Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLemond a cannes-i fesztivál elnöke
Az idén 83 éves Gilles Jacob fesztiválelnök bejelentette, hogy 2015-ben végleg búcsút mond a cannes-i seregszemlének. "Már többször megígértem a feleségemnek, hogy abbahagyom. Most tényleg megteszem" - mondta a Nice Matin című regionális napilapnak.
A filmkritikus, esszéíró és rendező Jacob 2001 óta igazgatja a világ egyik legrangosabb fesztiválját. Azt megelőzően pedig 1977-től kezdve ő volt a művészeti igazgató. Két évvel ezelőtt a fesztivál igazgatótanácsa meghosszabbította Jacob elnöki mandátumát 2014-ig és megerősítette Thierry Frémaux-t a művészeti igazgatói poszton. Jacob mandátuma eredetileg a tavalyi fesztivál befejezésével ért volna véget.
A 66. cannes-i filmfesztivál Alain Delon életműve előtt tiszteleg: a díjkiosztót megelőző este, május 25-én ünnepélyesen bemutatják a René Clément rendezésében készült Ragyogó napfény című film felújított változatát - jelentette be Gilles Jacob. A külföldön a mai napig legismertebb 78 éves francia filmsztár teljes pályájáról megemlékezik idén a fesztivál a nagy filmklasszikusok felújított változatait bemutató programjában, a Cannes Classics-ban.
Rovataink a Facebookon