Greta Gerwig elkészítené a Barbie folytatásátHétvégén mutatták be a Toldi moziban az úgynevezett Cornetto-trilógia harmadik, azaz utolsó részét, A világvégét. Korábban a miskolci Cinefesten is vetítettek már hatalmas sikerrel, ezúttal is akkora volt az érdeklődés, hogy sokan be se jutottak a terembe, pedig ezután valószínűleg nem lehet már többet moziban elcsípni (hacsak nem évek múlva valami retró-vetítésen), mert novemberben már érkezik is belőle a bluray verzió, előtte pedig már minek hoznák. Kínai felirattal ugyan bárki letöltheti akár most is, ha nem zavarják a krikszkrakszok. A legnagyobb kérdés az volt természetesen, hogy mennyit vesztett ezzel a filmszerető közönség, egyáltalán tényleg vesztett-e. A trilógia első része, a Haláli hullák hajnala az egyik legszórakoztatóbb vígjáték, ami a 2000-es években készült, a második résznek számító Vaskabátokon is el lehetett szórakozni, de korántsem tűnt olyan zseniálisnak, így lehetett szurkolni is, hogy a harmadik részre megint visszataláljanak a készítők a legjobb formájukhoz.
De kezdjük az elején. Honnan kapta a trilógia ezt a nevetséges elnevezést? Tök véletlenül. Az első két filmben valahogy felbukkant a Cornetto fagylaltmárka (vagy másnaposság ellen vagy unaloműzőként), ráadásul a színek és ízesítések is valami röhejes belemagyarázásért kiáltottak. A Haláli hullák hajnala egy zombifilm paródia volt, abban epres fagylaltot lehetett látni, amit utólag úgy magyaráztak, hogy ez utal a vérességére, a Vaskabátokba egy hagyományos kék színű darab került a főszereplő rendőrök miatt. Az utolsó részbe pedig egy zöldeset raktak, immár tudatosan, ami a földet megszálló idegeneket jelenti. Emellett persze ugyanaz a rendező, Edgar Wright, közös a két főszereplő, Simon Pegg és Nick Frost is, találni egy-két visszatérő geget, mint például, hogy képtelenek átugrani egy-egy kerítést, valamint mindegyiknek meglehetősen bohém a hangulata, és így vagy úgy belekeveredik a történetbe egy kocsma is, ahogy a piálás is. A Cornetto persze mindig is nagyon hálás volt mindezért.
A Világvége - elődeihez hasonlóan - egyáltalán nem kezdődik rosszul. Ahogy a trailerből is kiderül: röviden bemutatják, hogy milyen volt, amikor a főhőseink fiatalon vágtak neki a 12 állomásos kocsmatúrának, hogyan buktak el, és egy-két fontosabb dolgot is elhintenek a szereplőkkel kapcsolatban. Itt érdemes figyelni, mert bár csak pillanatra tűnnek fel egyes események és helyszínek, később valahogy mégis jelentőségük lesz. Simon Pegg karaktere az alkoholisták egyik szeánszán számol be a sikertelen túráról, és olyan arcot vág, amiért már érdemes megnézni a filmet. Van gyakorlata a tehetetlen alkoholisták eljátszásában, de amikor itt dühösen összevonja a szemöldökét, aztán mintha lassan kigyúlna a fény a fejében, hogy igen, végre meg kell csinálnia, akkor sejteni lehet, hogy minden eddigi alkalomnál jobban elemében lesz.
Ebben nem is kell csalódnunk. A Világvége sem olyan film mondjuk, amin állandóan hangosan röhög az ember, csak folyamatosan mosolyog, mert minden teljesen komolytalan benne. Ahogy a trilógia korábbi részeiben, itt is remekül megágyaz minden hülyeségnek, hogy valójában mennyire kisszerűek a figurák, és az alaphelyzet. A Haláli hullák hajnalában lecsúszott alkeszek és füvesek szerepelnek, akik eleinte észre sem veszik, hogy kirobban körülöttük a zombi apokalipszis, aztán amikor végre eszmélnek, csak arra jutnak, hogy a kedvenc kocsmájukban húzzák meg magukat, mert másra képtelenek gondolni. A Vaskabátokban Simon Pegg ugyan szuperzsarut játszik, viszont a buzgósága miatt rossz színben tűnnek fel a rendőrtársai, sőt még a felettesei is, ezért inkább elküldik egy isten háta mögötti kicsi városba, ahol a legnevetségesebb feladatokat kell ellátnia, például libát kergetnie. Itt pedig a cél természetesen, hogy megigyanak minden kocsmában egy sört, eközben pedig egy világméretű összeesküvésbe botlanak.
És ez a fajta humor áll az angoloknak a legjobban a Monthy Python-féle kőkemény abszurd humor mellett (bár azt mondjuk csak ők tudták összehozni). Ennek is a csúcsműve a Galaxis útikalauz stopposoknak, aminek (amúgy teljesen értelmetlenül elkészített) filmváltozatában, hogy-hogynem az itt játszó Martin Freeman is szerepelt. Abban persze semmi meglepő nincs, hogy a Világvége nem tudott felnőni ehhez a könyvhöz, de sajnos a Haláli hullák hajnalának szintjét sem éri el. Hiába játszik minden színész csúcsformában és érik egymást a hülyébbnél hülyébb jelenetek, a ritmusa tök ingadozó lett. A legtöbb kritikus a szövegeléseket isteníti a filmmel kapcsolatban. Vannak azonban olyan részek, amikor annyira zsibbasztóvá válnak, mint Tarantino Becstelen brigantykjában: mintha időnként megállna az idő. Egyes részek pedig teljesen motiválatlanok a vége felé, tök öncélúan vannak ott vagy azért, hogy még egy-két gyengébb poént beleszuszakoljanak, vagy azért, hogy az inváziós film paródiáját még jobban kijátsszák.
Így aztán úgy jöttem ki a moziból, hogy oké, nem volt ez rossz, de valószínűleg az életben nem fogom többet megnézni. Amilyen pörgős volt az eleje, olyan vontatott lett a második fele, ahol bekapcsolódtak az idegenek a történetbe. A készítőknek viszonylag kevés idejük maradt, hogy elmagyarázzák, hogy kik is ezek az űrlények, és hogy mit akarnak a Földön. Így minden - egyébként remekül megrendezett - akciójelenetet rögtön követett egy olyan epizód, amikor csak ültek és a szánkba rágták, hogy mi is itt tulajdonképpen a helyzet. Ezt pedig egy-két kiszámítható piás poénnal igyekeztek feldobni. A film ráadásul valami olyasmi felé tartott, hogy be akar mutatni azoknak a daraboknak is, amik azt a közhelyet sugalmazzák, hogy bár felnőhetünk, azért soha ne vegyük teljesen komolyan magunkat. Csakhogy ezzel aztán már tényleg túl sokat akartak a készítők, és valahogy megcsinálták azt a bravúrt, hogy tényleg semminek nem lett semmi értelme a vége felé, ami már végképp az élvezet rovására ment.
IMDb: 7,4
Rotten Tomatoes: 89%
Index-ítélet: 10/6
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon