comment:com
Folytatódik a zombivadászat
Eszement zombis horror száguld a Netflixen, nem győztünk pislogni
Már a film elején tudjuk, hogy a Carter című dél-koreai horror-akció-thriller nem lesz egyszerű menet. No nem azért, mert ezt a filmet lényegében tényleg mindenhonnan összelopták (Z világháború, 28 nappal később, A Kaptár, Legenda vagyok, A Bourne-rejtély, Az emlékmás, A felejtés bére, Sasszem), hanem mert Byung-gil Jung rendező mégis összehozott egy látványos középszert.
A film két dolog miatt akár egyedinek is mondható volna:
- Észak-Korea nem is annyira gonosz, de mégis
- a film lényegében egyetlen, vágás nélküli folyam.
De bontsuk ki, hogy a Carter lehetne egyedi-e vagy sem. Hiszen Észak-Korea diktatúra, és egy élőhalottá tevő vírus egy diktatúrát ugyanúgy felszámol, mint a legidillibb demokráciát, legyen az népi, keresztény vagy illiberális. Egy vírus nem rendszer- vagy párthűség szerint választ gazdatestet – bár az is lehet, erre is találnák példát.
Vagyis: a filmben vannak pillanatok, amikor Észak-Koreáról azt feltételezzük, hogy talán nem is annyira gonosz, de aztán kiderül, de bizony, gonosz. És az, aki meg akarja buktatni a furcsa frizurájú diktátor rendszerét, az csak azért nem tűnik annyira gonosznak, mint a nép szeretett vezére, mert ő még nem volt vezér. És nem is nagyon szerethető. A filmben húzódó Észak-Korea és Dél-Korea demokratikus összehasonlítás meglehetősen erőltetett és suta, arról nem is szólva, hogy mindennek a rákfenéje, persze, Amerika, de legfőképpen a CIA. De ez legalább filmszerű.
Melegeket próbálnak átnevelni ebben az új bizarr horrorfilmben
A homoszexualitás nem betegség, és ebből kifolyólag gyógyítani sem lehet. Azokat, akik mégis ezzel próbálkoznak, joggal ítéli el a társadalom okosabbik fele. Félelmetes belegondolni, hogy a most már csak fű alatt, elvétve működő melegátnevelő táborok mennyi kárt okoztak már LMBTQ-fiataloknak. Pont ezért fontos a They/Them, melyet a Peacock nevű streamingszolgáltató május 5-én mutatott be, és a témája miatt a horror műfaján belül mindenképp egyedülálló filmről van szó. Még úgy is, hogy nem annyira emlékezetes, mint amennyire reméltük, hogy az lesz.
A They/Them nem találja fel a spanyolviaszt, de izgalmas módon vegyíti a Péntek 13-féle slasher koncepciót a melegátnevelés kérdésével, amit a Chloe Grace Moretz főszereplésével készített Cameron Post rossz nevelése című film nemrég gyomorba vágó módon feldolgozott.
A filmben meglepően barátságos módon indul az LMBTQ-fiatalok és az átnevelő tábor dolgozóinak kapcsolata: egy remek, de mégis hátborzongató jelenetben a Kevin Bacon által játszott Owen Whistler kisétál egy faházból, és közli mindenkivel: itt senkire nem akarják rákényszeríteni a heteroszexualitást. Aki azonban segítséget szeretne, annak biztosítják azt.
Tiszta őrület ez az új misztikus sorozat a Netflixen, de pont ettől működik
2022 erős évnek ígérkezik, már ami a fantasysorozatokat illeti, hiszen hamarosan befut a Sárkányok háza mellett A Gyűrűk Ura kis képernyős adaptációja is. Addig sem unatkoznak a zsáner rajongói, hiszen augusztus 5. óta már elérhető a The Sandman első évada a Netflixen, mely Neil Gaiman 1989-től 1996-ig futott DC-s képregényét dolgozza fel. Ha azt mondjuk, hogy jó hosszú időbe telt, mire a The Sandmant sikerült valakinek mozgóképre adaptálnia és be is mutatnia, nem túlzunk... 30 éve, 1991 óta próbálkoznak a filmesek azzal, hogy a The Sandmant elhozzák a nézőknek.
Arról, hogy a The Sandman egy nem hétköznapi, morbidba hajló történet, már az első percekben megbizonyosodunk, amikor egy öreg fickót, Dr. John Hathawayt (Bill Paterson) látjuk lovas kocsijával egy kastélyhoz megérkezni. Itt aztán némiképp spontán módon, de az őrült okkultista, Sir Roderick Burgess (Charles Dance) vezetésével hirtelen megalakul egy ördögidéző szekta. A két fickó célja, hogy halott fiaikat visszahozzák az életbe, ehhez azonban meg kell idézniük a Halált.
Itt álljunk meg egy szóra, mert a The Sandman világának megértéséhez kell egy pici odafigyelés. Neil Gaiman művében, ahogy az Elveszett próféciákban és az Amerikai istenekben is az ősi mítoszok és a modern gyarló társadalom találkoznak egymással, és kerülnek bele a turmixba. A végeredmény egy darkos urban fantasy, ahol az emberi érzelmeknek és fogalmaknak afféle isteneik vannak. Őket nevezik Végteleneknek.
Még a legrosszabb ellenségünknek sem ajánlanánk a Netflix új filmjét
A Netflix új romantikus drámája, a Bíbor szívek (Purple Hearts) nem sokkal azután, hogy július 29-én bemutatkozott, rögtön az első helyre verekedte magát a streamingszolgáltató top10-es filmlistáján. Túl soknak mondjuk nem örülhetünk, a mögé szorult A szürke ember sem egy Oscar-esélyes darab, hiába nyertek meg a főszerepeire olyan sztárokat, mint Chris Evans és Ryan Gosling... de még mindig nézhetőbb, mint ez a szirupos katyvasz, amit konkrétan a legrosszabb ellenségünknek sem ajánlanánk.
Nagyjából 10 percnek kellett eltelnie a Bíbor szívekből, és el is kezdtük zavarodottan vakarászni a fejünket, attól tartva, hogy véletlenül a Disney Channelre kapcsoltunk. Nem csoda, hogy pont ez ugrott be, mert a produkció női főszereplője az a Sofia Carson, aki anno ezen, a fiataloknak szóló tévécsatornán kezdte a karrierjét, és később a Pretty Little Liars első spinoffjában is játszott. A Bíbor szívekben elnézve azonban nem sokat fejlődött a színészkedést tekintve Carson, a hangja viszont tényleg gyönyörű. A Netflix-film megnézésével ha más nem nyertünk, legalább annyit, hogy felfedeztünk magunknak egy új, tehetséges popénekest.
Más pozitívumot ugyanis nagyítóval sem lehet találni Sofia Carson alakításában, aki a történet szerint egy Cassie nevű pultoslány bőrébe bújik. Cassie hiába dolgozik éjt nappallá téve, igyekszik zenei karrierjét is felépíteni, egyszerűen nincs pénze arra, hogy az albérletén kívül a gyógyszereit is kifizesse. Épp ezért, ahelyett, hogy anyjához visszaköltözne a mamahotelbe, fogja magát és elmegy a tengerészgyalogos legjobb barátjához, hogy rávegye egy érdekházasságra. A húzás mindkettejüknek jól hozna anyagilag, ám a fickó nem megy bele a dologba. A beszélgetést – némi szappanoperás fordulattal azonban – a szintén egyenruhás Luke kihallgatja és kisvártatva rávetődik a lehetőségre. A 2021-es Hamupipőke férfi főhőse, Nicholas Galitzine által hozott macsóembert tartozása miatt nyaggatja egy helyi maffiózó, így neki bizony jól jönne a plusz pénz.
Végre a Disney+ megmutatta, hogyan kell Predator-filmet csinálni
A Predator-filmsorozatot talán senkinek nem kell bemutatni, de ha akadna olyan, aki nem túlzottan rajong a horrorba oltott sci-fikért, annak röviden összefoglaljuk: 1987-ben kezdődött a franchise egy Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült blockbusterrel, melyben egy különleges kommandót vezényeltek a dél-amerikai dzsungelbe, hogy bajba került társaikat felkutassák és megmentsék. A fák és vadállatok, valamint a sanyarú éghajlat helyett azonban valami sokkal rosszabb leselkedett Dutch Schaefer őrnagyékra... egy másik bolygóról jött halálosztó, aki szenvedélyből öl, és azért jött a Földre, hogy trófeákat gyűjtsön.
A második Predatort a kritikusok már nem szerették, és az ezt követő felvonásokra talán nem is érdemes fecsérelni a szót. Az Alien vs Predator ötlete az összes folytatásával együtt zsákutca volt. A tehetséges és a Stranger Things 4 két részét is levezénylő Antal Nimród által rendezett, 2010-es Predatorstól sem dobták el túl sokan az agyukat, rémesen felejthető folytatás lett. A 2018-as The Predator pedig egy borzalmas, vicceskedő akciókomédia. Tényleg, hagyjuk inkább ezeket, mert ha 5-10 néző ingerküszöbét át tudták lépni a felsorolt filmek, már lehet, hogy sokat mondtunk.
Szóval nem túlzás, amikor azt állítjuk, hogy a Predator-széria a mai napig, amikor jelen cikk íródik, azaz augusztus 5-éig kvázi tetszhalott volt. Aztán jött az Amerikában a Hulun frissen bemutatott és hazánkban a Disney+-on elérhetővé tett Préda (Prey), a kezében egy defibrillátorral, és visszahozta az életbe a Ragadozót.
Nem számítottunk rá, hogy ennyire ütős lesz Brad Pitt új mozifilmje
Katica, a bérgyilkos. Érdemes ízlelgetni egy kicsit ezt a fedőnevet, mert rengeteget hallja majd Ön is, ha beül A gyilkos járat (Bullet Train) című új akcióvígjátékra, amelyben így hívják a Brad Pitt által játszott bérgyilkost. Katica a világ legpechesebb bűnözője, ezt az első öt percben legalább tízszer el is mondja magáról a fickó, ahogy odamegy egy nyilvános csomagmegőrzőhöz, és összeszedi legújabb missziójához a cuccait.
Egyedül a pisztolyt hagyja ott, mert egyszerűnek ígérkezik ez a megbízatás.
Anélkül, hogy spoilereznénk, annyit mondunk, hogy Katica ennél nagyobbat nem is tévedhetne. A Tokióból Kiotóba tartó gyorsvonatról csak annyi lenne a férfi dolga, hogy megszerezzen egy aktatáskát és észrevétlenül meglépjen vele. Ám a száguldó szerelvényeken egy csomó olyan figura utazik, akiknek a motivációi a 120 perces játékidő alatt kerülnek napvilágra. Maradjunk annyiban, hogy nem a legjobb emberekről van szó, és emiatt durván elszabadul a pokol, és valóban gyilkos lesz ez a járat.
A film le se tagadhatná, hogy Jackie Chan életműve inspirálta, az ázsiai harcművész mozdulatai köszönnek vissza nagyjából az összes verekedős jelenetben. Eddig nem sokat gondolkoztunk rajta, de az amerikai akciófilmek sűrűbben csenhetnék el ezt a stílust, mert A gyilkos járatnak is valami förtelmesen jól áll. A bunyók letisztultak, a kevés, egy snittben látható mozdulat miatt átláthatóak, és van bennük valami megfoghatatlan pimaszság, vagy inkább játékosság, ami miatt végigmosolyogja őket az ember.
Minden dicséret ennek az új indiános sorozatnak a Disney+-on
Tagadhatatlan, hogy a Disney+ kínálatában a gyerekeknek szóló animációs filmek, a Marvel különböző szuperhősös és a Star Wars messzi-messzi galaxisában játszódó alkotásai dominálnak. Nincs ezzel gond, főleg, hogy olyan minőségi darabokat lehet találni, mint a Luca, a WandaVízió és A Mandalóri, csak hogy egyet-egyet említsünk mindhárom kategóriából.
Azoknak, akik nem annyira vevők erre a vonalra, ott van a felnőtt közönséget célzó, Star névre keresztelt aloldal. Itt olyan produkciók sorakoznak, mint az Andrew Garfield főszereplésével készített nyomozós Under the Banner of Heaven, a Pam & Tommy, a The Walking Dead, de ide érkezik majd a Préda című Predator-film is. A Disney+ ezen szekciójába részben olyan FX-es és hulus produkciók jönnek, amelyeket másképp soha az életben nem tudnánk megnézni.
Ennek a tartalmi sokszínűségnek köszönhető, hogy A rezervátum kutyái (Reservation Dogs) szintén befutott a hazánkban nem olyan régen startolt Disney+-ra.
Sokaknak már annyi elég lehet, hogy A rezervátum kutyáit Sterlin Harjo mellett íróként és producerként a rendkívül egyedi humoráról ismert Taika Waititi jegyzi. Waititi készítette a Thor: Szerelem és mennydörgést, és hozzá fűződik az elmúlt évek legkülönlegesebb világháborús filmje, a Jojo Nyuszi, na meg a Hétköznapi vámpírok című horrorparódia. A rendezőt legalább annyian utálják, mint ahányan imádják. Simán előfordulhat tehát, hogy a Disney+-on elérhető FX-es szériát élből elkerülik miatta egy csomóan, mert elviselhetetlen mennyiségű infantilitásra számítanak benne.
Elkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása
Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy már évek óta nem beszélnek egymással. Tamás feleségének (Máhr Ágnes) váratlan halálakor az időközben Izraelben vallásossá vált Iván azonban úgy dönt, hogy egy hétre beköltözik Tamás lakásába, és a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, azaz sivát ül.
Az együtt töltött hét rengeteg kalanddal és konfliktussal jár, ahol a hősök esélyt kapnak arra, hogy szembenézzenek hibáikkal, és kibéküljenek.
Miskolcon lesz a premierje az Erőss Zsolt hegymászó inspirálta filmnek
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál mindig büszke volt rá, hogy a legnagyobb nemzetközi fesztiválsikerek mellett több magyar filmet itt láthat először a hazai közönség. Idén a fesztivál ad otthont Csoma Sándor rendező első nagyjátékfilmjének, amelyet Erőss Zsolt hegymászó története inspirált.
A Magasságok és mélységek világpremierjét az alkotók mellett Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda is megtiszteli a jelenlétével. A film a CineFestet követően szeptember 22-től lesz látható országosan a hazai mozikban.
Sorozat készül a Cinema Paradiso című Oscar-díjas filmből
Nemcsak a filmek szerelmesei körében számít kultfilmnek a Cinema Paradiso, amely 1989-ben Cannes-ban elnyerte a zsűri különdíját, 1990-ben pedig a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat zsebelte be. Ám azok, akik szerettek már bele a mozik világába, könnyebben tudnak azonosulni Totóval, aki az ötvenes évek közepén, Szicíliában gyerekként beáll segédnek Alfredo, a mozigépész mellé.
A film tökéletesen ragadja meg az esszenciáját annak a kornak, amikor még a tévék uralma előtt a mozik társadalmi programnak számítottak, a sorok zsúfolásig megteltek, és a filmszínházba látogatók nem csak a popcorn mögötti intim magányban, hanem a többi nézővel közösen reagáltak a látottakra.
Döbbenetesen izgalmas ez az új magyar film a Netflixen
Deák Kristóf megmászta a filmipar ranglétráját, aki a 2000-es évek elején még vágóasszisztensként dolgozott, 2017-re pedig odáig ívelt a pályája, hogy a Mindenki című rövidfilmje Oscar-díjas lett. Igaz, korábbi munkakörében sem kis címeken ügyködött, ott volt például a Steven Spielberg által rendezett München, és a magyar szórakoztatóipart ugyancsak bejárta a hazai szakember: közreműködött többek közt a Tűzvonalban című kultikus magyar krimin is.
Nagyon is elképzelhetőnek tartjuk, hogy sokaknak kimaradt Az unoka című magyar thriller, amit 2022. január 6-án mutattak be a mozik, és közel sem született annyi kritika és ajánló róla, mint megérdemelte volna. Pótolni egy filmet sosem késő, így tettünk most mi is, hiszen Deák Kristóf új egész estés alkotása augusztus elsején felkerült a Netflixre, és cikkünk írásának pillanatában az ötödik legnépszerűbb film idehaza a streamingszolgáltatón.
A produkciót bosszútörténetként jellemzik általában, erről sokaknak a pisztolyával vadul hadonászó, mindenkit lemészárló John Wick juthat eszükbe. Pedig Az unoka főhőse Keanu Reeves macsó igazságosztójánál nem is állhatna távolabb. Egy rendkívül egyszerű, callcenterben melózó fickóról, Rudiról (Blahó Gergely) van itt szó, akinek a nagypapáját csúnyán átverik. A tétlenkedő rendőröket elnézve viszont hősünk az asztalra csap, eddig és ne tovább... itt az ideje a csalókat valahogy, bárhogy móresre tanítani.
A mafla macsó és a szétplasztikázott nő kalandja – de minek…
Eltelt kis idő azóta, hogy kiváló kollégánk kritikát írt Az elveszett város című filmről. Most, nyári hűsölésnek szánt időben erőt vettem magamon, és megnéztem a filmet – és nyilván csakis annak köszönhetően, hogy magyarországi bemutatója óta eltelt néhány hónap, és a filmek is olyanok, mint a bor (a jó nemesebb lesz, a gyöngébb átbillen lőrébe), arra voltam kíváncsi, mit tud ez a 6,1-es IMDb-film.
Nos, ez a film rémisztően elfáradt, bár gyanítom, születésének pillanatában sem volt erős.
Semmi, de semmi nem menti ezt a filmet. Legkevésbé a szereplők. A kék sarokban Sandra Bullock, a pirosban Daniel Radcliffe. A másik kettőben meg Channing Tatum és Brad Pitt. Ígéretes vígjáték, de csak a nevek alapján, ám legkevésbé röhögni lehet rajta – hacsak nem kínunkban.
Vígjátéknak gyönge, paródiának halovány
De akkor mi is ez?
Alighanem annak bizonyítéka, hogy ma már szinte mindent le akarnak, és le is dugnak a nézők torkán. Nesztek, itt van, nézzétek, áldozzatok Filmisten oltárán. Mert Filmisten értetek van, nektek akar jót. Filmisten szeret benneteket, és ti dollárcsörgésben, forintcsengésben róhatjátok le a kegyeletet. Mert megérdemlitek, hogy azt érezzék, megérdemlik az imádatot.
De ti, kedves nézők, csak azt érdemlitek meg, hogy megdicsérjenek benneteket, mert ezért még fizettek is.
Csak a Netflix merte bevállalni ezt a sorozatot, de megérte
Félelmetes belegondolni, hogy már 17 év telt el lassan azóta, hogy az amerikai televíziózás egyik legkedveltebb szitkomja, az Így jártam anyátokkal 2005-ben bemutatkozott. A történet egy balfék építész, Ted Mosby és baráti társasága körül forgott, akik nagyratörő huszonévesekként igyekeztek bevenni New Yorkot és persze rátalálni a szerelemre. A szereplők közül Barney Stinson volt a legkevésbé feszült személyiség, Neil Patrick Harris úgy hozta a kamerák előtt az elegáns playboyt, hogy simán elhittük a színészről: a valóságban is minden ujjára jut egy csinibaba.
Aztán pár hónappal a szitkom premierje után Neil Patrick Harris előbújt, bevallotta, hogy meleg, 2007-ben pedig már vőlegényével, későbbi férjével, David Burtkával együtt mutatkoztak az Emmy-gálán. A házasságra 2014-ben került sor Olaszországban, ahol Elton John is fellépett. A pár azóta is boldogan él, két gyereküket nevelik közösen.
Hogy miért érdekes a tévésztár eddigi élete? Mert új sorozata a Netflixen olyan, mintha Neil Patrick Harris valóra vált rémálmát dolgozná fel. Vagyis azt, hogy mi lenne vele, ha férje egyik napról a másikra, mindenféle magyarázat nélkül összepakolna és faképnél hagyná őt. A július 29-én bemutatott Újra szingli (Uncoupled) az első négy része alapján nekünk irtó kellemes meglepetés. Egy olyan félórás romantikus vígjátéksorozat, amilyet régóta szívesen néztünk volna, de eddig egyetlen streamingszolgáltató sem merte bevállalni.
Mozikban az év legprovokatívabb filmje
De jó lenne több életszagú film a nagyvászonra...! Nagyjából ezzel a felkiáltással jöttünk ki a moziból, miután megnéztük a Vörös rakéta (Red Rocket) című új drámai vígjátékot. A kultikus A24-stúdió alkotását az a Sean Baker rendezte, aki folyton nyakig merül az amerikai szegénységben, és szélsőséges sorsokat mutat be: tette ezt a 2015-ös Tangerine-ben, mely transznemű szexmunkásokat követett nyomon Hollywoodban, aztán két évvel később jött a Floridai álom, ahol magára hagyott kisgyerekek tengették szomorú hétköznapjaikat a helyi Walt Disney World árnyékában.
A hazánkban július 28-a óta vetített Vörös rakéta megint egy olyan társadalmi osztályra helyezi a fókuszt, akikre a többség nem néz olyan szívesen. A történet Texas Citybe kalauzol, ami egy rém unalmas környék, nem is csoda, hogy 17 évvel korábban Mikey (Simon Rex) fogta magát, és kereket oldott Los Angelesbe, hogy ott próbáljon szerencsét. A férfi igaz, hogy felnőttszínészként, de befutott és a pornóiparban nagy karriert járt be. Egészen addig, hogy a Halálos iramban sztárja, Paul Walker meg nem halt. Hogy mi köze volt ennek Mikey-hoz? Hősünk a filmsorozat 18+-os paródiájában játszotta Brian O'Conner karakterét. Walker halála után azonban kiesett a pixisből.
Szóval ott kezdünk, hogy Mikey hazatér, de a fogadtatás, amit kap, közel sem túl barátságos. Neje, a házsártos anyjával együtt élő Lexi (Bree Elrod) vonakodik attól, hogy szállást adjon a fickónak, akinek a lakhatáson túl az álláskereséssel is meggyűlik a baja.
Vécécsészével időutaznak a fiatalok a nyár legőrültebb sorozatában
Miután a Stranger Things 4 július elején leköszönt, egy csomó néző bokszolhatott a levegőbe, hogy „mit fogok most nézni, míg jön a folytatás?”. Ha optimisták akarunk lenni, akkor is minimum 2024-ig várnunk kell majd az ötödik évadra, hogy ismét elmerülhessünk a 80-as évekbeli Hawkins misztikumában. Persze, akik nem annyira válogatósak a műfajokat tekintve, simán lekötik magukat a közeljövőben más gyöngyszemekkel, mint mondjuk az augusztusban érkező új, sárkányos Trónok harca-spinoffal.
De mit tegyenek a többiek? Nézzék addig a pókot a sarokban?
Az Amazon új sorozatát, a Újságoslányokat (Paper Girls) azzal a szándékkal indítottuk el a premierje napján, július 29-én, hogy majd tisztességgel betömi a Stranger Things után maradt űrt. Főleg, ha lassan nézzük. A két tervünk közül egyik sem jött össze maradéktalanul, hiába játszódik ez is többnyire a múltban, gyerekek a főszereplői, és tele van egy csomó kérdőjellel... Egy meglepően egyedi és máshoz alig hasonlítható alkotásról van szó. Ráadásul nehéz abbahagyni, nekünk is egy ültő helyünkben lecsúszott 4 rész a 8-ból.
A történet egy 12 éves kislányról, Erinről (Riley Lai Nelet) szól, aki élete első melóját kapja meg. Újságkihordónak áll, és a halloweent követő első órákban, hajnalban el is kezdi a gürizést édesanyja minden aggódása ellenére. A visszahúzódó gyerek rögtön belefut némi bunkózásba, amikor egy vén alkoholista férfi elhordja mindennek. Ám Erin segítségére siet a feltűnően eszes és amúgy kotnyeles Tiffany (Camryn Jones). Ők ketten azok, akik kiegészülnek a fiús és vagány Mackkel (Sofia Rosinsky), na meg a származásával és később szexuális beállítottságával is küszködő KJ-vel (Fina Strazza)... hogy aztán valami kozmikus kalamajkába keveredjenek.
Országimázs-építő magyar romkom: Együtt kezdtük, de az angolok hülyék
Kerékgyártó Yvonne új filmje, az Együtt kezdtük című romantikus komédia több dolgot is bizonyít. Elsősorban azt, hogy még mindig lehet olyan szögből fényképezni a Balatont, ahonnan egyetlen saját vízparttal rendelkező több százmilliós nyaraló vagy hasonló értékű apartmanokkal telezsúfolt, illetéktelenektől elkerített magánstranddal büszkélkedő lakópark se zavarja a kamerát. Ez jó. De egy filmhez nem elég.
Megerősíti továbbá, hogy Mucsi Zoltán akkor is jó, ha meg se szólal, ha meg szövege is van, akkor még jobb. Szacsvay László és Jordán Tamás jelenléte akkor is nagyot dob egy filmen, ha a végleges változatban csak egy-két percük menekül meg vágószobából. Pálmai Annát, Kerekes Évát, Zsurzs Katit is öröm látni újra mozgóképeken. Szabó Simon megbízhatóan hozza Szabó Simont, Péterfy Bori pedig meglepően hiteles mint elnyűtt osztályfőnök. Ha rajtuk múlik, az Együtt kezdtük tökéletes nyári vígjáték lehetne, és nem rajtuk múlott, hogy ezt nem lehet – vagy csak én nem tudom – egyértelműen kijelenteni. Nem felelősek a kimaradt lehetőségekért a fiatal színészek sem, hiszen minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a forgatókönyvírók által kitalált mesét megelevenítsék.
A rendezői koncepció bizonyos szempontból bátor és izgalmas. Egy kasszasikerről álmodó produkció általában fog egy bombabiztos, több tucat habkönnyű filmből ismerős alaphelyzetet, összeállít egy konzervatív forgatókönyvet, leszerződtet néhány közönségkedvenc színészt, és kisebb szerepekben teszi próbára a még ismeretlen fiatal arcokat. Az első néhány feltételnek itt is eleget tettek, de támadt egy ötletük:
ebben a filmben egy sor ifjú színész áll az első sorban, a minőséget garantáló profik pedig a háttérben jelennek meg vagy tűnnek fel pár pillanatra.
Ennyire dühítő sorozatot még életünkben nem láttunk a Netflixen
Mindig, amikor azt halljuk, hogy egy repülőbalesetes, túlélős sorozat jön valamelyik csatornára vagy streamingszolgáltatóra, picit szaporábban kezd verni a szívünk. Természetesen ez azért van, mert önkéntelenül is minden idők egyik legfelkapottabb sorozatára, a Lostra kezdünk asszociálni, mely feltette az amerikai szériákat idehaza is a térképre anno. A magyarok pedig rájöttek, hogy sorozatfüggőnek lenni egyáltalán nem ciki, és a török, meg brazil szappanoperákon túl bőven van élet.
Az eredetileg az ABC-n bemutatott, nálunk az RTL Klubon és az AXN-en is adott hat évados Lost megalapozott a misztikus dráma műfajának a tévében. Utána J. J. Abramsék alkotására építve, menetrendszerűen érkeztek a high-concept produkciók, de tucatnyi újdonságnak nem sikerült átvenni a stafétabotot a nagy elődtől. Az HBO-s A hátrahagyottak azért közel járt hozzá, meg a nemrég futott, második évadára készülő és általunk is szétdicsért Yellowjackets.
Előzetesen nagyon úgy tűnt, hogy a Netflix által július 28-án közzétett, Végy egy mély lélegzetet (Keep Breathing) simán felérhet a Losthoz. Már a főszereplője miatt is reménykedtünk, hiszen a repülőbalesetet túlélő és a kanadai vadonban magára maradó ügyvédnő Livet az In the Heights – New York peremén című zenés filmben és a Sikolyban is remeklő Melissa Barrera alakítja. A 32 éves mexikói színésznő az elmúlt évek egyik nagy felfedezettje, aki a telenovellák világából lépett a következő szintre.
A szürke ember, a Netflix elszalasztott lehetősége
- Baj van a nézőkkel?
- Baj van a forgatókönyvírókkal?
- Baj van a producerekkel?
- Baj van a rendezőkkel?
- Bajban van a Netflix?
Öt kérdés, amire ha választ adunk, még az is kiderülhet, hogy miért nem egyedi, sőt tucatfilm a Joe Russo és Anthony Russo rendezésében készült A szürke ember című akciófilm. El is mondom, miért gondolom így.
Nézői vágyak és a realitás
Ül az ember a képernyő előtt, és csodára vár. Arra, hogy az, amit lát, elvarázsolja, kizökkentse a mindennapok monotonitásából. Amikor valami olyan alkotást lát, amely tényleg beszippantja, és elfeledteti vele a mindennapi gondokat; amikor az eszébe sem jut, hogy a televízió is árammal működik, és egy két óránál is hosszabb akciómozi vajon az átlag fölé tolja-e majd az energiafogyasztást. Ehhez képest mindig fájdalmas a visszatérés a valóságba.
A néző A szürke embertől is azt várná, hogy üssön, hasson, belemarjon, és nagy neveket is kap hozzá. Ryan Goslling (Hatos), Chris Evans (Lloyd Hansen), Ana de Armas (Dani Miranda), Billy Bob Thornton (Donald Fitzroy), Regé-Jean Page (Denny Carmichael), ám a színészek nem hoznak enyhülést. De nem azért, mert ne tudnák eljátszani a lelketlen, féllelkű gyilkológépeket – ők azért tényleg jó színészek –, hanem mert olyan karakter bőrébe kell bújniuk, akiket a nézők már láttak, ismernek, és a fanatikus akciófilm-rajongók is csak azért nem unnak, mert rajongók.
A kérdés csak az, hogy zavarja-e őket az, ha Hatos karaktere éppen olyan, mint Hitman, Jason Bourne, John McClane, Jack Reacher, John Wick vagy éppen Vincent a Collateralból. Persze az ilyen típusú bérgyilkosos, leszámolós filmekben éppen az a lényeg, hogy a bosszú legyen véres, a leszámolás kegyetlen, mert az nyújt némi lelki kielégülést, különösen akkor, ha a nézők úgy érzik, az ő kicsiny, törékeny életükben az igazság mindig odaát van.
Ez, amúgy, a filmben működik is. Nem éppen az élet humánus megközelítéséről szól, de ezek a filmek ilyenek. Ám a nézőket tényleg ugyanazok a klisés megoldások vonzzák? Tényleg nem zavarja őket, hogy ezt a történetet mintha már látták volna? S ha látták is, miért nem azt nézik újra és újra? Talán azért, amiért a Star Wars-rajongók is ájult áhítattal fogadták a jedi-saga VII. részét, Az ébredő Erőt. Mert az élményre vágytak, a folytatás ígéretére, és talán észre sem vették, hogy lényegében egy újraforgatott, némileg átírt Egy új reményt kaptak, egy negyedik részt.
Vagyis a nézővel nincs baj. A néző remél, reménykedik, vár és elvár, s ha csalódik is, arról nem ő tehet, ha egy filmben nincs semmi újszerű.
Ha sokan írják, a vége kompromisszum
A jó forgatókönyvíró olyan, mint egy gyerek. Mer álmodni, tele van kétellyel és kíváncsisággal, attól sem fél, ha olykor ellop mástól egy-egy ötletet, hiszen képes arra, hogy olyanná formálja, hogy az sem ismer rá az eredetire, akitől lopott.
A rossz forgatókönyvíró pedig másol. Azzal a sematikus megoldással próbálkozik, amely más filmeknél remekül működött, sikert hozott. De a gond éppen ez. Ha nem születik egyedi, akkor a siker zajtalan. A szürke ember pedig olyannyira emlékeztet több, zsánerében hasonlatos alkotásra, hogy a filmkészítők (operatőr, világosító, vágó) hiába adnak bele apait és anyait, attól még, hogy a hőst Hatosnak hívják, simán azt képzeljük, hogy inkább Bourne. Vagy John Wick. Vagy Igor Grom őrnagy, a szentpétervári rendőrség nyomozója.
A börtönből kihozott és gyilkológéppé nevelt Hatos történetét annyian írták (a regényt Mark Greaney), annyian dolgoztak rajta valamilyen módon – Joe Russo, Christopher Markus, Stephen McFeely, Anna Gregory, Charles Leavitt, Rhett Reese, Joe Schrapnel, Paul Wernick –, hogy már az is csoda, hogy összeállt. Össze, csak olyanná, ami nem egyedi.
Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy az írók vajon miért nem veszik észre, hogy előállnak egy sematikus, unásig ismert, meglepő fordulatokban nem bővelkedő mozival. De az is lehet, hogy úgy érzik, biztosra kell menniük, mert abból baj nem lehet. Pedig... Ha valamiből, éppen a kommerszből nem lesz siker.
Oké, manapság már nem egyszerű egyedit alkotni, olyat, amire azt mondják, hogy ez megint valaminek a kezdete. Ilyen volt John Wick, Jack Reacher, Jason Bourne sztorija is. Ugyanaz és mégse. A szürke ember meg ugyanaz.
Egyszer a franciák összefogtak a belgákkal, és 2008-ban létrehoztak egy saját hőst, na, abban – bár az sem nőtte túl magát a zsáneren – teremtettek valamit. Valakit. A Largo Winch ügyes próbálkozás volt, sajnos nem kapott kellő figyelmet. Abban még a kliséknek is volt ízük, a szépséges helyszíneknek értelmük. A szürke emberben meg a helyszínek is csupán alibik. Mintha a történetírók elhitték volna, hogy ha valami arisztokratikus, ha valami szép, az önmagában elviszi a történetet.
Ami pedig a karaktereket illeti. És tényleg csak egyet kiemelve. Ha a cél az volt, hogyan alázzák meg Billy Bob Thorntont egy kétdimenziós alibiszereppel, melyben éppen csak az a lényeg sikkad el, amiért alighanem életre hívatott, akkor a forgatókönyvíróknak csak gratulálni lehet az elszalasztott lehetőségért.
Végre egy film a valódi Z generációról
Sok filmet készítettek már a Z generációról, és sajnos a legtöbbnek nem sikerül valóban megfognia a fiatalokat. A Bármi lehetséges készítői azonban szinte tökéletesen mutatják be, milyen 2022-ben fiatalnak lenni, remekül jelennek meg az LMBTQ+ témák, és a dialógusokat is nagyjából életszerűen írták meg.
A sztori egy végzős középiskolás lány, Kelsa utolsó tanévét mutatja be, aki szerelmes lesz egy fiúba, Khalidba. A film egy teljesen átlagos szerelmi történetnek tűnik, annyi különbséggel, hogy a párnak és leginkább Kelsának meg kell küzdenie egy bökkenővel: a lány transznemű. A produkció nem fél bemutatni a transzneműség árnyoldalait, azt, hogy sokan nem értik meg ezeket az embereket, és sokszor iskolai és internetes zaklatás áldozatai lehetnek. Viszont azt is megmutatja, hogy attól, hogy valaki más, még élhet „normális” életet, pont olyat, mint a többi fiatal.
Kelsa az interneten videókban mesél az élményeiről, az iskoláról és a tranzíciójáról, aminek a filmben kulcsfontosságú szerepe van. Azt is ki kell azonban emelni, hogy a főszereplőnek nem a transzneműsége az egyetlen karakterjegye, és a készítők nem próbálták meg az összes konfliktust erre ráhúzni.
Chadwick Boseman előtt is tiszteleg a Fekete Párduc folytatása
A Marvel stúdió nyilvánosságra hozta a Fekete Párduc-produkció második részének hivatalos teaserét. A míves kedvcsinálót a két év online száműzetés után ismét élőben megrendezett Comic-Con fesztiválon mutatták be San Diegóban.
A wakandai szuperhős, T’Challa karakterét a 2020-ban elhunyt Chadwick Boseman tette felejthetetlenné. Őt nem is próbálták meg helyettesíteni a folytatásban. A Wakanda Forever első kedvcsinálója alapján sejthető, hogy a történet fő alakja a tragikusan fiatalon elhunyt Chadwick Boseman által megformált T’Challa húga, Shuri lesz, akit ezúttal is Letitia Wright alakít.
A trailer képein, melynek zenéje megidézi többek között Kendrick Lamar Alright című világslágerét, felvillan a víz alatti világ, a futurisztikus jövő képe és az első rész halottait gyászoló wakandaiak látványa is.
Azt egyelőre homály fedi, vajon ki öltötte magára a második részben a Fekete Párduc szuperhősruháját.
A folytatásban újra feltűnik az első rész szereplői közül Lupita Nyong’o, Winston Duke, Angela Bassett, Danai Gurira, Martin Freeman és Florence Kasumba is. A sorozatban új szereplőként jelenik meg Dominique Thorne a zseniális feltaláló Riri Williams karakterében és Tenoche Huerta a gonosz Namor megformálójaként.
A Fekete Párduc Wakanda Forever alcímet viselő részét, melyet november 11-én mutatnak be az amerikai mozik, az első részhez hasonlóan Ryan Coogler írta és rendezte.
Csúnyán elnetflixezték ezt az új romantikus filmet
Amikor hallottuk, hogy a Netflix Jane Austen utolsó befejezett regényéből, a Meggyőző érvekből tévéfilmet készít, eléggé örömködtünk. Hiszen a romantikus zsáner anyjának egyik legérettebb sztorijáról van itt szó, amelyre a kritikusok és az olvasók egy emberként azt mondták: ez a legjobb Austen-könyv.
A július 15-én bemutatott Meggyőző érvek (Persuasion) főszereplőjének ráadásul azt a Dakota Johnsont választották ki, akit akkor is szívesen néznénk, ha a telefonkönyvet olvasná fel másfél órán keresztül a kamerának. Bár a színésznő kissé szerencsétlenül bevállalta anno A szürke 50 árnyalata című erotikus trashfilmet, ezen az alkotáson kívül olyan remek produkciókban kápráztatott el minket mostanában, mint Az elveszett lány és a Felnőttem csacsacsa.
A történet egy Anne Elliot nevű nőről szól, aki 27 évesen már vénlánynak számít a 19. század angol társadalmában. Főhet Dakota Johnson karakterének feje, akit nyolc évvel korábban a családja lebeszélt róla, hogy egy fiatal, tehetséges tengerésztiszthez hozzámenjen. Anne azóta is veri a fejét a falba a döntése miatt, ám egy napon, amikor az addig kőgazdag famíliája nehéz pénzügyi helyzetbe kerül, hősnőnk életében változások szele kezd el fújni.
Szétröhögtük az agyunkat ezen az új családi sorozaton
A tó (The Lake) című új vígjátéksorozatot, amelynek teljes első évadát június 17-én mutatta be az Amazon Prime, egyáltalán nem lehet megszokottnak mondani. Több szempontból sem. A kanadai gyártású és a valóságban is Ontarióban forgatott 8 részes produkció ezúttal nem egy nagyvárosba, hanem tópart mellé kalauzolja a nézőjét. Itt nincs nyüzsgés, csak néhány faház és pár ember, akik a kis népsűrűség ellenére is sikerrel a másik idegeire mennek.
A családi szériák nézői hozzá lehetnek szokva, hogy az ehhez hasonló, a nevettetést célzó produkciók általában népes famíliákat mutatnak be – esetlegesen több generációval, egy fedél alatt. A tó ezzel szemben egy csonka családot állít a középpontjába, ráadásul egy olyan férfival és lányával, akiknek túl sok közük nem volt egymáshoz az életben. Már attól eltekintve, hogy Justin (Jordan Gavaris) tinédzser korában, a bálon szerelmeskedett a barátnőjével, és gyerekük született. Billie-t (Madison Shamoun) viszont nevelőszülőkhöz adták, és így cseperedett fel.
Justin közben ráadásul rájött, hogy meleg.
Mindez nem állítja meg abban, hogy újraélessze kapcsolatát tinilányával, akivel közösen elmennek a tóhoz, ahol a gyerekkorát töltötte. Justin itt jön rá, hogy a családi házukat nem ő, hanem tökéletes, szőke bombázó mostohatestvére, Maisy-May (Julia Stiles) örökölte. Ki is tör rögtön a csetepaté, hiszen hősünk vissza akarja szerezni a vityillót, eközben móresre tanítani a vele és Billie-vel piszkoskodó szomszédokat. Na, és persze felszedni minden férfit, akit csak lehet. Ha lehet, akkor ezt a hármat ráadásul egyszerre.
Egyszerűen nem tudjuk abbahagyni a Netflix új zombis sorozatát
A Kaptár-filmsorozat hat részt ért meg, de ahogy haladt egyre előre a zombis franchise, úgy lett a 2016-os, utolsó fejezetre vállalhatatlan bohózat az egészből. Milla Jovovich láthatóan belefáradt már a szexiskedő keménykedésbe, meg a kritikusok is, akik bődületesen lehúzták az utolsó, Paul W. S. Anderson által rendezett A Kaptárat. Noha a pénztáraknál a produkció tarolt, A Kaptárat picit sem meglepő módon öt évre lepihentették.
2021-ben aztán jött a Capcom legendás játéksorozatára, az 1996 óta létező Resident Evil-videójátékokra sokkal jobban támaszkodó A kaptár – Raccoon City visszavár. Ebben a második és a harmadik játék sztoriját mixelték egybe, és bár a végeredmény trash lett, itt-ott azért szórakoztatott.
A Netflixre jött már egy Resident Evil animációs széria, amit inkább hagyjunk, mert olyan ránézni, mintha egy PlayStation 2-játék átvezetője futna a tévében. A július 14-én bemutatott, vadonatúj élőszereplős változat azonban már megér néhány szót. Legfőképp azért, mert nem csak a videójátékok fanatikusainak érdemes belenézniük a kikacsintások miatt, hanem azoknak is, akik beleuntak már, hogy a beszürkült Walking Dead lehúzta a béka feneke alá a zombis sorozatok átlagos minőségét.
Ennél felkavaróbb filmet még sosem láttunk a Netflixen
Nyár közepe van, ebben a hónapban a Thor: Szerelem és mennydörgésen kívül alig van értelmes néznivaló a mozikban, a streamingszolgáltatók, vagyis a Netflix és társai pedig érezhetően visszavettek a tempóból. Persze aki nem siet, az lehet, hogy még mindig a Stranger Things vagy Az Esernyő Akadémia új etapját nézegeti. Nem rossz ötlet az sem, hogy régebbi produkciók között keresgélünk, és elővesszük azokat a címeket, amelyekre eddig nem volt időnk.
Nekem a Fehér éjszakák nagy kimaradás volt. Az eredetileg Midsommar címre hallgató folk horrorról azt állították sokan: annak ellenére, hogy szinte végig nappal játszódik, brutálisan sokkoló és ijesztő. Szóval mondtam az előzetese alapján, hogy kösz nem, egyelőre ezt jegeljük. Néhány napja volt a harmadik évfordulója annak, hogy az egyébként Magyarországon forgatott filmet vászonra tűzték 2019 júliusának elején. A Fehér éjszakák hazánkban is a mozikban debütált először anno, és később felkerült a Netflix kínálatába. Ennek apropóján eszembe jutott: nosza, nézzünk már meg végre.
Még a többnyire felkavaró alkotásokat a kezei közül kiadó A24 Stúdiótól is durva húzás az Ari Aster által rendezett Fehér éjszakák, amelynek főszereplője egy pszichológia szakos lány, Dani. A karaktert az a Florence Pugh alakítja, akit a nagyközönség leginkább a Fekete özvegyből ismerhet. Yelena Belova karakán személyiségét sokan megszerették a színésznő remek teljesítményének köszönhetően. A Fehér éjszakákban is egy talpraesett nő bőrébe bújik Pugh, ám Dani élete különösen teli van bukkanókkal. A családját felfoghatatlan tragédia éri, a film hősnője ekkor dönt úgy, hogy barátaival, köztük a fiújával, Christiannal (Jack Reynor) elmennek egy svéd nyári fesztiválra. Persze ami várja őket, az kicsit se olyan, mint a Sziget…
Már nem lehet azzal eladni egy sorozatot, hogy szép emberek a főszereplői
Külön válfajuk van azoknak a sorozatoknak a tévéiparban, melyekben feltűnően szép emberek a főszereplők. Az országos amerikai csatornák közül legfőképp a CW tartalmai jártak mindig is elöl ebben a tekintetben, olyan címekre érdemes gondolni, mint a Vámpírnaplók, a Riverdale, de A zöld íjász köré épített szuperhősös univerzum bármely tagját is simán említhetnénk. Az ABC-n 2005 óta futó A Grace klinika fogta a jól kinéző férfiakat és nőket, fehér köpenybe bújtatta őket, és így ment az életmentés a szappanos fordulatokban is bővelkedő egészségügyben.
Épp A Grace klinikára hasonlít a SkyMed című új sorozat, mely július 10-én egyszerre indult a kanadai CBC-n és a Paramount+ streamingszolgáltatón, és dögös légimentőket állít a középpontjába. Egészen pontosan egy Hayley (Natasha Calis) nevű újonc nővér szemével látjuk az elit egységet, melynek tagjai picit úgy élnek, mint egy kollégiumban, egy fedél alatt, hiszen bármikor riaszthatják őket. Az új lánynak rögtön húzzák az agyát, szívatják a többiek, de azért kedvesen állnak hozzá, úgy összességében. Vannak itt mindenféle sorsok, a nőcsábász Bodie (Aason Nadjiwon) nagy légitársasághoz vágyna az életmentés helyett, Crystal (Morgan Holmstrom) igazi anyatigris és láthatóan él-hal a parancsolgatásért, míg Lexi (Mercedes Morris) a rakodás helyett végre elfoglalná az általa vágyott helyét a pilótafülkében.
Itt az ideje, hogy a Netflix leálljon ezekkel a hitvány filmekkel, amiket ont magából
A Veszedelmes viszonyokat, Pierre Choderlos de Laclos 1782-es regényét jó párszor feldolgozták már. Talán a legismertebb verzió az 1988-as film, amely Christopher Hampton színpadi újragondolását veszi alapul. Ebben John Malkovich alakította a nőcsábász Valmont-t, aki a Glenn Close-féle Merteuillal, a gazdag és beképzelt úri hölggyel kötött fogadást arról, hogy el tudja-e csábítani a szemérmes Madame de Tourvelt (Michelle Pfeiffer). A szerelmes sztori, amely fogadással indul, de valódi érzelmekkel ér véget, Kegyetlen játékok címmel 1999-ben már kapott egy modern korba ültetett verziót.
A Netflix tehát nem találta fel a spanyolviaszt azzal, hogy tinifilmként gondolták újra az alapszituációt. A cél nyilván az volt ezzel az új, 2022-es és július 8-án, pénteken bemutatott francia adaptációval, hogy a fiatalabbakkal is megismertessék a klasszikust, és lenyomják a közösségi médián nevelkedett tizen-, huszonévesek torkán ezt a legendás sztorit. A dolog azonban elég sután sikerült.
A történet első figurája, akit meglátunk a képernyőn, Tristan (Simon Rerolle) karaktere, és a készítők rögtön az arcunkba nyomják, hogy a fiúnak három és fél millió követője van az Instagramon, amivel királynak számít a kortársai között. Kapunk egy monológot, hogy bezzeg régen minden jobb volt, akkor kellett a nemesi származás is legalább a kiemelkedéshez. Kész tragédia, de a frissen a városba érkező Celene-nek (Paola Locatelli) csak félmillió van, így ezzel ő „alantasabbnak” számít, van mit bizonyítania.
Az új Thor-film szerelmet és mennydörgést nem vált ki, de működik
Minden lehetősége megvolt az új Thor-filmnek arra, hogy valami igazán szórakoztató, látványos és eredeti alkotás legyen. A látvány sikerült, a többi része csalódás, végeredményben mégis ajánlani tudjuk. Hogy miért?
Látványra az új Thor: Szerelem és mennydörgés egy kifejezetten üdítő megfogalmazása a képregényfilmeknek. A ma divatos, de közben a műfaj előtt fejet hajtó, a nyolcvanas évek stílusát idéző ábrázolás, mind színekben, mind harsányságban előidézi azt a pillanatot, amikor gyerekként a képkockákat olvasgatva a karakterek valóban megelevenedtek. Ilyen szempontból a Marvel egyik legszebb, leglátványosabb alkotása lett a Szerelem és mennydörgés.
Egy hétig rémálmaink lesznek ettől az új horrorfilmtől, annyira beteg lett
Phil Tippettnél nem sok tapasztaltabb trükkmester van Hollywoodban, a 70 éves, Oscar-díjas szakember dolgozott a klasszikus Star Wars-trilógia különleges effektjein, közreműködött Indiana Jones-filmen, ő csinálta a rendkívül alulértékelt Willow animációit, és a vámpíros Alkonyat-franchise látványáért is felelős volt. 1990-ben, amikor még a Robotzsaru 2.-n ügyködött, Tippett fejéből egy stop-motion technológiával összerakott, különleges horrorfilm kezdett kirajzolódni.
2022. június 16-át írtunk, amikor a Mad God címre hallgató produkció végre a nagyközönség előtt debütált. Több mint 30 év munka után szinte csodaszámba megy, hogy a film a Shudder nevű streamingszolgáltatóra felkerült… mondjuk ezt azért is, mert az író-rendező, miután a Jurassic Parkon végzett munkáját befejezte, meg volt győződve róla, hogy a stop-motionnek nincs jövője, ezért két évtizedre jegelte a projektet.
A Mad God adománygyűjtő Kickstarter-kampányt is kapott, és tucatnyi önkéntes segített megfeszített munkával Phil Tippettnek, hogy a többé-kevésbé egyszemélyes álom megvalósulhasson. Egyesek még azt is megkérdőjelezik, hogy a produkció egyáltalán filmnek tekinthető-e. Az biztos, hogy egy rendkívül egyedi hangvételű alkotásról van szó, nekünk speciel úgy megülte a gyomrunkat, hogy legalább egy hétig rémálmaink lesznek tőle.
Egyszerűen lenyűgöző lett a Netflix új kalózos filmje
A Netflixtől elég nagy teljesítmény, hogy sikerült egy akkora nevet elcsaklizniuk a Disney istállójából, mint Chris Williams. A kreatív szakember az elmúlt években közreműködött társrendezőként vagy íróként olyan produkciókon, mint az Aranyhaj és a nagy gubanc, a Rontó Ralph, a Vaiana vagy éppen a Hős6os és a Jégvarázs-filmek. A Netflixen július 8-án bemutatott A tengeri fenevad (The Sea Beast) igazából ízig-vérig Disney-film, Williams első önálló rendezése, és talán a streamingszolgáltató eddigi legjobb animációs alkotása.
A történet egy olyan világba kalauzol, ahol sok-sok éve dúl egy nem hétköznapi háború: kalóznak is beillő tengeri vadászok és hatalmas, víz alatti bestiák között. A tengeri fenevad azzal indít, hogy egy Maisie (Zaris-Angel Hator) nevű kislány megelégeli, hogy folyton könyvekből olvasnak fel neki, nagy kalandorokból. Így az éjszaka közepén megszökik, hogy ő is élje egy kicsit a nagybetűs Életet. Hogy, hogy nem a gyermek az egyik ilyen legendás hajó, az Inevitable fedélzetén találja magát, melyet Crow kapitány (Jared Harris) vezet, fia, az ambiciózus Jacob Holland (Karl Urban) oldalán.
Maisie nem csupán bekopog a kaland ajtaján, páros lábbal rúgja be azt. Hiszen éppen egy legendás bestia utáni hajtóvadászatot vezetnek Jacobék, amikor a jövevény beszivárog a legénység közé. A szörny viszont elszelel, a vadászok üres kézzel térnek vissza a királyi udvarba, ahol ultimátum elé állítja őket a király és a királyné: elejtik a vörös szörnyeteget, vagy pedig le lesznek cserélve egy vadonatúj, automatizált flottára.
Matthew McConaughey legpocsékabb filmje tarol épp a hazai Netflixen
Ekkora mellényúlást ritkán lát az ember. A Vihar előtt (Serenity) című 2019-es drámát pár napja, július 1-jén tette közzé a Netflix – a magyar nézők pedig rögtön úgy rákattantak, hogy a filmes napi top 10-es lista élére repítették. A produkció a cikk írásának pillanatában is vezet idehaza.
Ha a szereplőgárdát nézzük, egyáltalán nem megy csodaszámba a dolog, a marcona Matthew McConaughey mellett a mindig csodás Anne Hathaway is kulcsfiguraként bukkan fel az alkotásban, amit rendezőként az a Steven Knight jegyez, akinek a nevéhez olyan kultikus címek fűződnek a közelmúltból, mint a Locke, a Peaky Blinders vagy éppen a Tabu. A Vihar előtt is sokat ígért, és talán épp emiatt lett akkora csalódás belőle.
A történet középpontjában a Matthew McConaughey által játszott Baker Dill áll, aki egy sokat morgó és halászattal foglalkozó hajóskapitány. A fickó a Plymouth Islanden éli egészen céltalan életét, már attól eltekintve, hogy arról azért nem tett le, hogy kifogjon egy kékúszójú tonhalat, ami élete kapása lenne. Az üzlet mindenesetre nem megy jól, Dill rettenetesen unja, hogy turistákat hord ki a tengerre, és abból él meg, hogy őket pecáztatja. A Vihar előtt főszereplője az álmai hajszolása helyett inkább olcsó alkoholba és nőkbe fojtja bánatát, egészen addig, míg fel nem tűnik a színen exneje.
Rovataink a Facebookon