Izland az igazán kemény legények hazája, ahol vízszintesen esik a hó, mégis egy szál pólóban isznak a kocsma előtt a férfiak, mielőtt hajóra szállnának a tonhalkonzervjeinkért – legalábbis Baltasar Kormákur utolsó izlandi munkája, a Dermesztő mélység szerint.
Kormákur mégis az izlandi halászok legpuhányabbikából csinál nemzeti hőst, Gulliból (Ólafur Darri Ólafsson), aki legyőzi az Atlanti-óceánt. Illetve pont, hogy nem csinál, ugyanis az izlandi mester filmje megtörtént esetet dolgoz fel, azt, amikor 1984 egy fagyos éjszakáján a Breki nevű halászhajó legénységéből egyetlen ember maradt életben, miután hajótörést szenvedtek a nyílt tengeren sok kilométerre a parttól.
Gulli kezdetben egy hájas lúzer, aki a kocsmában csak messziről meri nézni álmai nőjét, de szívesen hazatámogatja kollégája, Hannes (Björn Thors) talajrészeg apját, Lárust (Þröstur Leó Gunnarsson) aki mellesleg szintén a hajón dolgozik gépészként. De nemcsak kezdetben az, hanem azután is, hogy a szerencsétlenség miatt elveszíti legjobb barátait, köztük Pallit (Jóhann G. Jóhannsson), és a hajó kemény kezű kapitányát (Stefán Hallur Stefánsson).
Miközben a felborult hajó sorban hullámsírba taszítja a legénységet, Gulli lomha fókatestén ázó kockás ingében órákat lebeg a jeges tengerben a sirályokkal beszélgetve mire partot ér - szerencséjére vagy szerencsétlenségére.
A nemzeti hőst, a csodát ugyanis tanulmányozni kezdik a tudósok, hogy megtudják, miért nem hűlt ki a teste, miközben a brit királyi tengerészet katonái 5-10 perc alatt sokkot kapnak a kísérleti medencében. Nem hagynak időt neki, hogy felfogja, mi történt vele, cipelik egyik klinikáról a másikra, mutogatják a tévében, leszólítják az utcán, úgy, hogy Gullinak csak nagy nehezen sikerül beváltania az ígéretét, amit az Istennek tett.
Kormákur már megint mesterien szörfözik a lélek háborgó tengerén, nehéz eldönteni, hogy melyik volt nagyobb megpróbáltatás, a haldoklás vagy a megmenekülés, a tragikusan szép víz alatti felvételek vetekednek a szigetlakók vádlóan csodálkozó arckifejezéseivel. A vászonról süvít a dermesztő hideg, és mégis, az ellene dermesztő mennyiségű alkohollal védekező izlandiak emberibbnek tűnnek sok polgártársunknál.
Vagy csak pokolian jó színészek, akik miatt mindig érdemes alámerülni Kormákur világába (101 Reykjavik, Fehér nászéjszaka, Vérvonal), 8/10.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon