, és még a Left Behind című DLC-nek is szántak egy külön részt, amelyben feldolgozták Ellie és legjobb barátnője, Riley (Storm Reid) kapcsolatát. A végeredmény egy alapvetően erős sztori tévéképernyőre való átültetése, tökéletesítése lett, talán a legjobb drámasorozat, amit eddig láttunk.
Váratlanul befutott az év legsokkolóbb thrillere
A Szörnyetegek (The Beasts) című filmről nem született túl sok cikk a nemzetközi médiában, de azok úgy felmagasztalták Rodrigo Sorogoyen új thrillerét, hogy a rendes, március 30-án esedékes országos hazai premierig szó szerint vágtuk a centit. Egészen addig, míg rájöttünk, hogy a 13. Frankofón Filmnapokon már hetekkel előbb meg lehet nézni a 9 Goya-díjjal elismert alkotást.
Mentünk hát, rohantunk, hogy lecsekkoljuk, valóban annyira letaglózó-e ez a falusi thriller, mint ahogy mondják. Apró spoiler: igen, az.
A sztori középpontjában egy francia házaspár, Antoine (Denis Ménochet) és Olga (Marina Fois) áll, akik pár éve a spanyol vidéken, egy apró galíciai faluban tengetik az életüket. Növényt termesztenek, eközben romos házakat renoválnak, és igyekeznek élvezni a csendes hétköznapjaikat. Nincs könnyű dolguk, mert a környék egy emberként utálja őket, betolakodókként tekintenek rájuk. Különösképp egy vehemens testvérpárral, Xannal (Luis Zahera) és Lorenzóval (Diego Andio) gyűlik meg két főszereplőnk baja.
Egy lassan, de magabiztosan építkező thrillerről van itt szó, amely a majdnem két és fél órás játékideje alatt szinte az elviselhetetlenségig húzza a feszültséget, de a robbanás meglepő módon a vártnál, vagyis a végénél jóval korábban jön el. Rodrigo Sorogoyen kegyetlensége a Szörnyetegek esetében abban rejlik, hogy az író-rendező nem ad nekünk feloldozást, a bűnösöket nem bünteti meg a szemünk előtt, az áldozatok szenvedése sem ér véget azzal, hogy a stáblista pörögni kezd. A katarzisnak híján maradunk, az alkotó feláldozza azt, hogy az üzenetet a fejünkbe verje, és az sokáig velünk maradjon.
Megálltunk tőle a növésben, annyira brutális az új Sikoly-film
Azoknak, akik nincsenek képben, röviden elmagyarázzuk a dolgot: a híres kaszabolós franchise hatodik felvonását a hazai mozik csak este 10 és reggel 5 között vetíthetik. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy napi egyszer kerül nagyvászonra a Sikoly VI. Ki lehet egy ilyen húzással nyírni egy mozifilmet? Abszolút. Láthatóan azonban Szellempofa nemcsak nemzetközileg, hanem idehaza is hasít, és a Sikoly legújabb részére csak úgy özönlenek az emberek a közösségi médiában keringő képek, posztok, beszámolók szerint. Ilyen az, amikor a tiltás pont az ellenkező hatását váltja ki, a nézők jóformán egymást tiporják, hogy megnézzék,
valóban olyan öldöklős lett-e a Sikoly VI, hogy X-be kelljen rakni.
A 2022-es Sikolyt is rendező duó, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett apait-anyait beleadtak, hogy az új film minden eddiginél brutálisabb legyen. A szakemberek sikerrel jártak, ebben a részben, amikor leszúrnak valakit, akkor bizony nem egy-két, hanem legalább húsz-harminc döféssel csinálják. Bizonyos karaktereket egyenesen kifiléznek a kétórás játékidő alatt, és néhány esetben olyan helyekre döfködik az egyre véresebb kést, ahová a franchise eddig nem merészkedett. A penge van, amikor szemüregekben, szájban landol, mi meg tényleg sikítunk mindezek láttán. De nem riadalmunkban, hanem örömünkben: végre egy felnőtteknek szóló slasher, ami tényleg véres.
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az ötödik Sikoly abbamaradt, az előző filmben bevezetett, fiatal szereplőgárda igyekszik feldolgozni a velük történteket. Egészen pontosan azt, hogy ijesztő álarcot viselő elmebetegek próbálták őket kinyírni. A Pókember-filmekben szokták manapság mondogatni, hogy nem az a lényeg, hogy ki van az álarc mögött, hanem az, hogy a maszk mit szimbolizál, és valami hasonló Szellempofáról is kijelenthető, akinek a felbukkanása mindig halált jelent. Ezúttal a nagy macska-egér párharc, a „whodunnit” nyomozás ráadásul nem kisvárosi környezetben, hanem Amerika metropoliszában, New Yorkban zajlik. A döntésnek hála nemcsak a vérengzést tekintve újul meg a franchise, hanem az eddig látottakhoz képest még elborultabb, még nagyobb léptékű terrorizálás veszi kezdetét. Bármiféle visszafogottságnak itt nyoma sincs.
Hét Oscar-díjat nyert a film, amiben virsliujjú emberek, és beszélő kövek vannak
Nem csak az eső esett a 95. Oscar-díj-átadó napján, a könnyek is záporoztak. Szerencsére a legtöbb örömkönny volt. Még csak tíz perce tartott a hivatalos díjkiosztó, máris megható pillanatokat tudhattunk magunk mögött. Ke Huy Quan lett a legjobb férfi Jamie Lee Curtis pedig a legjobb női mellékszereplő. Természetesen mindkét színészt ováció és álló taps fogadta, a díjakat átadó Ariana DeBose sem tudott parancsolni a könnyeinek. Nagy pillanat volt ez a díjkiosztó elején, hiszen Ke Huy Quan és Jamie Lee Curtis is életük első Oscar-díját vehették át.
Jamie Lee Curtis esetében ez nekünk magyaroknak különösen emlékezetes marad. Miért? Hallgassák csak!
Akkor még nem gondoltuk, hogy innentől kezdve szinte a gála végéig egy egészen papírforma, kiszámítható és Oscar-viszonylatban unalmas ceremónia vár ránk.
Semmi pofon, egyszer sem cserélték fel a kategóriák nyerteseit, egészen botránymentesen zajlott a díjátadó.
Néha – a harmonikus aranyszobrok osztogatása közben – Jimmy Kimmel kellemetlenkedett egy keveset. Mindig picit odaszúrt valakinek, de igazán nem bántott meg senkit, nem fogalmazott meg komoly gondolatokat és üzeneteket. Ahogy azt sejteni lehetett, néha utalt a tavalyi Oscar-gála elhíresült pofonjára. Úgy tűnik, az idei díjkiosztó legizgalmasabb eseménye is a tavalyi Will Smith–Chris Rock-pofon lett.
Egy bagel mind felett
Idén a legtöbb jelölést a Minden, mindenhol, mindenkor című film kapta, a 11 jelölésből be is húzott 7 díjat. Rajta kívül a Nyugaton a helyzet változatlan gyűjtögette serényen az aranyszobrocskákat, ők négy díjat vittek haza.
Igazából a legtöbb kategóriában a papírforma valósult meg, és bár egyik szemünk nevet, amiért a Minden, mindenhol, mindenkor lett a legjobb film, de a másik szemünk annyira sír A sziget szellemei miatt, hogy lassan kiszárad.
Amikor a tavalyi Oscar-gála után alig pár nappal megnéztem a moziban a Danielek filmjét, biztos voltam benne, hogy egy év múlva a legtöbb kategóriában a Minden, mindenhol, mindenkor tarol majd. Kicsit szürreális belegondolni, hogy egy olyan film lett a legjobb, amiben virsliujjú emberek, kungfubajnok Jamie Lee Curtis, vibrátorharc és taktikai análdugó is van – hogy a mindent elnyelő bagelről már ne is beszéljünk –, de aki látta ezt az alkotást, valószínűleg pontosan érti a díjeső okát.
Rengetegen számítottak Cate Blanchett harmadik Oscar-díjára, viszont a legjobb színésznő a Minden, mindenhol, mindenkor című film női főszereplője, Michelle Yeoh lett.
Yeoh győzelmében színészi alakítása és harcművészeti tudása mellett azért is bíztak többen, mert már húsz éve csak fehér bőrű színésznő vette át a kategória aranyszobrát, illetve a színésznőnek ez a film egy hatalmas visszatérés. Korábban azt nyilatkozta, hogy már kezdte azt érezni, Hollywood nyugdíjazta őt.
Ha lesben áll egy bálna
Talán az egyetlen meglepetést Brendan Fraser Oscar-díja okozta, bár azt sem mondhatjuk, hogy nem számítottunk rá, viszont a kategóriában több erős alakítás mellől halászta ki A bálna főszereplője a szobrot.
Szívfacsaró pillanat volt, amikor John Travolta elsírta magát a gála In Memoriam szekciójának konferálása közben. A megemlékezés Olivia Newton-John portréjával kezdődött, akivel a színész szoros baráti viszonyt ápolt az 1978-ban megjelent Grease című közös filmjük óta.
Kijelenthető, hogy a 95. Oscar-díj-átadó volt az elmúlt évek legkiszámíthatóbb és legeseménytelenebb gálája. Az Index is élőben követte a közvetítést, így az éjszakai baglyok végigkövethették velünk a ceremóniát.
Idén a legrosszabb színésznő díját nem színésznő kapta
Idén is megünnepelték a filmművészet legrosszabb alkotásait és alkotóit, azaz kiosztották az Oscar-gálát megelőző Arany Málna-díjakat (Razzies).
Nagyon érdekes, hogy a legrosszabb férfi mellékszereplő Tom Hanks lett, aki az Oscar-jelölt Elvis című filmben nyújtott alakításáért „nyerte el” a kitüntetést, a legrosszabb film pedig a Szöszi, amelynek főszereplője az Oscar-jelölt Ana de Armas.
Úgy tűnik, egy Oscar-gyanús produkció nem ment meg egy rossz alakítástól, illetve a lenyűgöző színészi játék mellett még lehet egy film pocsék.
A Netflixen tért vissza a világ legkeményebb nyomozója
Félelmetes belegondolni, hogy eltelt már annyi idő a Luther első évados premierje, azaz 2010 nyara óta, hogy a BBC nyomozós szériáját klasszikusként lehet emlegetni. Pedig így van, a 2019-ig futott és összesen öt szezont megért krimi fináléja sem mostanában volt ráadásul, négy esztendővel ezelőtt köszöntünk el Idris Elba végtelenül maszkulin, de markáns és elegáns detektívjétől, aki a bűnözőknek könyörtelenül odacsapott. Kivéve persze, ha olyan vonzó szépségekről volt szó, mint a Ruth Wilson által alakított Alice Morgan, akinek a kedvéért szívesen szegett akár törvényt is a főszereplő. Ez, mármint Luther szürkesége az utolsó etapra magával is rántotta a zsarut a mélybe, ott búcsúztunk el a legkeményebb brit detektívtől anno, hogy börtönbe zárták.
A külföldön mozikba is küldött, idehaza kizárólag a Netflixen, március 10-én bemutatott Luther: A lemenő nap című film pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol anno a tévésorozat abbamaradt. Bár a lecsukásának körülményein változtattak egy picit, Luther a hűvösön tölti kényszerpihenőjét, ahol exnyomozóként a többi rab elég komolyan szívja a vérét, ütik-verik, forralják a bosszút. Igen ám, de odakint egy minden eddiginél veszélyesebb sorozatgyilkos garázdálkodik, kedvenc zsarunk fogja magát, és megszökik, hogy ezúttal törvényen kívüliként szolgáltasson igazságot.
Klisésen hangzik? Mert az is. A történetet tekintve a Luther: A lemenő nap nem találja fel a spanyolviaszt, ha szigorúak akarnánk lenni, akkor a kétórás tévéfilmet inkább egy hosszabb különleges epizódnak bélyegeznénk. Főleg, hogy annak ellenére, hogy az új nézők is megértik a látottakat, a legnagyobbat azok számára fogja ütni a produkció, akik a sorozatot is kedvelték és követték. A többieknek ez csak egy sokadik brit krimi lesz, amit jóindulattal is csupán közepesnek értékelnek majd valószínűleg.
Darabokra törte a szívünket ez az új mozifilm
A Volt egyszer egy nyár (Aftersun) című filmet a szerencsésebb mozifanatikusok már hónapokkal ezelőtt, tavaly október-november táján meg tudták nézni. Nekünk jóval többet kellett várnunk erre a külföldi kritikusok által szenzációsnak kikiáltott brit produkcióra, merthogy Magyarországon március 9-én tűzték csak vászonra Charlotte Wells író-rendező BAFTA-díjas alkotását. Még pont időben mondjuk, van pár napunk, hogy eldöntsük magunkban, a főszereplő, a Normális emberek című sorozatból ismert Paul Mescal megérdemli-e az Oscar-jelölését a legjobb színész kategóriában.
A film az 1990-es évek végére kalauzol, amikor az elvált, 30 éves apuka, Calum (Paul Mescal) a 11 éves kislányával, Sophie-val (Frankie Corio) Törökországba utaznak, hogy együtt vakációzzanak. Ami az első jelenetek alapján önfeledt szórakozásnak tűnik, az valójában egy nagyon is elgondolkoztató és lelkileg megterhelő felnövéstörténet. Főleg, miután világossá válik, hogy egy utolsó együtt töltött nyarat látunk, meglehetősen intim közelségből.
Az embert mindig megdöbbenti, hogy mennyire szívfacsaró nyaralós filmeket tud egy-két készítő összerakni. A Volt egyszer egy nyárban hiába a napsütés, a forróság, a tenger, a bikinis lányok, a felszabadult boldogságérzés valahogy hiányzik. Legfőképp, mert az első filmes Wells megfogható és esendő emberekként ábrázolja az apa–lánya párost, akiknek tagadhatatlan hibáik vannak, nehezen illeszkednek be a társadalomba, de egy közös azért van bennük: szeretik egymást.
Megérkezett a félig angol, félig magyar nyelvű romantikus film előzetese
Sasha és Boldizsár nem akar mást, csak megpecsételni hivatalosan azt, amit teljes szívből éreznek: ők összetartoznak. Az amerikai lány és a magyar fiú mégsem köthet házasságot. A bürokratikus szabályok alárendelik az ösztönös cselekvést, így a párost életük legnehezebb kérdése elé állítja a sors az utolsó pillanatban: áthidalható több ezer kilométer távolság, hogy megőrizzék a szerelmüket?
A hazai mozikban április 13-tól látható romantikus magyar film, Az első kettő az elválás utolsó pillanatáig egymásba kapaszkodó két fiatal intim, mai története, amely egyben Szövényi-Lux Balázs első nagyjátékfilm-rendezése. A ma debütáló előzetes izgalmas, érzelmekkel teli betekintést enged abba, hogy mi minden vár majd a látszólag csak egymásra vágyó szerelmespárra a napjaink Budapestjén játszódó filmben.
Rendőri korrupció és fenyegetések kereszttüzében a nyomozó
Ritkán van lehetőségünk fiatal, magyar filmesek kisfilmjeit megnézni, viszont most a Budapesti Metropolitan Egyetem fesztiváldíjas filmjeit bárki megtekintheti 2022. március 3-tól 12-ig. A METUSCOPE Online Filmszemle felületén animációs és élőszereplős filmek várják a nézőket az elmúlt évekből. Most ezekből szemeztünk egy párat.
Az animációk közül a Danse Macabre című film egy rajzolt kortárstánc-előadás, míg a Cannes-i Filmfesztiválon is megfordult WireLess stop-motion animáció mutat be egy érdekes „drótvilágot”. Mindkettő művészfilm jellegű, azonban az oldalon többféle műfajban láthatók animációs filmek. A 2015-ös Hey Deer! című gyerekfilm több nemzetközi filmes díjat is megnyert, és szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) is. A mese elképesztően aranyos, és még egy váratlan csavar is van a végén.
Rejtett kincset találtunk a Netflixen
A Netflix az elmúlt években bőséges kínálatot halmozott fel filmekből és sorozatokból, úgy nyomja a streamingszolgáltató a friss tartalmakat, hogy ha valaki mindent megnézne, erre esély sincs. Bizonyos szempontból jó ez, mert a könyvtárat böngészve mindig lehet rejtett kincseket találni. Így jártunk most mi is, egészen pontosan Az élet önmagammal (Living with Yourself) című 8 részes dramedy esetében. Pár nappal ezelőttig még a létezéséről sem tudtunk, de az első részt látva úgy rákaptunk, hogy egy hadsereg se tudta volna megakadályozni, hogy darálni kezdjük.
Az élet önmagammal sorsa tragikus, mert bár a produkciót 2020-ban Golden Globe-ra és Critics Choice Awardsra is jelölték, második évad sosem készült belőle. A Netflix hivatalosan nem kaszálta el a sorozatot, egyszerűen lógva hagyták, annak ígéretével, hogy majd egyszer visszatérnek hozzá. Valójában erre már kevés esély van, tekintve, hogy egy lassan négyéves alkotásról van szó. A főszereplő, Paul Rudd pedig csupán egy évadra írt alá anno, és azóta a Marvel-filmeknek és az új Szellemirtóknak köszönhetően nemzetközi sztár lett, így vélhetően ha akarnák, se tudnák visszacsábítani a folytatásra.
De miről is szól a történet? Az élet önmagammal középpontjában egy Miles (Paul Rudd) nevű fickó áll, aki teljesen ki van égve, nemcsak az ügynökségi munkáját unja halálosan, de a feleségével se túl harmonikus már a kapcsolata. Nem mindenki van így a cégnél, egy régi kolléga, Dan (Desmin Borges) olyan, mintha kicserélték volna. Hősünk oda is megy hozzá érdeklődni, hogy ugyan mi a titka. Miles nem várt választ kap, egy wellness-szalon címét nyomja a kezébe Dan, és Miles lelkére köti, hogy ha el is megy oda, senkinek egy szót se arról, amit vele csinálnak.
Megnéztük, mire megy az új Rocky-film Stallone nélkül
A veterán színész-filmkészítő 1976-ban robbant be a köztudatba, amikor éhező fiatal művészként megírta az olasz csődör, Rocky Balboa történetét, és a főszerepet is magára vállalta a filmben. A Rockyból a 20. század legismertebb és egyik legszórakoztatóbb sportfilmsorozata lett, melynek első felvonását öt további rész követte, az utolsó 2006-ban. Jó sokat, kilenc évet kellett várni arra, hogy a karaktert újra a mozivásznon lássuk, a Creed című filmben viszont már mentorként tért vissza a legendás bokszoló, és egykori riválisa, Apollo Creed fiát rakta össze, és faragott belőle épkézláb bunyóst, sőt bajnokot.
Az első Rocky-spinoff rendezője, Ryan Coogler a mennybe ment, és a főszereplő, Michael B. Jordan előtt is leborult a szakma, de ez a film egyértelműen Sly látványos másodvirágzása volt, akit mellékszereplőként még Oscar-díjra is jelöltek. Borítékolható volt a Creed II, amelyet megint nagyon élveztünk, de a második részben már valahogy terhesnek éreztük Rocky jelenlétét, és mintha a sztori is a nagy búcsú irányába haladt volna.
A sors úgy hozta, hogy Stallone a 2019 őszén bejelentett Creed III-ból már kimaradt, részben azért, mert nem értett egyet a szerinte túl sötét hangvételű iránnyal, amelyet a trilógia zárása követ, másrészt a bokszolós franchise szülőatyja a Rocky jogai miatt összekülönbözött Irwin Winkler producerrel, így kihagyták a buliból. Mindez Michael B. Jordan vállaira rakott jó nagy terhet, akinek most bizonyítania kellett, hogy a direktori székbe ülve és egyszersmind a főszerepet újra eljátszva képes arra, hogy ne csináljon paródiát a Creed III-ból, és ne csúfolja meg a Rocky hagyatékát.
Jon Favreau az Indexnek: A mandalóri mellé jöhet az ifjú Skywalker sorozata
Amikor Hollywood megkerülhetetlen film- és sorozatkészítőiről van szó, akkor Jon Favreau mellett egyszerűen lehetetlen elmenni szó nélkül. Az 56 éves szakember még 2008-ban a Vasember című szuperhősmozival és a feledés homályából visszahozott Robert Downey Jr.-ral letette a Marvel filmes univerzumának alapjait, és ezt követően is meghatározó alak maradt, executive producerként dolgozott több Bosszúállók-filmen, a Pókember-trilógián, és Happy Hogan szerepében színészként is emlékezetes volt. Jon Favreau az ugyancsak a Disney által birtokolt Star Wars-univerzum megmentőjévé avanzsált: miután az új filmtrilógia csúnyán megbukott, az író-rendező a tévébe költöztette a messzi-messzi galaxist. Mégpedig az Amerikában 2019-ben indult Disney+ egyik nyitócímével, A mandalóri című sorozattal, amelynek története öt évvel A Jedi visszatér után veszi fel a fonalat. A mandalóri olyan sikeres produkcióvá nőtte ki magát, hogy a már bemutatott Boba Fett könyve mellett további spin-offjai is készülőben vannak, egészen pontosan kettő: az Ahsoka és a Skeleton Crew. Március 1-jén mutatkozott be a Disney+-on A mandalóri harmadik évada, amellyel kapcsolatban exkluzív videóinterjú keretein belül értük utol a legnépszerűbb Star Wars-tévészéria atyját, Jon Favreau-t.
Lapunknak Jon Favreau többek között arról beszélt,
- mikor döntöttek úgy, hogy Luke Skywalkert is behozzák A mandalóriba,
- dühítette-e, hogy a rajongók Baby Yodának keresztelték a Gyermeket,
- szerinte kötelező-e az új évad előtt megnézni a Boba Fett könyvét,
- és hogy mit gondol Liam Neeson botrányos nyilatkozatáról, amelyet a színész a Star Wars-sorozatokról tett.
Az interjú abból a szempontból nem hétköznapian indult, hogy az első kérdést Jon Favreau tette fel:
Azok ott Funko POP!-figurák ön mögött a polcon?
Igen, gyűjtő vagyok.
Nekem is van pár. Nem küldenek, így az Amazonon szoktam keresgélni, és megveszem, amelyik tetszik. Csomó pénzem elmegy Funko POP!-okra. A Macy’s Thanksgiving Parade-en zseniális volt látni azt a hatalmas Baby Yoda-lufit, amelyet a Funko kivitt. Azok után az övék az összes pénzem. New York-i kölyökként egy álmom vált vele valóra.
Felkeltette a figyelmet, az biztos. Beszéljünk picit a sorozatról, hiszen megérkezett a folytatás. A mandalóri egészen a második évad közepéig nem foglalkozott a jedikkel, aztán hirtelen színre léptek. A kezdetektől tervezték, hogy behozzák őket?
Az első évad végén A mandalóri azt a küldetést kapta, hogy vigye vissza a Gyermeket a saját fajtájához, ami abból a szempontból érdekes fordulat volt, hogy a mandalóriak a történelmük során háborúban álltak a jedikkel. A második évad itt vette fel a fonalat, Din Djarinnak ezt a lehetetlennek tűnő feladatot kellett teljesítenie. Amikor elkezdtük összerakni a történetszálat Dave Filonival, még fogalmunk sem volt, hogy Luke Skywalker lesz, aki gondjaiba veszi a Gyermeket, de ő volt a leglogikusabb és legkézenfekvőbb választás számunkra. Nem volt kérdés viszont Mark Hamill visszahozatala ehhez. Mark Hamill egyébként nem először járt nálunk, még a sorozat adásba sem került, amikor elhívtuk a vágószobába, megmutattuk neki, min dolgozunk, és már akkor tapogatóztunk, hogy együttműködne-e velünk, ha arról lenne szó. Tetszett neki, amit csináltunk, és szívesen beszállt. Mire befejeztük az első évadot, már biztosak voltunk benne, hogy a második Luke Skywalker felbukkanásával ér majd véget.
Idén is lesz magyar jelölt az Oscar-gálán
Az idei Oscar-gálán a legjobb jelmeztervezés díjára jelölt – és a Nemzeti Filmintézet támogatásával, valamint tucatnyi magyar filmes szakemberrel készült –, Mrs. Harris Párizsba megy című, a vígjáték és történelmi dráma metszéspontjába sorolható alkotás első ránézésre limonádé, belekóstolva azonban igazi filmcsemege. Az ötvenes évek Londonjában és Párizsában játszódó mozi Paul Gallico regényének harmadik filmadaptációja, a címszereplő Ada Harris bőrébe ezúttal Lesley Manville bújt.
Megszámlálhatatlan film készült már a divatvilág elitjének és a pórnép láthatatlanságának ellentétbe állításáról, arról, hogy az átlagember pénze nem ér annyit, mint a gazdagé, hogy a külső előbbre visz, mint a belső, hogy a szépség ajtókat nyit meg, az intelligencia pedig csak nehezen juttat el valakit a célig.
Lerágott csont, mégis szeretünk csámcsogni rajta.
Igen ám, de a Mrs. Harris Párizsba valahogy mégsem érezteti a nézővel, hogy a jól ismert formátumot nézi újra és újra, csak éppen más csomagolásban.
A Hadikban Sára Sándor találkozik a Monty Pythonnal
Kell egy csapat, mondogatta Minarik Ede a Régi idők focija című Sándor Pál-filmben, amely Mándy Iván csodálatos írásából vált varázslatos mozgóképes mesévé 1973-ban. Azóta is kell egy csapat, akihez tartozhatunk, legyen az család, iskola, sport vagy nemzet. A mi csapatunkra igyekszünk büszkék lenni, és ez sokkal könnyebben megy, ha van miért. Az én apukám a legerősebb, az én anyukám a legkedvesebb, az én bátyám simán lenyom szkanderben, a mi Hadikunk pedig felbosszantotta magát Nagy Frigyest, de legalábbis elfoglalta Berlint. Nemhiába volt ezrede, van szobra, sőt még kávéházat is neveztek el róla Budán, de most nem ezekről lesz szó.
Tényleg fontos, hogy megmutassuk, mire is lehetünk büszkék, mitől érezzük magunkat jól a magyarságunkban, és nem lehet mindig Szabó Magdát, Kosztolányi Dezsőt meg Bartók Bélát előcibálni. Kell egy kardozós, bajszos hős, aki magyar, és – titkon reméljük, hogy épp ezért – mindenkinél jobb, bátrabb, furfangosabb és erősebb.
Jól szolgálta ezt a célt és igényt annak idején az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy A koppányi aga testamentuma filmes változata, de még A Tenkes kapitánya is – talán még emlékszik rájuk valaki ötven alatt. Aztán hosszú szünet következett, a magyar rendezők évtizedekig egészen más irányban gondolkodtak, míg újra fel nem virradt a büszke magyarságtudatot vitalizáló kosztümös történelmi filmek kora.
Ilyen irányú kísérletet már az Index oldalain is elemeztünk, most Szikora János rendezői kísérlete, a Hadik című film vált esedékessé.
Úgy vetkőznek a Netflix sorozatában, mintha a világ sorsa múlna rajta
Ami a sokszínű történetmesélést illeti, a Netflixnél nem fogják vissza magukat, hiszen az online videótáron belefér minden a kardozós-belezős fantasytől kezdve a rémisztő, jumpscare-ekkel telinyomott horrorfilmeken át egészen a szoftpornóba hajló sorozatokig. Utóbbiak közé tartozik a Vágyak/Valóság, amelynek első évadát 2021 nyarán mutatták be, és merészségével bizony sokaknál kiborította a bilit.
A széria főszereplője Billie (Sarah Shahi), egy fiatal és vonzó családanya, aki nagyon unja már a kertvárosi életét, na meg töketlen férjét, Coopert (Mike Vogel). Gond egy szál se viszont, mert a színen feltűnik a nő rosszfiú exe, Brad (Adam Demos), akit nem kell kétszer kérni, hogy kényeztesse kicsit volt kedvesét. A történet nagyjából annyival összefoglalható, hogy egy csomó vívódás és tépelődés után Billie az izgalmasabb utat választja, miközben a halandó hétköznapiaknak elképzelhetetlen pózokban és helyszíneken csalja meg az urát. A Vágyak/Valóság részben a rossz üzenete, vagyis a hűtlenség dicsőítése miatt kapta a savat az interneten, mégis irtó nagy sikere lett.
A harmadik rész zuhanyzós jelenete, amelyben Adam Demos karaktere dobta le a textilt, azóta se látott rekordot döntött a Netflixen, 20 milliónál is többen tekerték vissza, és a közösségi médiát is ellepték a miatta készített reakcióvideók.
Azt is lehet tehát mondani, hogy a Vágyak/Valóság egy nagy mém lett, de a nézettség (a premiert követő négy héten belül 67 millió háztartásban indították el) is elkerülhetetlenné tette, hogy berendeljék a folytatást. Jó sokat kellett várni rá, de március 2-án újabb hat résszel gazdagodtunk. Aki úgy gondolta, hogy a sorozat nem lehet az első évadnál is pőrébb és pocsékabb, az nagyot tévedett. Vetkőzős és szexjelenetekből ennél többet már egyszerűen lehetetlenség beleerőszakolni egy 50 perces epizódba.
Mézben és vérben úszik a kaszabolós Micimackó
Már a Micimackó: Vér és méz című film bejelentésekor sejtettük, hogy valami nagyon furcsát fogunk látni. Arra viszont nem számítottunk, hogy a moziteremben ülők egy emberként fogják végigröhögni a produkciót. Hiába a sok vér és a mézben úszó belső szervek, a Micimackó-horror inkább komikus, mint ijesztő.
A sztori szerint Róbert Gida gyerekként összebarátkozott pár antropomorf lénnyel, akiket sokáig etetett, és játszott velük. Tizennyolc évesen azonban elment egyetemre, és magára hagyta Micimackót, Malackát, Nyuszit, Bagolyt és Fülest. A teremtmények éhségükben kénytelenek voltak felfalni Fülest, ezzel pedig minden emberségüket elvesztettét. A felnőtt Róbert Gidion és barátnője visszatér a Százholdas Pagonyba, ahol a vérre éhező Micimackó és Malacka várja. A filmben feltűnik még egy nyaraló ötfős, női baráti társaság, és a két lény őket sem kíméli.
Végre egy thriller, amit nem lehet abbahagyni
A thrillersorozatoknál hozzá vagyunk szokva, hogy legalább az első epizód végéig várnunk kell arra, hogy egy olyan csavart vágjanak az arcunkba, amitől bár lesokkolva, de azonnal indítani akarjuk a folytatást. Az Amazon Prime újdonsága, A tanácsadó (The Consultant) ebből a szempontból nem cicózik, nagyjából három perc kell ahhoz, hogy megkapjuk benne az első sorsfordító momentumot.
A történet szerint egy mobiljátékokat gyártó fiatalos, lendületes cég falai között járunk, ahova egy iskoláscsapat érkezik, hogy a mindenki által zseninek mondott nagyfőnökkel kezet rázzanak. Csakhogy, a rövidnek szánt találkozás erőszakos fordulatot vesz, és a CEO-t az egyik tanuló agyonlövi. Igen, egy kisgyerek.
rég nem volt már ekkora WTF-élményünk a tévéképernyő előtt ülve – és mindez csupán a nyitójelenet.
Még a főnök vére meg sem száradt a falon, befut az éjszaka közepén egy kimért, öltönyös fickó, aki Regus Patoff néven mutatkozik be, és az ott éjszakázó két beosztottnak elmagyarázza, hogy ő a tanácsadó, akinek szerződése van, hogy a CompWare-t életben tartsa. A karaktert játszó Christoph Waltz már a Becstelen brigantykban és a Django elszabadulban is bizonyította, hogy a hűvös arisztokrata figurákat ő kisujjból képes kirázni, és bár ezekhez a filmekhez képest sok újat nem mutat, az ő komplex, csontig hatoló játékának köszönhető, hogy az első három rész úgy csúszik le ebből a sorozatból, hogy szinte észre sem vesszük.
Új évaddal tért vissza a kedvenc sci-fi-sorozatunk
Miután a 2015-ös Az ébredő Erő és a két évvel később érkező Az utolsó Jedik finoman szólva sem váltotta be a Star Wars-rajongók reményeit, az új mozitrilógiát lezáró Skywalker korát sokan remegő gyomorral várták. A kétkedőknek igazuk lett, olyannyira, hogy a Disney azóta jegelte az egész estés folytatásokat. Helyette úgy döntöttek, hogy a messzi-messzi galaxist a tévéképernyőre költöztetik, mégpedig a Disney+-ra, és 2019 novemberében, a platform nyitócímei között indították el A mandalóri (The Mandalorian) című űrwesternsorozatot. A produkció öt évvel a Darth Vader és Palpatine császár által vezetett Galaktikus Birodalom bukása és az ellenállás győzelme után veszi fel a fonalat az eddig feltérképezetlenül hagyott peremvilágokban egy titokzatos Fejvadász főszereplésével.
A mandalóri első évada anno egy lehetetlen küldetéssel indított: a Pedro Pascal által játszott főhős, Din Djarin egy, az Erőre érzékeny csöppségre, Grogura bukkan, akit saját szakállára a gondozásába vesz, és mindenáron igyekszik megvédeni a gonoszoktól. Az eddig leadott két évadban a páros jókora megpróbáltatásokon megy keresztül, és még egy-két legendás jedibe is belebotlanak. Ám a kétéves kiképzést követően, amit Grogu Luke Skywalker mellett tölt el, a Gyermek végül visszatér „nevelőapjához”. Igaz, ahhoz, hogy valaki mindezzel tisztában legyen, látnia kell a Boba Fett könyve című testvérsorozatot is, amely időközben továbbfűzte kedvenceink sztoriját.
A Disney görcsös univerzumépítése előbb-utóbb félő, hogy rányomja a bélyegét A mandalórira, az eddig elkészült spin-off mellett jön még az anyasorozathoz kapcsolódó Ahsoka és a Skeleton Crew. Egyelőre azonban egyáltalán nem érezni, hogy Jon Favreau és Dave Filoni túlvállalná magát. A március elsején a Disney+-on debütált harmadik évad első része piszkosul szórakoztató, még mindig ez a legkönnyebben fogyasztható popcorn-sci-fi-sorozat a tévében.
A Kokainmedve a legnagyobb állatság, amit valaha moziban láttunk
Bármilyen hihetetlen, de az idehaza február 23-án bemutatott, Kokainmedve című új horrorvígjátéknak valós alapjai vannak: egy 1985-ös eset, amikor az elítélt drogcsempész, Andrew C. Thornton II kénytelen volt egy csomó kokaint kihajítani a repülőgépéből a túlsúly miatt. Aztán a fickó is kiugrott, ám az ejtőernyője csütörtököt mondott, és ő meghalt. Három hónappal később és majdnem 100 kilométerrel odébb – a gép robotpilótára volt kapcsolva, és messzebb zuhant le – egy amerikai fekete medve teteme mellett találták meg a zsákmányt, Georgia államban. Az állat gyomra teli volt kokainnal, akkora adagot falt fel, hogy az élményt egyszerűen képtelenség volt, hogy túlélje. A Kokainmedvéből látványosság lett, később egy Kentuckyban található üzletláncban állították ki, ahol kitömve a mai napig megtalálható. Az eset pedig megihlette a filmeseket, akik a nyilvánvalóan sokkal visszafogottabb valósághoz képest egy agyament mozifilmmel hozakodtak elő.
A Kokainmedve a lehető legszorosabb értelemben vett trashfilm lett, abból a fajtából, amely igazából komolyan sem próbálja venni magát. Ennek a döntésnek megvannak azért a maga hátulütői, hiszen a történet nagy egésszé nem igazán áll össze például.
Olyan, mintha egymásra dobált, lazán összefüggő jeleneteket néznénk, és néha ott tombol a háttérben egy hatalmas, beszívott medve.
Ettől és a helyenként döcögő színészi játékoktól eltekintve a film tényleg az, mint aminek a címéből gondoljuk: egy véres, ellentmondást nem tűrő horrorisztikus vígjáték. Túl sok üdítőt nem érdemes bevinni rá, mert garantáltan kiprüsszögi a Tisztelt Olvasó az orrán keresztül, a röhögéstől... mi szóltunk!
Ennél mocskosabb valóságshow-t még soha nem csináltak
A MILF Manor (magyar címén Szingli anyák paradicsoma) úgy indul, mint bármelyik randizós valóságshow napjainkban: felcicomázott, alulöltözött nők tipegnek be indokolatlanul magas sarkú cipőkben egy luxusvillába, akik konkrétan a bemutatkozásuk során arról panaszkodnak, hogy ők aztán öt percet nem bírnak ki szex nélkül, ez a magas libidójuk átka. Eddig semmi különös nem lenne a TLC új realityjében, csakhogy ide 40-60 közötti, bevállalós anyukákat válogattak be, és a párkeresők között nem csak az a közös pont, hogy mindannyiuknak nagyjából egyformán nagyra fújt műmellük van, hanem az is, hogy buknak a fiatalabb férfiakra.
Ennyiből azt gondolnánk, hogy kitaláltuk, miről lesz szó a produkcióban, vagyis a készítők majd bezavarnak fiatal csődöröket, és különböző túlfűtött játékokkal hergelik a kedélyeket a Mexikó napsütötte partján fekvő villában. De vajon mi lesz a csavar? Merthogy csavarnak mindig lennie kell, a Too Hot to Handle (Ellenállhatatlan kísértés) is pont amiatt annyira vicces a Netflixen, mert a begőzölt fiataloknak megtiltják, hogy egymáshoz vagy magukhoz nyúljanak. Itt is van valami ilyesmi, csak még durvább. Amikor a hölgyeket szembesítik ugyanis azzal a nyolc férfival, akik közül válogathatnak majd, kiderül, hogy az elválasztófal másik oldalán a saját, felnőttkorú fiaik álldogálnak.
A sokk-faktor nagyjából akkora, mint a Balázs Show legkeményebb szembesítéseinél. Ugyan ki a fene akarna úgy randizni, hogy eközben az anyja árgus szemekkel nézi? Ráadásul idősebb nők közül válogatva... Megmondjuk mi a választ, senki. De nem csak a huszonéves fiúk mennek falnak a fordulattól – amiről állítólag a szerkesztők nem szóltak nekik, és az elfehéredett arcukból ítélve ezt el is tudjuk hinni –, hanem nyilván az anyukák is. Nehéz lehet azzal szembesülni, 40-50 évesen, hogy valakinek a fia az anyja korabeli nőket preferálja. A MILF Manor itt nem áll meg, a realityk történetének talán legneccesebb feladataiba kényszeríti bele a résztvevőket.
Pofátlanul szórakoztató lett ez az új akciófilm
Van az a vicc, hogy mi az abszolút balszerencse? Zuhanó repülőgépről süllyedő hajóra esni. Hasonló alapvetéssel dolgozik A gép (Plane) című új akciófilm, amelyet idehaza január végén mutattak be a mozik, de annak köszönhetően, hogy a maga közel 74 ezres nézőszámával egész jól teljesít, még borítékolható, hogy a közeljövőben a kínálatban marad. Ha valaki nem ült még be rá, csak szorgalmazni tudjuk, hogy siessen, mert annak ellenére, hogy a poszterek és a trailerek alapján egy középgagyi alkotásnak tűnik, A gép kőkeményen odacsap. Túl sok eredetiség a forgatókönyvbe nem szorult, mégis az ezerszer látott húzások valahogy összeállnak, és pofátlanul szórakoztatóvá teszik a végeredményt.
A gép főszerepében Gerard Butler látható, aki egy utasszállító pilótáját, Brodie Torrance-t alakítja. A fickó egy, a brit légierőt is megjárt veterán, aki nagyjából már csak levezetésből repülget, és alig várja, hogy lányával tölthesse az újévet. A 119-es járatra, ahogy az ilyen filmekben sokszor lenni szokott, felkerül egy elítélt fegyenc is, Louis Gaspare (Mike Colter), akinek attól a pillanattól fogva, hogy meglátjuk a marcona ábrázatát, számítunk rá, hogy itt csetepaté lesz, és a gyilkossággal megvádolt ürge kezéről le fog még kerülni az a bizonyos bilincs.
Lekerül, de csak egy rövid pokoljárás után. A repülőgépbe útközben villám csap, és a meghibásodás következtében kényszerleszállást hajt végre Brodie és másodpilótája, Samuel Dele (Yoson An) – a csodával határos módon pedig, bár többen meghalnak a leszálláskor, egy darabban ér földet a gép. Mégpedig egy szigeten, amiről nem lőnénk le túl sokat, legyen elég annyi, hogy a főszereplők marcona környezetben találják magukat. Olyanban, ahol fegyvert kell ragadni, és az utasokat kerül, amibe kerül, életben kell tartani.
Először és utoljára vetítik az elmúlt évek legmegrázóbb filmjét
Még hogy a fiataloké a világ? Jerzy Skolimowski 84 évesen mutatja meg a közönségnek, hogy ennyi idősen is simán alkothat valaki egyedülállót. A veterán filmrendező új drámájával a közelmúltban levette a lábáról a szakmát, az IÁ (EO) a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének díja mellett A legjobb nemzetközi film kategóriában is esélyes a soron következő Oscar-gálán. A siker nem véletlen, napjaink kínálatában valami teljesen egyedülállót sikerült összehoznia a készítőnek: egy lebilincselő road movie-t, egy megviselt szamárral a főszerepben.
Igen, jól olvasták, egy négylábúról szól az IÁ, melynek története ott veszi kezdetét, hogy egy lengyel cirkuszból kipaterolják az összes ott használt állatot. Az ok egy új állatvédelmi törvény. Ennek köszönhető, hogy IÁ elszakad az őt imádó idomárjától, Kasandrától (Sandra Drzymalska). Igazi utazós film veszi kezdetét, mert a szomorú tekintetű szamár egyik helyről a másikra sodródik, először egy állatfarmra kerül, ahol viszonylag jó sora van, ám innen elszabadulva szó szerint megjárja a poklot. Először egy erdőben kerül vadászok kereszttüzébe, aztán féktelen fociultrák verik össze csúnyán, majd a kórházat megjárva állatkereskedők kezére kerül, végül eljut egy olasz villa idilli és megnyugtató udvarába is.
Rovataink a Facebookon