Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Google éltanulókat molesztál
További Cinematrix cikkek
- Greta Gerwig elkészítené a Barbie folytatását
- A Netflix megcsinálta a lehetetlent, zseniális sorozatot készített egy korszakalkotó regényből
- Végre idehaza is nézhető a kincskeresős sorozat, amely még a jégszíveket is megolvasztja
- A Netflix elhozta nekünk a legizgalmasabb karácsonyi thrillert a Die Hard óta
- Robert De Niróval és Ben Stillerrel együtt érkezik az Apádra ütök folytatása
A főszereplők alaphelyzete eleve zavaros. Owen Wilson és Vince Vaughn (Hollywood mai Dumb és Dumbere) két nagydumás óraügynököt játszanak, akik John Goodman kis cégének termékeit próbálják gazdag embereknek eladni öblös seggnyalások és hízelgések keretében. Nem derül ki, hogy most ők ebben tényleg jók-e, mert az egyetlen kuncsaft, akinél próbálkoznak, csak azt közli velük: venne órát, de bizony ez a cég, amitől a srácok most órát eladni jöttek, megszűnt. Szegény Owen Wilson és szegény Vince Vaughn (kár is a karaktereik nevével vesződni, nem is emlékszem és teljesen mindegy is) így még a drága italukért sem tudnak fizetni. Az történt ugyanis, hogy John Goodman bezárta a boltot és a srácok munka nélkül maradtak. Owen Wilsonról kiderül, hogy nem volt még három hónapnál hosszabb kapcsolata, Vince Vaughnról pedig, hogy a feleségének elege van abból, hogy bizonytalan anyagi helyzetben kell élnie (igen, azt is megtudjuk, hogy Vaughnék ellen kilakoltatási eljárás van folyamatban). Ekkor Vince bemondja a tutit: már munkája sincs.
Teljesen szerethetetlen főhőseink semmihez sem értenek. Owen Wilson legalább elmegy a húga férjének (Will Ferrel - az egyetlen valamire való karakter neki köszönhető) matracboltjába, de az első nap kiderül, hogy a főnöke egy ordas nagy szemétláda. Ekkor betoppan Vince a saját kis Darwin-díjas ötletével: csináljunk úgy, mintha egyetemisták lennénk, menjünk el a Google-höz gyakornoknak, ott állítólag van csúszda és a világ legjobb munkahelye! Ezzel el is indul egy teljesen képtelen eseménysorozat, aminek másfél óráig nem is lesz vége.
Miért?!
Semmilyen ésszerű magyarázatot nem kap a néző arra, hogyan engedheti meg magának a világ egyik legnagyobb cége, hogy teljesen fogalmatlan idiótákat nemcsak, hogy gyakornoknak alkalmazzon, de végül fel is vegyen. A logikát egyáltalán nem kötelező elvárni egy filmtől, elvégre a filmvásznon bármi megtörténhet, de itt nem csodákról vagy különleges képességű emberekről van szó. A nincstelen főszereplők Kaliforniába utaznak, hogy egy méregdrága környéken béreljenek közös lakást, ahonnan bejárhatnak dolgozni olyan emberek közé, akik a legjobbnak számítanak a szakmájukon belül.
Filmes szempontból kár is lenne elemezni egy Shawn Levy (Éjszaka a Múzeumban, A rózsaszín párduc) filmet, de morális üzenetében azért megpróbálhatjuk: a Gyakornokok buta, demagóg, felszínes és azt próbálja meg elhitetni a közönséggel, jó szöveggel bármiből kidumálhatjuk és bármibe bedumálhatjuk magunkat. Illetve, hogy a huszonévesek vagy hipszterek, vagy szexmániás szűz lányok, vagy anyjuk által megfélemlített ázsiaiak, vagy csajozni képtelen zsenik, vagy kövérek, vagy gonoszak. Végülis ha jobban meggondolom...
Egy csapat sztereotípia
Ha valaki tényleg kíváncsi arra, milyen a Google gyakornokainak élete, itt elolvashatja. Aki pedig arra kíváncsi, hogyan birkózik meg a Google szigorú gyakornoki szelekciójával egy szülői elnyomás miatt a saját szemöldökét kényszeresen kitépkedő ázsiai fiú, egy polippornót igencsak kedvelő, de szexre magát még nem rászánó lány, egy vastagkeretes szemüveges srác, aki attól elélvez, hogy élőben lát egy hidat, illetve Owen Wilson és Vince Vaughn, az mindenképpen nézze meg ezt a filmet.
A gyakornoki rosta során olyan feladatokat kell teljesítenie az összeálló 5-6 fős csapatoknak, mint a munkahelyi etikett elsajátítása, egy 2000 soros programkód hibás részletének megtalálása, egy saját alkalmazás megírása, Kviddics(!) mérkőzés, vagy éppen call-centeres problémamegoldás. Wilson és Vaughn természetesen mindent elkövet, hogy szabotálja a személyiségzavaros éltanulókat. Folyamatosan pofáznak, elviszik a fiatalokat berúgni egy sztriptízbárba, de előfordul, hogy tényleg segítenek. Vince például egy éjszaka alatt megtanult mindent az informatikával kapcsolatban. Emellett rettenetes hallgatni a generációk vetélkedő kesergését. A huszonévesek szerint képtelenség fiatalon elhelyezkedni, a negyvenesek szerint pedig régen minden jobb volt.
Aggódni nem kell, hiába teljesít mérföldekkel jobban és hatékonyabban a "gonosz" csapat, az eleinte szigorúnak tűnő fő-főnök titokban mindig is a szeleburdi kis csapatnak szurkolt és el is intézi, hogy "megint csak a Griffendél győzzön". Mondani sem kell, hogy mindenki összejön mindenkivel, mindenkinek megoldódnak a problémái, és a főgonoszt is tökön rúgják a film fergeteges és anarchikus csúcspontján.
Guglerek, guglizás, villámháló
A "poénok" és azok kínossága elsősorban a szinkronnak köszönhető, de biztos vagyok benne, hogy eredeti nyelven sem sokkal szórakoztatóbbak. Amikor Vince Vaughn kényszeresen villámhálót mond világháló helyett és a moziteremben már-már ciripelést hallani, csak azon gondolkozhatunk, vajon hogy hangzott az eredeti "szóvicc". Szintén zavaró, hogy rendszeresen elhangzik a "Google-nál" szó, ami valamiért bántja az emberi fület.
Mivel a Google hip és fiatalos, ezért ott csak guglerek dolgoznak, akik egész nap gugliznak, mert guglizással minden kérdést meg lehet válaszolni.
Google = a Nagy Testvér
Hivatalosan is a szilícium-völgyi techóriás a mindent tudó Nagy Testvér. Megszűnni nem fog, versenytársak szinte nincsenek, folyamatosan nyereséges. Nem csak egy vállalkozás; az internet alapvető része, az élet elengedhetetlen kelléke és MINDENT TUD RÓLUNK. Ezt sugallja a Gyakornokok is. Szegény Owen Wilson régen még bármilyen nőt fel tudott szedni azzal, hogy ő egy csillagász, most meg bármikor ráguglizhatnak és kiderülhet a valóság. Vince Vaughn sem szaunázhat nyugodtan, mert a gonosz indiai gyerek elkezdi zaklatni azzal, hogy ő valójában nem is egyetemi tanuló és kilakoltatási eljárás folyik ellene.
Hiába nézték sokan Wilsont és Vaughnt az Ünneprontók ünnepében és hiába hoztak sok százmillió dollárt Shawn Levy Éjszaka a múzeumban filmjei; az elvárásokkal ellentétben a Gyakornokok nagyon rosszul teljesített jegyeladások terén. A film alapötletéből ki lehetett volna hozni egy legalább nézhető, szórakoztató vígjátékot. Ezt a lehetőséget azonban elszalasztották. Ráadásul elég csúnyán.
Gyakornoknak lenni nem a legtutibb dolog a világon. Ha egyáltalán kap pénzt az ember, az is jelképes összegű. A gyakornoki munka jutalma sem biztos, hogy egy végleges állás lesz. A Google-höz bekerülni pedig rettentő nehéz feladat, ami rengeteg munkát, szorgalmat, elhivatottságot és tehetséget igényel. Huszonévesnek lenni viszont egyáltalán nem olyan nehéz, sőt alapvetően nagyon is könnyű, gyakran egészen szórakoztató. Gyakornokként, huszonévesként, ráadásul olyan tanulóként, akinek alapvetően informatikával kellene foglalkoznia, azt mondom, hogy a Gyakornokokban van három pillanat, amin lehet nevetni és van olyan munkahely, ahol másfél óra alatt nem nevet ennyit az ember. Csak az nézze meg ezt a filmet, akinek ez az üzlet megéri.
IMDb: 6,2
Rottentomatoes: 32%
Index-ítélet: 3/10
Rovataink a Facebookon