Ne kérdezd, hol voltam, mikor JFK meghalt

2013.11.22. 12:09

Ötven éve ölték meg John Fitzgerald Kennedyt, aki lelövése pillanatában szimbólum lett. A merényletet övező ellentmondásokból annyi film készült, hogy az összes, Kennedy-gyilkosságot valamilyen, akár érintőleges formában feldolgozót képtelenség lenne egyetlen cikkben összegyűjteni, úgyhogy kiválogattunk néhányat. Tíz évet kellett várni az első filmes feldolgozásra (Akció az elnök ellen), de még most az ötvenedik évforduló alkalmából is lehetett találni újfajta nézőpontot (Parkland). Oliver Stone és Alan J. Pakula is saját elméletet gyártott (JFK, A Parallax-terv), Zack Snyder szerint egy szuperhős lőtte le Kennedy-elnököt (Watchmen). De ki is volt valójában ez a Kennedy elnök? A Kennedy-család című sorozatból, az Ethel című dokumentumfilmből és a Tizenhárom napból ez is kiderülhet. 

A legújabb: Parkland

Legutóbb Peter Landesmann elsőfilmes rendező ment neki a JFK-gyilkosságnak, a dokumentarista stílusú filmet a londoni filmfesztiválon mutatták be, mi is itt láttuk. A kifejezetten a merénylet 50. évfordulójára készített Parklandot a brit Vincent Bugliosi igen alapos dokumentumkönyvéből írta az eredeti foglalkozását tekintve újságíró Landesmann, a cím arra a dallasi kórházra utal, ahova az elnököt szállították a merénylet után. Ebben a feldolgozásban a mellékszereplők kerülnek a dráma előterébe: a Kennedyt megmenteni próbáló fiatal orvos (akit Zac Efron alakít nagy átéléssel), az Oswaldot korábban figyelő titkosügynökök és Oswald bátyjának szemszögéből látjuk a történetet. A Parkland nem gyárt konspirációs elméleteket, így választ sem ad arra a kérdésre, hogy ki lőtte le Kennedyt és miért, egyszerűen bemutatja ennek a négy napsütéses őszi napnak az eseményeit. 

A legelső: Akció az elnök ellen

A merénylet tizedik évfordulójára időzítve, 1973 novemberében jött ki az egyik első összeesküvéselméleti szálat követő film, amely teljesen szembehelyezkedett a Warren-jelentés és a hivatalos álláspont magányos merénylő-teóriájával. David Miller rendező egy jobboldali szervezett összeesküvés szemszögéből mutatja be a történetet: Kennedy kevésbé harcias Vietnam-politikája, a szovjetekkel való megegyezésre törekvése és liberalizmusa nem keltett szimpátiát ezekben a csoportokban. A titkosszolgálati kapcsolatokkal is bíró, de alapvetően saját szakállukra dolgozó, olajipari érdekeltségekkel rendelkező figurák radikálisan visszaszorítanák a harmadik világbeliek és az Egyesült Államok kisebbségeinek számát, és egyetértenek abban, hogy a közjó érdekében az elnök élete sem nagy ár. A kommunista kapcsolatai és zavaros múltja miatt ideálisnak talált Oswaldot idejekorán kiválasztják a bűnbak szerepre, és egy dublőr segítségével teszik a hatóságok számára még gyanúsabbá.

executive action PDVD 064

A szereplők szájába adott diagnózis szerint a magányos gyilkos elméletben mindenki hinni akart, a saját magukat mentő biztonságiaktól a politikusokon át a közvéleményig. A film figyelmeztető felirata szerint ugyan nem feltétlenül történt minden pontosan így, de a bizonyítékok alapján akár így is történhetett. A botrány nem maradt el: a bemutató után néhány héttel minden amerikai mozi műsoráról levették a filmet, csak a nyolcvanas-kilencvenes években került elő újra, tévécsatornákon és videón.

A leghitelesebb: JFK - A nyitott dosszié

JFK a lövés pillanatában lett szimbólum, a hullámzó tehetségű rendező, Oliver Stone pont ezért próbálta felgöngyölíteni a lehetséges összeesküvés-elméleteket. Az újságok és könyvek írhatnak bármit, szinte biztos, hogy a JFK a legerősebb képi emlékezet a merényletről: a film első 10 percében dokumentarista stílusban követjük a történéseket a lövésig, majd minden lehetséges valódi nézőpontot kivesézzünk. Kevin Costner, Jim Garrison New Orleans-i ügyész szerepében izzadó homlokkal, zaklatottan, valami különleges tudás birtokában magyarázza, hogyan történt John F. Kennedy meggyilkolása. Ő az egyik szkeptikus, aki nem elégszik meg a hivatalos magyarázattal, és így a film is elsősorban az elsőre elég kompaktnak tűnő sztori aprólékos megkérdőjelezéséről szól.  

A filmet nyolc Oscarra jelölték, végül kettőért, az operatőri és vágói munkáért kapta meg a díjat. A szereposztás remek: a főszereben Kevin Costner csúcsformában, Tommy Lee Jones, Joe Pesci, Gary Oldman, Kevin Bacon, Jack Lemmon, Donald Sutherland. A rendező-forgatókönyvírót a film bemutatásakor elég keményen támadták az információk szabad értelmezése és használata miatt, mert Oliver Stone a tényeket saját narratívájának alárendelve kötötte össze. 

A legmeredekebb: Watchmen

A képregénygeekek körében hol gyűlölt, hol rajongva szeretett Zack Snyder (Sucker Punch, 300, Superman, stb.) 2009-ben Watchmen: Az őrzők címmel szuperhősök nélküli szuperhősfilmet forgatott Alan Moore azonos című kultképregénye alapján. A történet helyszíne és időpontja egy alternatív New York volt, 1985-ben. Itt tényleg léteznek a köpenyes igazságosztók, akik győzelemre segítették Vietnamban az amerikai katonákat, és most épp az atomháború felé sodorják az újraválasztott Nixonnal karöltve a világot. Az ismert történelem átírása többek között a kormány piszkos akcióit elvégző Komédiásnak volt köszönhető. Ez a folyton szivarozó, cinikus figura intézte ugyanis el a Bernstein-Woodward oknyomozó újságíró párost, akik hullaként már nem tudták kirobbantani a Watergate-bortányt. 

Ám amíg az eredeti képregényben a Komédiás csak viccből mondja azt egy koktélpartin, hogy „Ne kérdezd, hol voltam, amikor JFK meghalt”, Snyder a filmváltozatban az elnök elleni merényletet is az ő nyakába varrta. A bevezető képsorokban a Komédiás pont annál a léckerítésnél vigyorog egy füstölgő csövű puskával, ahonnan a „füves domb teória” szerint Lee Harvey Oswald társa, az igazi merénylő lőtt rá az elnöki konvojra.

A legparanoiásabb: A Parallax-terv

Alan J. Pakula a Klute, majd Az elnök emberei című Oscar-díjas filmekkel a csúcsra járatta a kormányösszeesküvéstől való rettegést. A nem hivatalosan paranoia-trilógiának nevezett filmek középső darabja, A Parallax-terv viszont nem véletlenül nem nyert Oscart, sőt, nem is jelölték egyre sem. A sztori nagyjából annyi, hogy egy amerikai politikust lelőnek, és három évvel később ott tartunk, hogy a szemtanúk közül már hatot fura baleset ért. Egy tévériporternő, aki szintén ott volt a helyszínen, kissé be van parázva, és elmegy az újságíró exfaszijához (Warren Beatty), hogy meggyőzze, van egy sztori a dologban, mocskos, összeesküvéses, érdekes. Aztán meghal, így a firkász nekilát kibogozni a szálakat, amelynek során kiderül, hogy a háttérben egy ideggyenge, lecsúszott, konteóhívő alakokat alkalmazó Parallax nevű cég áll. A film leghatásosabb két perce, amelyben A Nagyon Gonosz Kormányközeli Vállalat agymosással igyekszik a befolyásolható alakokat a saját céljaira formálni, egy az egyben az 1962-es A mandzsúriai jelölt című film nyúlása. És hogy mi köze van a Kennedy-gyilkossághoz? Hát az, hogy Pakula meg volt arról győződve, hogy az elnök egy összeesküvés áldozata lett, és Oswald csak egy bűnbak volt, rossz helyen, rossz időben, pont jól kimosott aggyal.         

A legmeglepőbb: A Kennedy-gyilkosság - Interjú a merénylővel

A 2002-es low budget áldokumentumfilmben egy kirúgott operatőrt hív át magához halálosan beteg szomszédja, hogy vallomást tegyen: ő az ismeretlen dallasi merénylő, Kennedy valódi gyilkosa. Az eleinte szkeptikus kameraman azután kezd igazán hinni az egyébként alig ismert Raymond J. Barry által minimális eszköztárral is kiválóan megformált Walternek, hogy úgy tűnik, valakik nagyon el akarják hallgattatni az idős férfit.

interview-with-the-assassin.gif

A kézikamerával, az operatőr szemszögéből felvett film, amit megjelenése után néhányan az összeesküvés-elméletek Blair Witch Projectjének aposztrofáltak, a cselekmény előrehaladtával egyre szürreálisabb irányt vesz, de eközben mégis sokáig ügyesen egyensúlyoz a hiteles dokumentumdráma és a bizarr akciófilm között.

A leghosszabb: A Kennedy-család

Hogy nyolc részes sorozatban mutassák be a Kennedy-család történtét, vagy annak legizgalmasabb részeit, jó ötlet volt. Hiszen a sztori olyan szerteágazó, annyi szereplő, annyi mellékszál van, hogy a másfél-kétórás játékfilmekből mindig kimaradt egy csomó érdekes momentum. A Kennedy-család 1960-ban indítja a történetet, amikor John Kennedy Nixon alelnökkel vetélkedik az elnöki székért, de közben megismerhetjük a család múltját, az apát, Joe Kennedyt, aki a semmiből küzdötte fel a Kennedy-családot Amerikai legbefolyásosabb emberei közé.

kennedys3

De hiába a nyolc rész, ami bőven adott volna módot a Kennedyk részletesebb bemutatására, ebből a sorozatból semmivel nem tudunk meg többet, mint amit már eddig is tudtunk. Nem ismerjük meg jobban a szereplőket, az eseményeket, viszont jó sok giccses jelenetet láthatunk. Jackie szerepével Katie Holmes képtelen volt megbirkózni, Kennedy felesége jóval összetettebb, melankolikusabb alkat volt, mint ahogy a tündibündi szomszédlányok megformálója eljátszotta. Barry Pepper viszont remek Robert Kennedy volt, és Greg Kinnear is mindent megtett JFK-ként, hogy a minimálisnál is kisebb külső hasonlóságot elfeledtesse. Nem véletlen, hogy a Barry Pepper nyert csak Emmyt a készítők közül. Na, meg a fodrászok és a sminkesek, akiknek egy Kennedy-sorozat nyilván jutalomjáték.

A leglazábban kapcsolódó: Ethel

Jackie Kennedy hozta be a családba az európai kifinomultságot és tartózkodást, Ethel Kennedy pedig az igáslovuk és a tenyészkancájuk volt - ez a The New York Times újságírójának kegyetlen jellemzése John F. Kennedy és öccse, Robert Kennedy feleségeiről. Ahogy Bobby Kennedy JFK árnyékában, úgy Ethel Kennedy mindig Jackie árnyékában maradt. Ethel legkisebb gyereke, Rory tavaly úgy döntött, hogy édesanyja történet is megér egy filmet, és az HBO segítségével leforgatta az Ethelt, Ethel Kennedy életének történetét. A dokumentumfilmben a 85 éves Ethel Kennedyn kívül megszólalnak heten Ethel és Robert Kennedy tizenegy gyereke közül. 

Zavarba ejtően sok családi felvételt láthatunk a játszó, sportoló, ünneplő vagy éppen gyászoló Kennedy családról. És miközben a film képekben egyáltalán nem szemérmes, szavakban nagyon is az. Egy tökéletes család rajzolódik ki, ahol mindenről hallgatnak, ami nem illik ebbe a képbe. Így mindössze egy mondatot kap, hogy a 11 gyerek közül kettő már nem él, David kábítószer-túladaglásban, Michael pedig síbalesetben halt meg. (Ennek fényében különösen morbid a film egyik első jelente, ahol a testvérek nem tudják összeszámolni, hogy pontosan hányan is vannak.) Hallgatnak a család többi tragédiájáról és botrányáról is, válásokról, öngyilkosságokról, gyilkosságokról és perekről.   

Rory Kennedy, a film készítője még meg sem született, amikor Robert Kennedyt öt évvel JFK halála után szintén megölték. Számára ez a film egy eszköz is volt, hogy közelebb kerülhessen a szüleihez. A néző pedig tátott szájjal bámulja a Kennedyk excentrikus életstílusát, még ha teljes képet nem is ebből a filmből fog kapni a családról.

A legklausztrofóbabb: Tizenhárom nap - Az idegháború

Sokan, persze főleg Amerikában, a 1962 októberét, egészen pontosan 13 napot tartanak JFK legnagyobb elnöki teljesítményének. Ekkor ugyanis kiderült, hogy a Szovjetunió nukleáris rakétákat telepít Kubába. Az amerikaiaknak két választásuk maradt, a katonai válasz, ami akár a harmadik világháború kitöréséhez is vezethetett volna, vagy a diplomáciai út. A Tizenhárom nap ezt a dilemmát mutatja be, ahogy JFK és csapata megdolgozik azért, hogy elkerüljék a háborút és a presztízsveszteséget.

Öltönyös pasik izzadnak egy tárgyalóasztalnál közel két és fél órán át, a film mégis végig izgalmas. A főszereplő nem JFK vagy az öccse, hanem Kenny O'Donnel (ismét Kevin Costner), aki az elnök különleges asszisztenseként dolgozott ekkoriban Kennedy mellett. Hazafias is, patetikus is, az Index kritikusa utálta, mégis az egyik legjobb módja annak, hogy megismerjük ennek a néhány napnak a történetét, Kennedy gondolkozásmódját, a politikacsinálást a hidegháborús években.