Megnéztük, mi került 100 milliárd forintba ezen az új sorozaton
Az Amazont egy dologgal nem lehet vádolni, azzal, hogy fösvények lennének, az óriáscég 250 millió dollárt tapsolt el, hogy A Gyűrűk Ura jogait megszerezzék, és 465 millió dollárjukba fájt, hogy a tavaly szeptemberben bemutatott A Hatalom Gyűrűi első évadát megcsinálják. A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi ezzel a világ legdrágább sorozatává avanzsált, és az Amazon nem is várt sokáig, hogy a dobogó második fokát elfoglalják.
Az április 28-án bemutatott Citadelről beszélünk egészen pontosan, amelynek az első 6 epizódja 300 millió dollárba, forintra átszámolva picit több mint 100 milliárdba fájt.
Komplex körülmények vezettek ahhoz, hogy a Citadelt a valaha készített legdrágább akciószériaként emlegethetjük. Először is az, hogy az Amazon egy új franchise elindítójának szánja ezt az alkotást, melynek amellett, hogy berendelték már a második évadát, nézettségi siker esetén olasz, indiai, spanyol és mexikói spin-offokat is szánnak. Egy ilyen projektbe kőkeményen bele kell fektetni, ha hosszú távra terveznek vele, ám ennyi nem indokolta volna még a Citadel horribilis gyártási költségeit. Hozzájött még ehhez a Covid-járvány okozta számos fennakadás, leállás, a stáb biztonságának garantálása védőeszközökkel, miegymás. Valamint az az állóháború sem könnyítette meg a sorozat elkészítését, ami a készítőgárdában kialakult.
A Citadel pilot epizódjának egy ponton két változata is létezett, az egyiket a Marvel filmes univerzumán közreműködő, A szürke embert és a Tyler Rake: A kimenekítést is jegyző Russo testvérek, Anthony és Joe Russo jegyezték, míg a másikat a Josh Appelbaum és Andre Nemec duó. Hosszas gondolkozás után az Amazon a Russo-cutot választotta, majd heves és drágának bizonyuló utóforgatásokba kezdtek, hogy erőteljesen átszabják az évadot.
Ahhoz képest, hogy mennyi kálvária előzte meg, a Citadel csodával határos módon elviselhető dupla részes évadkezdést produkált, amely bár olyan filmklasszikusoktól kölcsönöz, mint a James Bond vagy a Bourne-széria, és emiatt mindenféle eredetiséget nélkülöző elemekkel van teli, mégis élvezhető. Csak épp nem annyira, mint azt vártuk.
Kisírtuk a szemünket A galaxis őrzői búcsúfilmjén
A kasszáknál nagyot robbantó, világszerte 773 millió dollár bevételt hozó filmben, amelyet egyébként a kritikusok is imádtak, egy kelekótya űrcsempész, Peter Quill, alias Űrlord (Chris Pratt) állt össze Thanos könyörtelen lányával, Gamorával (Zoe Saldana), egy pusztító erejű, de féleszű izomkolosszussal, Draxszel, a pusztítóval (Dave Bautista), egy zseniális mosómedvével, Mordállyal (Bradley Cooper) és az önmaga nevét ismételgető Groottal (Vin Diesel).
A szedett-vedett, időközben új tagokkal bővülő és Gamorát elvesztő csapat hirtelen nagy kedvence lett mindenkinek, a sanyarú múlttal rendelkező hősök vissza is tértek egy második részre 2017-ben, amely hiába lett a sztoriját tekintve gyengébb, mint az eredeti A galaxis őrzői, tódultak rá az emberek. A galaxis őrzői mindig is egyfajta menedék volt a Marvel filmes univerzumában, mentsvár azoknak, akik imádták a képregénygyár alkotásait, de néha arra vágytak, hogy egy kevésbé tipikus szuperhősös filmben vesszenek el. Ezt az élményt garantálta A galaxis őrzői karácsonyi kiadása is a Disney+-on, amely egyszerre lett iszonyúan megható és förtelmesen vicces – valami ilyesmit vártunk a mozikban május 4-től látható A galaxis őrzői: 3. résztől is, amelyben az általunk megszeretett csapat még egy utolsó kalandra tért vissza.
Kezdjük azzal, hogy igencsak főhet Kevin Feige-ék feje, mert ezzel az utolsó A galaxis őrzői-filmmel bebizonyosodott, amit mi eddig is tudtunk: a Marvel Studios elüldözte az egyik legegyedibb stílusú direktorát, aki Taika Waititi mellett megbízhatóan képes élményszámba menő blockbustereket csinálni. Aki nem tudná, James Gunnt még 2018-ban rúgta ki a Disney, korábbi, 2008 és 2012 között publikált ízléstelen twitteres posztjai miatt, a szakember pedig át is nyargalt a nagy rivális DC-hez, ahol a Suicide Squad és a Peacemaker első évadának összerakása után vezetővé vált, és most tőle várják a DCU sikeres rebootolását. Gunn igaz, hogy időközben visszatért, hogy a már említett tévés epizódot és A galaxis őrzői: 3. részt is tető alá hozza a Disney-nek, de
saját bevallása szerint mindössze azért vállalta a feladatot, hogy Mordály sztoriját befejezze, akit az író-rendező mindig is a filmsorozat titkos főhősének tartott, és akivel ő személy szerint száz százalékig azonosul.
Ennek megfelelően talán nem akkora meglepetés, ha azt mondjuk, hogy A galaxis őrzői: 3. résznek az abszolút főszereplője Mordály, akiről végre megtudjuk, miért mindig olyan dühös, agresszív, és mit rejteget a múltjával kapcsolatban. Kell ehhez mondjuk egy új, amúgy rettenetesen infantilis karakter, Adam Warlock (Will Pulter) berobbanása is, aki a nyitójelenetek egyikében Mordályt letarolja, sőt, majdnem megöli. Ezt követően a galaxis őrzőinek egyetlen dolog lebeg a szemük előtt, hogy megmentsék társukat – kerül, amibe kerül.
Django sorozatként is elszabadult, és újraírta a spagettiwestern szabályait
Ha azt mondjuk, hogy western, mindenkiben más képek és szavak villannak fel, de gyaníthatóan előbb jut eszünkbe a nosztalgia, a kopottas kép, két egymást bámuló koszos arc és egy hirtelen eldördülő fegyver, mint valami új, valami modern és valami friss.
Magyarországon a Direct One mutatta be a Django-sorozatot. Ez a klasszikus spagettiwestern hangulatát szeretné újra visszahozni a képernyőkre, ám történetmesélése sokkal inkább mai megközelítésű. Ezt hellyel-közzel el is találta.
Jude Law kalóznak állt új kalandfilmjében, és ezt nem szabad kihagyni
A Disney-nél az elmúlt években új trend erősödött fel, fogták a legnagyobb egész estés meseklasszikusaikat, és elkezdték őket élőszereplős változatban feldolgozni. Csak 2019-ben három ilyen adaptációt is kaptunk: a Tim Burton által rendezett Dumbót, az Aladdint, melyben Guy Ritchie varázsolt dzsinnt a pofonkirály Will Smithből, na és ugyanebben az évben jött a Jon Favreau által újragondolt Az oroszlánkirály is. Azóta az egeres cég kicsit lelassított, és bár igyekeztek a Mulannal és a remekül sikerült 101 kiskutya spin-offal, az Emma Stone főszereplésével leforgatott, második részére készülő Szörnyellával a magasabb minőséget megcélozni, 2022-es próbálkozásuk, a Robert Zemeckis kezébe adott, Tom Hanks-féle Pinokkió szörnyű film lett.
Az összkép tehát nem a legjobb, ami a Disney élőszereplőssé tett mesefilmjeit illeti, ezek után talán nem csoda, hogy kissé remegve vártuk a Pán Péter és Wendyt, amelyet áprillis 28-án kizárólag a Disney+-on tettek közzé.
Erőltetni kellett volna a moziba küldését? A Pán Péterrel viaskodó Jude Law vajon vonzotta volna a közönséget a vászon elé? Ezt már sosem tudjuk meg, de azt biztosan ki merjük jelenteni, hogy a Pán Péter és Wendynek jól áll a kisképernyő, mert így könnyebben meg tudjuk bocsátani a készítőknek a gagyibb különleges effekteket, a repülős jelenetekkel konkrétan büntetni lehet, annyira bűnrosszul néznek ki. Ha a külcsínnél ragadnánk le, akkor a sárga földig le lehetne húzni a Disney élőszereplős mesefeldolgozását, amely bár egy Szörnyella által hozott szintet nem ér el – Emma Stone-nal nehéz versenyre kelni –, sokkal jobb, mint a lelketlen Pinokkió, amit utoljára kaptunk, és ami egy teljesen céltalan és bármilyen mondanivaló nélküli film lett.
Totál agymenés ez az új sorozat, de pont ezért imádjuk
Néhány évvel ezelőtt nagyokat nevettünk azokon a poénokon, amelyek a Mátrix- vagy a Terminátor-filmekből inspirálódva a gépek lázadását és az emberiség pusztulását helyezték kilátásba. Napjainkban, amikor a mesterséges intelligencia már követhetetlen tempóban fejlődik, az egyetemeken külön szabályokat kell hozni amiatt, hogy a hallgatók ne csaljanak a ChatGPT segítségével, és még az is felmerül, hogy a hírezéssel foglalkozó újságírók munkáját egyszer elveheti az MI, már nem annyira őszinte a mosolyunk, ha valaki megvadult mosógéppel viccelődik.
A Mrs. Davis című sorozat időzítése nem is lehetett volna jobban eltalált, az eredetileg a Peacockra gyártott, hazánkban április 25-től az első négy epizódjával az HBO Maxon nézhető sci-fi egy olyan alternatív jelent fest elénk, amelyben egy mindentudó és mindenki felett uralkodó algoritmus irányítja a világot. Ebben az egészen kétségbeejtő és kiszolgáltatott helyzetben ismerjük meg hősnőnket, Simone nővért (Betty Gilpin), aki inkább beállt apácának, és szó szerint az isten háta mögé menekült a pusztaságba, csak hogy a technológia keze ne érje utol.
A társkészítőként közreműködő Damon Lindelofot már bő egy évtizeddel ezelőtt rettenetesen foglalkoztatta a „tudomány vs. vallás” témaköre, gondoljunk csak a Lostra, amelyben egy repülőszerencsétlenség csapatnyi túlélője igyekezett valamiféle magyarázatot találni arra a misztikus szigetre, ahova lepottyantak. A széria főszereplője, a sebész Jack Shephard és a megmagyarázhatatlan csodát átélt, a kerekesszékéből újra talpra álló John Locke szembenállása egészen a végsőkig tartott, és a Lost fő motívuma maradt a fináléig. Lindelofot láthatóan később is izgatta a téma, négy évvel ezután az HBO-nak megcsinálta A hátrahagyottak című drámát, melyben egy bibliai csapással felérő eseményt követően az emberiség két százaléka eltűnt, és már a pilotot látva éreztük, hogy ez megint egy olyan széria lesz, ami érzelmileg bedarálja az embert.
Új évaddal tért vissza a Netflix legmeghatóbb sorozata
Ezzel az alapvetéssel indít a Netflix sorozata, a Sweet Tooth: Az agancsos fiú, mely a DC Comics képregénysorozatán alapszik, és Robert Downey Jr., valamint felesége, Susan Downey producerkedésével került képernyőre 2021 nyarán. Az ötletből ki lehetett volna hozni akár egy, a The Last of Ushoz hasonló, éjsötét posztapokaliptikus drámát is, ám Az agancsos fiúval ehelyett a családbarát szórakoztatást célozták meg, imádni való gyerekkarakterekkel megtöltve az első nyolc epizódot. A központi karakter Gus (Christian Convery), egy tízéves kisfiú, akinek agancsai vannak, és emiatt kénytelen az apjával (Will Forte) az erdő mélyén bujdokolva élni, mert vannak, akik vadásznak a különleges lényekre, őket okolva az apokalipszisért és a gyilkos betegség felbukkanásáért.
A Sweet Tooth: Az agancsos fiú első évada igazi road movie lett az elpusztult Amerikában. Egy tragikus fordulatot követően Gusnak menekülnie kellett, de útközben új barátokra tett szert, köztük az egykori fejvadász Tommy Jepperd (Nonso Anozie) és a radikális tinédzsercsapatot vezető Bear (Stefania LaVie Owen) személyében, akik felnyitották a magát nagyon egyedül érző kisfiú szemét, hogy valójában bőven akadnak, akik mellette állnak.
A Netflix sorozatának második évada, amely április 27-én debütált, egy jó hosszú, háromperces felzárkóztató videóval indít, amelyre nagy szükség is van, mert a közel két év alatt bizony lehetnek olyanok, akiknek halványodtak az emlékeik a sztorival kapcsolatban. A szedett-vedett csapat az előző szezon fináléjában jó nagy slamasztikába került, Bear külön útra lépett, a főszereplő kis srácra vigyázó „Óriást” lepuffantották, az agancsos fiút meg foglyul ejtette egy zord militarista csapat. Na, nem csak őt, hanem vele együtt még egycsapatnyi hibrid gyereket is, akik egy Aimee Eden (Dania Ramirez) nevezetű nő gondoskodásában éltek az állatkertben. És hogy mi a céljuk a rossz arcúaknak? Kinyerni a vírust a kölykökből, amihez az általuk úgyszintén foglyul ejtett Dr. Aditya Singhet (Adeel Akhtar) használják fel.
Többször is megpróbálta lefizetni a nácikat a leghíresebb „zsidóbújtató”
Ki ne hallott volna Anne Frank naplójáról? A fiatal zsidó lány és családja története milliókat érintett meg, a naplóból készült könyv a holokauszt legtöbbet emlegetett – és feldolgozott – mementója.
Kevesen tudják azonban, hogy kik is voltak azok, akik több mint két évig bújtatták ezt a családot, illetve néhány barátjukat.
A megtörtént események által inspirált, a National Geographic gyártásában készült Anne Frank bújtatója című minisorozat 2023. május 2-án érkezik a Disney+-ra. A sorozat rendezője Susanna Fogel, írói Tony Phelan, Joan Rater, William Harper és Ben Esler.
A sztori Miep Gies szemszögéből mutatja be a történéseket.
A bécsi származású, Amszterdamba emigrált nő kulcsszerepet játszott több család elrejtésében, és ő találta meg Anne Frank naplóját is.
Eldobtuk tőle az agyunkat, akkorát játszik Elizabeth Olsen új sorozatában
Persze mindehhez kellett a Marvel által a Disney+-ra gyártott WandaVízió, amelyben két másodvonalas Bosszúálló, Wanda Maximoff és android szerelme, Vízió jutott központi szerephez. Bár Elizabeth Olsen korábban több filmben és sorozatban, a Martha Marcy May Marlene-ben, a Wind Riverben, az Ingrid Goes Westben és a Sorry For Your Lossban is prezentálta a nézőknek, hogy őstehetség, ha drámázásról van szó, mégis a megviselt, kisvárosi feleségnek álló Skarlát Boszorkány szerepében fedezte fel őt magának a többség. A Doctor Strange 2-ben kiderült, hogy Elizabeth Olsen képes arra is, hogy elemi erővel hozzon egy főgonoszt, az HBO Maxon április 27-én bemutatott új minisorozat, a Szerelem és halál alapkoncepciója tehát papíron azt ígérte, hogy a legfiatalabb Olsen jutalomjátékára számíthatunk.
Merthogy ebben a true crime szériában két olyan dolog ötvöződik, amelyekben a 34 éves sztár iszonyúan jól érzi magát: a kisvárosi dráma és
egy hétköznapinak tűnő nő, akiből kibújik az ördög, és valami förtelmeset követ el.
A Szerelem és halál alapjául egy 1980-as eset szolgál, Candy Montgomeryé, aki először barátnője, Betty Gore férjével kezd titkos afférba, majd a felszarvazott asszonyt brutálisan megöli egy baltával. A bűntényt nem is olyan régen a Hulu feldolgozta már Candy: Halál Texasban címmel, amelyben Jessica Biel játssza a címszereplőt, ám arra a próbálkozásra csúnyán rányomta a bélyegét, hogy akkorra az HBO Max-féle verziót is bejelentették már. A Hulu-sorozat nézése közben szinte végig az járt a fejünkben, hogy oké, de vajon Elizabeth Olsen mit fog kihozni ebből a nőből, és hogy a Szerelem és halál készítőjének, a Hatalmas kis hazugságok showrunnerének, David E. Kelley-nek összejön-e egy újabb ütős dráma, amely a vidéki Amerikába kalauzol, némi betekintést nyújtva az unatkozó kertvárosiak koponyájába egyszersmind?
Két rész alatt ráfüggtünk erre az új sorozatra a Netflixen
A diplomata (The Diplomat) készítői nem sokat teketóriáznak, a Netflix április 20-án debütált sorozatának rögtön a nyitójelenetében egy robbantásos merénylettel indítanak, melyet a brit flotta egyik hajója ellen követ el valaki. Ennek a több emberéletet is követelő tragikus esetnek a kapcsán ismerjük meg a politikai sorozat főszereplőjét, a Keri Russell által játszott Kate Wylert, egy tapasztalt amerikai diplomatát, akit – még mielőtt ideje lenne kettőt pislogni – Londonba küld a Fehér Ház, hogy új nagykövetként megakadályozza, hogy az Egyesült Királyság és a fenti terrorcselekménnyel vádolt Irán egymásnak essenek.
Sötéten hangzik? Drámaian? A diplomata akár egy komor, nagy tétekkel bíró széria is lehetett volna, ha a showrunneri székbe nem azt a Debora Cahnt ültetik, aki bár a Homelanden és Az elnök emberein is dolgozott íróként, karrierje javát A Grace klinika csapatában töltötte, így nyilvánvalóan nagy hatással volt rá Shonda Rhimes könnyedebb stílusa. Ennek megfelelően Debora Cahn Netflixre kiadott szériája is inkább egy szappanoperába hajló, szórakoztató produkció lett. Nem panaszkodásból írjuk, ezt le szeretnénk rögtön az elején szögezni, ahogy azt is, hogy A diplomata minden bugyutasága ellenére rettenetesen nézeti magát.
Merthogy a sorozatnak elég tisztán látható erősségei vannak. Ezek közé tartozik Keri Russell karakterének némiképp tragikomikus helyzete, amibe keveredik, hiszen tényleg egyik pillanatról a másikra találja magát a nagykövet asszony a rigid viselkedésű brit elit tagjai között, akik a lehető legjobban különböznek az amerikaiaktól: százéves hagyományokat követnek, ünnepélyes beiktatásokat tartanak, és a stílust, valamint az előkelőséget mindennél előbbre valónak gondolják. Igazi kultúrsokk éri tehát Kate Wylert, akinek mindemellett a folyton machináló férjével is meg kell birkóznia.
Pont egy ilyen akcióvígjáték hiányzott most a lelkünknek
Valami egészen maradandó is kisülhetett volna a Ghosted című, az Apple TV+-on április 21-én bemutatott akcióvígjátékból, ha csak a szereplőgárdáját nézzük, hiszen a legcsábítóbb kubai színésznő, Ana de Armas a Tőrbe ejtve és A szürke ember után újfent Hollywood ügyeletes szépfiújával, Chris Evansszel fogott össze ebben a vadonatúj streamingfilmben.
A történet középpontjában egy farmer, Cole Turner (Evans) áll, akinek az élete kicsit sem összeszedett, még mindig szüleivel él, épp kidobta a barátnője, ráadásul egy nagyon bunkó nőszemély még belé is köt virágárulás közben a piacon. Igen, itt jön a képbe de Armas Sadie-je, aki kurátorként mutatkozik be a fickónak, és egy, az összeszólalkozásukat követő, meglepően aranyos randizós nap után Cole már a gyűrűvásárláson törné a fejét, ám a hölgyemény felszívódik. A farmerfiú lelkesen küldözgeti ezután is az üzeneteket a nőnek, de amikor hallgatás a válasz, családja szembesíti vele Chris Evans karakterét, hogy minden bizonnyal ghostolta a csaj.
Ezen a ponton a Ghosted elég sokféle irányt vehetne, a forgatókönyvírók megpróbálkozhattak volna valami egyedi folytatással, ők azonban úgy vélték, a járt utat inkább nem hagyják el a járatlanért. Fogták tehát Cameron Diaz és Tom Cruise 2010-es produkcióját, a Kéjjel-nappalt, megfordították a szerepköröket, és bár annak a sztorinak egy szemtelen átiratát tették le elénk az asztalra, az Apple TV+ filmje még így is hellyel-közzel szórakoztató lett. Visszakanyarodva hőseinkhez, a kezdeti randizós, romantikázós szakasz után a tősgyökeres vidéki amerikai Cole eldönti, utánamegy Sadie-nek, megkeresi őt Londonban, és ekkor derül ki a nőről, hogy egy CIA-ügynök, a naiv gazda pedig jó nagy slamasztikába kerül miatta.
A Netflix új romantikus vígjátékától visszasírjuk a fiatalkorunkat
A legismertebb streamingplatform észak-európai gyártása most sem hagyott minket cserben. A One More Time az elmúlt évek kedvelt időhurokkliséjét ötvözi a kétezres évek nosztalgiájával – és egy kiváló forgatókönyvvel. A film vége az érzékenyebb nézőket garantáltan megríkatja.
A One More Time igazi skandináv vígjáték. Bár inkább nevezhetnénk vicces elemekkel megspékelt karakterdrámának. Főszereplője, Ameila, a 40. születésnapján azt kívánja, bárcsak visszamehetne az időben. Egészen pontosan 2002-be.
Csak arra nem számít, hogy kívánsága teljesül.
A nőnek tinédzser testében újra és újra át kell élni a 18. születésnapját, egészen addig, amíg meg nem tudja egykori legjobb barátnőjének titkát.
A film történetében nem ad semmi újat, hiszen hasonló sztorikat már számtalanszor láttunk. Az alkotás bája leginkább a hihető karakterekben és a párbeszédekben van.
Nosztalgia, romantika
Nem meglepően zseniális a szövegkönyv és a karakteralkotás, hiszen a film forgatókönyvírói – Sofie Frosman és Tove Forsman – korábban a Young Royals (magyar címe: Szerelem vagy kötelesség) című, nemzetközi sikereket elért svéd tinisorozaton is együtt dolgoztak. A rendező, Jonatan Etzler korábban több rövidfilmmel bizonyította, hogy nagyon ért a különleges romantikus történetekhez, így első nagyjátékfilmjében is jól vegyítette a műfaji elemeket.
Ennél ötletesebb sorozatot idén még nem láttunk
A nagy sorshúzás egy egészen érdekes sorozat, hiszen papíron egy teljesen tipikus, kisvárosi dramedyről van szó, amely a valóságban azonban egy ötletes sci-fi. A történet Deerfieldben játszódik, valahol az USA-ban, az isten háta mögött, ahol a helyi kisboltban egyik napról a másikra felbukkan egy furcsa gép. Senki sem tudja, hogy került oda, de a működését viszonylag könnyen kisilabizálják a lakók: némi aprópénzzel, valamint a tb-számuk és az ujjlenyomatuk megadásával az embereknek a masina egy kis kártyára kinyomtatva a kezükbe adja, hogy mire hivatottak az életben.
Talán mondanunk sem kell, hogy a dolog felkavarja az állóvizet, akadnak, akik rohannak, hogy kiderítsék, milyen potenciál rejtőzik bennük, mások arra kíváncsiak, hogy vajon jó foglalkozást és életutat választottak-e maguknak, míg a harmadik csoportba tartozik a gimi töritanárja, Dusty (Chris O’Dowd), aki épp a 40. születésnapját ünnepli, és úgy néz mindenkire, mint valami idiótára, aki a Morpho nevű gépezet színe elé járul. Mégis, a sorozat kvázi főszereplője a megszállottjává válik a gépnek, az óráin csak arról tud beszélni, és a diákjait arra inti, hogy kerüljék el a Morphót, mert csak maguknak árthatnak vele, ha beskatulyázzák a jövőjüket.
Az első három részben három különböző karakterrel tartunk az Apple TV+ március 29-én bemutatott szériájában. Az elsőben a már említett Dustyt kísérjük figyelemmel, aki minden ellenérzését sutba dobva kíváncsiságból kipróbálja, mit dob ki neki a gép, a másodikban a nejét, Casst (Gabrielle Dennis) látjuk, aki rájön, lehet, hogy a férjénél sokkal fontosabb dolgokra hivatott, míg a harmadikban az egyik diákot, Jacobot (Sammy Fourlas) követjük, aki nagyon nem elégedett a Morpho jóslatával. A nagy sorshúzás ügyesen lavírozik dráma és komédia között, bár inkább utóbbi felé húz, könnyed kisvárosi sorozat, egy izgalmas csavarral.
Minden tabut megdönt ez az új sorozat a Netflixen
Tabudöntögetésnek nincs híján a Netflix új sorozata, a Rögeszme (Obsession), melyet április 13-án mutatott be a streamingszolgáltató, és még mindig a top 10-ben tanyázik cikkünk írásának pillanatában.
A négyrészes produkcióban A hobbit-filmek sztárja, Richard Armitage alakítja az ünnepelt sebészt, William Farrow-t, aki bár papíron boldog és teljes házasságban él nejével, Ingriddel (Indira Varma), mégis szemet vet felnőtt fia új barátnőjére, Annára (Charlie Murphy). Megkezdődik a hazudozás, a bujkálás, és a szemünk előtt bontakozik ki egy irtó perverz és a végletekig a testiségre kihegyezett románc, mégis a Rögeszme készítői belebuknak a feladatba, és Josephine Hart 1991-es, mostanra klasszikusnak számító regényét egyszerűen képtelenek úgy feldolgozni, hogy tényleg élvezetes legyen a végeredmény.
A Rögeszmével kapcsolatban a legtöbben azt hozzák fel, hogy az Armitage-féle családapa, William és Charlie Murphy Annája között zéró kémia van. De az ég szerelmére, ezt a kapcsolatot képtelenség sima románcként értékelni, ahogy a széria címében benne van, inkább egyfajta beteges megszállottságról van szó, amit a férfi a nő irányában érezni kezd, Anna Barton pedig, mivel nem egy földre szállt angyalka, él is a lehetőséggel, és belemegy, hogy az egyébként őt szerető Jayt (Rish Shah), William fiát a lehető legszemérmetlenebb módokon megcsalja a faterral.
A Netflix sorozata az erotika mennyiségét illetően nem esik túlzásba, a teljes évadot látva egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány vetkőzős jelenet van benne. Ugyanakkor ezek viszonylag bevállalósak, és már-már BDSM-kategóriába hajlanak. William és Anna között egy egészen furcsa fölé-alá rendelt szerepjáték alakul ki, amiről néha nehéz megmondani, hogy a férfi parancsol, vagy a nő. Kettejük között a dinamika folyton változik, a Rögeszme alkotói legalább ebben az egy dologban nem lőnek mellé: egyszerűen, de alaposan bemutatják, hogy egy ilyen toxikus „szerelem” akár teljes családok széteséséhez vezethet. Vagy ahhoz, hogy a szépen lassan bekattanó orvos konkrétan megdug egy párnát egy hotelszobában, mert a hőn áhított nő szagát érzi rajta...
Teljesen kiborultunk a Star Wars-sorozat új évadától
2019 őszén, amikor az éppen induló Disney+ a nyitócímei között képernyőre tűzte A mandalóri (The Mandalorian) első évadát, mindenki meg volt őrülve, hogy az egeres cég végre valami újat mutat a Star Wars-rajongóknak, és nem a Skywalkereket véreztetik halálra. Tényleg úgy tűnt, hogy ez a sorozat egy remek űrwestern lesz, ahol a mindig páncélt viselő Fejvadász (Pedro Pascal), és apró útitársa, a Gyermek mindenféle küldetésre mennek, közben igyekszenek nem a Birodalom még megmaradt gonosztevőinek a markába kerülni.
Aztán jött a második évad, vele együtt a Skywalkerek is, Luke (Mark Hamill) mellett betoppant Ahsoka (Rosario Dawson) többek között, a vége pedig az lett, hogy A mandalóri köré lassan tévés univerzumot építenek, több spin-off érkezik, illetve egy lezáró filmet is belengetett már a Disney. Csak az a nagy kérdés, hogy miképp jutunk el a nagy fináléig, merthogy a sorozat harmadik évadának utolsó epizódja is már annak érződött. Egy olyan pontnak, ahonnan nincs előre, és innen már csak elronthatják.
Mármint még jobban, mint ahogy A mandalóri legújabb 8 részében láthattuk, a készítőpáros, Jon Favreau és Dave Filoni ugyanis egyszerűen képtelenek voltak fókuszt találni a történetüknek. A nézők abban sem lehettek biztosak, hogy az eddigi főszereplő, a Pedro Pascal által megszólaltatott Din Djarin egyáltalán túléli-e ezt az évadot. Legfőképp amiatt, mert a kőkemény fejvadászt mellékszereplővé silányították, és helyette Bo-Katan Kryze (Katee Sackhoff) megváltássztorijával foglalkoztak, aki visszaszerezte a sötét kardot, a mandalóriak élére állt, sőt, a végére többé-kevésbé szülőbolygóját is visszafoglalta botcsinálta seregével. Ezzel az egésszel nem lett volna gond, Sackhoffot már a Battlestar Galactica óta imádjuk, de mégis fejvakarásra kényszerítette az embert ez a hirtelen váltás a szezonban.
Új évaddal tért vissza az HBO legsötétebb thrillersorozata
Az HBO 2018-ban indult sorozatával, a Barryvel kapcsolatban a mai napig megoszlanak a vélemények, ami a műfaját illeti: egyesek komor drámának bélyegzik Bill Hader és Alec Berg alkotását, mások pedig elborult komédiának. Az igazság szerintünk valahol a kettő között van, fekete humorral feldobott thrillerről van itt szó, nem is akármilyenről, napjaink egyik, ha nem a legjobbjáról. Míg a Breaking Bad arról szólt, hogy egy Walter White nevű, rákbetegségben szenvedő kémiatanár a családjáért mindent beáldoz, droggyáros maffiózónak felcsapva, addig Barry története épp az ellenkező irányt futja be, hiszen egy olyan rettegett bérgyilkost állít a középpontjába, aki a háta mögött próbálja hagyni véres múltját, és Los Angelesben színésznek állna.
A cselekmény a körül forog, hogy a Bill Hader által játszott Barry végre lefejtené magáról gengsztercimborái szorítását, hogy nyugodt kispolgári életet élhessen. Ám, ezeket az alvilági egyéneket, a kopasz csecsen NoHo Hanket (Anthony Carrigan) vagy Barry mentor-pótapját, Monroe Fuchesot (Stephen Root) nem lehet olyan könnyen lepattintani. Pedig Barry előtt ott a szebb jövő ígérete, Gene Cousineau (Henry Winkler) színjátszókörében ez a profi gyilkológép meglepően magára talál, és amellett, hogy a színészkedés egy imádott hobbijává válik, a kissé indulatos, hisztis, de azért szerethető Sally (Sarah Goldberg) személyében még a szerelem is rátalál.
A tavaly tavasszal levetített harmadik évad elég hatásosan a fejünkbe verte, hogy az ember az általa elkövetett bűnöket és hibás döntéseket nem hagyhatja csak úgy a háta mögött. Azok könyörtelenül üldözni fognak minket, és végül a s.ggünkbe harapnak. Valami ilyesmi történt Barryvel is, akinek az évadkezdésben nem volt szíve lepuffantani Cousineaut, és a 8. rész végére azon kapta magát, hogy egy állig felfegyverkezett kommandóscsapat puskát tart a fejéhez. Barry szívszerelme, Sally is igazi érzelmi hullámvasutat járt be, miután a sorozatát elkaszálták, a nő akkora botrányt csapott, hogy ő maga is cancelt kapott. Míg az ellenséggel egy ágyba bújó NoHo Hanknek a maffiahálózatát darálták be, és a kopasz csecsen többször alig bírta elkerülni, hogy csúnyán kinyírják.
Russell Crowe elhozta nekünk az év legpusztítóbb horrorfilmjét
Gabriele Amorth atya egy igazi jelenség: a Russell Crowe által játszott nagy termetű reverendás piros Vespával rója Róma utcáit, szégyentelenül emelgeti a whiskey-s flaskát a szájához, de amikor hívja a kötelesség, komolyan veszi a dolgát – elvégre ő a pápa ördögűzője. A Gladiátor egykori sztárját elég komikus egy ilyen horrorfilmben látni, ahol az 59 éves színész
katolikus imákat mormol a bajsza alatt, komoly fejjel tartja maga elé a feszületet, miközben egy ágyhoz szíjazott, démon által megszállt kisgyerek fröcsögve üvölt felé mindenféle trágárságokat.
Ezzel nagyjából össze is foglaltuk a hazánkban április 6-án bemutatott A pápa ördögűzőjét, amely eddig 2023 legpusztítóbb horrorfilmje. Julius Avery rendezése abba a manapság egyre ritkábban látható kategóriába esik, amikor egy produkció annyira rossz, hogy szinte jó. De úgy is fogalmazhatnánk, a valósághoz jobban közelítve, hogy ez a Russell Crowe-film kegyetlenül bedarálja az ember összes agysejtjét, és annyira elhülyít a végére, hogy a székből felállva megköszönjük neki az élményt.
A film története 1987-be kalauzol, amikor a főhőst, Amorth atyát Spanyolországba hívják: egy kisgyerekből, Henryből (Peter DeSouza-Feighoney) kell kiűznie a sátánt. A körülmények enyhén szólva érdekesek, egy amerikai csonka családról van szó, az egyedülálló édesanya Julia (Alex Essoe) azért érkezett kisfiával és a világ ellen lázadó tinilányával, Amyvel (Laurel Marsden) Európába, hogy egy rájuk maradt apátságba beköltözzenek, és felújítsák azt. A munkálatok során szabadul el a gonosz, Amorth atyának pedig meg kell mentenie az ártatlanokat.
Csúnyán lehúzták a kritikusok, mégis tarol a Netflixen ez az új sorozat
Bár a Netflixen a tartalomdömping miatt sűrűn előfordul, hogy középszerűnek vagy annál rosszabbnak számító sorozatot kapunk, így is szinte példa nélküli, ami a streamingszolgáltató április 13-án közzétett új krimivígjátékával, A floridai férfival (Florida Man) történt. A produkció a Rotten Tomatoes oldalán cikkünk írásának pillanatában 0 százalékon áll. Tegyük hozzá gyorsan, hogy öt kritika alapján, de akkor is felhúzza az ember a szemöldökét, főleg, hogy a hétköznapi nézők 85 százalékra értékelték a hétrészes első évadot. Ezúttal úgy tűnik, hogy az igazságot tényleg nem a kritikusoknál kell keresni, mert
A floridai férfi nagyon messze van attól, hogy egy nagy nullának nevezzük.
A széria ráadásul nézettség tekintetében láthatóan jól teljesít a Netflixen, Amerikában a Love Is Blind című reality és a Balhé (Beef) című dramedy mögött a harmadik pozíciót foglalja el épp, Magyarországon pedig az élre tört.
A floridai férfi inspirációja egészen érdekes, mert egy 2013 környékén fellángolt internetes mémen alapul a sorozat. Akkor kezdett elterjedni, hogy a floridaiak között elég sok olyan van, aki hajlamos arra, hogy megkergüljön. Az elmúlt évtizedben a legbetegebb híradások és bűnügyi jelentések érkeztek az amerikai államból, például, hogy annyira berúgott egy floridai férfi, hogy feljelentette magát ittas vezetésért a rendőrségen. Vagy: egy floridai férfi Barack Obama újraválasztásakor dühében öngyilkos lett, és az általa hátrahagyott jegyzetre csak a „Fuck Obama” üzenetet firkantotta rá. Ehhez hasonló esetekkel tényleg Dunát lehetne rekeszteni, de hogy pozitívabb kicsengésű sztorit is emlegessünk Floridából, 2020-ban egy fickó egy aligátorral birkózott azért, hogy megmentse a kiskutyáját.
Minden idők legnagyobb filmklasszikusát gyalázza meg ez az új sorozat
A bőrdzsekis rosszfiúként táncoló és éneklő John Travoltát, na és szívszerelmét, az Ausztráliából jött szende cserediákként csábító Olivia Newton-Johnt már a Grease bemutatása évében, 1978-ban imádta a közönség. Özönlöttek a népek a mozikba, és az elenyésző, 6 millió dolláros büdzséje ellenében ez a klasszikus musical kultúrtörténeti jelentőségű lett, hiszen napjainkig 396 millió dollárt hozott be világszerte a pénztáraknál. A Grease-nél ismertebb zenés film a mai napig nem készült, nem csoda, hogy a Paramountnál az elmúlt évek nagy reboot- és remake-lázának behódolva úgy döntöttek, itt az ideje kifacsarni még egy kis narancslevet a Grease-ből, és Grease: A Pink Ladies felemelkedése alcímmel össze is rántottak neki egy előzménysorozatot, amelyet a SkyShowtime hazánkban április 7-én mutatott be az első két epizódjával.
A Grease: A Pink Ladies felemelkedése négy évvel az eredeti film előtt veszi fel a fonalat, a Ridell gimiben a vagány fiúbanda, a T-Birds már bontogatja a szárnyait, a rózsaszín dzsekis lánycsapatnak azonban még nyoma sincs. Persze nem marad ez így sokáig, mert a könyvmoly új lányt, Jane-t (Marisa Davila) éppen elég csúnyán kiközösítik, ő azonban nem hagyja magát, és a sarkára áll, kiegészülve a balhés Oliviával (Cheynne Isabel Wells), a művészi ambíciókkal rendelkező és épp ezért meg nem értett Nancyvel (Tricia Fukuhara) és a lány létére a T-Birdsbe vágyó, de onnan elüldözött Cynthiával (Ari Notartomaso).
Ez a négy csaj fog össze, hogy az őket ért igazságtalanságok ellen fellázadjanak, és megalapítsák a Pink Ladies bandát, hogy soha többé ne kelljen félve végigsétálniuk a gimi sokszor kíméletlen falai között. A nagy kérdés a Grease-tévésorozattal kapcsolatban az, hogy tényleg szükség volt a Pink Ladies előzménysztorijára? Akarnak ezzel bármi újat mondani a készítők? Szórakoztat egyáltalán a végeredmény? A kérdésekre a válasz sorrendben: nem, nem és sajnos nem annyira, mint reméltük.
Tökéletes befejezést kapott a Netflix vikinges sorozata
Az utolsó királyság (The Last Kingdom) című sorozat első évadát még a BBC egyedül készítette, és sugározta 2015 őszén, a második etaptól kezdve azonban gyártónak beszállt a Netflix is, hogy aztán a harmadiktól csak hozzájuk tartozzon a Bernard Cornwell által jegyzett, The Saxon Stories című regénysorozatot tévébe ültető adaptáció.
Nem csoda, hogy a streamingszolgáltató lecsapott rá, Az utolsó királyság – főképp az első két-három évadban – simán megközelítette minőségben az akkoriban mindenki által körbeajnározott Vikingeket. Nem csupán annak köszönhetően, hogy a főszereplő Uhtred eljátszására Alexander Dreymon személyében sikerült egy karizmatikus színészt megnyerniük a készítőknek, de a véres csaták, a politikai fordulatok és a tárgyalótermekben zajló verbális ütközetek néha afféle sárkánymentes Trónok harcára emlékeztettek bennünket, miközben a szériát néztük.
Tavaly tavasszal ment le Az utolsó királyság ötödik évada, amelyről nem véletlenül írtuk azt, hogy picit sem ájultunk el tőle. A jórészt Magyarországon forgatott kosztümös széria már csak nyomokban emlékeztetett önmagára, az alkotók ide-oda kapkodtak, nem tudták eldönteni, kit tegyenek meg főgonosznak, elkövették még azt a baklövést is, hogy a főszereplő Uhtredet kispadra ültették, helyette Alfred király lányával, Aethelflaeddel (Millie Brady) foglalkoztak leginkább. Ahogy azonban az uralkodónő sztoriszálát is elvarrták, keserű maradt a szájízünk ezt a 10 részt látva.
Ettől persze a sorozatnak igenis megvoltak anno a maga fénypontjai, és épp a legszebb pillanatokra emlékeztetett most minket A hét király halála című film, amelyet április 14-én tett közzé a Netflix. Ha valaki fogná a fejét, hogy mégis mi ez, Az utolsó királyság történetét lezáró tévéfilmről van szó, amit mi neccesen merünk csak ennek aposztrofálni. Sokkal inkább van itt szó egy dupla részes sorozatzáróról, mintsem egy olyan, egész estés kosztümös filmről, amelyet azok is simán megnéznek és élveznek, akik egyetlen epizódot sem láttak Az utolsó királyságból.
Őrülten szórakoztató Nicolas Cage új Drakula-filmje
Nicolas Cage filmjeire mindig hatalmas lutri mozijegyet váltani, soha nem lehet tudni, hogy mire számítsunk tőle: pusztító trashre vagy őrülten jó szórakozásra. A hazánkban április 13-án bemutatott Renfield az utóbbi kategóriába tartozik, melyben az 59 éves színész a film- és irodalomtörténet legismertebb, legkultikusabb, legijesztőbb vámpírja, Drakula bőrébe bújik.
A Renfield egy ötletes csavarral azonban központi karakterének nem Drakulát teszi meg, hanem az ő meggyötört szolgáját, R. M. Renfieldet (Nicholas Hoult), aki a huszadik században még ügyvédként dolgozott, a huszonegyedikre pedig azon kapja magát, hogy még mindig ezt a megalomán vérszívót szolgálja, és nagyon elege van már az egészből. Hősünk, akinek Drakula csak egy picit csepegtetett a saját erejéből, így jóval gyengébb mesterénél, a modern korban egy önsegítő csoporthoz csatlakozva próbál végre kiszakadni ebből a toxikus főnök–beosztott viszonyból. Eközben Renfield egy önérzetes rendőrnővel, Rebecca Quincyvel (Awkwafina) is összeismerkedik, ám az önfelfedezésnek és a bimbózó románcnak természetesen útjába áll valaki. Igen, Drakula.
A Universal szörnyfilmje fejvakarásra kényszeríti az embert, mert egyszerre morbid love story, „munkahelyi” komédia, brutális akciófilm, és valahol ott rejtőzik még benne egy oldschool horror is. A forgatókönyv sajna rémesen egyszerű, ugyanakkor bizonyos elemek káprázatosan jól működnek a Renfieldben. Például az, hogy a verekedések, lövöldözések legalább annyira élvezetesek, mint a John Wick 4-ben, még ha az alig másfél órás játékidő miatt itt jóval kevesebbet kapunk belőlük. Egy ponton Awkwafina és Nicholas Hoult karakterei egy olyan parázs csetepaté kellős közepébe keverednek, hogy csak úgy szakadnak a kezek, lábak, fejek. Igen, ilyen egy 18+-os film, bevállalós, és bizony a gyomorforgatós, vérengzős jeleneteket tekintve a Renfield nem is okoz csalódást. Ezekbe ráadásul jó érzékkel csempésznek némi humort a készítők, így a látványra építő megmozdulások élményszámba mennek.
Harrison Ford senkinek nem kegyelmez új westernsorozatában
A szakember, aki a karrierjét színészként kezdte, és olyan produkciókban bukkant fel, mint a Veronica Mars és a Sons of Anarchy, 40 éves kora után döntött úgy, hogy elege van belőle, hogy legfeljebb epizódszerepekre alkalmazzák, és itt az ideje szintet lépni. Forgatókönyveket kezdett tehát írni, amik nem is voltak kutyaütő szkriptek, 2015-ben a Sicaróval nagy sikert aratott Sheridan, de a köztudatba az általa is rendezett Wind Riverrel tört be igazán, amelyben Elizabeth Olsen és Jeremy Renner nyomoznak egy meggyilkolt indián lány ügyében a rezervátumban. Mind a Sicario, mind pedig a Wind River modern westernek, az író-rendező nevéhez fűződő Hell or High Waterhöz hasonlóan, így nem meglepő, hogy Taylor Sheridan első nagy, saját tévésorozata, a Yellowstone is ebben a műfajban érkezett.
Az már annál megdöbbentőbb, hogy a 2018-ban a Paramount Networkön elindított Yellowstone mekkora popkulturális jelenség lett. Az anyasorozat a Dutton família óriási farmjára kalauzol, amelyet a családfő, John Dutton (Kevin Costner) igyekszik megvédeni a mohó földingatlanosoktól és persze az indiánoktól. Napjainkban játszódó westernről van szó, a 21. században járunk a történet szerint, épp ezért annyira érdekes, hogy egy ennyire régimódi család hogy képes túlélni – nem csupán a külső támadásokat, hanem a belső viszályokat is.
A jelenleg az ötödik évadát taposó Yellowstone Sheridan nagy eposza, egy személyben írja és rendezi azt, sőt... az alkotó a Paramount által berendelt spin-off sorozatokat is hasonló gondossággal ápolja készítőként.
Eddig két előzménysorozatot kapott a Yellowstone: az 1883-ban a Dutton család azon generációját ismerhetjük meg, akik még karavánnal vándorolnak, és keresik a helyüket a pusztában, míg az 1923 a már letelepedett, a Yellowstone-farmot védeni igyekvő családról szól. Ez utóbbiban főszerepel Harrison Ford és Helen Mirren, idős, egymásra támaszkodó házaspárt alakítva, akiknek egyszerre vannak hasonló és egészen más problémáik, mint a Kevin Costner által hozott, évtizedekkel később élt Johnéknak.
Majdnem megfulladtunk a nevetéstől, olyan vicces ez az új sorozat
A három Emmy-díjas sitcomot 2021 decemberében kezdte el sugározni az amerikai ABC, és bár várni kellett rá, a Disney+-on nálunk is streamelhetővé vált a sorozat első másfél évada. Furcsa húzás amúgy, míg az első etapból mind a 13 rész megjött már hozzánk, addig a másodikból egyelőre 10 epizód nézhető, a maradék a későbbiekben kerül majd fel.
A sorozat egy philadelphiai állami iskola megkopott falai közé kalauzol, ahol egy, még a pályája elején járó fiatal tanítónőt, Janine-t (Quinta Brunson) és megfáradt, kiégett, cinikus kollégáit kísérjük figyelemmel, akik a rendszerrel, egymással és persze a kisdiákokkal viaskodva próbálnak egyik napról a másikra élni. Mit élni, túlélni...
Az Abbott Általános Iskola a tálalását tekintve áldokumentarista széria, vagyis a The Office-hoz hasonlóan van egy filmes stáb, akik a kameráikkal caflatnak a tanárok után, és folyamatosan interjúvolják őket. Mindez elősegíti, hogy a természetesen fiktív karakterek még közelebb kerüljenek hozzánk, akik ki-kiszólnak, megrovó tekintettel néznek ki a sorozatból, mintegy a negyedik falat áttörve. A sorozat készítője és főszereplője, Quinta Brunson kristálytisztán látszik, hogy szívét-lelkét belerakta az Abbott Általános Iskolába, rég nem láttunk sitcomban ennyire kedvelhető főhősnőt. A másodikosokat tanító Janine, ha kell, villanykörtét cserél a folyosón, hogy a gyerekek ne érezzék magukat horrorfilmben a villódzástól, vécédugulást hárít el, vagy éppen TikTok-videót gyárt azért, hogy több adományt kapjon az intézmény.
Ja, igen. A szóban forgó Abbott egy állami iskola, azaz rettenetesen alul vannak finanszírozva, a tanárokat alig bírják kifizetni. Bezzeg a szomszédban sokadszorra renoválják már a focistadiont, az oktatásra pedig Philadelphia városának vezetése látványosan magasról tesz. Ismerős? Magyarországon is elég rossz a helyzet a közoktatást illetően, és úgy tűnik, ez a probléma sok más helyen is fennáll. Emiatt mi, magyar nézők is könnyen át tudjuk érezni az amerikai intézmény kőkemény és kétségbeejtő problémáit.
Vigyázat, a Netflix új sorozata függőséget okoz!
Az április 6-án bemutatott Balhé (Beef) rendkívül szerencsés csillagzat alatt készülhetett: nemcsak a történetvezetése fenomenális, a humor és a dráma egyensúlya ugyancsak rettenetesen jól el lett találva, a briliáns színészi játékokról nem beszélve. A Balhé nagyon könnyen beszippantja az embert, mostanában nem is láttunk ennyire könnyen darálható újdonságot a Netflixen. Eredetileg két rész alapján szerettük volna ajánlani, de hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy már az ötödik résznél vagyunk, és megállíthatatlanul robogunk a vége felé. De mivel nyeri meg magának ennyire az embert ez a sorozat?
A történet középpontjában egy Danny Cho (Steven Yeun) nevű ezermester áll, aki hiába izzad vért nap mint nap, mégse tud kisvállalkozásával áttörést elérni. A fickót az is erősen frusztrálja, hogy Koreában maradt családja egy picit sem hisz benne, albérletét pedig a 0–24 órában a számítógép előtt görnyedő öccsével, Paullal (Young Mazino) kell megosztania. Ki tudja, hogy hétfőn, kedden vagy esetleg pénteken kezd a sorozat, lényegében tök mindegy, a lényeg, hogy Dannynek különösen pocsék napja van éppen, amikor a kocsijával hazafelé indul a szupermarketből, és összetűzésbe keveredik egy másik sofőrrel.
Igen, a címbeli Balhénak is ez a kiindulópontja, az egymással kekeckedő autósok többször majdnem összemennek, üldözik egymást, még az internetet is megjárja a kettejük által összehozott csúnya „road rage”. Az első epizód nagy csattanója, amit most lelövünk a sorozat hathatósabb bemutatása érdekében (spoilerérzékenyek, vigyázat!), hogy a Dannyvel konfliktusba kerülő sofőrről kiderül, hogy egy, a felső tízezerbe tartozó nő, Amy Lau (Ali Wong), aki a férfi főszereplőhöz hasonlóan egy Los Angelesben élő ázsiai, ugyanakkor míg Steven Yeun karakterének az a legnagyobb öröme, hogy tragacsával néha jut ideje, hogy elmenjen a környék legjobb gyorskajáldájába falatozni, addig Amy szó szerint pénzben fürdik a villájában.
Marsra magyar! címmel érkezik egy ötletes új sorozat
Az áldokumentumfilm-sorozatot a Pusztai Ferenc producer által vezetett KMH Film fejleszti és gyártja, az epizódok májustól heti rendszerességgel lesznek láthatóak díjmentesen, Stefanovics Angéla, Badár Sándor és Csőre Gábor főszereplésével.
A tizenhárom részesre tervezett első évad epizódjai a Hajnal-Vasad Kft. mindennapjai körül szerveződnek, ahol krízishelyzet alakul ki, amikor a gyár alapanyagait beszállító cég, az AL-VA-RÉZ Kft. telephelyébe meteorit csapódik.
Az igazgató, Hajnal Károly (Csőre Gábor) fejvesztve hívja össze válságtanácsra a kollégákat, mert azonnal meg kell találniuk a módját, hogyan vészeljék át ezt az időszakot. A helyzetet az sem igazán könnyíti meg, hogy éppen ekkor érkezik a Hajnal-Vasadhoz egy új gyakornok (Földi Csenge), valamint egy realitystáb, akik a gyár mindennapi munkáját örökítik meg.
Cannes-ban mutatják be Almodóvar új rövidfilmjét
A Strange Way of Life című alkotás a hivatalos programba kapott meghívást, a világpremiert követően a közönség találkozhat is a rendezővel és a stábbal. A fesztivál közleménye szerint a félórás western egy állattenyésztő, Silva (Pedro Pascal) és egy seriff (Ethan Hawke) találkozásának története. A két férfi 25 év után találkozik ismét, miután korábban bérgyilkosként dolgoztak együtt.
A Strange Way of Life címe Amalia Rodrigues (énekesnő) híres fadójára utal, amelynek szövege azt sugallja, hogy nincs idegenebb élet, mint az, amelyet a saját vágyainknak hátat fordítva élünk
– idézte a spanyol rendezőt a fesztivál közleménye.
Pedro Almodóvar második alkalommal forgatott angol nyelvű filmet. Az előzőt, az Emberi hang című rövidfilmet Tilda Swintonnal a főszerepben a velencei filmfesztiválon mutatták be 2020-ban. A spanyol alkotó rendszeres vendég Cannes-ban, a Rossz nevelés című drámája 2004-ben a fesztivál nyitófilmje volt, 2017-ben pedig ő volt annak a zsűrinek az elnöke, amely az idei zsűrielnök Ruben Östlund svéd rendező A négyzet című filmjének ítélte az Arany Pálmát.
A 76. cannes-i filmfesztivál május 16-án a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film díszbemutatójával nyílik meg. A kosztümös filmdrámát Maiwenn rendezte, a főszerepet Johnny Depp alakítja.
A fesztiválon Martin Scorsese Killers of the Flower Moon című filmjét is bemutatják Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével, és ott debütál majd az Indiana Jones és a sors tárcsája című film Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Antonio Banderas, John Rhys-Davies, Toby Jones, Boyd Holbrook, Ethann Isidore, Mads Mikkelsen szereplésével, James Mangold rendezésében, valamint Wes Anderson szintén sztárszereposztással forgatott Asteroid City című filmje is.
Ha lecserélik a színészeket, nagyobbat durranhatott volna ez sorozat
Csupán kicsit rontott pozícióján a nyitórészek alapján izgalmasnak és pörgősnek ígérkező Shawn Ryan-sorozat, az Éjjeli ügynök. Szakírónktól 8 pontot kapott a 10-ből. A Fehér Ház belső árulástól szenvedő ügynökei (titkosszolgálat és FBI) azonban mégsem hoznak lázba annyira – mint amennyire izgulhatnánk azért, hogy kiderüljön, vajon ki az áruló. Ennek pedig két oka van:
- Ilyen film, sorozat már készült néhány (például a Támadás a Fehér Ház ellen összes része, Az elnök végveszélyben, Az elnök különgépe, Célkeresztben, A testőr, 24), így sok gondolkodás nem kell ahhoz, hogy kiderüljön, ki is a tégla. Vagyis kik is a téglák.
- Másrészt a színészi teljesítmények hagynak némi kívánnivalót maguk után.
Az utóbbi időben több, a Netflixen futó sorozatnál is bebizonyosodott, hogy amíg a történet nem is lenne olyan rossz, sőt, kifejezetten érdekes, a casting mintha nem végezné el a munkáját. Elfeledkezik arról, hogy egy filmnél, egy sorozatnál az izgalmat nem csupán a jól felépített dramaturgia adja, hanem az a színészi játék is, amitől az egész feszültté válik.
És hol vannak az Éjjeli ügynökből a színészek?
Ilyen az amúgy szintén a Netflixen futó El Dragón (A sárkány: Egy harcos visszatérése) mexikói kartell-maffiás sorozat is, amelynek az alkotói mintha csak arra ügyeltek volna, hogy véletlenül se alkalmazzanak olyat, aki birtokában van a színészképességeknek, ellenben lehetőleg úgy nézzen ki, mint egy modell.
Az Éjjeli ügynök ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben van, ám ha megidézzük a Diane Farr szerepébe bújó Hong Chaut, akkor mindjárt az eszünkbe jut az, hogy egy szerep megformálásánál muszáj arra törekedni, hogy egy színész ne csak jelen legyen a jelenetben, hanem érdemes volna el is játszania – esetében – a kabinetfőnök szerepét.
Kétszer élt és kétszer halt meg a Granadát felvirágoztató iszlám polihisztor
2023. április 13-án debütál a hazai művészmozikban A művészet templomai sorozat új filmje, Az Alhambra. A dokumentarista elemekkel tarkított, történelmi drámaként is eladható alkotás a Pannonia Entertainment forgalmazásában kerül a filmszínházakba. Az egész estés film először mutatja be ilyen részletesen a Naszrid-dinasztia irányította XIV. századi Andalúziát.
A film forgatócsoportja különleges bejárási és forgatási engedélyt kapott: a filmet a világhírű délspanyol városban, Granadában álló – 1984 óta az UNESCO világörökségi listáján is szereplő – erődpalotában vették fel. A stáb még a nagyközönség elől elzárt épületrészekbe is bejutott, így soha nem látott felvételeken mutatják be az Alhambrát.
A film nemcsak egy megfilmesített fejezet a történelemkönyvekből, hanem egy izgalmas, filmes szempontból is látványos, fiktív elemekkel tarkított mozi. Egy zseniről, két uralkodóról és a közös álmukról szól: a mennyei királysággal egyenértékű palota születésének története nem mindennapi sztori.
A Netflix húsvéti nyuszija fantasztikus családi filmet hozott nekünk
A chupacabránál jobb horrorfilmes alapanyag talán nem létezik a Földön, a kecskék vérét szívó, szárnyas bestiát látni vélték az elmúlt 30 évben Puerto Ricóban, Mexikóban és jó pár dél-amerikai országban, és bárkinek, aki állítása szerint belefutott a szörnyetegbe, nehézségei támadtak utána az alvással, úgy megijedt tőle. Persze a lény létezése nagyjából annyira mesébe illik, mint a Loch Ness-i szörnyé, vagy éppen a jetié. Bizonyos kultúrkörökben mégis szívesen ijesztgetik vele a gyerekeket, de nagyjából itt kifúj a dolog. Épp ezért nevezhetjük érdekes húzásnak a Netflixen április 7-én debütált Chupát, amelyet Alfonso Cuarón fia, Jonás Cuarón rendezett, és horror helyett egy aranyos kalandfilm lett. De mi mást várnánk, mint szívmelengető hangulatot egy olyan készítőgárdától, amelyben producerként helyet kapott az első két Harry Potter-filmet jegyző Chris Columbus is?
A Chupa története az 1990-es évek végén veszi kezdetét, amikor egy rémesen elszánt tudós, Richard Quinn (Christian Slater) a chupacabra nyomában jár. Már épp elveszítené a szörnyeteg megtalálására a reményt, amikor egy barlangban rábukkan a legendás lények egy csapatára, és üldözőbe veszi azokat. Nyilván a próbálkozás nem jár sikerrel, a chupacabrák szétszélednek, és az egyik apróság az expankrátor Chava (Demián Bichir) farmján köt ki. Hogy, hogy nem, ide tart a film főszereplője, a 13 éves Alex (Evan Whitten) Kansasből, hogy rokonságával összeismerkedjen, és távol töltsön egy kis időt az őt kínzó osztálytársaitól, és a számára úgy összességében barátságtalan amerikai közegtől.
Aki látta Steven Spielberg klasszikusát, az ET-t, az nagyjából tudja, hogy mire számítson: Alex és az általa Chupa névre elkeresztelt apróság összebarátkoznak, és miközben megküzdenek a lényt begyűjteni igyekvő főgonosszal, elválaszthatatlan társakká válnak. Az, hogy Jonás Cuarón inspirálódik Spielberg filmjeiből, szinte üvölt a Netflix újdonságáról, kezdve a főszereplő kisgyerek falán díszelgő Jurassic Park-poszterrel, de említhetnénk, hogy Christian Slater karatere is erősen emlékeztet Sam Neill Alan Grantjére, csak éppen a motivációi teljesen elhibázottak az itteni „őslénykutatónak”. A Chupát minden hasonlósága ellenére szolgai másolat helyett inkább neveznénk viszont egy olyan filmnek, ami hommage-ként Spielbergből inspirálódik, mert lelke igenis hatalmas van. Még úgy is, hogy lényegében egy idősebb nézőnek semmi újat nem mutat, ehelyett azokra a fiatalokra célozták ezt a filmet, akik nem látták az ET-t.
Megvan az új kedvenc krimisorozatunk
A könnyed nyomozós sorozatokért egy időben bolondultak a tévénézők, ott volt mondjuk a 8 évadot megért Castle, amelyben egy marcona nyomozónő fogott össze egy bohókás regényíróval, és mindenféle csavaros ügyet oldottak meg közösen, míg próbáltak nem egymásba zúgni. De felhozhatnánk példaként a Monkot, melyben Tony Shalhoub bújt a flúgos nyomozó bőrébe, és idesorolnánk még A mentalistát, a Psych – Dilis detektívekkel egyetemben, hogy a 2000-es évek elejének nagy klasszikusait emlegessük. Manapság sem halt ki teljesen a műfaj, gondoljunk a BBC-s Sherlockra vagy a Netflixen még mindig futó Lupinra, de ezek mégsem azok a kimondottan procedurális krimik, így csak félig-meddig hiánypótlók.
Épp ezért dörzsöltük a tenyerünket, miután felfedeztük, hogy a Disney+ április 5-én bemutatta a Will Trent című új nyomozós sorozatot, rögtön az első két részével. Korábban olyanokat lehetett hallani róla ugyanis, hogy az amerikai ABC-nek már évek óta ez a legépkézlábabb krimije, ami egyszerre szórakoztat, döbbent meg a fordulataival, és állít a középpontjába egy már-már karikatúraszerű, a végletekre kihegyezett fickót. Igen, ő lenne Will Trent, aki Karin Slaughter regényeiből ugrott át a tévébe nyomozni.
A történet a Georgiai Nyomozóiroda kiállhatatlan különleges ügynökéről szól, akinek két védjegye van: istenadta tehetsége van a bűntények helyszíneinek feltérképezéséhez, és marhára nem jön ki az átlagemberekkel. A Ramón Rodríguez által játszott főhős belesimulását a környezetbe az sem segíti, hogy egy nagy botrányt kavaró ügyön van túl, hiszen jó pár atlantai rendőrnek a karrierjét nyírta ki azzal, hogy lebuktatta a korrupt zsarukat. A helyzet tényleg súlyos, Will Trentet ahol lehet, gyalázzák a kollégái, a kocsiját is vélhetően valamelyikük graffitizte össze sértő feliratokkal, és hogy az összkép még aggasztóbb legyen, a szövetségi detektívek és a rendőrök egy épületben dolgoznak. Tehát elkerülni sem tudja egymást a két fél.
Kiefer Sutherland visszatért, és elhozta nekünk az év legizgalmasabb sorozatát
Míg világ a világ, a legtöbben Jack Bauerként emlegetik majd Kiefer Sutherlandet, a főszereplésével a FOX-on 2001-től 2010-ig futott, majd 2014-ben egy miniévad erejéig feltámasztott 24 ugyanis igazi mérföldkő lett a televíziózás történetében. Nem csupán a különleges, az eseményeket valós időben, óráról órára bemutató formátuma miatt lett megkerülhetetlen klasszikus ez a széria, hanem a főszereplője miatt is. Kevés olyan markáns, karakteres színész jut eszünkbe a kis képernyőről, mint amilyen Sutherland, aki megjárta a közelmúltban a politikai drámák világát a The First Lady és A kijelölt túlélő című szériában, még a sci-fi-műfajba is belekóstolt az Egyenesen át című filmben, mire végre-valahára 2023 tavaszán
visszatért ahhoz, amihez a legjobban ért: az akciózáshoz.
Ennek mi, nézők nagyon örülünk, mert hiányzott már egy kis Jack Bauer-pótlék az életünkből. Még úgy is, hogy a Rabbit Hole című vadonatúj akciószéria főszereplője, John Weir nem vehető a 24 hősével egy kalap alá. Sőt abban se vagyunk biztosak, hogy a szó szoros értelmében hősnek nevezhető-e.
Az idehaza március 31-én a SkyShowtime-on bemutatott Rabbit Hole középpontjában egy ipari kém áll, aki afféle modern Robin Hoodnak képzelve magát köp bele a gazdagok levesébe. Eközben a hatóságok a nyomában vannak, mert az álhírek fabrikálása, a részvénycsalás és a politikai paparazzifotók készítése közül egyik sem épp legális tevékenység, de John Weirnek ütőképes és összeszokott csapat védi a hátsóját.
Szerencsére a Rabbit Hole készítői nem teketóriáznak sokat, és gyorsan mozgásba lendítik az eseményeket. Kiefer Sutherland karaktere tehát egyik pillanatról a másikra találja magát nyakig a sárban, miután rákennek egy gyilkosságot, elveszti az embereit, és menekülnie kell az FBI elől. Mindössze két pártfogója marad a világon a második rész végére: a tőle elidegenedett, mindig mogorva apja (Charles Dance) és a hotelbárban felszedett, egyéjszakás numerája, Hailey (Meta Golding), aki egyszerre lesz John túsza és bajtársa.
Rovataink a Facebookon