Az Instagramon jelentette be az amerikai filmakadémia, hogy az idei Oscar-díjátadón fel fog lépni a Queen is.

Hiába hívtuk egy olyan merényletnek, amit elhinni is nehéz, a magyar nézők a negatív kritikák ellenére is zabálták Dobó Kata első rendezését, a Kölcsönlakást. Kijöttek a hétvégi nézettségi adatok.

A Hasbro hivatalosan is elismerte, hogy a tavalyi Űrdongó gyakorlatilag egy rebootot jelent a Transformers-filmek történetében, írja a MovieWeb. Az eredeti játékokat gyártó cég az Űrdongóra úgy hivatkozott, mint egy új korszak kezdetére a történetmesélésben.

Steven Spielberg is díjat kapott hétvégén a CAS Awardson, a díjátadón mondott beszédében pedig szolidan odaszúrt a modern streamingszolgáltatóknak, és arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is mozivászonra érdemes filmeket készíteni.

Óriási pénzeket hozott világszerte az Aquaman, amely nemrég elérte a bűvös egymilliárd dolláros bevételi határt, így érthető módon már a folytatását tervezik. A film most tart 1,13 milliárd dollárnál, ezzel pedig a 20. minden idők legtöbb bevételt hozó filmjeinek listáján a CBR szerint.

Hanna Schygulla német színésznő mesterműnek nevezte Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét, amelyet a Collegium Hungaricum Berlin a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválhoz (Berlinale) kapcsolódva a filmrendező tiszteletére rendezett minifesztiválon mutatott be a héten – írja az MTI.

Fotó: Magda B. Mülller

Nadav Lapid izraeli rendező Synonymes (Szinonimák) című alkotása kapta meg a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.

Nadav Lapid átveszi az Arany Medvét Juliette Binoche zsűrielnöktől

Fotó: Felipe Trueba / MTI / EPA

Szófiától majdnem egy órára, egy üres kőfejtőben forgatják éppen a The Outpost című katonai drámát, ami megtörtént esetet dolgoz fel: 2009-ben az amerikaiak egyik afganisztáni támaszpontját ostrom alá vettek a tálibok. A szerencsétlen fekvésű, érthetetlen módon egy völgy fenekén, magas hegyek közt felállított tábor lakói nem voltak felkészülve a támadásra. Már csak azért sem, mert ottani feladatuk nem a harc, hanem a környék infrastruktúrájának kiépítése és a helyiek segítése volt. A támadásban nyolcan meghaltak, a történetet pedig most két különböző szemszögből filmesítik meg, a Red Platoont Daniel Espinosa (Élet) rendezi, a The Outpostot pedig Rod Lurie (A manipulátor, Szalmakutyák). Az utóbbi bulgáriai forgatására az Index is el tudott menni, és sikerült beszélgetnünk a film készítőivel és főszereplőivel, olyan színészekkel, mint Orlando Bloom és Scott Eastwood.

Caleb Landry Jones a The Outpost című filmben.

Fotó: Nu Image Films

De a filmőrülteknek sokkal érdekesebb volt a harmadik név a stábban: Caleb Landry Jones, aki Ty Cartert, a csata egyik Becsület érdeméremmel kitüntetett hősét alakítja. Jones még csak huszonkilenc éves, de már olyan rendezőkkel dolgozhatott, mint a Coen testvérek (Nem vénnek való vidék), Xavier Dolan (Tom a farmon), és a Safdie fivérek (Heaven Knows What). És ez még a brutális 2017-es éve előtt volt, amikor szinte minden nagyobb Oscar-jelölt filmben feltűnt: szerepelt a Tűnj el!-ben (ő volt a család gonosz fia), a Floridai álomban (ő volt Willem Dafoe karakterének fia egy jelenetben), a Három óriásplakát Ebbingben-ben (ő volt a reklámos, aki eladta a plakáthelyeket). És akkor még nem is említettük, hogy feltűnt a Twin Peaks vadiúj évadában, és Tom Cruise mellett a Barry Seal – A beszállítóban is. Sajnos erről a sok mindenről nem is tudtunk vele beszélgetni a kőfejtő egyik szikláján ücsörögve, de pár dologról igen.

A világ legjobb filmrendezői is tiltakoztak az ellen a terv ellen, hogy a rövidebb tévéközvetítés érdekében négy Oscar-díjat a tévés reklámblokk alatt adjanak át, így végül az Akadémia visszakozott - jelentette be a Deadline.

Deák Kristóf, a Mindenki című rövidfilm rendezője és Udvardy Anna producer a 2017-es Oscar-díjátadón

Fotó: Dan MacMedan / Getty Images Hungary

Viszonylag friss terület az agykutatásban annak megértése, hogy miként reagál az agy, amikor mozifilmet nézünk. A történetek agyi feldolgozásáról sem sokat tudunk még, de az biztos, hogy nagyon összetett a dolog, mert nemcsak a nyelvértésért felelős régiók – például a Broca-terület és Wernicke-terület – aktiválódnak, hanem a szavak jelentéseihez kapcsolódó egyéb régiók is, a sztorik megértésében pedig nagy szerepe van még a nyugalmi hálózatként ismert agyi rendszernek is.

Fotó: outnow.ch

Egyrészt a dialógusok miatt, mert a szereplők szinte csak elkoptatott klisékben képesek megnyilatkozni – hogy mást ne mondjak, ez a három mondat nagyjából így, egymás után elhangzik: Ez egy kemény világ. Az erős megöli a gyengét. De soha ne add fel az álmaidat. Másrészt pedig azért, mert az Alita szkriptje nagyon sokat akar: folyamatosan próbál világot építeni, belekap múltbéli eseményekbe, technológiai részletekbe, a jövő társadalmi problémáiba, gép-ember kapcsolatba, miközben a cselekmény mindvégig egy szerelmi történettel kevert útkeresés (már ezt a kettőt is szép mutatvány lenne összehozni). A forgatókönyv nem tud megfelelni a saját elvárásainak, sorra hagyja leesni a feldobott labdákat, nem vagy csak félmondatokban tisztáz fontos kérdéseket, így menthetetlenül egy olcsó, sablonos katyvasz lesz.

Rengeteg mi lett volna ha... kezdetű történet kering Hollywoodban, például milyen lett volna a Csillagok háborúja, ha Kurt Russell kapja meg Han Solo szerepét? Milyen Indy lett volna Tom Selleck? Vajon az ártatlan arcú Molly Ringwald is olyan jól hozta volna a prostit a Pretty Womanben, mint Julia Roberts? Ebbe a sorba tartozik, hogy

A szotiról eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a Fresh Prince of Bel Air című sorozattal befutó Smith a Mátrix helyett karrierje legnagyobb buktáját, a Vadiúj vadnyugatot forgatta le (Wild Wild West).

Ha minden igaz, Denis Villeneuve rendező (Érkezés, Blade Runner 2049) Dűne-remake-je újabb színésszel gazdagodott, aláírásközeli állapotban van ugyanis Jason Momoa szerződése, amivel beszállna Frank Herbert kultikusan legendás vagy legendásan kultikus (esetleg legendás, kultikus) történetének legújabb inkarnációjába. Ráadásul nem is rossz szerepet kapna, hanem bizonyos mértékig testhezállót: ő lenne Duncan Idaho, a remek kardforgató, akinek külön rajongótábora van. A karaktert az 1984-es, David Lynch féle adaptációban Richard Jordan alakította, 2000-ben James Watson (a SyFy remake-jében), majd Edward Atterton (a Dűne gyermekei című minisorozatban).

Fotó: David M. Benett / Getty Images Hungary

Amikor először olvastam A Maria Callas-sztori koncepciójáról, el nem tudtam képzelni, hogy ez a dokumentumfilm működhet. Tom Volf rendező ugyanis azt találta ki, hogy úgy idézi fel az 1977-ben meghalt énekesnő alakját, hogy kizárólag az ő szavait használja. Vagyis a hagyományos dokumentumfilmekkel, művészportrékkal ellentétben, amelyekben családtagok, szerelmek, barátok, pályatársak emlékeznek vissza valakire, itt csak Callas mesél. Mégpedig úgy, hogy az élete során adott több száz (több ezer?) interjú részleteit, Callas önéletrajzi írását és magánleveleit szerkesztették időrendbe. Köztük rengeteg olyat is, ami még soha nem került nyilvánosság elé.

A napokban szárnyra kelt egy hír, miszerint az eddigi tervekkel ellentétben nem Rian Johnson rendezésében készül el a következő Star Wars-trilógia. A hírt egy SuperBroMovies nevű oldal tette ki, és több amerikai és nemzetközi blog és híroldal átvette, de végül maga Rian Johnson cáfolta az értesüléseket Twitteren.

Tavaly novemberben röppent fel a hír, hogy Vince Gilligan itthon Totál szívás címen futó, a világ többi részén Breaking Bad címen ismer sorozatához filmet forgatnak, amiről akkor semmi mást nem lehetett tudni, csak azt, hogy Greenbrier munkacímen/álnéven fut és a helyszíne (természetesen) az új-mexikói Albuquerque lesz. Tegnap óta picivel okosabbak vagyunk.

Fotó: AMC

A tervek szerint májusban nálunk is bemutatják az amerikai sorozatgyilkosról, Ted Bundyról készült életrajzi filmet, a magyar változatban Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány címet kapó drámát (eredetiben ugyanez: Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile), amihez most meg is tudjuk mutatni a szinkronos előzetest:

Én végül nevettem Dobó Kata vígjátékán, a Kölcsönlakáson. Már éppen kezdett nagyon furcsa lenni, hogy miért nem kacag senki ezen az úgynevezett kacagtató komédián még a díszbemutatón sem, ahová pedig mindig a legelfogultabb, legtámogatóbb közönséget hívják meg, amikor megjött az arcomat a kezembe temetős röhögőgörcs, ami ellen tehetetlen az ember, engedni kell, hadd menjen, csak ne túl hangosan, hogy a mellettem ülő se maradjon le a következő „fogd meg a pumimat, még meleg” jellegű kacagtató poénról, amiben, igen, az a vicc, hogy a pumi nevű kutyafajta neve kacagtatóan hasonlít arra a szóra, hogy puni, ami pedig egy igen elterjedt szleng szó arra, hogy punci. Legalábbis az óvodában.

22

Galéria: KölcsönlakásFotó: InterCom Fotó

Persze nemcsak a négyévesek közti tolvajnyelv ilyen szellemes használata táplálta a nevetésemet, hanem a tehetetlenség is: hogy az ember tényleg nem tud már mit kezdeni az igénytelenségnek, a gagyinak és a totális értelmetlenségnek azzal a szintjével, amit a Kölcsönlakás, Dobó Kata első rendezése büszke arcátlansággal képvisel. Mert ez a film, és ezt mindenképp el kell mondani a védelmében, nem olyan felháborítóan és dühítően borzalmas, mint a Pappa Pia, a modern kori magyar filmkészítés aranyülőkés árnyékszéke. Azért nem, mert egyszerűen nincs benne semmi, amit akár csak egy szemhunyásnyi időre komolyan lehetne venni. Ettől még evidensen ott van a helye minden idők legrosszabb magyar filmjei között, de legalább az ember nem érez vágyat közben az öncsonkításra, csak azzal az idővel előtörő, hitetlenkedő göcögéssel nézi ezt az önfeledt lubickolást a teljes debilitásban.

Sajnos én vagyok az ember, akinek minden formában sikerült kikerülnie a 2013-as év egyik hatalmas sikerét, a Jégvarázst (eredeti címmel Frozen), úgyhogy sem a sztorijáról, sem a mindent elárasztó betétdaláról, a Let It Go-ról nem tudok sokat mondani, azon kívül, ami a hivatalos kommunikációban megjelenik. Meg amit leszűrtem ebből az előzetesből, ami megjött a második részéhez:

A Filmszakmai Döntőbizottság 394,3 millió forint támogatást szavazott meg Nagy Viktor
Oszkár második mozifilmjének gyártására, jelentette be szerdán a Filmalap.

Guillermo Del Toro (A víz érintése) és Alfonso Cuarón (Az ember gyermeke) is felszólalt abban a vitában, amit az Oscar-díjat kiosztó akadémia gerjesztett azzal, hogy bejelentették: idén négy kategória győztesének egy reklámszünetben fogják odaadni a díjat, hogy gyorsabban düböröghessen a gála.

Öt éve kezdték el előkészíteni, most viszont már tuti, hogy be is fogják mutatni az (amerikai) mozik a J. R. R. Tolkien életéről készült filmet, amiben Nicolas Hoult alakítja az éppen a nagy művei előtt álló írót. Az első előzetes már meg is jött a filmhez:

Kicsit gondban vagyok a Yesterday alapötletével, úgyhogy elmagyarázom: egy fiatal zenész balesetet szenved, miközben az egész világon elmegy az áram. Amikor a srác felébred, minden ugyanolyan, mint eddig, egy kivétellel. Az egy kivétel pedig az, hogy a Beatles sosem létezett. Nincs Paul McCartney, Ringo Starr, George Harrison és John Lennon (vagy legalábbis sosem találkoztak és sosem zenéltek együtt), a Yesterday, a Let It Be, az I Wanna Hold Your Hand, és a temérdek slágerük sosem létezett, vagy ha igen, senki sem emlékszik rá. Kivéve a Yesterday főszereplőjét, aki elkezdi a Beatles dalait úgy eladni, mintha a sajátja lenne az összes, ezzel pedig jön a világhír, a siker, a pénz, és az érzés, hogy valójában egy hatalmas csaló vagy.

Női főszereplőkkel készült remake A Riviéra vadorzói című szélhámosfilmhez, úgyhogy folytatódik a trend, hogy klasszikus és kevésbé klasszikus filmeket (Ocean's Eleven, Mi kell a nőnek, Szellemirtók) újráznak Hollywoodban, csak a férfi szereplőket cserélik ki egy másik nemre. Mielőtt valaki már elkezdene online ordítozni: az 1988-as vígjáték szintén remake volt, az 1964-es Dajkamesék hölgyeknek című film alapján készült.

Nikolaus Geyrhalter dokumentumfilmje, az Earth elég erős statisztikákkal kezdődik: a Föld különböző természeti folyamatai, szelek, folyók, ilyesmik naponta 50 millió tonnánál is több földet mozgatnak meg. Az emberiség viszont ennek majdnem a két és félszeresét, ezzel pedig mi lettünk a bolygó legnagyobb természetformáló ereje. Az osztrák rendező megtalálta a módját, hogyan lehetne megmutatni ezt az elképesztő, tényleg felfoghatatlan léptékű jelenséget: úgy, hogy elment megnézni elképesztő, felfoghatatlan léptékű földmunkákat a világ különböző pontjain, például Kaliforniában, Spanyolországban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon.

Léteznek a klasszikus, független fesztiválfilmek, amiknek a közhelyeit már sokszor kiparodizálták az interneten: egy balfék főhős, egy cukimuki lány, egy nagyon obskúrus hobbi, Wes Anderson-szerű képi világ, és lehetőleg minél több ukulele a filmzenében. A külföldi sajtót elolvasva az lehet az ember érzése, hogy a Sundance-t például nagyrészt ilyen filmekkel árasztják el évről évre. Aztán léteznek ugyanezek pepitában: lecsúszott főhősök, zátonyra futott életek, marginális társadalmi csoportok, nyomor, erőszak, kilátástalanság. A Skin pont ilyen, az utóbbit kivéve, mert pont arról szól, hogy akármennyire is benne vagyunk nyakig a szarban, mindig van kiút.

Eredetileg már 2009-ben mozikba került volna Arnold Schwarzenegger és Brigitte Nielsen, mondjuk úgy, legendás filmje, a Vörös Szonja új verziója, de azóta folyamatosan húzódik a projekt. Most pedig újra jégre tették az egészet a rendezőnek kinevezett Bryan Singer elleni, pedofíliáról és szexuális zaklatásról szóló vádak miatt.

2009-ben ezzel a képpel hirdették a Rose McGowannel (nem) készülő filmet

Két hónap kellett az Aquamannek, hogy átlépje a bűvös, milliárd dolláros bevételi határt. Amint megtette, szóltak is az első rész írójának, hogy kezdheti gépelni a folytatást.

Fotó: outnow.ch