Ilyen drága is volt már az életed

Szalad a pali egy folyosón, a kezében egy gépfegyver, a kezében rádió, atlétáját koszfoltok és pár vörösebb paca (vér?) csúfítja. Liheg, fáj a lába, a lábán beszakadt a köröm, a mosdóban még egy pattanást is felfedezett a bal szeme fölött. Vesz egy nagy levegőt, és nem foglalkozik az életét megkeserítő apróságokkal, hiszen a lányát kell megmenteni. A múltkor még a feleségét kellett, sőt, őt kétszer is, mert állandóan elkódorog, és mindig valami terrorista meg a hülye testvére környékén köt ki.

8

Galéria: Az elnök végveszélyben

Megrázza a fejét, keveri már a múlt ikonikus eseményeit, most miért is vagyok itt? És hol is? A Fehér Házban, döbben rá a Roosevelt-terem mellett elhaladva, basszameg, ez nem a Nakatomi-pláza, most nagyobb a tét. A gyerek meg hol a picsában van már, azt mondta, felveszi a terroristákat videóra, és kész, jön vissza, lehet kihajítani az ablakon, ő meg mehet az elnökkel foglalkozni, mert végveszélyben van.

Hogy pontosan hogy a fenébe fordulhatott elő, hogy a nyolc rossz arcú csávó, akiket még ő, a levitézlett egykori zsaru/biztonsági őr is kiszúrt a folyosón, öt perc alatt elfoglalják a világ legbiztonságosabbnak ítélt épületét, azt nem tudja, de most már mindegy is, egy öltönyös fekete manust kell keresni, igaz, szemüveg nélkül nem biztos, hogy meglesz, de itt a rádió, azon hallja, ahogy kommunikál az ellenség.

Egy pillanatra megtorpan és elgondolkodva piszkálgatja a bal felső kettest egy "Életre szóló emlék a Fehér Házból" feliratos fogvájóval. Pár évtizede nem így szívatta meg azt a keletnémet terroristát? Vállat vont és tovább osont a fal mellett, közben belelépett pár üvegszilánkba, amitől hangosan kurvaanyázott, pedig a piacos cipőre rá volt írva, hogy olaj- és saválló, igaz, ly-vel és w-vel, óvatosabbnak kellett volna lennie.

Egy szellőzőnyílás előtt lelassított, a csöveket csak nem szórták tele üvegcserepekkel, majd átvág ott. Mászás közben, az egyik szellőzőnyílás rácsán át megpillantotta az elnöki limuzint. Hátha jó lesz valamire később, mondjuk kirongyolni vele az épületből. A hátsó ülésen egy fekete ürgével, pont mint '88-ban, Los Angelesben.

Az elnök végveszélyben pont annyira Die Hard, mint amennyire tökös akciófilm, amiben az elnök béna, szemüveges lúzerből lesz kissé csapott vállú terminátorrá, a főhős John McClane-klón Channing Tatum meg még többet kibír, mint nagynevű elődje, pedig lövik, ütik, vágják, szúrják, rugdossák böcsülettel, és közben még csúnyán is néznek rá.

Közben Roland Emmerich kéjes vigyorral az arcán rombolja le a Fehér Házat, és csinál a sztori nem robbanós, csendes pillanatiban hülyét politikusból, fegyvergyárosból, katonából és persze belőlünk is, mert csak a végén döbbenünk rá, hogy ezt a sztorit más helyszínen, más szereplőkkel, már 1988-ban láttuk egyszer. Igaz, politikai összeesküvés és árulás nem volt benne. Jippijáé, te szarházi.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!