Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Adrien Brody étkezési zavarokkal és PTSD-vel küzdött az egyik legismertebb szerepe utánDölma, szanszkrit nevén Tárá a buddhizmus egyik központi figurája, női buddha, a tibetiek nagyon kedvelik, egyfajta abszolút anyafigura, akihez a gondjaikkal fordulhatnak – a nevének jelentése is ez: Megszabadító. Nem csoda, hogy a Nepálban élő tibeti szerzetesnőkről szóló film címe Dolma lányai lett (így, angolosan), a filmet csütörtöktől játsszák a magyar mozik.
Az angol-nepáli-magyar koprodukcióban készült film stábja két nepáli, a Katmandu-völgyben található női kolostort látogatott meg, interjút készítettek több szerzetesnővel, forgattak a szertartásokon, és elkísérték őket még a piacra is – a rendező, Miklós Ádám láthatóan arra koncentrált, hogy a mindennapjaikról, gondolataikról tudjunk meg többet, nem annyira a máshol már sokszor bemutatott vallási tevékenységekre. Nincsenek félhomályos termekben, szantálfüstben mormogó, misztikus szövegeket recitáló szerzetesek, de vannak kolostorudvaron focizó gyerekek és mobiltelefont nyomkodó szerzetesnők – aki annak idején látta Kjence Norbu (aki, ha éppen nem filmet forgat, Dzongszár Dzsamjang Kjence rinpocse, magas rangú bhutáni láma) Isteni játék című moziját, az nagyjából belőheti a hangulatot.
Így láthatjuk, ahogy egyikük a Jacko- és Kris Kross-autogramjaival büszkélkedik, vagy a piacon a dvd-k között válogat, és közben arról beszél, hogy szereti a horrorfilmeket – aztán a riportert azzal hülyíti, hogy ezek azért nagyon jók, mert sok embert ölnek meg bennük, így a segítségükkel fejleszteni lehet az együttérzést, ami azért elég vicces –, a másikuk meg elmondja, hogy kedvenc csapata a Manchester United. Bár aztán bevallja, hogy valójában inkább a fiútestvérei szeretik, ő nem sok meccset látott, de David Beckham szerinte így ránézésre nagyon jó ember lehet. A horrorrajongó Ani Pema egyébként is hihetetlen figura: ha mód van rá, baseballsapkát és rózsaszín pólót vesz, az Ízek, imák, szerelmeket olvassa vagy facebookozik.
Tele van ilyen kedves képekkel a Dolma lányai, ami szándéka szerint két kérdést feszeget: hogyan változik a szerzetesnők élete a modern világban, illetve hogy hol tart az emancipációjuk, bár az utóbbi probléma bemutatását többé-kevésbé rábízza egy kissé hosszúra vágott jelenetre, ahol egy vitakörben az a téma, hogy a női szerzetesek vajon egyenlők-e a férfi szerzetesekkel. Azért megtudjuk, hogy most már nők is megszerezhetik a kempo vagy gese fokozatokat (ezek tudományos címek a különböző buddhista vonalakon belül), amire régebben nem volt lehetőségük.
Érdekes, hogy bár említik, hogy a szerzetesnők problémája az önbizalomhiány, egytől egyig hihetetlenül okénak látszanak – még úgy is, hogy elmondják: azért a kolostori élet nem könnyű, például van, hogy csak három órát tudnak aludni, a tanulás, a szertartások és meditáció mellett természetesen takarítaniuk is nekik kell. Kevés szabadidejükben moziba mennek vagy a közösségi helyiségben bollywoodi filmeket néznek tévén, de régebben persze erre sem volt lehetőség. Sokszor elhangzik egyébként: itt mindenki a testvére a másiknak, és az a helyzet, hogy ezt el is hisszük.
A Dolma lányai a hasonló dokumentumfilmekhez képest szokatlan nézőpontot vesz fel: a buddhizmussal gyakorlatilag nem is foglalkozik, még olyan mélységben sem, hogy megtudjuk, mivel jár például a szerzetesi élet, ugyanígy nem foglalják össze a tibeti menekültközösségek történetét, azt, hogy hogyan élnek Nepálban (ami hindu többségű ország) vagy másutt. Nem kapunk kontextust, narráció pedig egyáltalán nincs, a készítők az interjúkon és a képeken keresztül igyekeznek megmutatni mindent, amit akarnak. Talán megbíznak a nézőben, hogy van ezügyben némi háttértudása, de kicsit bizonytalan vagyok, hogy ennek híján mennyire érthető a film.
Persze lehet, hogy nem is kell különösebben érteni, önmagában is érdekes a szobája falára magazinból kivágott Beckham-portrét rajzszögező vagy a piacon túlméretes zöldséggel bohóckodó és kalóz-dvd-k között válogató szerzetesnő. És az is biztos, hogy időarányosan ennyi mosolyt még filmben nem láttam, kezdve az első jelenettől, ahol egyikük fejét borotválják, a végéig, ahol arról beszélnek, mi fontos nekik igazán az életben. És ebben a nyirkos szürkületben (ún. "ősz") talán többre nincs is szükség.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon