Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAmikor a valóság durvább, mint a film
További Cinematrix cikkek
- Az Emilia Pérez lesz az idei Oscar sztárja?
- Greta Gerwig elkészítené a Barbie folytatását
- A Netflix megcsinálta a lehetetlent, zseniális sorozatot készített egy korszakalkotó regényből
- Végre idehaza is nézhető a kincskeresős sorozat, amely még a jégszíveket is megolvasztja
- A Netflix elhozta nekünk a legizgalmasabb karácsonyi thrillert a Die Hard óta
Ha Peter Berg, a Túlélőben valóban azt a történetet viszi filmre, amit Marcus Luttrell 2005-ben megélt, és minden részlethez ragaszkodik, senki, soha nem hitte volna el neki, hogy ezt így túl lehet élni. Hollywood néha nem túloz, hanem tompít, de érdekes módon pont ilyenkor kötnek beléjük, hogy megint megszalad a színes ceruza a papíron. Pedig a Túlélő a Sólyom végveszélyben óta készült legjobb és leghitelesebb háborús film lett.
2005 június 28-án az amerikai haditengerészet Navy SEAL nevű különleges egységének négy tagja az afganisztáni Kunar provincia hegyeiben felderítésen vett részt, majd összetalálkoztak ötven talibán fegyveressel, és a tűzharc végére csak egyikük maradt életben. Azt, hogy melyikük, a film plakátja és reklámkampánya is lelövi előre, de a spoilerfób olvasók kedvéért jelzem, hogy ha nem akarják tudni, hogy a négy főszereplő (Mark Wahlberg, Taylor Kitsch, Ben Foster és Emile Hirsch) közül ki éli túl a Vörös szárnyak akciót (Operation Red Wings, így két szóban, és többes számban, mivel a Detroit Red Wings jégkorongcsapatáról nevezték el), akkor a film első 5 percét hagyják ki, mert menten megmutatják a Túlélőt.
Ebben a filmben ugyanis rohadtul nem az a lényeg, ki menekült meg a pokolból, hanem az, hogyan. Ezért (is) nem árulnak zsákbamacskát, tessék, Luttrell az, aki túlélte az akciót, ő írta a könyvet is, ami alapján a filmet írtuk, itt van a hordágyon. Igaz, a valóságban a fickó szíve nem állt le, és nem volt drámai összenézés az orvosok között, miközben mi, nézők egy picit azért aggódunk, hogy tényleg ő lesz-e a túlélő. Ez, a film utolsó 10 percéhez hasonlóan színtiszta fikció, mégis, valahogy valósabbnak tűnik, mint amikor az ellenséges golyózáporban menekülő katonák dűlnek-borulnak a bokrok között.
Peter Berg rendező kiváló alapanyagot kapott, és olyan zsigerekig hatoló, izgalmas háborús drámát forgatott belőle, amit látva a hadsereg intézményét vagy az amerikaiak afganisztáni jelenlétét zsigerből elutasító néző is azon veszi észre magát, hogy ökölbe szorított kézzel drukkol a számtalan sebből vérző katonáknak, hogy sikerüljön már elérni azt az ormot, és hazarádiózni a helikopterekért, és legyen már vége ennek a rémálomszerű kalandnak, mert már nekünk fáj. És mindez azért, mert a négy felderítő nem volt hajlandó hidegvérrel lelőni pár kecskepásztort, így a nyakukra vonták a talibán fegyvereseket.
Berg nagyon óvatosan egyensúlyoz azon a határon, ami a pátoszos, amerikai lobogót lassítva mutogató giccset a drámától elválasztja, és ugyan néhol átbillen a másik oldalra, de a film nagy részében sikerül hideg precizitással bemutatni, milyen lehet az, amikor az életedért futsz árkon-bokron át, pedig már golyót kaptál a lábadba, az oldaladba, a karodba, ömlik a vér egy fejsebből, és ha megállsz, tuti melletted robban fel egy orosz kézigránát. Lehet hitetlenkedve fejet csóválni a közel egyórás, tulajdonképpen folyamatos tűzharc láttán, és legyintve megjegyezni, hogy bazdmeg, ezt, így nem lehet túlélni, de felesleges.
A rendező ugyanis megkapta az akcióban elesett három kommandós boncolási jegyzőkönyvét, és a sebeiket pontosan rekonstruálta. Ami az eseményeket, különösen a menekülés közben a hegyoldalon lezúgó katonákat illeti, dettó igaz volt minden perce, tényleg kénytelenek voltak leugrani a hegyoldalon, és bármilyen hihetetlen is, de az egységet vezető hadnagy önfeláldozására is sor került – a valóságban ráadásul sokkal teátrálisabban, mint a filmben láthattuk. Wahlberg és Kitsch nagyon jó a szerepben, különösebb panaszunk Hirsch-re és az évek óta a szegény ember Ryan Goslingja szerepbe kényszerített Ben Fosterre sem lehet, bár amikor az egyik a feleségét kezdi emlegetni, a rutinos néző máris sóhajt, hogy ő lesz az első halott. (Erről bővebben itt írunk.)
A Túlélő egy nagyszerűen fényképezett és rendezett, kemény, de egyben felemelő film, amiben a filmesek azoknak a férfiaknak és nőknek állítanak emléket, akik az életüket kockáztatják minden egyes nap. Arról igazán nem ők tehetnek, hogy az afgán hegyekbe küldték őket, de azt senki ne várja tőlük, hogy ha lőnek rájuk, ne tegyenek meg mindent a túlélésért. Akinek ezzel valami problémája van, ne nézze meg a filmet, mert csak fanyalogni fog rajta, de aki egy évben csak egy háborús filmet akar megnézni, nyugodtan üljön be rá, nem bánja meg. A valóság és a film közötti különbségekről nagyon spoileresen itt lehet olvasni.
Értékelés
IMDb: 7,9
Rotten Tomatoes: 74%
Index: 8/10
Rovataink a Facebookon