Pedig tényleg minden megvolt a filmben ahhoz, hogy egy olyan szőrös tökű akciófilm legyen, amilyenekben Liam Neeson mostanában szerepelni szokott. Zárt, szűk, limitált tér (repülő), paranoid helyzet (ki a gonoszember a 150 utasból?), Neeson (barázdált arc, alkoholista jelen, szomorú múlt), érző szívű utaskísérő (Michelle Dockery) és bohókásan gyanús, de jófej utastárs (Juianne Moore). Ehelyett Jaume Collet-Serra rendezett egy olyan filmet, amit az 1980-as Airplane!-t jegyző Jim Abrahams- David Zucker - Jerry Zucker-trió is elismerő csettintéssel fogadott volna.
– A hölgyet sürgősen kórházba kell szállítani!
– Kórházba? Miért, mi az?
– Az egy hely betegeknek, de ez most nem fontos.
A Non-Stop az első perctől fogva tele van olyan jelenetekkel, amiket simán ki lehet röhögni. Az alapszituáció egy ezerszer feldolgozott sablon: egy kurva gyorsan haladó jármű fedélzetén vészhelyzet alakul ki, és meg kell oldani. Ilyenkor az az ember, aki ezt kezelni kénytelen, általában tökéletesen alkalmatlan a feladatra, jelen esetben egy alkoholista, a repülést rühellő, a felszállástól rettegő légi marsallról van szó (Neeson), akinek az ilyen filmek sablonforgatókönyve szerint senki nem hisz. Miért is hinne, hiszen azt állítja, hogy a gépen van valaki, aki sms-ben vegzálja azzal, hogy 20 percenként kinyír valakit, ha nem kap 150 millió dollárt. Baromság nem? Az hát, ilyen tervvel tisztességes bűnöző nem száll fel egy repülőre, AMIBŐL NINCS KIÚT.
Menekülési útvonal, B-terv, túlbiztosítás nélkül csak öngyilkos merénylők vállalnak be ilyen utakat, de itt nem erről van szó, hanem a pénzről. Jó, a végén lesz egy halkan elsuttogott vallomás az amerikai tömegpszichébe a World Trade Center leomlásával beleégett traumáról is, de ez csak mellékes indok, itt a lóvét kell virítani. Neesont persze nem abból a fából faragták, akit meghat, hogy a gépen hullanak az emberek, mint a legyek (húszpercenként!) és bár minden jel kezd arra mutatni, legalábbis kifelé, a világ szemében, hogy nincs a gépen gonoszember, ő az, aki a 150 milliót akarja, és minden idegszálával azon van, hogy megoldja a rejtélyt, Kiben bízhat? Ki árulja el? És rá tud úgy gyújtani a budiban, hogy ne szólaljon meg a füstriasztó?
– Mikor szállhatunk le?
– Nem mondhatom meg.
– Nyugodtan, orvos vagyok.
– Nem tudom megmondani.
– Saccolni tud?
– Hát, talán két óra múlva.
– Két óra múlva tud saccolni?
Az a legidegesítőbb ebben a filmben, hogy simán lehetett volna belőle egy Elrabolva az égben vagy mittudomén milyen béna magyar című fasza akciófilm, amiben Neeson a neki sms-eket küldözgető gaznak nem olyanokat üzenget vissza, hogy mégis mit akar tőlem?, hanem azt, hogy jól figyeljen ide, mert egyszer mondom el: megtalálom magát, és megölöm. Ez az a Neeson, akit mostanában szeretünk, a tettrekész, nem kérdezősködő, moralizáló, önmarcangoló alkesz, hanem a nyugdíjas gyilkológép, aki takarékos, de végtelenül elegáns mozdulatokkal agyonvág mindenkit, aki csak csúnyán néz rá.
Ezt nem kapjuk meg a filmtől, aminek az utolsó tíz perce egyértelműen műfajparódiába csavarodik a bajba jutott géppel, az izzadó pilótával, a megszeppent kisgyerekkel és a kabalával, amit Neeson kezén a film első tíz percében annyit mutogatnak, hogy egy közepes képességű cerkófmajom is ki tudja találni, hogy még jelentősége lesz EGY NAGYON DRÁMAI PILLANATBAN. Mi az istent kezdjünk egy olyan filmmel, aminek az egyik drámai csúcspontjáén a főszereplő Leslie Nielsent idéző monológban önti ki a lelkét az utasoknak, akiket speciel akkor és ott sokkal inkább az foglalkoztat, hogyan élhetnének túl egy rohamosan közelgő katasztrófát.
Joey, láttál már falon pókot?
A képi világ unalmas, a forgatókönyv logikai bakugrásai megmosolyogtatók, Neeson hiteltelen és unott, a mellékszereplők (Julianne Moore, Scoot McNairy, Michelle Dockery, Nate Parker, Corey Stoll, Lupita Nyong'o) meg úgy játszanak, mintha az Éjjel-nappal Budapest szereplőválogatásról szalajtották volna őket. Ami viszont kifejezetten tetszett az, ahogy a mobiltelefon képernyőjén megjelenő sms-eket magyarították, a grafikai munka frankó volt. Kár, hogy ettől még a Non-Stop egy meglehetősen tré film lett.
IMDb: 7,9
Port.hu: 8,9
Metacritic: 52/100
Rotten Tomatoes: 53%
Index: 3/10
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon