Jancsó-nekrológ a New York Timesban

Fotókkal illusztrált nekrológgal búcsúztatta vasárnap a New York Times Jancsó Miklóst. A rangos amerikai napilap méltatása szerint a 92 évesen elhunyt rendező „nemzete történetének epizódjait arra használta fel, hogy a kritikusok által magasztalt példabeszédeket készítsen a háborúról és az elnyomásról”. A szerző, Bruce Weber felidézte, hogy Jancsó több mint 50 éven át volt filmkészítő, s karrierjének korai szakaszában tett szert nemzetközi elismertségre filmjeinek különleges stílusával és tartalmával – írja az MTI

„Hosszú felvételeiről és bonyolult kameramozgatásáról vált ismertté, amelyek gyönyörű, de hűvös és távolságtartó vizuális hatásokat eredményeztek, ezek az erőszakos vagy megalázó elnyomásról szóló jeleneteket különösen dermesztővé tették" – szól a nekrológ.

A cikk kitért arra, hogy az 1965-ben elkészült Szegénylegényekben sokan a Szovjetunió elleni 1956-os magyar felkelés kommentárját látták, ugyanakkor idézte Jancsó egy 2003-ban a Kinoeye-nak adott interjúját, amelyben a rendező cáfolta, hogy a film témája '56 lett volna.

„Ez a film arról szól, hogy vannak emberek, akik szabadok akarnak lenni, és vannak olyan emberek, akik elnyomják őket. Az elnyomók mindig ugyanazokat a módszereket alkalmazzák. Az olyan helyeken, ahol nincs szabadság – Törökországban, Iránban, Kínában – ez egy nagyon egyszerű egyenlet" – mondta.

A nekrológ megemlíti egyebek között, hogy Jancsó a Még kér a nép című, mindössze 27 snittből álló filmjében, amellyel Cannes-ban 1972-ben elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, „buja szépséggel, szinte érzéki balettként" mutatja be a 19. századi parasztfelkelést. Rámutatott, hogy a rendező filmjeiben sohasem szégyellte bemutatni a női meztelenséget. (A cikket a rendező portréja mellett a Még kér a nép egyik jelenete illusztrálja.)

A hatalmas életműből a lap a Csillagosok, katonák (1967) című filmről tett még említetést, és idézte saját kritikusát, Roger Greenspunt, aki szerint Jancsó a filmjeit nem annyira rendezte, mint koreografálta. A New York Times megemlítette azt is, hogy az elhunyt alkotó dokumentaristából vált játékfilm-rendezővé. 

„Minden filmhíradó, amit készítettünk, amúgy is fikció volt. Ezek hazugok voltak, és én tudtam, hogy hazudtak. De a játékfilmek stílusában készültek, ahol mindent színre kellett vinni és meg kellett rendezni. Az ember szíve szakadt meg, hogy ezt így kellett csinálni, mert nagyon hazug volt” – mondta a New York-i újság szerint Jancsó.

A cikk megemlékezett arról is, hogy Jancsó Miklós Cannes-ban 1979-ben, Velencében 1990-ben, a Budapest Filmfesztiválon pedig 1994-ben életműdíjat kapott. A lap a gyászolók között megemlítette a rendező harmadik felségét, Csákány Zsuzsát, valamint négy gyermekét.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!