Ha már végképp semmit nem tudunk írni egy filmről, ami nem volt igazán rossz, de olyan jó sem, akkor mindig elő lehet kapni az egyik örök kritikuspanelt, miszerint a karakterek egydimenziósak voltak. A Maisie tudja esetében ez tényleg igaz, mert több mint másfél óra után is csak két-három szóval tudnánk jellemezni a szereplőket. Az anya (Julianne Moore) önző és feszült, az apa (Steve Coogan) önző és laza, a bébiszitter (Joanna Vanderham) önzetlen és szép, anya új pasija (Alexander Skarsgard) önzetlen és jóképű.
Az, hogy ennyire nem ismerjük meg a felnőtt szereplőket, itt ráadásul a koncepció része. A Maisie tudja Henry James 1897-es kisregényének a mai New York-ba helyezett változata, ahol a kislány, Maisie szemén át látjuk szülei válását, új kapcsolatait, hányódását apja és anyja között. A regényben a bíróság úgy dönt, hogy Maisie az év egyik felét az egyik, a másikat pedig a másik szülőjénél kell töltse, akik ugyan keményen harcoltak a gyerekért, de amikor a kislány náluk van, semmit nem tudnak kezdeni vele. Sőt, Maisie akadályozza őket abban, hogy "zavartalanul bonyolíthassák kétes szerelmi és pénzügyeiket".
A filmben az anya rocksztár, az apa műkereskedő, megromlik a kapcsolatuk, de hogy pontosan miért, az nem derül ki, mert azon kívül, hogy baromnak, seggfejnek és ribancnak titulálják egymást, nem halljuk őket beszélgetni. Mindent a 7 éves kislány szemén át látunk, aki minden jelenetben szerepel, vagyis, amit ő nem tud, azt mi sem. Így azt sem tudjuk, hogy apa mikor jött össze a huszonéves bébiszitterrel és anya mikor szedte fel a szintén huszonéves bármixert.
Maisie tíz napot anyjánál és az új pasinál, tízet meg apjánál és a bébiszitterből feleséggé előlépett Margónál tölt. Ahhoz képest, hogy a szereplők rendszeresen elfelejtik a dátumokat, és rosszkor mennek érte vagy elfelejtik elhozni, hogy osztálytársai szülei még arra sem tartják alkalmasnak az anyját, hogy egy éjszakára átengedjék a gyereküket, egész jól bírja a gyűrődést. A négy szülőből csak ketten törődnek vele igazán, pont azok, akikhez nem fűzi vérségi kapcsolat. De Maisie nem lesz sem hisztis, sem akaratos, sírni is csak akkor sírja el magát, amikor az igazán indokolt.
Julianne Moore, az öregedés ellen kőkeményen küzdő sztár remekül adja az öregedés ellen kőkeményen küzdő sztárt.
A főszereplő kislány tényleg aranyos, nem mórikálja magát, ahogy a gyerekszínészek szokták.
Csodás, teraszos New York-i lakásokba pillanthatunk be.
Bár eleinte érdekes Maisie szemén át nézni az eseményeket, egy felnőttnek ennél több információra van szüksége. Egy idő után kifejezetten bosszantóvá válik a koncepció, idegesít, hogy nem tudjuk, ki, mit, miért tesz, hogy a szereplőkről nem tudunk meg semmi többet, azonkívül, hogy vagy botrányosan önzőek és karrieristák, vagy meghatóan önzetlenek és jólelkűek. Julianne Moore rocksztárjának jellemére így jobb híján abból következtethetünk, hogy ötven felé közeledve is szereti a tűsarkú-szűk farmer-bőrdzseki kombót, a bébiszitter viszont virágmintás ruhácskákat és szalmakalapokat hord. Persze értjük, hogy Maisie is csak ennyi infót kap, vele is csak úgy megtörténnek a dolgok különösebb magyarázat nélkül.
A Maisie tudja csupa fontos dologról beszél. Arról, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy szülő legyen, és ez sajnos csak akkor szokott kiderülni, amikor már megvan a gyerek. Arról, hogy nem kell okvetlenül vérségi kötelék ahhoz, hogy valaki őszintén, mélyen kötődjön egy gyerekhez, és arról, hogy mindenki annyit és úgy pasizik, csajozik, házasodik, válik, ahogy akar, de ha gyereke van, akkor az a gyerek ezzel szívni fog.
Az értelmes, felnőttek között zajló négy mondatnál hosszabb párbeszédek fájdalmas hiánya.
Senkit sem sikerül mélyebben megismerni.
Giccsalert, szinte folyamatosan.
Csak erről már sok filmet láttunk. És voltak köztük olyanok is, amiket sokkal nehezebb volt kiverni a fejünkből, amik kevésbé voltak giccsesek, amik jobban megütöttek. A Maisie tudja nem lett az új Kramer kontra Kramer, csak egy vállalható családi dráma egy cuki kislánnyal a középpontban.
Port.hu: 8,1
Rotten Tomatoes: 88%
Index: 10/6
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon