Nem hatol mélyre A nimfomániás
További Cinematrix cikkek
-
Adrien Brody étkezési zavarokkal és PTSD-vel küzdött az egyik legismertebb szerepe után - Matt Damon és Zendaya is ott lesz Christopher Nolan Odüsszeiájában
- Johnny Depp lánya sem menti meg a sírból visszarángatott vámpírfilmet
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
Aki attól fél, hogy A nimfomániás ugyanolyan brutális, földbe döngölő, jaj, minek kellett ezt nekem megnézni élmény lesz, mint Lars von Trier korábbi filmjei, az Antikrisztus, a Táncos a sötétben vagy a Hullámtörés, az megnyugodhat. A két részre vágott A nimfomániás első része után legalábbis senki nem fog szédelegve kijönni a moziból azon tűnődve, hogy milyen sok és milyen tömény szenvedés van a világban. Ezt a filmet könnyű, meglepően könnyű lesz feldolgozni és sajnos elfelejteni is.
Pedig nem rossz film A nimfomániás, csak a várakozások voltak túlságosan felfokozva. Kezdve a mester emlékezetesre sikeredett cannes-i sajtótájékoztatójától, ahol még előző filmjét, a Melankóliát népszerűsítette, és közölte, hogy megérti Hitlert, mint embert. Ezen az enyhén szólva is félresikerült eseményen jelentette be, hogy következő filmje egy 3-4 óra hosszú hardcore pornó lesz. Ezután lényegében nem telt el úgy hét, hogy ne hallottunk volna valamilyen hírt a filmről. Az sem kerülhette el, hogy képben legyen A nimfomániás alakulásával kapcsolatban, akit sem a pornóba hajló művészfilmek, sem az excentrikus filmrendezők nem érdekelnek. Kezdve attól, hogy az egyik főszereplő, Shia LaBeouf házipornót küldött a rendezőnek, hogy megkapja a szerepet, Nicole Kidman visszalépésén át, egészen a rendező küzdelméig a vágóollót csattogtató producerekkel, dőltek az információk folyamatosan.
De nemcsak a (túl) jól működő marketinggépezet miatt vártunk annyira ezt a filmet, hanem azért is, mert miközben teljesen nyilvánvaló, hogy Lars von Trier elmebeteg, az is legalább ennyire egyértelmű, hogy még mindig kevés nála izgalmasabb rendező akad. A filmjeit persze lehet utálni, lehet a lelkünk nyugalma érdekében kerülni, de legalább senkit nem hagynak hidegen. És végső soron mégiscsak ezért járunk moziba, hogy hatás alá kerüljünk.
Na, ez A nimfomániás esetében nem is olyan könnyű. Pedig a von Trier által választott témánál kevés izgalmasabb van. A női szexualitásról, egy nő szexuális ébredésétől egészen a klimaxig tartó útjáról eleve nem sok film készült. Hogy ez a nő még nimfomániás is, az csak hab a tortán. Szexmániás pasit láttunk már eleget, elég csak A szégyentelenre vagy a Don Jon pornófüggőjére gondolni.
Adott tehát Joe (ki más játszhatná, mint a rendező kedvenc színésznője, Charlotte Gainsbourg, akinek egy kommentelő szerint már a tekintete is olyan, hogy az embernek kedve lenne lemenni a pincébe és felakasztani magát), akire összeverve talál rá egy sikátorban egy középkorú férfi (Stellan Skarsgard). Megsajnálja a nőt, hazaviszi, ad rá egy pizsamát, főz neki egy teát, aztán beszélgetni kezdenek. Természetesen arról, hogy miként került szerencsétlen nő minden értelemben a padlóra.
Joe életét fejezetekre bontva ismerjük meg a film első részében a gyerekkorától kamaszévein át egészen fiatal felnőtt éveiig. A saját diagnózisa szerint nimfomániás, ez határoz meg mindent az életében. Kislány korában még csak a kötélmászásért rajong, kamaszként viszont már dugóversenyt rendez a barátnőjével a vonaton. Természetesen tudja, hogy mindennek következménye van, kezdve a szimpla lelkifurdalástól egészen addig, míg az egyik szerető neje (Uma Thurman) megjelenik a lakásán a három gyerekkel. Tudja és szenved tőle, de abbahagyni nem képes és nem is akarja.
A nő sztorijait beszélgetőpartnere végtelen megértéssel fogadja, segít neki kielemezni az eseményeket, zenei, irodalmi, pszichológiai, sőt, etológiai kiegészítéseket tesz. A mély értelmű (legtöbbször tényleg érdekes) társalgás ellenére A nimfomániás első része mindenek előtt szórakoztató, helyenként kifejezetten vicces, néha pornográf (dublőröket használtak a forgatáson) és ironikus. Alig hasonlít von Trier korábbi filmjeire, leszámítva a negyedik fejezetet, amiben Joe apja haldoklik, de az meg valahogy furcsán kilóg a filmből.
Aztán, amikor az egész kezd mégis mélyebre menni (bocsánat), mert Joe életében először olyannal is szexel, akibe szerelmes, majd az ég adta világon semmit nem érez a hagyományos szex közben, akkor a film hirtelen véget ér. Mi meg csak nézünk, hogy ennyi volt? Hát egyelőre ennyi, de mint a stáblista alatt vetített klipből kiderült, az igazi durvaságokra A nimfomániás 2-ig kell várni. Abban a már középkorú Joe egyre extrémebb módon próbál kielégülni. Ez a film egyáltalán nem vágott gyomorszájon, de talán a második résszel együtt több is lehet belőle, mint kellemes viháncolás és zenei, irodalmi vagy tudományos érdekességek gyűjteménye.
Ha meg úgy sem lesz több, akkor láttunk két filmet, amikben sokat szexeltek, sose legyen ennél nagyobb bajunk.
(A hamarosan kezdődő berlini filmfesztiválon levetítik a film vágatlan, a rendező által megálmodott verzióját is. Magyarországon, ahogy a világon mindenütt, a rövidebb verziót játsszák a mozik, mi is ezt láttuk.)
IMDb: 7,7
Rotten Tomatoes: 100%
Index: 10/7
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon