Milyen messzire mennél, hogy megvédd a gyerekedet? - ezzel a sosem hallott kérdéssel reklámozzák a Fogságbant és a film első harmada pont ilyen is. Az annyiszor látott történet ismétlődik: adott egy szép család, jóképű apuka (Hugh Jackman), szerető anyuka (Maria Bello), egy kamaszfiú és egy kislány. Legjobb barátaik - döbbenet - egy fekete család, nekik is van szép, nagy házuk és két jól sikerült gyerekük.
Jó, apu kicsit aggódósabb az átlagnál, tíz évre elegendő kaját halmoz fel a pincében, a biztonság kedvéért gázálarcból is tart párat, szeret vadászni és ismételgetni, hogy "imádkozz a jóért, de készülj a rosszra" meg ilyenek. Aztán egy nap eltűnik a hétéves kislány a barátnőjével együtt. Loki nyomozó kemény srác (Jake Gyllenhaalt tényleg így hívják a filmben), de apu szerint nem tesz meg mindent, hogy megtalálja a lányokat. Így aztán, hatalmas meglepetésre, a saját kezébe veszi a dolgokat.
Ezt eddig százszor láttuk, a Mel Gibson féle Váltságdíjtól az Elrabolva-filmeken át egészen a remek Ben Affleck-rendezésig, a Hideg nyomonig. De kereste kétségbeesve a gyerekét Angelina Jolie (Elcserélt életek), Michael Douglas (Ne szólj száj!) és Arnold Schwarzenegger is (Az igazság nevében). Berényi Miklósról nem is szólva, aki szintén mindent megtett a kis Timi előkerítéséért a Barátok köztben.
A Fogságban fél-háromnegyed óra múlva mégis elkezd jó film lenni. Egyrészt azért, mert Hugh Jackman nem egydimenziós magányos hős, hanem nagyon is megkérdőjelezhető döntéseket hozó, agresszív, önfejű tulok. Együtt érzünk vele, de megszeretni vagy egyetérteni nem tudunk. Jó, hogy Jackman az egyre bugyutább Farkas-filmek és annyi nyál után végre megint kapott egy normális szerepet és élni is tud vele. Eleinte szinte furcsa is kockás inges, farmeres férfiként látni őt. De Jake Gyllenhaalra sem lehet panasz, ő is meghálálja, hogy A Perzsia hercege meg a Szerelem és más drogok után kapott egy épkézláb karaktert.
Másrészt Denis Villeneuve rendezőnek van ízlése. Jól adagolja a brutalitást, a feszültséget, az érzelmeket, a fordulatokat. Nem rágja a szánkba a válaszokat, ránk bízza, hogy simán csak izgulunk a kislányokért, vagy filozofálgatunk is az önbíráskodás, a bizalom, a cél szentesíti az eszközt témakörében. Esetleg még messzebbre menve arról, hogy kinek mihez van joga, ha úgy érzi, hogy igaza van és igazával egyedül maradt. Villeneuve nem akar mindenáron a nézők kedvében járni és csak alig egy-két jelenete idegesítő.
A Hideg nyomonon kívül talán egy film van még, ami jobban tudta tálalni ezt (vagyis egy nagyon hasonló) témát. Sean Penn 2001-es rendezése Jack Nicolsonnal a főszerepben, Az ígéret megszállottja. A Dürrenmatt-novella alapján készített film annyira szomorú, reménytelen és szívfacsaró, hogy ahhoz képest a Fogságban a kanyarban sincs. De ettől még izgalmas, sötét, feszült thriller lett, megéri megnézni.
IMDb: 8,3
Rotten Tomatoes: 80%
Index: 10/7,5
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon