Kate Winslet jól pofára ejt

Még egy gyilkossal is jobb élni, mint egyedül. Pláne, ha a gyilkos alaposan takarít, megszereli a kocsit, megjavítja a kerítést, megtanítja a gyereket baseballozni, és olyan barackos pitét süt, mint az álom. Cinikusan ez Jason Reitman új filmjének, a Nyárutónak a tanulsága. Persze ez a film többet érdemel a gúnyolódásnál, még akkor is, ha szinte megbocsáthatatlan véget kreáltak neki.

Jason Reitman szeret olyan nők könyveiből dolgozni, akik kalandosan éltek. Két korábbi filmje, a Juno és a Pszichoszingli forgatókönyvírója, Diablo Cody sztriptíztáncosnőből lett hollywoodi iparos. A Nyárutó alapjául szolgáló könyvet pedig az a Joyce Maynard írta, aki leginkább arról híresült el, hogy 18 éves korától együtt élt az akkor 53 éves J. D. Salingerrel. Ez az élményt meg is írta Otthon a világban című könyvében, az intimitások kifecsegésével jól kiakasztva az író milliós rajongótáborát. Azóta ő is író lett, ez a második könyve, amiből film is készült, az első a Majd megdöglik érte volt Nicole Kidmannel.

A Nyárutó főhőse Adele (Kate Winslet), aki egyedül neveli 13 éves fiát Henryt (Gattlin Griffith). Pontosabban inkább Henry az, aki gondoskodik depressziós, pánikrohamokkal küzdő anyjáról. A reggeli kávétól a bevásárláson át a hátmasszázsig mindent megtesz, hogy minél több terhet levegyen a nőről, akinek az is nagy kihívás, hogy kilépjen a házból. Henry simán átköltözhetne új családjával élő apjához, de ő jó fiú, ez eszébe sem jut.

Az életük akkor fordul nagyot, amikor havi bevásárlásuk során összeakadnak Frankkel (Josh Brolin). A férfi vérzik, segítséget kér tőlük, és mivel Adele némileg vonakodik elszállásolni, kicsit nyomatékosabban kéri a szokásosnál. De erőszakról nemigen van szó, Adele és Henry többé kevésbé önként döntenek úgy, hogy bújtatják a szökött fegyencet. És innentől Frank átmegy férj üzemmódba. De nem ám a kanapén sörözve fetrengős fajtából, hanem a mindig másnak jutó álom kategóriából. Istenien főz, csodás érzéke van a gyerekekhez, ért a kocsikhoz és a női lélekhez is. Emellett persze jóképű, csodásan dagadnak az izmai miközben vasal. Önként. Adele nem győz csodálkozni a szerencséjén, már csak azért is, mert ő a házimunkában annyira nem jeleskedik, mint a táncban vagy a csellózásban.

A Nyárutóban az a legfurcsább, hogy minden „na, ne már” érzésünk ellenére hat ránk. Annak ellenére, hogy Frank abnormális mértékben házias és jó (oké, valamiért csak börtönbe került, de ezen mindenki hamar átlendül), hogy a trió hipersebességgel kovácsolódik családdá, hogy Henry meg a legkompromisszumkészebb kamasz, akit valaha mozivásznon láttunk, a közös pitekészítés pedig egy Dr. Oetker-reklámban is sok lenne. Az eszünkkel tudjuk, hogy ilyen nincs, de mivel az idill hátterében végig ott lappang, hogy ez így sokáig úgysem folytatható, elhisszük. Kate Winslet komoly rutinnal hozza a sebzett, szétesett nőt, Josh Brolin is igyekszik, hogy mást is mutasson az izmokon és a csodás arcélen kívül.

Jason Reitmanról eddig úgy tudtuk, hogy különösen színészvezetésben erős. Meg úgy tudtuk, hogy szuper az ízlése. Korábbi filmjei, a Juno, Az egek ura vagy a Pszichoszingli mind nagyszerűek, viccesek voltak, rólunk, nekünk szóltak. Mindegy volt, hogy gyerekvállalásról, munkamániáról, vagy a magányról van szó, szíven találtak.

A Nyárutó viszont cseppet sem vicces, de ez még nem lenne baj. A baj az, hogy a film végére Reitmant totálisan cserben hagyta az ízlése is. Rejtély, hogy mi késztette erre, de sikerült visszamenőleg is tönkretennie az egészet. És miután annyira igyekeztünk, hogy elhiggyük a sztoriját, joggal érezhetjük magunkat átverve. Bevettük a kicsit Hallmark csatornás románcot, mert ügyesen tálalták, és mert be akartuk venni, hogy aztán jól pofára essünk. Csak a már említett filmek miatt bocsátunk meg.

IMDb: 6,7

Rotten Tomatoes: 60%

Index: 10/6