Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKét férfi, egy bajusz
További Cinematrix cikkek
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
- A Rocknak köszönhetjük a világ legpusztítóbb karácsonyi akciófilmjét
- Kicsi, mire jó ez a narkós és borzasztó sivalkodás?
- Szívbe markoló animációs film érkezik a mozikba
Fél évvel a nagy tragédia után már határozottan jobbnak tűnik a helyzet. Ez nem csak emberek lelkiállapotára igaz, hanem történetesen leégett erdőkre is, itt játszódik ugyanis a Prince Avalanche - Texas hercege című film, amelyet a Texas állam legnagyobb bozóttűzében elpusztult vadonban forgattak. A természet már kezd magához térni, az utat is helyreállították, már csak az útjelző vonalakat kell felfesteni, ezt a monoton munkát végzi a két főhős. És közben beszélgetnek, vitatkoznak, összevesznek, kibékülnek és valami megoldásfélére is jutnak saját félbehagyott vagy éppen el nem kezdett életüket illetően.
A 2010-es évek David Gordon Greenje már nagyon messzire jutott a kiindulópontjától: a George Washington és Az Igazi rendezője az elmúlt években inkább szélesebb közönségnek szóló szmóker komédiákkal foglalkozott (Ananász expressz, Király!, A bébisintér), most azonban úgy tűnik, visszatért a gyökereihez. A Prince Avalance - Texas hercege nem csak azért hasonlít a korai munkáira, mert a nyolcvanas évek végén játszódik, hanem mert ugyanolyan kicsiben játszik és mindenféle nagy akció hiányzik belőle, egyszerűen csak két ember életéről mesél.
A két férfi (Paul Rudd és Emile Hirsch) a világtól teljesen elzártan él a természetben: valószínűleg ez volt az egyik oka, hogy 1988-ba helyezték a történetet, 2014-ben már elképzelhetetlen, hogyan lehetett távkapcsolatban élni mobiltelefon és szélessávú internet nélkül, hogyan lehetett egyáltalán kézzel írni szerelmes leveleket. Másrészt ez az időugrás lehetőséget ad arra, hogy kazettásmagnót hallgassanak a bajszot és kantáros nadrágot viselő főszereplők. Akik mégcsak nem is barátok, tulajdonképpen sógorok. (Ahogyan az Igaziban a legjobb barát húga jelentette a problémát, itt a barátnő testvére a bajkeverő.) Az elpusztult erdőben bolyongás és a monoton munka miatt könnyen elragadtathatnánk magunkat, és nagy életmetaforákat vizionálhatnánk az Isteni színjátéktól kezdve a Godot-ra várváig, de szerencsére a Prince Avalanche - Texas hercege egyik nagy érdeme, hogy ennél sokkal profánabb. Ezek az emberek dolgoznak, mert pénzből élnek, közben távol vannak a csajoktól, a várostól és úgy egyáltalán, az élettől, és ez különbözőképpen, de mégis rettenesen frusztrálja őket.
De nem is a két férfi a film valódi főszereplője, legalább ilyen hangsúlyos formában jelenik meg a körülöttük lévő természet is. És nem a szép és idillikus formájában, hanem egy óriási tűzvész után szétégve és lepusztulva, sebzetten és elgyötörten, de egyre erősebben élve. Ez önmagában még nem tenne ki másfél órát, és valóban lehet néha olyan érzésünk, hogy tulajdonképpen nem is egy mozifilmet nézünk, hanem egy végtelenített Explosions in the Sky videóklipet, amit meg-megszakítanak párbeszédes részek. Egyébként a film ötlete is a texasi zenekartól származik, az egyre nagyobb stúdiófilmeket hosszú-hosszú ideig gyártó Greennek pedig tetszett az ötlet, hogy csináljanak valamit közösen, gyorsan kevés színésszel, a természet lágy ölén. (Újabb visszatérés Green korai korszakához, az EITS utoljára Az Igazi című filmjéhez írt zenét.) A film zenéje itt teljes hosszában meghallgatható:
A Prince Avalanche - Texas hercege jó sokára ért el hozzánk: még a tavalyi Sundance fesztiválon mutatták be, majd a Berlini filmfesztiválon rendezői díjat nyert, ami egészen meghökkentő, hiszen a film tulajdonképpen egy kevéssé ismert izlandi film remake-je, amihez a rendező állítása szerint többé-kevésbé hűek is maradtak, és annyi az előzetesből is látszik, hogy a helyzetek és a dumák nagy része az izlandi eredetiből származik.
Az eredeti forgatókönyvben viszont nem szerepelt az elégett otthonában maradványok után kutató idős hölgy figurája, a texasi forgatás közben találkoztak vele, és találták ki, hogy beledolgozzák a történetét a filmbe. Azt, hogy mindenét odavesztette az tűzben, hogy semmije sem maradt, vagy ahogyan ő fogalmaz a filmben, amikor a főszereplő kérdezi, hogy ez az ő háza-e? "Volt. Mostmár minden múlt idő".
Szóval igen, David Gordon Green fogott egy jó európai alapanyagot, felütötte egy kis nyolcvanas évek nosztalgiával, atmoszférikus posztrockkal, cuki szamarakkal és egy szívszorító helyi történettel, így egy szórakoztató, melankolikus kis amerikai függetlenfilmet kotyvasztott belőle.
Index-ítélet: 8/10
IMDb: 6,5
Port.hu: 7,2
Rotten Tomatoes: 83%
Rovataink a Facebookon